A fagycsap tanítása
- Írta: Dr. Mikolicz Gyula
Csőtörés helyét kerestük az elmúlt napokban, ugyanis tetemes többletfogyasztást jelzett a közüzemi számla. Meglehetősen nyugtalanító volt, amíg ki nem derült, hol a baj. Lehet, hogy majd métereken keresztül fel kell törni a belső padlóburkolatot, bontani falat, csempét, betont? Vezetéksérülésre utaló jelet az épületben és a külső környezetben még modern műszeres vizsgálattal sem találtunk. Végül a szakember javaslatára kiástuk az egyik külső vezeték földalatti rövid szakaszát. Finom homok ott a talaj, gyorsan haladtunk, s néhány ásónyom után már sejthető volt a siker. Az elzáró szerelvény hajszálnál is vékonyabb repedésén hónapok óta szivárgott a víz. Még napokkal a hiba elhárítása után is szándékosan sétálok el az ideiglenesen lefedett gödörhöz, és hálás szívvel köszönöm meg az Úrnak, hogy jó helyen kutakodhattunk. Az Úr békessége ilyenkor újra betölti szívemet.
A kezemben tartott tettes a bibliai vérfolyásos asszony történetét juttatta eszembe, aki tizenkét éve szenvedett titkos bajától, számtalan orvos vizsgálta meg őt, ezzel teljes vagyonát elvesztette, közben szenvedés, fájdalom és keserűség gyötörte a feltáratlan, belső rendellenesség miatt. A történet szerint tizenkét év után az igazi szakember, Jézus Krisztus gyógyította meg. Ingyen – nem csak testi bajából adott neki megoldást, de békességet is kapott. Ezekkel a szavakkal bocsátotta el:
A kezemben tartott tettes a bibliai vérfolyásos asszony történetét juttatta eszembe, aki tizenkét éve szenvedett titkos bajától, számtalan orvos vizsgálta meg őt, ezzel teljes vagyonát elvesztette, közben szenvedés, fájdalom és keserűség gyötörte a feltáratlan, belső rendellenesség miatt. A történet szerint tizenkét év után az igazi szakember, Jézus Krisztus gyógyította meg. Ingyen – nem csak testi bajából adott neki megoldást, de békességet is kapott. Ezekkel a szavakkal bocsátotta el:
„Eredj el békével, és bajodból meggyógyulva légy egészséges.” (Mk 5,25-34)
Átment
- Írta: dr. Erdélyi Judit
Alig néhány hét telt el a 2017-es esztendőből, és ez alatt Isten népe közül már több testvérünk ment át „e világból az Atyához” (Jn13,1) Pecznyik Pali bácsitól Cseri Kálmánig. Számos olyan igét és ígéretet ismerünk a Bibliában, miszerint odaát, az Úrnál, annyival jobb lesz nekünk, hogy senki soha nem kívánkozik onnan vissza. Pál apostol írja (Fil 1,23): „… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél”. Vagy a Jelenések könyvében is olvashatunk hasonlót (14,13): „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket".
Ezen ígéretek közé sorolhatjuk az Úr Jézus kérését is a főpapi imából, hiszen a hely, amit készített az övéinek – búcsúbeszédei szerint (Jn 14,2-3) – ott van Urunk Jézus Krisztus mellett: „Atyám, a kiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nekem adtál” (Jn 17,24).
Vagyis, amikor Urunk átvisz minket ebből a világból oda, magához, a meghalás sokszor hosszadalmas és rémes szenvedései és nyomorúságai közül, egyenesen az ő dicsősségébe léphetünk be, és láthatjuk majd azt.
Urunk, itt különösen is határozottan fogalmazott, azt mondta imádságában az Atyának, hogy „akarom”! Mi pedig tudjuk, mennyei Atyánk nemcsak meghallgatta, de teljesítette is Urunk kérését… Ámen.
Ezen ígéretek közé sorolhatjuk az Úr Jézus kérését is a főpapi imából, hiszen a hely, amit készített az övéinek – búcsúbeszédei szerint (Jn 14,2-3) – ott van Urunk Jézus Krisztus mellett: „Atyám, a kiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nekem adtál” (Jn 17,24).
Vagyis, amikor Urunk átvisz minket ebből a világból oda, magához, a meghalás sokszor hosszadalmas és rémes szenvedései és nyomorúságai közül, egyenesen az ő dicsősségébe léphetünk be, és láthatjuk majd azt.
Urunk, itt különösen is határozottan fogalmazott, azt mondta imádságában az Atyának, hogy „akarom”! Mi pedig tudjuk, mennyei Atyánk nemcsak meghallgatta, de teljesítette is Urunk kérését… Ámen.
„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel 14,13)
Gazdátlanul
Írta: Budai Judit
Vonatra várakozva egy kóbor kutyára lettem figyelmes. Mindenkihez odament, és esdeklő tekintettel nézett az emberekre. Lassan közelített felém is. Alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy útravalómból néhány finom falattal segítségére siessek. A ledobott darabok – furcsa módon – nem hozták izgalomba. Körbeszaglászta, orrával megbökdöste, és – többé ügyet sem vetve azokra – újra csak engem nézett. Váratlanul ért ez a reakció, én arra számítottam, hogy mohón ráveti magát, pillanatok alatt felfalja a falatokat, majd kedvesen megcsóválva farkát újabbat kér. Úgy tűnt, hogy kölcsönösen nem értettük meg egymást. Rövid ideig várakozott, és látva tanácstalanságomat, másik utashoz távozott.
Egy idős úr szemtanúja volt az eseménynek. Zavarom oldásaként – feléje fordulva – ezzel a konklúzióval próbáltam pontot tenni az esemény végére: „Nahát, ez a kutya sem volt éhes!" Utastársam találó választ adott: „Nem ételre, hanem gazdára éhezik!"
Válaszát továbbgondolva ez a kis kóbor eb az embervilágot testesítette meg számomra. Mindenki gazdára vágyik, és ezt az éhséget a világ által kínált számtalan finom falat sem képes kielégíteni; az ember örök vágyódó marad. Szent Ágoston így magyarázta az emberben lévő olthatatlan vágyat: "Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned" De ez a megnyugvás elérhetetlen lenne, ha Isten, Jézus Krisztusban fel nem kínálta volna a golgotai kereszten önmagát.
Jézus Krisztus: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk19,10)
Egy idős úr szemtanúja volt az eseménynek. Zavarom oldásaként – feléje fordulva – ezzel a konklúzióval próbáltam pontot tenni az esemény végére: „Nahát, ez a kutya sem volt éhes!" Utastársam találó választ adott: „Nem ételre, hanem gazdára éhezik!"
Válaszát továbbgondolva ez a kis kóbor eb az embervilágot testesítette meg számomra. Mindenki gazdára vágyik, és ezt az éhséget a világ által kínált számtalan finom falat sem képes kielégíteni; az ember örök vágyódó marad. Szent Ágoston így magyarázta az emberben lévő olthatatlan vágyat: "Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned" De ez a megnyugvás elérhetetlen lenne, ha Isten, Jézus Krisztusban fel nem kínálta volna a golgotai kereszten önmagát.
Jézus Krisztus: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk19,10)
Ige nélkül értelmetlen
A tolmácsolás igen tiszteletreméltó, színes és tartalmas hivatás. Eléggé érdekes ahhoz, hogy szerethető legyen, és fontos ahhoz, hogy ne környékezzen a feleslegesség érzése; emberek-nyelvek közti kommunikációról lévén szó, megakadályozza a bezárkózást, magányosságot. - Mit tesz olyankor, amikor az előadó nagy levegőt vesz, és érezhetően cirádás, hosszú körmondatba kezd az adott idegen nyelven? – kérdezte a riporter a szinkrontolmácsot. A válasz roppant egyszerű volt: - Várom az igét. Az igék sok nyelvben ugyanis olykor a mondat végére kerülnek, a németet kissé ismerve úgy is mondhatnám, sorakoznak. A módbeli segédigék gazdagabb tartalmú mondatok végén fürtökben mutatkoznak, igencsak megnehezítve a mondat jelentésének pontos visszaadását. Bizony, meg kell várni az igét-igéket, még ha késnek is, mert az addig elhangzottak értelmezhetetlenek nélkülük. Bár nagyon szeretem az idegen nyelveket, volt is némi közöm hozzájuk, mostanában már nem tudom enyhíteni a bábeli zűrzavart azzal, hogy fordítanék. De az igét én is változatlanul várom. Isten szavát, útmutatását, biztatását, figyelmeztetését, amik segítenek értelmezni egy-egy élethelyzetet. Megesik, hogy az ige a mondat végén áll: Isten szava talán hónapok, évek múlva világosít meg valamit. Ilyenkor együtt mondhatom Péterrel híres mondatának elejét: Most kezdem igazán megérteni! Jobban kedvelem az egyenes szórendű mondatokat, vagyis az olyan napokat, amikor az ige már reggel szól és vezet. De ha összegubancolódni látszanak az események, nem érdemes belefogni az értelmezésükbe addig, amíg nem hallom az igét.
Jézus Krisztus: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (Jn 10,27)
ILLATOSAN
Külföldi konferencián a magyar lelkész szobatársa egy afrikai kolléga volt, aki nagyon erős, átható illatú arcszeszt használt, ami beivódott a ruhába; de bőrén, arcán is ezt érezte, és akkor is az orrában volt a jellegzetes aroma, ha éppen nem tartózkodott afrikai lelkésztársa közelében. A konferenciáról hazaérkezve, az ágyban fekve is úgy érezte, mintha afrikai kollégája a szobában lenne. Elbúcsúztak ugyan egymástól, de az illat sok száz kilométeren át elkísérte őt egészen otthonáig.
*
Isten igéje úgy mutatja be a keresztyén ember küldetését, mint aki Krisztus jó illatát áraszthatja környezetében azzal, hogy őt ismeri. Ha életét mégsem a kívánatos, jó illat lengi körül, akkor ez Isten-ismereti hiányosságairól árulkodik: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt 12,34).
Jézust ugyanis úgy lehet a legjobban megismernünk, ha nem tartunk tőle emberi logika által diktált racionális távolságot, hanem engedjük, hogy nagyon közel legyen hozzánk, tanítása átjárja életünket, és kimondott szava, ígérete biztos ponttá váljék életünkben.
Az Istennel való szoros kapcsolatból fakadhat olyan szeretet, odafigyelés, türelem, öröm, derű, békesség, ami felkelti mások figyelmét, mert vonzó, és amin nem lehet egyszerűen átlépni. Hogy az élet jó illata a pillanatnyi találkozáson túl is kísérje azokat, akikkel kapcsolatba kerültünk.
Horváth Mária / Pécel
„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” (2Kor 2,14)
