Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Nagymágocs - 2013. július 21. 08:36

2015. december 28. 09:07 - Andre Lowoa

Nagymágocs 3438 lakosú nagyközség Orosházától északnyugatra, 13 kilométerre fekszik. Először 1426-ban Magoch-ként említik, nevét első birtokosáról, a Szente-Mágocs nemzetségről kapta. Az 1596. évi tatár pusztítás Mágocsot is megsemmisítette. A pusztán elsősorban a vásárhelyiek legeltettek, majd a vásárhelyi uradalommal a gróf Károlyi-család birtokába jutott. 1827-ben Külső-Derekegyháza-ként gróf Károlyi Lajos tulajdona. Lajosszálláson a XIX. század első felében az akkori viszonyok között korszerű szeszgyárat építettek, melyet juhmosásra is használtak.  A középkori Mágocs monostorát a XIX. század közepén bontották el, az uradalmi gazdálkodás kiépítése miatt. A két Világháború között még úgynevezett pusztaközség: lakói majorokban, tanyákon éltek. Csak az ezt követő házhelyosztás után kezdtek egy helyre tömörülni.
A Mágocs-ér mellett álló, U-alaprajzú, középrizalittal hangsúlyozott, emeletes, volt Károlyi-kastélyt gróf Károlyi Imre építtette 1896-1897-ben, eklektikus-neobarokk stílusban. Most kastélyotthon, s megtekinthető. Negyven hektáros, arborétumszerű parkja a kertművészet remeke, ritka fenyőfélékkel, a tiszafa és a tuja változataival, őstölgyekkel, platánokkal. A parkot díszítő, évszakokat jelképező, XVIII. századi szobrok valószínűleg a szegvári kastély mellől származnak. A környezet festői hangulatát fokozza a 10 hektáros tó is, túlpartján pihenővel. Esténként a szarvasbogarak rajzását is megfigyelhetjük. A tó felőli oldalon, az épület előtt a Szabin nők elrablása a témája a barokkos szoborcsoporttal díszített szökőkútnak. A műkő másolat eredetije osztrák területen lehet. Az épület főbejárata előtt kedves kis szobor, a Halas fiú márványfigurája fogadja a látogatót. Érdemes szemügyre venni a kastély belső tereit, az előcsarnokot, a télikertet, a könyvtárszobát és a szalont. A park bejáratával szemközt álló három szintes, zabsilós magtár (1856, Ybl Miklós) érdekessége, hogy belseje kizárólag faszerkezetű. A park sarkában látható, neoromán stílusú római katolikus templom (1883, Bachó Viktor) szép üvegablakai Katzmann Ede műhelyéből valók.

http://da.bloglog.hu/page/4/


komment
süti beállítások módosítása