Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Hásságy-Olasz

2016. november 08. 08:10 - Andre Lowoa

Hásságy 299 lakosú község Bólytól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik. A bronzkor késői szakaszából származó leletek már lakott településre utalnak. Első írásos említése Terra Hashag néven 1058-ból származik. A XIII. században a közeli pálos kolostorhoz tartozott, később a Pálfi és az Óvári család birtoka. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd szerbek népesítették be a falut. 1740 körül népessége teljesen kicserélődött, a szerbek helyére németek telepedtek le. A második Világháború után néhány német család elmenekült, helyükre Vasasról, Jugoszláviából és a Felvidékről magyar családokat telepítettek.
A község római katolikus templomát Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték fel 1763-ban.

http://dd.bloglog.hu/page/7/


Páduai Szent Antal-templom

 

A templom 1753-ban épült.

A községben még két kápolna található. Szent Rókus kápolna, 1769-ben és a Szentháromság kápolna, mely 1890-ben épült.






Olasz 609 lakosú község Pécs és Mohács között félúton, a Hódos-patak partján. A XII. században itt letelepedett francia-vallon kőművesek alapították a falut, akiket akkor tévesen olaszoknak hívtak. A történetírás 1295-ben jegyezte fel Olozy formában, s ugyanekkor tesznek említést Hidorról (Heydreh és Hedrich alakban) is. Hidort 1950-ben egyesítették Olasszal. A XII. században letelepedett francia-vallon földművesek alapították a falut, akiket az akkori néven tévesen olaszoknak hívtak. A pécsi pálosok rendje még a XIII. században kolostort épített Szent Lászlóról elnevezve a mai település és a Birjáni-patak között. Az egykori telepesek magas szintű szőlőművelést honosítottak meg a kedvező adottságú területen, amelyet a szerzetesrend a török időkig folytatott. A település túlélte, a kolostor nem a többszöri pusztítást. Magyar lakói helyébe délszlávok és németek érkeztek az 1700-as években, majd a XIX. században újból letelepedtek magyarok is. A falu sokáig a Batthyányiak tulajdonában volt.
Az ő idejükben a központi funkcióinak köszönhetően épült a nagytemplom (1776), amelynek elődjét az 1738-as pestis miatti fogadalomból még fából építették, majd nem sokkal később (1802) a plébánia. Előbbi barokk stílusban műemlék jellegű. A településen három nemzetiség él egymás mellett békességben, hagyományaikat

http://dd.bloglog.hu/page/7/


Szent Fülöp-templom


A templom 1776-ban épült, barokk stílusban.


Hidori Szent Jeromos-templom


A templom 1754-ben épült.

komment
süti beállítások módosítása