Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Dunaszeg

2017. május 29. 19:06 - Andre Lowoa

Dunaszeg 1635 lakosú község a Szigetközben, a Mosoni-Duna partján, Győrtől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A folyó mindenkor természetes védelmet és megélhetést biztosított az itt élő embereknek. A térségben talált régészeti leletek a csiszolt kőkorszakig vezetik vissza a letelepedések nyomait. A falu ma elnevezése nem túl régi keletű, csupán a XV. században tűnik fel oklevelekben. Korábban egy Csanád nevű település állt itt. A község mai nevét a Mosoni –Duna kiszögeléséről kapta. Dunaszeg ősbirtokosa a Héderváry család volt. Az évszázadok során a falu többször gazdát cserélt. A Bakics, Amade, Pálffy, Révay, Czobor családok voltak a földesurai. Majd a Pázmány, Larnovszky, Viczay család, s végül Khuen Hédervári Károly lett a földbirtokosa. Járványok, tűzvészek, átvonuló hadak folyamatosan megnehezítették az itt élő emberek életét. A község területén haladtak át Bécs ostromakor a törökök, később kuruc-labanc csatározások színhelye lett a falu határa. A napóleoni háborúk pusztítása is érintette a területet. Mindkét Világháború jelentős emberáldozatot követelt. Az utolsó nagy csapás, mely átformálta a település arculatát, az 1954-es „nagy árvíz” volt. Az épületek többsége elpusztult, így a mai falu képe teljesen újkeletű. Csupán néhány ház őrzi a népi szigetközi falusi építészeti mód emlékét.
A látnivalók közül kell megemlíteni a műemlék jellegű római katolikus templomot, mely a Viczay család által 1720-ban épült barokk stílusban, részben átalakítva. Berendezés: az oltár, a szószék; barokk, XVIII. századiak. Valamint jelentős emléke még a homokgödri „Kis kép”, azaz emlékoszlop.
A falu igazi vonzerejét a természetes környezet adja. A Mosoni-Duna, a Nagy-Duna holtágai s a tavak a természet kedvelői számára nyújtanak felüdülést, pihenést. A táj halban, vadban rendkívül gazdag, így a horgászok, vadászok számára is kínál lehetőséget.

http://nyd.bloglog.hu/page/8/


Havas Boldogasszony-templom

 

A régi - feltehetően a török időkben elpusztult templom -helyén 1720-ban Viczay Terézia grófnő emeltette a barokk stílusú új templomot.

Az évszázadok során többször is átalakították a templomot. A főoltárkép az egykori védőszentet, Szent Borbálát ábrázolja, fölötte Havas Boldogasszonyról készült festmény látható. A berendezés már nem a régi. A templom eredeti barokk szószéke jelenleg a szentpáli templomban található. Az orgona a XX. században került a templomba.
A harangok 1947-ben és 1948-ban készültek, a nagyobbik (A) 397 kg, a kisebbik (Cisz) 208 kg súlyú. A templom falfestését 1954-ben Borza Antal győri festőművész végezte.



komment
süti beállítások módosítása