Sóvárgás a tökéletes után
Egy embernek volt egy kedvenc kutyája, nagyon ragaszkodott hozzá. Történt egyszer, hogy el kellett utaznia, és kutyáját nem vihette magával. Úgy döntött, otthon hagyja, és megkéri szomszédjait, vigyázzanak a jószágra. Ahogy a lakás ajtaja becsukódott emberünk mögött, a skót juhásszal többé nem lehetett bírni. Folyamatos nyüszítéssel és vonyítással jelezte elégedetlenségét. A kutyát végül a TV elé ültették, és gazdájáról egy felvételt vetítettek le neki. Mire az ember visszatért, a kutyája már nyugodtan ült a szőnyegen, és mozdulatlanul nézte őt – a DVD-ről. Látszólag teljes volt a kutya öröme. Mivel nem mehetett gazdája után, és nem is lehetett vele, beérte ezzel a tökéletlen megoldással.
Látszólagos örömünkbe gyakran keveredik szomorúság, amikor reményeink beteljesülését emberektől, tapasztalatoktól, tárgyaktól várjuk. Várakozásunk már majdnem beteljesedik, de mégis tovább sóvárgunk.
Persze, szükségünk van arra, hogy a nehéz időkben segítséget, támogatás kapjunk másoktól. Az együtt szenvedés csodálatos dolog, mert összekapcsol valakivel. Közben megismered őt, akiről őszintén el tudod mondani: Igen, teljesen megértelek, mert én is ugyanezeken mentem keresztül! Mégis, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy a másik nem tökéletesen ért bennünket. Ekkor újra egyedül érezzük magunkat, hiszen eddig úgy gondoltuk, végre találtunk valakit, aki valóban megért bennünket.
Talán derengeni kezd, hogy senki nem érthet meg száz százalékig, mert mindent a saját személyes élettörténeteden keresztül dolgozol fel. Te nőttél fel a saját életedben, és érezted, amit éreztél, tapasztaltad meg, amit megtapasztaltál. Életem legnehezebb helyzetein emberek már nem segíthetnek át. Ott magamra maradok, és végre eljutok oda, hogy kettesben vagyok a „Gazdámmal”. Csak Jézus és én. Senki nem tud úgy a mélyére ásni dolgaimnak, mint ő. Lelki egészségem legnagyobb része ezen a ponton múlik.
Sok barátunkat, ismerősünket szabadíthatjuk fel a teher alól, hogy nem várjuk el tőlük, töltsék be számunkra Jézus szerepét. Nem várjuk már el tőlük, hogy olvassanak gondolatainkban és érzelmeinkben. Isten bensőségesen ismeri gondolatainkat, szívünket. Tudja és látja azt is, amikre mi már nem is emlékszünk. Ő kapcsolatokkal vesz körül bennünket. Testvéreket ad mellénk, hogy együtt haladjunk a hosszú úton, és megosszuk egymással tapasztalatainkat. A közösség Isten ajándéka. De lelkemnek csak Jézus tudja megadni, amire szüksége van.
Weberné Zsikai Mária / Budapest
„A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe sem avatkozhat idegen.” (Pld 14,10)
Látszólagos örömünkbe gyakran keveredik szomorúság, amikor reményeink beteljesülését emberektől, tapasztalatoktól, tárgyaktól várjuk. Várakozásunk már majdnem beteljesedik, de mégis tovább sóvárgunk.
Persze, szükségünk van arra, hogy a nehéz időkben segítséget, támogatás kapjunk másoktól. Az együtt szenvedés csodálatos dolog, mert összekapcsol valakivel. Közben megismered őt, akiről őszintén el tudod mondani: Igen, teljesen megértelek, mert én is ugyanezeken mentem keresztül! Mégis, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy a másik nem tökéletesen ért bennünket. Ekkor újra egyedül érezzük magunkat, hiszen eddig úgy gondoltuk, végre találtunk valakit, aki valóban megért bennünket.
Talán derengeni kezd, hogy senki nem érthet meg száz százalékig, mert mindent a saját személyes élettörténeteden keresztül dolgozol fel. Te nőttél fel a saját életedben, és érezted, amit éreztél, tapasztaltad meg, amit megtapasztaltál. Életem legnehezebb helyzetein emberek már nem segíthetnek át. Ott magamra maradok, és végre eljutok oda, hogy kettesben vagyok a „Gazdámmal”. Csak Jézus és én. Senki nem tud úgy a mélyére ásni dolgaimnak, mint ő. Lelki egészségem legnagyobb része ezen a ponton múlik.
Sok barátunkat, ismerősünket szabadíthatjuk fel a teher alól, hogy nem várjuk el tőlük, töltsék be számunkra Jézus szerepét. Nem várjuk már el tőlük, hogy olvassanak gondolatainkban és érzelmeinkben. Isten bensőségesen ismeri gondolatainkat, szívünket. Tudja és látja azt is, amikre mi már nem is emlékszünk. Ő kapcsolatokkal vesz körül bennünket. Testvéreket ad mellénk, hogy együtt haladjunk a hosszú úton, és megosszuk egymással tapasztalatainkat. A közösség Isten ajándéka. De lelkemnek csak Jézus tudja megadni, amire szüksége van.
Weberné Zsikai Mária / Budapest
„A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe sem avatkozhat idegen.” (Pld 14,10)
"Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogy ez minden népnél szokás!"
(1Sám 8,5)
Egy ködös, párás reggelen, hosszú, fáradságos út után hajóztak felfelé az Amazonas torkolatában. A kis, tengerjárt hajó kapitánya legénységével együtt egyre sopánkodott, hogy tüstént szomjan halnak, olyan régen elfogyott már a vizük. Aztán észrevettek egy másik hajót, jelezni kezdtek neki, és amikor hallótávolságba kerültek, vizet kértek tőlük. De nagy meglepetésükre azok így kiáltottak vissza: "Csak bátran, merítsetek! Hisz már nem a tengeren, hanem a folyón vagytok. Körülöttetek mindenütt édesvíz van." Sokan így kiáltnak, félve attól, hogy elvesznek: "Mit tegyek, hogy üdvözüljek?!" Pedig Krisztus mindent elvégzett már a pokoltól, elveszéstől rettegő bűnbánókért. Pontosan érettük vitte végbe a kereszten váltságművét. Ne félj, tökéletesen kész az! Parányi, gyertyányi, pislákolva kigyúló hited megragadhatja az örökélet szabadon felajánlott, ingyenes ajándékát.
Bár a szülők, az idősebbek nem mindig értik meg ezt - a fiatalokban nagy a szomjúság. Vágynak kiteljesedni, boldognak lenni. Azért csapódnak oda könynyen bármilyen társasághoz, csoporthoz, genghez. "Mindegy, csak fogadjanak el, csak adjanak vizet, mert halálosan megszomjaztam. Bárki legyen a bandavezér, csak vezessen valaki, akire boldogan rábízhatom magam." De annak a fiatalnak, akinek átkiáltottak, hogy "ott az Isten szeretetének és kegyelmének élő vize körülötted", és kész merítni magának hittel, annak nincs már szüksége arra, hogy alávesse magát egy Krisztust nem ismerő bandának és vezetőinek. Akinek szomját Isten maga oltotta, nem szorul rá más tekintélyre. Sőt, ha alkalmasint kész lesz szembefordulni saját volt bandájával és főnökével is, megtagadva a csordaszellemet, feladva a drogozást és a közös ivást, hamarosan olyan élő vízhez jut, mely minden eddiginél jobban kielégíti. Van-e erre bátorságod? Egy város ostromakor a védők vízkészletének utolsó cseppje is elfogyott már. Fontolgatták, hogy megadják magukat. Ekkor az ellenség aknája becsapódott az egyik magas domb tetejébe, s a gödörben, amit a lövedék a földbe hasított, hirtelen bővizű forrás fakadt. A védők boldogan ihattak, majd új erőre kapva visszaverték a támadókat. Bizakodj, mert a mi Királyunk képes javunkra fordítani a környezetünk vagy régi barátaink befolyását is (Péld 16,7). A harc "létszükséglet", a harc nyomán fakadó források oltják a szomjunkat, ha nem pártolunk el Tőle - bármilyen nagy is az ellenség ereje. Ne akarj más vezért!
(Horváth Levente)
Bár a szülők, az idősebbek nem mindig értik meg ezt - a fiatalokban nagy a szomjúság. Vágynak kiteljesedni, boldognak lenni. Azért csapódnak oda könynyen bármilyen társasághoz, csoporthoz, genghez. "Mindegy, csak fogadjanak el, csak adjanak vizet, mert halálosan megszomjaztam. Bárki legyen a bandavezér, csak vezessen valaki, akire boldogan rábízhatom magam." De annak a fiatalnak, akinek átkiáltottak, hogy "ott az Isten szeretetének és kegyelmének élő vize körülötted", és kész merítni magának hittel, annak nincs már szüksége arra, hogy alávesse magát egy Krisztust nem ismerő bandának és vezetőinek. Akinek szomját Isten maga oltotta, nem szorul rá más tekintélyre. Sőt, ha alkalmasint kész lesz szembefordulni saját volt bandájával és főnökével is, megtagadva a csordaszellemet, feladva a drogozást és a közös ivást, hamarosan olyan élő vízhez jut, mely minden eddiginél jobban kielégíti. Van-e erre bátorságod? Egy város ostromakor a védők vízkészletének utolsó cseppje is elfogyott már. Fontolgatták, hogy megadják magukat. Ekkor az ellenség aknája becsapódott az egyik magas domb tetejébe, s a gödörben, amit a lövedék a földbe hasított, hirtelen bővizű forrás fakadt. A védők boldogan ihattak, majd új erőre kapva visszaverték a támadókat. Bizakodj, mert a mi Királyunk képes javunkra fordítani a környezetünk vagy régi barátaink befolyását is (Péld 16,7). A harc "létszükséglet", a harc nyomán fakadó források oltják a szomjunkat, ha nem pártolunk el Tőle - bármilyen nagy is az ellenség ereje. Ne akarj más vezért!
(Horváth Levente)
TISZTA SZÍVVEL
Valahol Európában, annak is a keleti felén, egy tanteremben történt. A tanító néni bátran bizonygatta a gyermekeknek, hogy nincs Isten. A Gagarinnak tulajdonított elhíresült mondásra utalt: „Odafenn jártam, és sehol sem láttam Istent”.
Ekkor az egyik kisfiú jelentkezett, és megkérdezte: Tiszta volt Gagarin bácsi szíve? Mire gondolsz? – kérdezett vissza a tanító néni. A kisfiú folytatta: A Biblia azt tanítja, hogyha tiszta a szívünk, akkor meglátjuk Istent.
Weberné Marika / Budapest
A Hegyi beszédben Jézus valóban ezt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8)
„Mert nem szégyenlem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” (Róm 1,16)
Ekkor az egyik kisfiú jelentkezett, és megkérdezte: Tiszta volt Gagarin bácsi szíve? Mire gondolsz? – kérdezett vissza a tanító néni. A kisfiú folytatta: A Biblia azt tanítja, hogyha tiszta a szívünk, akkor meglátjuk Istent.
Weberné Marika / Budapest
A Hegyi beszédben Jézus valóban ezt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8)
Üres fecsegés helyett
- Írta: Móréhné Ági
Nemrég családi találkozóra jött össze a kiterjedt rokonság. Mindenki hozta a formáját. Aki áldozatnak érzi magát évtizedek óta, most is panaszkodott. A mindig mindent jobban tudó most is előadta a szokott jelenetét. Aki sosem zavart sok vizet, most is csak ült szótlanul. Ám egyszer megszólalt, és tanítónő lévén elmesélt egy osztályfőnöki órát. Egy kisfiú órán elsírta magát, mert előző nap meghalt az anyukája. Az osztályban döbbent csend lett. A 'tanító néni' mondott valamit a keresztyének reménységéről, az Isten országáról, majd mondta, hogy ő most hangosan fog imádkozni, és ha valaki szeretne, szintén tegye ugyanezt. Sok kisgyermek hangosan imádkozott.
Valamennyien megdöbbentünk: Mindaz, amiről addig beszéltünk, semmit nem ért ehhez a bizonyságtételhez képest. Jó volna ilyennek lenni: üres fecsegés helyett a lényegről beszélni, és amikor csak lehet, az Úrra mutatni!
Valamennyien megdöbbentünk: Mindaz, amiről addig beszéltünk, semmit nem ért ehhez a bizonyságtételhez képest. Jó volna ilyennek lenni: üres fecsegés helyett a lényegről beszélni, és amikor csak lehet, az Úrra mutatni!
„Mert nem szégyenlem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” (Róm 1,16)
