Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Erdősmárok-Hímesháza-Szűr

2016. november 07. 08:32 - Andre Lowoa

Erdősmárok 103 lakosú község Mohácstól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik.

http://dd.bloglog.hu/page/7/

Szent Lukács evangélista templom


A templom 1882-ben épült.



Hímesháza 1224 lakosú község Mohácstól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A terület Szent István korában is jelentős településnek számított; a környék tíz falvát látta el. Első írásos említése 1332-ből származik, amikor is Hymishaz a pécsi püspökség birtokaként volt nyilvántartva. Az 1500-as években a mai község helyén két település volt: Felsehymeseghaz és Alsohymeseghaz. A török időkben szinte teljesen elnéptelenedett, majd az 1720-as években német telepesek élesztik újjá, kialakítva a sváb községekre oly jellemző rendezettséget: a mindenütt azonos szélességű utcákat és a házak szigorú rendjét. A II. Világháború után több német családot kitelepítettek, és helyükre bácskai székely és csallóközi magyar családokat költöztettek.
Műemlék jellegű katolikus temploma 1754-ben épült, az oltárképek Dorfmeister alkotásai.

http://dd.bloglog.hu/page/7/


Kisboldogasszony-templom


A templom 1753-ban épült.



Szűr 325 lakosú község Pécsváradtól 19 kilométerre, délkeletre fekszik. A falu első említése - Zewr - 1542-ből származik. A Geresdi-dombság egyik kistelepülése a Csele-patak és annak mellékvize mellett fekszik. A török időkben elnéptelenedő településen a XVIII. században jelentek meg a német telepesek. A második Világháborúig színtiszta német településen a kitelepítések miatt megváltozott a nemzetiségi összetétel. A Felvidékről és Pest megyéből érkeztek magyar családok.
http://dd.bloglog.hu/page/7/


Szent László templom


A templom 1810-ben épült.

komment
süti beállítások módosítása