1987. március 20.

Vassula, hadd mondjak neked valamit. Szeress engem mindvégig, mert édes lesz a vég, és én veled leszek.

Milyen sokat kellett szenvedned!

Szenvedésem nem volt hiábavaló, megszabadítottalak benneteket a gonosztól.

Bárcsak boldog lehetnél néha.

Boldog vagyok, amikor kedveseim között vagyok.

Boldoggá tesznek Téged?

Igen, feloldják szomorúságomat.

Kár, hogy nem élhettünk 2000 évvel ezelõtt, amikor Veled lehettünk volna.

Még veletek vagyok, leányom.

Jézus, amióta megcsókoltál ¹ úgy érzem, hogy “feloldódtam” benned, mintha átlátszó lennék, és mindent betöltõ békében vagyok. Mintha kiüresedtem volna!

Vassula, én vagyok a Béke, mindenkor megadom neked békémet. Merülj el bennem egész lényeddel, és én feloldalak magamban. Ó Vassula, térj be mindig hozzám, és érezd békémet! Még mindig kész vagy-e arra, hogy átalakítsalak?

Igen Jézus, kész vagyok.

Akkor hát engedd, hogy szabadon tehessem veled azt, amit akarok. Tiszta és hûséges lénnyé akarlak formálni, kizárólag saját céljaimra. Próbákat fogsz kiállni erõm segítségével, csakis az én érdekemben. Szavam olyan lesz, mint a patak, amely elöször csak csörgedezik, azután hömpölyög, majd kiárad és óceánná válik, a “Béke és szeretet” óceánjává.

Késõbb:

Vassula, miért nem dicsõítesz engem soha? Én vagyok az Úr, aki megszabadított téged a sötétségtõl. Gondold meg, hogy ki vagy. A legméltatlanabbak között is a legrosszabb vagy.

(Sóhajtottam.)

Mégis szeretlek. Dicsõíts engem Vassula, amiért megszabadítottalak.

(Azon gondolkodtam, mit is mondjak. Tétováztam.)

Ezt mondd:
“Istenem szeretlek,
mert túláradó szeretetedbõl és irgalmadból
mutattad meg nekem világosságodat.
Ádott legyen a Te Neved! Amen.

Megismételtem szavait.