Kislőd 1310 lakosú község Ajkától 6 kilométerre, északkeletre a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely- Veszprém- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal mentén, Városlőd mellett. Elnevezése a bakonyi erdőispánsághoz tartozó, az erdőóvók foglalkozásához kapcsolódó lődöz ige származéka. 1336-ban már mezővárosi kiváltságait említik egy oklevélben. A török időben a település többször is puszta lett. 1730-ban Padányi Bíró Márton püspök német telepesekkel népesítette be, akik erdő- és földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Kőedénygyár, vas- és üveghámor működött a településen. 1845-ben a településen tűzvész pusztított.
A falu egyik fő vonzereje az Európában egyedülálló egyháztörténeti és kegytárgy gyűjtemény.
A XVII. században épült templom barokk stílusú oltára is említést érdemel.
A természetkedvelők számára a községet övező erdőkben nyílik lehetőség a kirándulásra.
http://kd.bloglog.hu/page/14/
Szent József és Szent Vendel-templom
alapítva: a XIV. században, újjászervezve 1752.
A barokk templom 1770-1780-ban épült, a berendezés jelentős része is ebből az időből maradt fenn. A copfstílusú keresztelőmedence 1778-ban készült.
Korábban is volt temploma a falunak, de az ősi romokra 1748-ban épült templom hamar szűknek bizonyult, ezért újat építettek. A mai templom hajója kétboltszakaszos, a szentély boltozatán lévő freskó a Szent Család menekülését ábrázolja. A főoltárkép Szent Józsefet ábrázolja. A templom missziókápolnáját 1852-ben Ranolder János püspök emeltette, ebből a korból származik a Szentháromság-szoborcsoport is. Szép a barokk szószék és a késő barokk keresztelőkút.