Győr 129415 lakosú megyei jogú város az 1-es, a 14-es, a 19-es, a 81-es, a 82-es, a 83-as és 85-ös főközlekedési utak találkozásánál fekszik a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca és a Marcal folyók találkozásánál. A helységet érinti az M1-es és az M85-ös autópálya, valamint az 1-es/Rajka- Hegyeshalom-Budapest/, a 8-as/Győr-Sopron/, a 10-es/Győr-Celldömölk/ és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonalak is. Magát a várost mégis viszonylag kevesen ismerik. A gépkocsin átutazók elől magas házak sora takarja el a történelmi belváros látványát. Legtöbben nem is tudják, legfeljebb csak sejtik, hogy a nagyvárosi épületek mögött kedves kisváros rejtőzködik. Több száz éves utcák és terek bújnak meg itt; a patinás öreg házak, pompás paloták és templomok. E városban emberemlékezet óta lüktető városi élet zajlik: kultúra, ipar és gazdag kereskedelem teszi vonzóvá a települést. A város mai lakói ismerik értékeiket és egyre többet tesznek azért, hogy a település gazdagodjon, szépüljön. Győr a Kárpát-medence északnyugati szegletében, a Kisalföld központjában helyezkedik el. Itt, az Alpoktól keletre, a Duna, Rába és Rábca folyók találkozásánál két nagy tájegység határa húzódik. Nyugatra a Hanság és Szigetköz - egykor mocsaras, lápos - világa, keletre pedig egy vízben szegényebb, sík vidék, amelyet a Vértes és Gerecse hegység lejtői határolnak. A folyók találkozásánál, a vizenyős, lápos tájból kiemelkedő dombokon és kavicsteraszokon - ma Kálváriadomb, Káptalandomb és az egykori Újszállások (Gyárváros) - az ember először az őskorban települt meg; az élet folytonosságáról ásatások, földből előkerült leletek tanúskodnak. Az első nagyobb, összefüggő település Krisztus születése előtt öt évszázaddal alakult ki; lakói kelták voltak. Tőlük származik a település első elnevezése: Arrabona. E nevet közel nyolc évszázadig ebben a formájában használták és rövidített változatát - Raab - a település német megjelölése egészen napjainkig megőrizte. A római kereskedők Krisztus születése előtt egy évszázaddal jelentek meg e tájon; a római katonaság pedig időszámításunk után kerek egy évtizeddel szállta meg a későbbi Pannónia északi részét, a Duna vidékét. Hamarosan megerősítették az új határ egész vonalát. Ezzel egy időben kiépült a Vindobonát (Bécs) Aquincummal (Óbuda) összekötő, fontos hadiút, melyet a Dunától délre vezettek; nyomvonala a Rába torkolatán keresztülhaladt. Az átkelőhely védelmére a torkolat melletti magaslaton megerősített katonai tábor épült, amely megfelelő védelmet ígért a köréje települő polgári lakosság számára is. A szabályos, négyzetes alaprajzú katonai tábor a mai Káptalandombon helyezkedett el. Hatalmas kapuépítménye délnyugatra nézett: egykori falait a legutóbbi idők ásatásai során sikerült felfedezni. A római város a keletről támadó barbár törzsek zaklatásának egyre kevésbé tudott ellenállni: lakói a negyedik évszázadban végleg feladták otthonaikat és délebbre költöztek. A népvándorlás ideje alatt, egészen a magyarok bejöveteléig mégis folyamatosan laktak a régi falak között. A magyarok először a káptalandombi erősséget szállták meg (Káptalan-Győr). A megmaradt római kőfalakat földsáncokkal és fagerendákból összerótt falakkal magasították fel: a megerősített területen Szent István várispánságot és püspökséget alapított. A város magyar nevét - Győr - személynév alapján kapta. A magyarok előbb sátrakban, majd félig földbe ásott földkunyhókban laktak. A honfoglaló magyar lakosság feltételezett települése a Káptalan-Győrtől keletre, délkeletre valahol a mai belváros keleti részén volt (Király-Győr). E település sorsa hosszú évszázadokig igen viszontagságos volt. 1242-ben a tatárok kezére került, 1271-ben Ottokár cseh király, majd német lovagok csapatai pusztították el. A település azonban a nehéz körülmények között is mindig újjáépült és egyre fejlődött: V. Istvántól a győriek 1271-ben városi jogokat kaptak. Feltételezzük, hogy ez időben keletkezett a város szabályos főtere, a mai Széchenyi tér és az erre nagyjából-egészéből merőleges utcák rendszere. A településközpontból kivezető utak mentén pedig kisebb-nagyobb, útmenti települések keletkeztek, apró házakkal, majorokkal, egy-egy templommal vagy kolostorral (Királyföldje, Szentdomonkosfalva, Szentalbertfalva, Szent-benedekfalva, Felfalu, Malomsok és Révfalu). Később, a belviszályok majd a kezdődő török támadások nyomán e városrészek szinte teljesen elpusztultak és csak sokkal később, a XVIII. század során épültek be újra. Az 1500-as évek derekáig elsősorban a nyugatról jövő cseh és német támadások ellen kellett a várost megvédeni. Miután a törökök Székesfehérvárig nyomultak, a fő veszély most már keletről fenyegette a települést. 1529-ben Lamberg Kristóf királyi városparancsnok nem vállalkozott a város védelmére, inkább felgyújtotta azt: a törökök csupán füstölgő romokat találtak itt. Innen a város török neve - Janik Kala - “égett város”. A török veszély tette végül is szükségessé a nagy kiterjedésű, jobbára apró, oromfalas házakkal beépített középkori belváros átépítését és bástyákkal történő megerősítését. Először csak a Káptalandombot és közvetlen környezetét akarták újabb védőművekkel körülvenni, később azonban elhatározták, hogy a belváros nagyobb részét is fallal veszik körül. Több terv is készült, ezeket jobbára olasz hadmérnökök és építészek rajzolták. A kivitelezett védőmű Francesco Benigno tervei alapján valósult meg: a falakat és a hét “füles bástyát” a legkorszerűbb “új olasz” erődítmények mintájára emelték. A falak nagyobb része Bécsben égetett, jó minőségű téglából készült, a falsarkokat - amelyek a legveszélyeztettebbek voltak - faragott kövekkel erősítették; kőből készült a falakat lezáró, felső párkány is. A bástyákat föld alatti folyosók, kazamaták kötötték össze; az ágyúk a bástyák védett szegleteiben álltak, magas teraszokon. A győri vár nagy költséggel létesült és korának legkorszerűbb erődítményei között tartották számon egész Európában. Terveit - biztonsági okokból nevének megjelölése nélkül - építészeti mintakönyvekben is közreadták. E tervek arról árulkodnak, hogy a várfalak építésével egy időben az utcák vonalát is szabályosabbá tették, a telkek egy részét újraosztották és ennek megfelelően a ki-be ugró középkori házak nagyobb részét folyamatosan átépítették. A középkori utcák vezetéséről így ma leginkább csak a fennmaradt pincék adnak bizonyos támpontot. Joggal feltételezzük, hogy a város e korban jelentősen átépült: a kora középkori város alapvető szerkezeti jellegzetességei - a nagy, szabályos főtér és az erre merőleges utcahálózat - azonban lényegében megmaradt. Az átépítésben az itt élő olasz mesterek komoly feladatokhoz jutottak: az első, árkádos-loggiás polgárházakat is ők építették, a szülőföldjükön virágzó reneszánsz késői stílusában (Király utca 12., Rákóczi utca 6.). A városkát ők olaszosan Giavarinónak tisztelték. A győri erődítmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: védőit a török 1594-ben a vár feladására kényszerítette. Csupán 1598-ban sikerült a Bécs védelme szempontjából különösen fontos végvárat visszahódítani. Az ostromló osztrák és magyar seregek a petárdával felrobbantott Fehérvári kapun keresztül törtek be a várba és álmában lepték meg az őrséget. A hadiesemények - ágyúzás, pusztító tűzvész - hatalmas károkat okoztak a reneszánsz stílusában átépülő győri belvárosban. Az elkövetkező évszázadokban a város nagyot fejlődött. 1743-ban Mária Terézia szabad királyi város rangjára emelte Győrt. E korban különösen a gabonával és marhával kereskedő polgárok gazdagodtak meg: épületeik pompája vetekedett a városban elő nemesemberek (Zichy család, Esterházy család) palotáinak szépségével. A kor legnagyobb mecénása azonban kétségtelenül a római katolikus egyház volt Győrben. Az ellenreformáció idején letelepülő szerzetesrendek, a jezsuiták és karmeliták új templomaik mellett kolostort, kórházat és iskolákat is építettek. E hatalmas építkezések megváltoztatták a város képét. A káptalani iskolában, később evangélikusok algimnáziumában, majd a jezsuiták 1627-ben megnyílt gimnáziumában a magyar mellett a latin volt a tanítás nyelve. A város latinos elnevezését - Jaurinum - régi írások, oklevelek őrzik. A hatalmas védőművek a napóleoni időkben újra csődöt mondtak. A várat elfoglaló Napóleon a falakat hét helyen is felrobbantotta. Veszélybe kerültek a fejlődésnek indult Újváros épületei is: az evangélikusok hatalmas, új templomának lerombolását azonban éppen Napóleon egyik katonatisztje akadályozta meg. A győztes kismegyeri csatát és Győr bevételét a franciák a mai napig nem felejtették el (Győr nevét - igaz, németes formájában - a párizsi diadalív oszlopára is felvésték, Napóleon sikeres ütközeteinek hosszú sorába. A város vezetői hamarosan belátták, hogy a védőművekre többé nincs már szükség, ezért 1820-ban elhatározták, hogy lerombolják azokat. Hamarosan sor került a “bástyadöntésre”, melynek során hatalmas, összefüggő területek szabadultak fel. Elsősorban déli irányban nyílt alkalom a város fejlesztésére. A terület beépítésére tervet készítettek, ennek elképzelései szerint a belváros észak-déli irányú utcáit építették tovább, egészen a vásártérig. Szabályos, nagy lakótömbök jöttek létre, melyeket előbb földszintes, később pedig emeletes házakkal építettek körül. A régi várfalakra is házak épültek, így hamarosan a várfal emléke is feledésbe merült. Csupán a Kastély-bástya és Sforza-félbástya maradt épen: magas téglafalai alatt kerek négyszáz éve hömpölyög a Rába és a Duna vize. Győr szerepe a XIX. század derekán a gőzhajó megindulásával a búza- és marhakereskedelemben tovább nőtt. A város kulcsszerepet kapott a magyar árukivitelben, és ez nagy hasznot hozott a település lakóinak. A város kivételezett helyzete a Pest-Kanizsa közötti vasútvonal kiépítése után (1861) szinte egy csapásra megszűnt. A kereskedelemből származó haszon elmaradását nagyarányú iparfejlesztéssel ellensúlyozták. A városatyák kedvező lehetőséget teremtettek az ipar letelepedéséhez; az ezáltal megnővekedett városi bevételek nagyobb részét a belváros kiépítésére fordították. Az állomás felé vezető utat átépítették (Baross Gábor út), a Deák Ferenc utcát (ma Aradi vértanúk útja) pedig a karmelita rendháztól keletre a Bécsi kapu térig meghosszabbították. A kelet-nyugat irányú Szent István utat monumentális sugárúttá építették ki, az állomással szemben pedig felépült az új városháza és az azt keretező elegáns középületekből álló együttes. A város déli részének elképzelt teljes átépítésére az első Világháború után már nem került sor. A nagyvárosias házak sorában megmaradtak az alacsonyabb, földszintes épületek is. Az első Világháború utáni években kevés, de jelentős középület létesült (postapalota, versenyuszoda) és közel két tucat erkélyes-loggiás, modern társasház. Egészében a város a második Világháború kezdetéig megőrizte a XIX-XX. századfordulón kialakult arculatát. A második világháború hatalmas károkat okozott. Nem csak a külvárosok területén elhelyezkedő gyárak, üzemek, laktanyák sérültek meg; a belváros palotái közül is nem egy romba dőlt. A háború pusztításainál is nagyobb változásokat okozott a belváros arculatában az 1960-as évek városfejlesztése. A régi épületekkel - ha nem állnak műemléki védelem alatt - nem sokat törődtek: a lakosság egy részét a várostól délre felépített, új lakónegyedek betonházaiba telepítették. A belváros elvesztette korábbi rangját. Ami még nagyobb hiba volt: a régi hivatalokat, patinás üzleteket, vendéglőket és kávéházakat is megszüntették. A város történeti központja szegényes, szürke lakónegyeddé vált. A helyzet csupán az 1970-es évek végén változott. Ekkor indult meg Győr történeti belvárosának tervszerű megújítása. Az első helyreállítások éppen a bontásokkal leginkább megsebzett délkeleti városrészben kezdődtek. Aczél Gábor építész vezetésével a történeti belváros egészét átfogó, korszerű városrendezési terv készült. Ez időben szakítottak azzal a korábbi szemlélettel, mely szerint a modern város legfontosabb feladata, hogy a modern közlekedés - teher-és személyautó-forgalom - számára kényelmes, széles utakkal, útkereszteződésekkel rendelkezzen. Elhatározták, hogy csak azokat az autókat engedik be a belvárosba, amelyek közvetlen célja az új városrész. A gyalogosok által kedvelt utcákból sorra kitiltották a gépjárműveket. Ahol a forgalom megmaradt, a száguldó autók megcsendesítésére különféle rendelkezéseket hoztak. Egyszóval a belváros utcáit lépésről lépésre visszahódították az itt lakó embereknek. A tervek azt is meghatározzák, hol lehet új házakat építeni, és mely utcákban kell ragaszkodni a régi épületek gondos helyreállításához. A belváros egészére kiterjedő fejlesztési tervet később részletes elképzelések egész sora követte. A városatyák a házak alapos, kívül-belül történő teljes felújítása mellett döntöttek: mindent megtettek azért, hogy a helyreállításához szükséges pénzösszegeket évről évre előteremtsék. Egyszerre csupán egy-egy lakótömb felújításába fogtak bele. Az egészségtelen, vizes földszinti lakásokat megszüntették, helyükön boltokat, vendéglőket létesítettek. Az emeleti lakásokat a mai kor követelményeinek megfelelően modernizálták. Sok helyen a tetőteret is beépítették. Egy-egy földszintes házat, udvari szárnyat is újra cseréltek. Mindez közel egy időben, egységes elképzelések alapján történt: ugyanígy az utcák kövezése, a korhű lámpák felszerelése és a városi terek bebútorozása. A megújított tömbökbe bevezették a távfűtést és korszerűsítették a csatornázást is. Nagyon fontosnak tartották, hogy a házakat a legapróbb részletekig korhűen állítsák helyre. Ügyeltek arra, hogy a régi épületszerkezetek - címeres téglák, díszes ajtózárak, korlátok, rácsok - eredeti helyükön maradjanak. A helyreállítás előtt művészettörténészek kutatták végig az épületeket. A levéltárak megsárgult tervei, iratai alapján tisztázták a telkek és házak történetét: kiderült, hogy milyen volt egy-egy épület egykori formája, és későbbi gazdái mit változtattak rajta. Természetesen e későbbi hozzáépítéseket is megtartották, amennyiben azok az eredeti képet nem zavarták. Ahol lehetett, elkerülték az udvari szárnyak, régi kerítések bontását is: az eredeti növényzet megóvására is nagy súlyt fektettek. Sehol nem akartak túl nagy tömbbelsőket létrehozni; a legtöbb ház így megtarthatta eredeti környezetét. A legforgalmasabb gyalogosirányok mentén azonban átjárókat bontottak a házak földszintjén. Így az udvarokban is hangulatos, új üzletek sora jött létre: pezsgő élet költözött a tömbök belsejébe. A városi élet egykori gazdaságát és mozgalmasságát idézik a szerdai és szombati vásárok. Hosszú évtizedek után ismét megengedték ugyanis, hogy az árusok sátraikat a belváros utcáin és terein felállítsák. A régi, boltozott pincékben pedig vendéglők, cukrászdák és borozók kaptak helyet. Így nemcsak az utcák, kertek és házak újultak meg, hanem a városi élet régi hagyományai is új életre keltek és tovább gazdagodtak. A belváros - ahonnan néhány éve még a kertes külvárosokba menekültek a lakók - mára ismét kedvelt lakhely lett. A kisebb házak, szerényebb épületek is egyre kapósabbak: ahol lehet, ezeket is felújítják, kiegészítik. Győr történeti negyedei fejlődnek, változnak: régi hangulatuk azonban megmarad. A várost ma Európa-szerte a városmegújítás legjobb példái között emlegetik: a megújuló Győr 1989-ben méltán nyerte el a műemlékvédelem Európa díját.
Győrben született Andrássy Dávid a napóleoni háborúk egyik hadvezére, Schediusz Lajos János esztétikaprofesszor, Liezen-Mayer Sándor festőművész, Mátray Lajos szobrászművész, Varsányi Irén és Berki Lili színésznők.

http://nyd.bloglog.hu/page/8/