Kiskőrös 14735 lakosú város az 53-as főközlekedési út, valamint a 148-as/Kecskemét-Törökfái-Kiskörös/, a 150-es/Kelebia- Kunszentmiklós-Tass – Budapest/ és 153-as/Kiskőrös – Kalocsa/ vasútvonalak mentén. A természetföldrajzi tényezők kedvező feltételeket biztosítottak a különböző kultúrák megjelenésére. Az emberi megtelepedés első nyomai az újkőkorból (i.e. VI. évezred) származnak. 1891-ben átfúrt kőbalta került a Nemzeti Múzeumba, 1935-ben a község nyugati szélén szintén kőkorszakbeli csontokat és eszközöket találtak. 1930-ban Csalagovits József egy rézkori (i.e. 2500-1900) temető 11 sírját tárta fel. 1910-ben pedig a község déli részén bronzkori telepnyomokat fedeztek fel. A bodrogkeresztúri kultúrát képviseli még a vasútállomás mellett feltárt temető is. A vaskor késői szakaszából (i.e. IV. sz.) kelta érmék kerültek elő. Az i.e. I. század végén a Dunántúlt rómaiak szállták meg, akik keleti határaik védelmére jazigokat, szarmatákat telepítettek (iráni eredetű lovasnép). Kiskőrös területén öt szarmata lakótelepet és hét szarmata temetőt tártak fel a régészek. A régészeti leletek feltárásának virágkora az 1930-as évekre esett. Különösen a régiségek iránt érdeklődő és ezeket gyűjtő Kiskorös-feketehalmi tanító Paulínyi Mihály és a múlt emlékeiért rajongó, s a határt szenvedélyesen kutató vadőr Gyökér József munkája következtében. Nem elsősorban saját gyűjteményük gyarapítására gondoltak, mert ezekben az években rendkívül megszaporodott a nemzeti és megyei múzeumokba általuk is küldött bejelentések száma. 1933-ban a Csukás-tó melletti dombon először 12 sírt, majd 1934-ben a vasútállomás mellett gazdag leletanyagú jazig - szarmata temetőt tárt fel Fettich Nándor. Nagy mennyiségű, pompásan csiszolt, piros színű és aranyfoglalatú gyöngy-nyakékek és egyéb ritka kincsek kerültek elő. Ezek után még a Seregélyesi út mellett, a Csonthalmi dűlőben, a vágóhíd szomszédságában, a Városalatti dűlőben tártak fel szarmata leleteket. Újabb leletek kerültek elő ebből a korból az 1950-es években, 1980-ban Feketehalmon, 1996-ban pedig a Csukás-tó melletti homok kitermelésénél. 1718. máj. 19-én a család pesti házában kötötték meg a telepítési szerződést, amelyben részletesen rögzítik a felvidéki - főként Túrócz, Hont, Nyitra, Árva, Liptó, Pozsony - megyékből betelepített mintegy 700 szlovák (tót) betelepülő jogait és kötelezettségeit. A telepítési szerződés nemcsak azért figyelemre méltó, mert pontosan és stílusosan jellemzi a körülményeket - “megtekintve nemes Solt vármegyében Kiskőrösi örökös pusztánkra szállott jobbágyságnak állapotát, szegény voltukat, minthogy régtől fogvást az időnek mostoha volta miatt azon puszta mindez ideig meg nem szállatott” - de rendkívül kedvező feltételeket biztosít az ideköltözőknek és még a természeti környezetről, az erdőről is körültekintően gondoskodik. Nem véletlen hát, hogy az újabb betelepülőkkel a lakosság száma gyorsan no, 1785-ben már eléri az 5000 főt. Az ideköltöző evangélikus vallású jobbágyok azoknak a falvaknak, városoknak a nevét vették fel, ahonnan érkeztek. Ma is gyakori családnevek: Opauszki, Litauszki, Szenohradszki, Rakoncai, Csovári, Czinkoczi, Domonyi, Maglódi stb. Az idetelepülők szorgalmas emberek voltak, jól éltek a földesúri kedvezményekkel és a község gyorsan fejlődött. 1785-ben II. Józseftől vásártartási jogot kapott, mezőváros lett. Ebből az időből való a város első hivatalos pecsétje, címere. A középen nyíllal átlőtt szarvas a vadban gazdag erdőkre, a két kőrisfa a település névadójára, Szűcsi és Tabdi kőrisfa-erdőire utal, a két fa közötti méhkas pedig arra, hogy a szorgalmas lakosság méhtenyésztéssel is foglalkozott. A kasban a 6-os szám a már említett hat pusztát jelzi. A város XVIII. századi életét a lakosság életmódját, szokásait, építkezését, gazdasági fejlődését, az állattenyésztés határozta meg. A II. József rendeletére készített térképen láthatók a pásztorszállásokat ábrázoló jelzések a település határában. De egyre erősödött a földhöz való kötődés, a paraszti árutermelés aránya. Végül is, több évi pereskedés után, a lakosság 1842-ben váltotta meg magát az úrbéri szolgáltatások alól. Az itt élő lakosság egészen a XIX. század közepéig zárt szlovák (tót) nemzetiségi szigetet alkotott, nyelvében, kultúrájában, vallásában egyaránt. A város történetének a mai napig is érzékelhető sajátossága ez. Gyakran találkozhatunk ez ügyben helytelen értelmezéssel, felfogással a történelem során. A kiskőrösi szlovákság először az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka alatt mutatta meg, hogy szívvel-lélekkel és tettekkel is hazafi. Sokan vitézül harcoltak, az itthon maradottak pedig, miközben naponta újabb terheket kellett teljesíteniük (hadiadó, termények beszolgáltatása stb.) ezen felül 5 mázsa tépést és 1000 forintot küldtek a honvédségnek. 1848 nyarán pedig, amikor Pest vármegye mintegy 4000 nemzetőre a kiskőrösi határban gyakorolta a fegyverforgatást, az ellátásukat döntően a város lakossága biztosította. A világosi fegyverletétel után sok honvéd talált menedéket a kiskőrösiek között. Kiskőrös lakossága már akkor büszke volt nagy szülöttére, Petőfi Sándorra, aki 1823. január 1-jén a városban látta meg a napvilágot. Szülei szlovákok voltak. Apja, Petrovics István a város főterén álló mészárszék árendása ugyan jól beszélt magyarul, de anyja, Hrúz Mária már kevésbé. Mégis a legmagyarabb magyar költőt indították innen a világhírnév felé. A Bach korszak két évtizede alatt leállt a város fejlődése, a lakosságra súlyos terhek nehezedtek, legnagyobb részük szegény földnélküli zsellér volt. Gyakran mentek munkacsoportokba szerződve hónapos munkát vállalni, akár a Dunántúlra is. Mindez csak erősítette a lakosság földéhségét. Az 1867-es kiegyezés után némi föllendülés következett, megalakult az Első Dunavidéki Takarékpénztár, 1882-ben megindult a vasúti közlekedés, élénkült a kereskedelem és a kiskőrösi gazdák egyre több birtokot vásároltak Bócsától Hartáig, föllendült a kézműves ipar, az ipartestületek munkája. Kiskőrös mezővárosi rangja a közigazgatási átszervezés során megszűnt ugyan, de 1867-tol járási székhely lett, járásbírósággal és szaporodó egyéb hivatalokkal. A XX. század elejére Kiskőrösnek csaknem 13 ezer lakosa volt, gazdasági és pénzintézetei, vállalatai, kulturális egyesületei és létesítményei. Ekkor már közel 4 ezer hold szőlővel rendelkezett, s a jövedelem legnagyobb részét a szőlő és gyümölcstermesztés adta. Az elmélyülő gazdasági, szociális különbségek kedveztek a szociáldemokrata tanok terjedésének, a megalakult Szociáldemokrata Párt 1913. január 27-én nagygyűlésen követelte az általános titkos választójog bevezetését. Az 1914-ben kirobbanó I. Világháborút kezdetben eltérően értékelték a községben, de a hadihelyzet romlásával, az áldozatok számának növekedésével egyre fokozódott a háborúellenes hangulat. A háború 4 éve alatt 320 kiskőrösi katona vesztette életét. Emlékükre állították a “Hősök szobrá”-t, amely ma a Dózsa György úton, a katolikus temető előtt látható. Az “őszirózsás forradalom” hatására itt is megalakult a Nemzeti Tanács helyi szervezete, majd az országos változásokat követve 1919-ben létrejött a tanácsköztársaság hatalmi szerve, a Kiskőrösi Munkástanács. Itt is voltak kivégzések, itt is megjelentek Szamuely Tibor csapatai, és a közelben működtek Héjjas Iván különítményesei. Kiskőrösre 1919 augusztus 2-án vonult be egy zászlóaljnyi román gyalogság és három hónapig megszállva tartották a községet. Ezidőtájt Kiskőrösön már nyomda működik, színvonalas heti újságot jelentetnek meg Kiskőrös és Járása címmel. Élénk kulturális élet folyik, működik az úri kaszinó, az iparos olvasóegylet és 1919-ben elkészül a polgári iskola új épülete. Petőfi Sándor születésének 100. évfordulójára, 1922. december 31-re, görögtüzes ünnepségsorozatot szerveznek, a nemzeti érzés felmagasztalása jegyében. Az 1929-33-as gazdasági világválság a község gazdaságát is tönkretette, újabb társadalmi feszültségeket szült, megjelent a kommunista mozgalom. A II. Világháború újabb véráldozatokat követelt a lakosságtól, a város főterén 1994-ben felavatott emlékmű sorolja fel a 119 kiskőrösi áldozat nevét. Kiskőrös határát 1944. október 31-én érték el a szovjet csapatok, a községben komoly ellenállás nem volt. Rövid időn belül működni kezdtek a korábban betiltott pártok. Elkezdődött a földosztás, 2150 holdat 400 igénylő között osztottak fel. A Rákos-rendszer főleg a mezőgazdaságot sújtotta. 1956-ban Kiskőrösön is megmozdult a lakosság. A laktanyához vonult tömeget két vadászrepülőgépről leadott lövésekkel oszlatták szét. A szemtanúk két sebesülésre emlékeznek. Kiskőrösön és környékén a hagyományos termelési módot a főként szőlőtermeléssel foglalkozó mezőgazdaságban nem tudták azonnal és teljesen felváltani a nagyüzemi termeléssel. Létrejött egy köztes, átmeneti forma az egyéni gazdálkodás és az ország többi részén egyeduralkodó termelőszövetkezeti formáció között: a szakszövetkezeteké. 1961-ben 10, majd az összevonások után 1977-ben már egy szakszövetkezetbe vonták össze az összes szakszövetkezeti tagot. Az 1949-ben szervezett Állami Gazdaság 1990-ben megszűnt. A város ipara négy bázisüzemre épült. Az 1951-ben szerveződő ipari szövetkezetre, a gépállomásból kinövő Mezogépre, a Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalatból kialakuló telefongyárra, valamint a konzervgyárra. A kereskedelmet a Hangya szövetkezet örökébe lépő ÁFÉSZ, a BORKÖV, a ZÖLDÉRT és a SZÖVTEK képviselte. Különösen az 1970-es évek elejétől komoly fejlődésnek indult az infrastruktúra, oktatási, egészségügyi, szociális létesítmények jöttek létre. Kiskőrös 1973-tól újra város lett, a várossá nyilvánítás oklevelét az impozáns új művelődési házban adták át, a Petőfi Szülőház és Irodalmi Múzeum szomszédságában. Az ipari, mezőgazdasági üzemek többségében lezajlott a privatizáció, különösen színes kereskedelmi kínálat alakult ki vállalkozói alapon, a termelés azonban jelentősen visszaesett.
A Szent József templom 1826-ban épült klasszicista stílusban.
Az evangélikus templom 1784-ben épült késő barokk stílusban. Itt keresztelték meg Petőfit. A mellette lévő parókián Petőfi arcát megörökítő alkotások láthatóak.
A Közúti Emlékmúzeum Lévády Imre útmester alapította gyűjteményt mutatja be. 1974 óta örökíti meg a közúti közlekedés történetét. Udvarán ipari gépgyűjtemény található.


http://da.bloglog.hu/page/5/