Kalocsa 18793 lakosú városa az 51-es főközlekedési út és a 153-as/Kiskőrös- Kalocsa/ vasútvonal mentén a Duna közvetlen közelében fekszik. Az eredeti helyén 1009 óta már negyedikként felépült kéttornyú barokk főszékesegyház messziről jelzi az idelátogatónak, hogy civitas, vagyis valódi város áll előttünk.  Magyarország második katolikus egyházi főméltóságának a székvárosa, a Vajas patak mellett, az egykori vár környékén épült újjá a török után, úgy, hogy háborítatlan együttesben megmaradtak központi egyházi épületei - az érseki palota, a kanonoki házak, a nagyszeminárium -, melyek az Alföldön páratlanul értékes barokk hangulatot árasztanak. Az érsekek, kik között nagy hadvezérek, tudósok és királyi kancellárok is voltak, tudatosan törekedtek arra, hogy a kis, mocsaraktól ölelt, nehezen megközelíthető városka fontos szellemi és kulturális központtá is váljon. Ezzel tartós szerepet játszhatott a Kalocsa-Bács Egyházmegye, immáron a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye életében. A papképzés 1733-ban kezdődött meg. Harminc évre rá Batthyány József érsek gimnáziumot és nyomdát alapított, s ugyancsak e század végén létesült a páratlan könyvritkaságokat is őrző, nagy műgonddal alapított Érseki Könyvtár. Újabb fejlődési hulláma volt e kisugárzó szellemi intézmények alapításának a XIX. század második felében, amikor megépült a jezsuiták nagy gimnáziuma, az egyházmegye fejlődő falvainak népoktatását biztosító tanítóképző, s ekkor szervezték meg első tanodájukat az iskolanővérek is. Nem véletlen tehát, hogy Liszt Ferenc oly sokszor kereste fel e nemes egyszerűségében is nagyszerű, humánus helyet, s orgonált a temploma karzatán. Dinamikusan szép, emberi közelségű szobra ma a főtér egyik ékessége. Itt született Szabó József egyetemi tanár, Schöffer Miklós szobrászművész konstruktőr és Prokopp Péter pap festőművész.
A székesegyháza Árpád-kori alapokon a negyedik templom ezen a helyen. 1735-1745 között Mayerhoffer András tervei szerint barokk stílusban épült. Mennyezetstukkóit olasz mesterek készítették, a főoltár képe, Mária mennybemenetele Leopold Kupelwieser osztrák festő alkotása 1856-ból. A szentély előtt Szent István és Szent László szobra áll. A szentélyfolyosóban Martinus Ravesu kőfaragó XIII. századi sírköve látható. Szószékes XVIII. századi barokk, mellékoltárai a XIX. századból valók. Az orgonát a pécsi Angster műhelyével készítették 1876-ban. A dóm déli oldalát az első érsek, Asztrik apát domborműve díszíti, mely Bory Jenő alkotása 1938-ból.
A főszékesegyház kincstárában láthatók hímzett miseruhák, ötvösmunkák, Szent István hermája, és az Árpád-kori érseki sír tárgyai.
Az érseki palotát Róbert Károly építette vár alapjaira épült Batthyány József érseksége idején, 1776-ban Oswald Gáspár piarista építész tervei alapján barokk stílusban. A keleti szárnyat, amelyben a könyvtár van, Patachich Ádám 1781-ben, a nyugatit Kollonich László érsek építette 1799-ben. Dísztermének faliképeit, kápolnájának mennyezetfreskót, a könyvtár Patachich –termének tudósportréit F. A. Maulbertsch festette 1783-1784 között. A díszterem zongoráján többször játszott Liszt Ferenc. A polta képzőművészeti anyaga főként az említett három művészetpártoló érseknek, Patachich Ádámnak, Kollonich Lászlónak és Haynald Lajosnak köszönheti gazdagságát. A folyosókat Prokopp Péter alkotásai díszítik. Az érseki könyvtár 300 kódexéből a török hódoltság után ötöt szereztek vissza. A mai könyvtárat Patachich Ádám érsek 1781-ben alapította 40000 kötettel, állománya ma körülbelül százezer kötet, zömmel latin nyelvű, köztük 56 kódex és 508 ősnyomtatvány. Itt őrzik a bibliának Luthetr Márton névaláírásával ellátott példányát. Az érseki palota mögötti érsekkertben császárfák, feketediófák, narancseperfák csodálhatók meg itt. Bejárata közelében Petőfi szobra, Kovács Ferenc alkotása 1966-ból és a Fésülködő nő, Mikus Sándor alkotása 1966-ból található.
A gazdaság városi szereplői közül talán ma is a kutatóintézeti háttérrel működő paprikamalmot kell kiemelnünk. A paprika itt, Kalocsán és környékén több mint egyszerű ételízesítő. Az Amerikából származó fűszernövény a XVIII. században terjedt el igazán, lehet, hogy az éppen ide bevándorló bunyevácokkal is kapcsolatba hozhatóan. A Kalocsa környéki falvakban és szállásokon, eltérően a szegeditől, nem palántázták, hanem magról vetették, majd ritkították a növényt. A nagyon kényes és igényes paprika termesztése nagy szakértelmet és odaadó munkát igényel. Az ekkor híres kisasszonynapi, szeptember 8-i, betakarítások után közösen fonnyasztották, fűzték a sötétpiros termést, hogy utána külüben, vagy malomban őröljék meg. A kalocsai paprika ma is a magyar gasztronómia egyik legfontosabb ízesítő kelléke, jelentős exporttal. A két évszázados múltú termék és az azt megteremtő kertkultúra remélhetően fennmarad, azokkal a népi hagyományokkal és folklórral együtt, melyek a Kalocsa környéki falvakra ma is jellemzőek. A hagyományos megrendezett Duna menti folklórfesztivál lassan Európa hírűvé terebélyesedik. A rendszeresen visszatérő, tucatnyi országból érkező vendégek, tánc- és folklórcsoportok igazolják, hogy Közép-Európában a népi kultúra mindig nagyon fontos szerepet játszott az itt együtt élő népek történelmében, közös és békés mindennapjaiban.
Ilyen “sajátos” történelmi elem tulajdonképpen a kalocsai népművészet is, amely a törökdúlás után idetelepült népek összekovácsolódásával alakította ki a maga, tulajdonképpen nem is túl régre visszatekintő, de méltán világhírű díszítőművészetét. Öt, ma már csak részben művelt ága fejlődött ki a XIX. század elejétől: a hímzés, a viselet, a falfestés (pingálás), a bútordíszítés és a fazekasság. Az alkalmazott, egymásra is ható formák nagyszerűen tükrözik vissza az egységessé váló Kalocsa és szállásai paraszt népének összetartozását, erkölcsi tartását, és másoktól való megkülönböztetésének jegyeit egyaránt. Érdekes, hogy az egész motívumrendszer a XIX. századi gyári készítésű lyukashímzésekből fejlődött ki, amit először csak fehér, fekete, kék és piros fonállal utánoztak. Az a hihetetlenül színes, virágos, gyakran riseliőzéssel is áttört hímzés, amelyet ma ismerünk, s a hagyományos noi viseletrol a terítőkre, a porcelántányérok virágozására is átterjedt, csak az 1930-as évekre érte el teljes pompáját.  A viseleteknek természetesen kor és rang szerint is szigorú rendre volt, melynek szép kiállítását a helyi múzeumban is megtekinthetjük, akárcsak a városháza vagy vasútállomás pingált falait, amelyek az elmaradhatatlan motívumsorok végén díszlő piros paprikával méltán váltak hazánkat is sokfelé jelképező csodálatos szimbólumokká. A régi konyhák, szobák falán fellelhető, szabadkézzel festett virágerdők hangulata optimizmust, tisztaságot, vidámságot, életerőt sugároz.


http://da.bloglog.hu/page/5/