Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Bagod-Boncodfölde-Hagyárosbörönd-Zalaboldogfa

2017. május 24. 08:05 - Andre Lowoa

Bagod 1318 lakosú község a 76-os főközlekedési út és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől északnyugatra, 5 kilométerre fekszik a Zala-folyó mentén. Első írásos említése 1287-ben Bogud. Az Egészségházat 1990-ben adták át.
A zalai község nevezetességei közé tartozik a műemlék jellegű római katolikus templom.
A településnek romos műemlék temploma van Szentpál községrészben.

http://nyd.bloglog.hu/page/6/



Szent István király-templom




Bagodvitenyédi Szent Pál-templom


A XIII. században (1260 körül) épült a szentpáli falurész temploma. Kisebb méretű, későromán stílusú körtemplom melyet Szent Pál tiszteletére emeltek, papját Mártonnak hívták. A XVIII. században barokk hajóval és toronnyal bővítették, a millennium tiszteletére eredeti állapotának megfelelően felújították.




Boncodfölde 221 lakosú község Zalaegerszegtől 6 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község első említésére 1332-ben kerül sor Bunchudfeulde. Személynév és főnév összetétele.
A keletelt, félköríves szentélyű római katolikus templom eredetileg román stílusban épült, valószínű még XIII. századi. A XVI. században romossá vált, 1751-ben építik újjá. A templom a falu szélén domboldalon egy temetőben található.

http://nyd.bloglog.hu/page/6/

Szent Anna-templom

 

A templom 1755-ben épült.

Település beépített területén a dombtetőn álló keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású Ny-i homlokzati tornyos templom a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a hajó É-i oldalához csatlakozó sekrestyével.

A szentélyen és a hajó K-oldalán 13.századi falsávos tagolás és részben kibontott nyílások. Fiókos dongaboltozatos hajó, negyedgömb boltozatú szentély, a hajó bejárati oldalán karzat. A sekrestyében stukó díszes dongaboltozat. Falképek: (1965) Klonfár János pap és festő**. Berendezés: jellemzően 20. század, keresztelőkút 18. század második fele; padok, 19.század. A templom 1338-ban már biztosan megvolt. A templom eredetileg román stílusban épült, 1690-ben biztosan romossan állt, 1755-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtette újják újjá. 1775-77. között Filipp Wolf Luchserer zalaegerszegi építőmester bővítette, ekkor tornya még nem volt. Tornyát 1830-ban emlitik elöször a források ekkor még fazsindelyes, ma homlokzati tornya ma hegyessisakos, oromzata valutás, szentélyének falában két román ablak, belsejében ülőfülke. 1978-ban helyreállítva 2004-ben korszerűsítések a tetőn és a homlokzaton, díszkivilágítást kap. A templom körüli temetőben: sírkövek, 19.század-20. század eleje; kőkereszt korpusszal és Szűz Máriával, 20. század, ma már a temető lezárva. 





Hagyárosbörönd 312 lakosú község a 76-os főközlekedési út mentén, Körmend és Zalaegerszeg között félúton fekszik. Hagyárosbörönd községet az 1251-ből, az 1378-ból és az 1439-ből származó oklevelek Hagarus névvel illetik. 1332-ben: Berend. A mai elnevezést 1942 óta viseli, melynek mindkét tagja magyar helységnév.
A római katolikus templom barokk stílusú.

http://nyd.bloglog.hu/page/6/


Urunk színeváltozása-templom







Zalaboldogfa 361 lakosú község Zalaegerszeg.-Andráshidától északnyugatra, 7 kilométerre fekszik. 1404: Bodogazzonfalua, 1549-ben: Boldogffolwa, 1627-ben: Boldogfa, 1898-ben: Zalaboldogfa. A falu templomának titulusa Szűz Mária.

http://nyd.bloglog.hu/page/6/


Keresztelő Szent János-templom



Kisboldogasszony-kápolna


A kápolna a XVIII. század elején épült, tornya később 1753-ban épült hozzá.

komment
süti beállítások módosítása