A rózsa emléke
Írta: Ágoston Géza Gyerekkoromban nagyon vártam azt a tavaszi napot, amikorra kinyílt a pünkösdi rózsa. Nagymamám kertjében volt egy tő, csodálatosan mély színnel, amelyik évről évre megörvendeztette a szívemet. Felnőtt fejjel furcsa visszagondolni, hogy mi az, ami miatt szépet, gyönyörködtetőt látott a virágban az a kisfiú, aki akkor voltam. Idővel megtudtam, hogy ez a virág azért kapta a nevét, mert a pünkösdi időszakban nyílik. De, hogy mit jelent a pünkösd, azt nem magyarázta meg nekem senki. Így akkor csak jelként kezeltem, hiszen karácsonykor jön a Jézuska, húsvétkor kapom a piros tojást a lányoktól, ennek az ünnepnek a hírnökeke pedig a virág. Később messze vidékre költöztünk, és édesapám hozta a bútorok között az őszirózsa tövet is, ami az új helyen megfakadt, és rövid időn belül újra láthattuk a pünkösdi csodát.
Az idő múlásával pedig megtudtam azt is, mit jelent a pünkösd szó valójában. Megismertem a tanítást a Szentlélekről, hogy kitöltetett az első pünkösdön az apostolokra, majd később a pogányokra. Végül ez a Szentlélek elvégezte bennem is, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet, és általa ezután Istenemet Atyámnak szólíthatom. Elfogadhattam ajándékát, amiről így emlékezem:
„... az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által". (Rm 5,5)
Egy nép lesz!
- Írta: Pecznyík Pál
Népem! Téged Isten hozott e szép tájra,
ezerszáz év óta hódolatod várja.
Ám hódolat helyett acsarkodást lát itt,
pártok sokasága győzelemre áhít.
Isten nem tűrhette szíved sok vétségét,
nyolc részre szabdalták szép hazád egységét!
Láttán mégsem okulsz? – csonka hazám népe.
Téped, marod egymást, meg is lakolsz érte.
ezerszáz év óta hódolatod várja.
Ám hódolat helyett acsarkodást lát itt,
pártok sokasága győzelemre áhít.
Isten nem tűrhette szíved sok vétségét,
nyolc részre szabdalták szép hazád egységét!
Láttán mégsem okulsz? – csonka hazám népe.
Téped, marod egymást, meg is lakolsz érte.
Bárcsak feleszmélnél, s megértenéd ésszel,
szeretet lenne ott, hol gyűlölet fészkel.
Szíved betöltené öröm, béke, hála,
s megnyílna az ajkad hódoló imára.
Jézus előtt porba ereszkedne térded,
keresztjéhez tennéd életrontó vétked.
Boldogan állnál fel, üdvösségre mentve,
Őt dicsérné ajkad, a menny felé menve!
szeretet lenne ott, hol gyűlölet fészkel.
Szíved betöltené öröm, béke, hála,
s megnyílna az ajkad hódoló imára.
Jézus előtt porba ereszkedne térded,
keresztjéhez tennéd életrontó vétked.
Boldogan állnál fel, üdvösségre mentve,
Őt dicsérné ajkad, a menny felé menve!
Hidd el: földi hazád, bármi szép is, véges!
sokkal szebb hon vár rád: örök, dicsőséges!
E ragyogó honnak sehol nincsen párja,
halhatatlan lelked, Atyád, abba várja!
Itt sokféle nép van, ott fenn, csak egy nép lesz,
angyal millióknak örömében részt vesz.
Lelki feltámadás csodásan megy végbe,
Jézussal mennybe száll menyasszonyi népe!
Te is köztük lehetsz hit által, hű népem.
Hófehér köntösben, földöntúli fényben!
sokkal szebb hon vár rád: örök, dicsőséges!
E ragyogó honnak sehol nincsen párja,
halhatatlan lelked, Atyád, abba várja!
Itt sokféle nép van, ott fenn, csak egy nép lesz,
angyal millióknak örömében részt vesz.
Lelki feltámadás csodásan megy végbe,
Jézussal mennybe száll menyasszonyi népe!
Te is köztük lehetsz hit által, hű népem.
Hófehér köntösben, földöntúli fényben!
Pál apostol imádságából: „Isten világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között…” (Ef 1,15-23)
Sógornőm harmadik gyermeke még az óvodában összebarátkozott egy kislánnyal, idővel pedig a két család is összeismerkedett. A rendszerváltozáskor a kislány édesapja meghívta öcsémet és páromat, hogy dolgozzanak vele a kft-jében. A barátkozás és kapcsolat oda vezetett, hogy az immár tinédzserré serdült leány és az édesanyja is hitre jutott, és bekapcsolódott a gyülekezetbe.
Történt aztán, hogy az édesapánál még 50 éves kora előtt áttétes rákos betegséget találtak, amit kezeltek műtéttel, gyógyszerrel, mindennel, ami csak elérhető volt. Mi, a baráti kör pedig rákapcsoltunk: szerettük volna megnyerni őt is az Úr Jézus számára, de mindhiába. Nagyon ragaszkodott istentagadó és kommunista elveihez… Míg nem a feleségéről is kiderült, hogy rákos betegsége van. Ekkor zajlott közöttünk ez az emlékezetes beszélgetés:
Hárman ültünk az asztal körül nappalinkban: a beteg férfi, a párom és jómagam, és az ő, valamint felesége betegségéről folyt a szó, amikor azt találtam mondani: István! Nagyon keres már téged az Isten! Miután a saját életed és egészséged nem érdekelt annyira, hogy Istenhez fordulj és őt keresd, ahhoz nyúlt, aki még a saját életednél is kedvesebb neked!
Minden szó és válasz nélkül kirúgta maga alól a széket, és szinte köszönés nélkül távozott. Később a feleségétől hallottam, hogy párja nem szeretné, hogy valaha is ismét a szeme elé kerüljek.
Megértettem döntését, rendesen tele is voltam bűntudattal és szorongással, hiszen miként is törhettem így, ajtóstul egy házba? Még akkor is, ha az ő életére igaznak bizonyulhat az ige:
„… és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök, mégsem tértetek vissza hozzám - így szól az Úr” (Ámósz 4,11)
Néhány héttel később súlyos nyelőcsővérzés érte. Ilyen helyzetben többnyire tíz közül tízen azonnal meghalnak, ám István túlélte, és éppen a mi intézetünkbe hozták be. Tudtam, nincsen választásom, meg kell látogatnom őt. Amikor első alkalommal baktattam át az erdőn az épület felé, ahol feküdt, magamban csak hadakoztam a Szentlélekkel: Minek menjek oda hozzá, még gutaütést kap a dühtől, hiszen megmondta, nem kíván soha többé látni!
Ám a kórházi ágyon egy egészen más embert találtam. Állapotához képest jobban volt, és mondta, hogy már nagyon várta látogatásomat. Nyitott volt az igére és a hitre, számtalan kérdést tett fel… Ettől kezdve naponta órákig ücsörögtem az ágya mellett, és beszélgettünk Isten „nagyságos dolgairól”, az Úr Jézus megváltói művéről, a tőle kapható bűnbocsánatról és az örökéletről. Indításképpen minden délután elolvastuk együtt a napi igét, és így került elénk ez a mondat is: „… egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3,8). Vajon mit jelent ez? – kérdezte. A választ, amit adtam, én is ott és akkor kaptam: Azt jelenti, hogy Istennek nem gond annyi időt adni még neked, hogy valós döntést tudjál hozni: Akarod-e, hogy Jézus Krisztus a te személyes megváltód is legyen? Akarod-e az örökkévalóságot vele és velünk tölteni?
Karácsony felé járt az idő, és István annyira felépült, hogy az ünnepekre hazamehetett. Ezzel búcsúztam: Örülök, hogy hazamehetsz, és remélem, ennyi, Istentől távol töltött év után végre igazi karácsonyod lesz, és szívedben is meg fog születni az Úr Jézus!
Soha többé nem találkoztunk. Nem mondhatta el nekem, vajon volt- e igazi karácsonya. Valami banális hurut ledöntött a lábamról, és a két ünnep közötti napokat otthon töltöttem – ő pedig december 30-án csendesen elaludt.
Isten igéje Jézus Krisztusról:
Munkahelyemen egyszer kihagytak valamiből, amiben rajtam kívül mindenki részt vett.
Elszomorodtam ezen, lehajtott fejjel mondtam el Istennek bánatomat. Egyik kolléganőm sejtette, hogy az említett ok miatt bánkódom, és megkérdezte: Adjak egy idegcsillapítót?
Köszönöm nem kérek, már bevettem – válaszoltam. Az én idegcsillapítóm mindig kéznél van, olyan az, ami azonnal hat, és nincs káros mellékhatása.
Uram, köszönöm a tőled érkező gyógyító szeretetet!
Péter apostol tanácsa: „Minden gondotokat őrá (Jézusra) vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7)
Isten keres 1. – „üszkös fadarab”
- Írta: dr. Erdélyi Judit
Történt aztán, hogy az édesapánál még 50 éves kora előtt áttétes rákos betegséget találtak, amit kezeltek műtéttel, gyógyszerrel, mindennel, ami csak elérhető volt. Mi, a baráti kör pedig rákapcsoltunk: szerettük volna megnyerni őt is az Úr Jézus számára, de mindhiába. Nagyon ragaszkodott istentagadó és kommunista elveihez… Míg nem a feleségéről is kiderült, hogy rákos betegsége van. Ekkor zajlott közöttünk ez az emlékezetes beszélgetés:
Hárman ültünk az asztal körül nappalinkban: a beteg férfi, a párom és jómagam, és az ő, valamint felesége betegségéről folyt a szó, amikor azt találtam mondani: István! Nagyon keres már téged az Isten! Miután a saját életed és egészséged nem érdekelt annyira, hogy Istenhez fordulj és őt keresd, ahhoz nyúlt, aki még a saját életednél is kedvesebb neked!
Minden szó és válasz nélkül kirúgta maga alól a széket, és szinte köszönés nélkül távozott. Később a feleségétől hallottam, hogy párja nem szeretné, hogy valaha is ismét a szeme elé kerüljek.
Megértettem döntését, rendesen tele is voltam bűntudattal és szorongással, hiszen miként is törhettem így, ajtóstul egy házba? Még akkor is, ha az ő életére igaznak bizonyulhat az ige:
„… és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök, mégsem tértetek vissza hozzám - így szól az Úr” (Ámósz 4,11)
Isten keres 2. – „mint ezer esztendő”
- Írta: dr. Erdélyi Judit
Néhány héttel később súlyos nyelőcsővérzés érte. Ilyen helyzetben többnyire tíz közül tízen azonnal meghalnak, ám István túlélte, és éppen a mi intézetünkbe hozták be. Tudtam, nincsen választásom, meg kell látogatnom őt. Amikor első alkalommal baktattam át az erdőn az épület felé, ahol feküdt, magamban csak hadakoztam a Szentlélekkel: Minek menjek oda hozzá, még gutaütést kap a dühtől, hiszen megmondta, nem kíván soha többé látni!
Ám a kórházi ágyon egy egészen más embert találtam. Állapotához képest jobban volt, és mondta, hogy már nagyon várta látogatásomat. Nyitott volt az igére és a hitre, számtalan kérdést tett fel… Ettől kezdve naponta órákig ücsörögtem az ágya mellett, és beszélgettünk Isten „nagyságos dolgairól”, az Úr Jézus megváltói művéről, a tőle kapható bűnbocsánatról és az örökéletről. Indításképpen minden délután elolvastuk együtt a napi igét, és így került elénk ez a mondat is: „… egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3,8). Vajon mit jelent ez? – kérdezte. A választ, amit adtam, én is ott és akkor kaptam: Azt jelenti, hogy Istennek nem gond annyi időt adni még neked, hogy valós döntést tudjál hozni: Akarod-e, hogy Jézus Krisztus a te személyes megváltód is legyen? Akarod-e az örökkévalóságot vele és velünk tölteni?
Karácsony felé járt az idő, és István annyira felépült, hogy az ünnepekre hazamehetett. Ezzel búcsúztam: Örülök, hogy hazamehetsz, és remélem, ennyi, Istentől távol töltött év után végre igazi karácsonyod lesz, és szívedben is meg fog születni az Úr Jézus!
Soha többé nem találkoztunk. Nem mondhatta el nekem, vajon volt- e igazi karácsonya. Valami banális hurut ledöntött a lábamról, és a két ünnep közötti napokat otthon töltöttem – ő pedig december 30-án csendesen elaludt.
Isten igéje Jézus Krisztusról:
„Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre…” (Jn 3,18)
Gyógyító szeretet
- Írta: Rostás Lászlóné
Elszomorodtam ezen, lehajtott fejjel mondtam el Istennek bánatomat. Egyik kolléganőm sejtette, hogy az említett ok miatt bánkódom, és megkérdezte: Adjak egy idegcsillapítót?
Köszönöm nem kérek, már bevettem – válaszoltam. Az én idegcsillapítóm mindig kéznél van, olyan az, ami azonnal hat, és nincs káros mellékhatása.
Uram, köszönöm a tőled érkező gyógyító szeretetet!
Péter apostol tanácsa: „Minden gondotokat őrá (Jézusra) vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7)
"(Jónátán)...egész lelkével szerette Dávidot"
(1Sám 20,17)
Elolvasandó:
1Sám 20,1-8
"Semmiképpen sem fogsz meghalni" - mondja Jónátán barátjának, Dávidnak, akit éppen halálra keresnek. Dávid ugyanis, bár fényes győzelmet arat Góliát, az Izrael Istenét káromló filiszteus óriás felett, el kell hogy meneküljön saját népének királya, Saul elől. Beszűkült az élettere, a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodott rajta. "Még a szívem is elhagyott engem!" - jelenti ki. Nincs kiút! Terhessé vált számára a kiválasztottság - iszonyú súly a "visszavonhatatlan elhívás" (Róm 11,29) birtokosának lenni. Jónátán, Saul király fia, s mint ilyen a királyi szék várományosa, felismeri Dávidban, az üldözöttben a királyt, az Örökkévaló által elhívottat, és teljes szívéből támogatja - nemcsak apja, de saját maga, önnön trónja ellenében is. "Egész lelkével szerette Dávidot."
Vitatkoznak egymással a barátok. Dávid csak a nyilvánvaló helyzetet látja: szorul a hurok, nincs menekvés a király katonái elől, csak egy lépés választja el a haláltól. Jónátán bízik abban, hogy akit Isten küld, azzal sok minden történhet - sanyargathatják, üldözhetik, vádolhatják, halálra kereshetik -, de nem pusztulhat el. Előre látja, hogy egyszer "az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről" (1Sám 20,15). Van-e ilyen barátunk, aki feljebb emeli a tekintetünket, mint a láthatók szintje, aki bízik abban, hogy amit Isten elkezdett velünk/bennünk, azt véghez is viszi? Van-e kire számítsunk a bajban? Minden ember talál valakit, aki egy ideig jó hozzá, de kicsoda találhat hűséges barátot, aki az Isten jelenlétét, gondviselését mutatja fel az életében? Vagy pedig az emberi kapcsolatokból kiábrándulva, szomorúan állapítjuk meg, Jean-Paul Sartre-al együtt: "?nincs atyánk, az ég üres! Mindnyájan árvák vagyunk!"
Jónátán megesküszik Dávidnak, hogy ha tudomást szerez arról, hogy apja, azaz Saul elhatározta, megöleti őt (Dávidot), jelt küld neki, hogy tudhassa: távol kell maradnia a királyi udvartól. Az igaz barát útjába áll a gyűlölet pusztításának, a "hazugság atyjának", aki "embergyilkos volt kezdettől fogva" (Jn 8,44). Ne csak jó barátja legyek a barátomnak, hanem vigyázzak, hogy ne fosszam meg őt Krisztustól, az Igaz Baráttól, "aki a nyomorúságban testvérré válik" (Péld 17,17).
(Visky Péter)
