Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Darnózseli

2017. május 31. 07:05 - Andre Lowoa

Darnózseli 1583 lakosú község a Szigetközben Mosonmagyaróvártól délkeletre, 17 kilométerre fekszik. Már a XII. században település állt itt, első lakói a Héderváry-uradalomban dolgoztak. Az erre portyázó törökök sok embert hurcoltak el rabszolgának. A Rákóczi szabadságharc idején kurucok és labancok garázdálkodtak itt, majd Napóleon katonái fosztották ki a falut. Bonaparte csatáinak emlékét emlékoszlop őrzi. A község 1934-ben jött létre Mosondarnó és Zseli egyesülésével. A település hagyományait ápolja a „szigetköz” tánccsoport.
A temetőben XVII. századi templommaradvány található.

http://nyd.bloglog.hu/page/7/


Szent József-templom

 

A XIX. században a falu számára a gyarapodással párhuzamosan egyre sürgetőbbé vált, hogy a település szélén álló kicsi, sokszor megrongált templom helyett új épüljön. Ennek első lépése volt, hogy ezen a helyen (templomnál) 1869-ben kis kápolnát építettek. A kor ekletikus stílusjegyeit viselő kápolna azonban nem jelentett megoldást. 1914 májusában már elkészültek az új templom tervei, de a háború miatt nem kezdődött meg az építkezés. A falu plébánosa, (Fórika) Köllő János a háború után tovább szorgalmazta a templom építését. Magas egyházi és állami pártfogókat és adományozókat szerzett, megnyerte a falu lakosságát, és 1929 nyarán Pavlovics Károly tervei alapján, megindult az építkezés. A kis kápolnát lebontották, és az év végére tető került a templomra. Az egyhajós, egytornyú templom hosszanti homlokzati díszítése karcsúsítja és megnyújtja a templomot. Az oldalhomlokzat is a neogótikát idézi. A világos nagyterű templombelső harmonizál a külsővel. Az orgonát Rieger Ottó pesti cége készítette, a szentek képeit ábrázoló üvegablakok szintén pesti műhelyben készültek. Az oltár és a stációképek Heckenast János munkái. A padokat Igali János, helybéli asztalos készítette. 1930. július 6-án dr. Serédi Jusztinián bíboros érsek, hercegprímás szentelte fel a templomot.

A településen található kápolna

A falu legmagasabb része a Temető. Itt építette 1440 körül Héderváry Lőrinc az első templomot. Az építtető személye ugyanezt valószínűsítheti, de írásos bizonyíték nincs rá. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a ma látható apszismaradvány templomhajóját Viczai Jánosné Hédervári Katalin építtette. Halálakor (1681) már álltak a falak, de a befejezés, fia Viczai János nevéhez fűződik. 1703-ban szentelték fel a 18 méter hosszú, 8 méter széles, egytornyú egyhajós barokk templomot. A XVIII. században harangot kapott, és ''a főoltáron Szent József képe ékeskedett, egyik oldalon az angyal keltegette, a másik oldalon Szűz Mária volt a kisdeddel''. A Duna áradásai ismételten megrongálták, a XIX. században egy tűzvész pedig a teljes tetőszerkezetet és boltozatot elpusztította, ezért felmerült, hogy a két faluhoz képest kicsi és sokat szenvedett templom helyett újat építsenek. Erre csak 1929-ben került sor. Ekkor lebontották az itt álló templom tornyát és hajóját, és csak az apszis maradt meg. 1965-ben, a restaurálás során az apszist felújították, és szemléletes módon jelölték a XVII. századi barokk templom alapfalait.

komment
süti beállítások módosítása