Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Nágocs

2017. április 26. 08:04 - Andre Lowoa

Nágocs 710 lakosú község, Balatonföldvártól 24 kilométerre, délre fekszik. Történelmi múltja változatos. 1138-ban villa Nagasu, 1264-ben Nagach alakban említették az oklevelek. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, ezután a XVIII. században a Zichy grófok németeket telepítettek be. Az 1930-as években megindult az iparosodás. A községben malom, téglaégető, olajütő, gyapjúkártoló, sajtüzem működött. A II. Világháború utáni kitelepítések megváltoztatták a falu etnikai összetételét. Az 1960-as évektől ismét elindult a fejlődés. Három falu tsz-ének egyesítéséből egy 4000 hektáros gazdaságot hoztak létre. 1990-ben átadták az új faluházat.
A római katolikus temploma 1757-ben épült, homlokzati toronnyal, falpillérek közé fogott kapuval és ablakkal, egy-egy fülkében koronás szakállas szenttel. Tornya falpilléres, eredeti sisakkal. Az oromzat szélein vázák, a timpanonban az építtető Zichy család címere látható. Belső berendezéséből figyelmet érdemel a kifinomult ízlésre való főoltár, a két mellékoltár, valamint a szószék és a padok.
A copf stílusú plébánialak 1804-ből való. Előtte népies barokk kőkereszt 1800 körülről való.
A közelben álló Nepomuki Szent János szobrot Zichy József állítatta 1787-ben.
A volt Zichy –kastély romantikus orommal, kétpilléres erkéllyel rendelkezik. A földszinti rész 1714 körül épült. Az emeletet 1820 körül húzták fel, Zichy János megbízásából.

http://dd.bloglog.hu/page/6/


Szent György templom


A templom 1760-ban épült, barokk stílusban. Freskóit Dorfmeister István festette.

komment
süti beállítások módosítása