Baja 37919 lakosú városa az 51-es és 55-ös főközlekedési utak találkozásánál a Duna mentén fekszik. A település vasúton is megközelíthető a 154-es /Bátaszék- Baja- Kiskunhalas/ vonalon. A honfoglalás után a Baja család valószínűleg az első szállás jogán bírta a vidéket. Bajai Bálint mestert, mint “Nobiles de Boya” 1222-ben okmány említi. A tatárjárás elől a nép egy részének menedéket adott az ingovány. A tatár veszedelem elmúltával Kököny kun vezér visszaszállingózott népe telepedett meg itt, de többje a közeli Bokodon, Borsodon, Kunbaján. 1472-ig követhető nyomon a Baja család, melynek tagjai között volt szolgabíró, plébános, alispán, a “káptalan bizalmi férfia” meg “a király embere” is. A család kihalta után, 1472-ben Mátyás király a Czoboroknak adományozta a birtokot; egyes történetírók szerint ugyanis a család egyik tagja a király udvarmestere volt és megmentette a fiatal Mátyás életét a rátörő III. Frigyes és az elégedetlenkedő magyar főurak csoportjától. A török időkben a stratégiailag kedvező fekvését gyorsan felismerve, a hódítók körzeti székhellyé tették a várost; erődöt építettek, palánkvárral vették körül és az erősség sokáig a Kalocsa- Jankovác- Szabadka- Szeged török erődlánc része volt. A város már 1686-os Buda visszavívása után tíz esztendővel mezővárosi címet és kiváltságlevelet kapott I. Lipóttól. A török kiűzése után ugyanis mozgalmas élet kezdődött a nemrég még hadi eseményeket látott falak között. A visszaköltöző magyarok főként állattenyésztéssel és önfenntartó földműveléssel foglalkoztak, de jelentős számban települtek ide Komáromból az újjáépítést segítő, fakereskedelemmel és feldolgozással foglalkozó családok is. A városba vezényelt, és a Habsburgok érdekeit szolgáló helyőrség, Savoyai Jenő csapatainak ellátása céljából német iparosokat telepítettek le. A már korábban idehúzódott szerb lakosság mellé katolikus bunyevác telepesek is kerültek; így a XVII. század végén, majd a XVIII. században kialakult a város máig jellemző etnikai összetétele. A dunai hajóközlekedés, a vízi szállítás lehetősége hamarosan kereskedelmi központtá tették Baját. Egy 1689. évi összeírásban Baja, “535 gazdával, 60 felnőtt fiúval és 199 iparossal” szerepelt. A kuruc-labanc csatározások nyomait a város sokáig viselte. A Rákóczi-szabadságharcot követően békés évek köszöntöttek Bajára. Kereskedelmi forgalma jótékonyan hatott az ipar fejlődésére, meg fordítva is. A XIX. század fordulójára rohamos fejlődésnek indult a hely. Kikötője fontos átrakodó állomása lett a Dunán érkező vagy továbbszállítandó áruknak. Fellendült a fuvarozó szakma is, rangos vásárait messze vidékek kupecei keresték fel. 1875-től, alig több mint három évtized alatt, lakóinak száma megtízszereződött, lélekszáma meghaladta a 11 ezret. 1840 májusában 1292 ház és 812 melléképület lett a tűz martalékává, mintegy tízezer ember vált hajléktalanná. Ezután árvíz pusztított. Az elemi csapások után újraéledt, újjáépült város magán viselte a barokk kor jegyeit. A város 1862-ben önkormányzati jogot szerzett magának, ekkor kezdődött Baja önálló élete. 1866-ban már mint rendezett tanácsú várost, illetve törvényhatóságot iktatták törvénybe. A város fejlődése az 1870-es évekig töretlen volt. De a technikai fejlődésből -vesztére- kimaradt. A baja- bezdáni Ferenc-csatorna kiépítésével a gabonakereskedelem áttevődött Bezdánba. A Budapest- Kiskunhalas- Szabadkai vasút pedig elkerülte Baját. A kegyelemdöfést a gőzmalmok megjelenése adta a városnak. Az első Világháborút követően a várost három esztendőre szerb csapatok szállták meg. az 1919-ben létrejött “Pécs- Baranya-Baja” köztársaság tiszavirág-életűnek bizonyult. Trianon után határváros lett, s annak minden terhét magán viselte. Az 1950-es évek elején különösen lelassult a fejlődése. Elvesztette megyeszékhely státuszát is. Lakosai azonban töretlenek maradtak, s mára a város új fénykorának lehetünk tanúi.
A „barátok temploma” azaz a Szent Antal-templom 1730 körül újjáépítették, a ferenceseké volt. Mellette a rendház falán  tábla jelzi: Martinovics Ignác itt tett szerzetesi fogadalmat. A templomkertben dísze a Szenvedő Mária szobra 1740-ből, továbbá Baja neves szülötteinek szobrai.
A barokk-copf stílusú Szent Péter-Pál-templom 1765-ben épült. Előtte található Tóth Kálmán szobra, Bezerédy Gyula alkotása 1894-ből.
A kálvária-kápolna épült Gfeller Károly és Hild József klasszicista tervei alapján 1836-ban.
A nagy szerb görögkeleti templom 1790-ben épült, ikonosztázának szentképeit Arszenije Teodorovics festette 1792-ben.
A kis szerb görögkeleti templom a XVIII. század végén épült késő barokk stílusban. Körülötte régi sírkövekből álló kőtárat tekinthetünk meg.
Baja nevezetessége még a Szentháromság-oszlop a Béke téren, mely 1750 óta áll, a négy evangélista alakját közrefogva.
A Grassalkovich-palota eredetileg barokk stílusban építették, majd 1896-ban neoreneszánsz stílust vett fel.
A város életében jelentős szerepet betöltő Vojnich családnak a Hild József építészeti hatását mutató, klasszicista 1830-ban épített kúriájában található a Nagy István Képtár, mely 1946 óta otthont ad Rudnay Gyula művésztelepnek.
A bajaszentistváni bunyevác tájház 1805-be létesült, a városrész 1930 óta tartozik Bajához.
A Petőfi-sziget a város idegenforgalmi központja. A Türr István-kilátó a Duna és a Sugovica összefolyásánál épült, melyet Nagy András tervezett. Türr domborművét Miskolczy Ferenc készített 1939-ben. Szép látvány innen az értéri erdőktől szegélyezett szigetekkel tarkított vízi világ.
Baja neves szülötte Jelky András, a világjáró szabólegény; Mészáros Lázár, a szabadságharc hadügyminisztere; Türr István, az olasz szabadságharc tábornoka; Tóth Kálmán költő; Telcs Ede, szobrászművész.

http://da.bloglog.hu/page/6/