Lajosmizse 11035 lakosú város a Duna-Tisza közén, Budapest és Kecskemét között, az 50-es számú főközlekedési út 68. km szelvénye térségében helyezkedik el, néhány kilométerre az ország geometriai középpontjától. Az M5 autópálya megépültével Európa egyik fő közlekedési útjára kapcsolódott a város. A helységet érinti a 142-es/Kecskemét-Lajosmizse-Budapest/ vasútvonal. A kedvező közlekedési állapot igen nagymértékben hozzájárul a helység tranzitforgalmának növekedéséhez. A város a hajdani Os-Duna törmelékkúpján épült. Tudomásunk szerint első lakói a tatárjárás idejéből valók. A település nevét Kun László (1272-1290) utolsó nádorától, a vad Mizsétől kapta, így lett Mizse-szállása. A közelben volt Lajos-szállása és Bene-szállása. Mindhárom templommal rendelkezett. A törökök sajnos lerombolták őket, csak a mizsei templomból maradt valami. Napjainkban a szentély falának egy kis töredéke látható csupán. A nép kegyelettel Pusztatemplomként emlegeti. Távlati cél eredeti állapotában helyreállítani. A török hódoltság után ez a földterület ismét puszta lett. 1745-tol Jászberény birtokába került, és megmaradt pusztának. PUSZTA! Így szerepel a korabeli jegyzőkönyvekben és így emlegetik öregjeink is. Hatalmas kiterjedésű, többnyire lomberdők, nagy legelők, tavak, körülöttük szikes földek. Legeltetésre használták. Leginkább gulyákat, nyájakat, méneseket tereltek ki nyárra. A pásztorok tavasszal kihajtották állataikat, ősszel visszaterelték Jászberénybe. Nehéz munka a vándorlás. A pásztorok kezdetben a puszta ég alatt háltak, később cserényt építettek fűzfavesszőből. A cserény a kunyhó őse. Ha kellett, összeszedték és máshol ismét felállították. A tűzhely a cserényen belül volt. Ezért, ha valaki égve hagyott tűz mellett elaludt, bizony sokszor nem élte meg a reggelt. Ilyen tragédiát énekelt meg a nép, ami a szájhagyomány szerint ezen a vidéken született: “Leégett a jászberényi cserény, Benne égett kilenc gulyáslegény, Kilenc gulyás kilenc pár ruhája, Számadónak kivarrott subája. Számadónak nem lesz semmi kára, Megveszi a ceglédi vásárban, De a szegény barna gulyáslegény, O maga is beleégett szegény. Ez a kislány kerüli a cserényt, Keresi a barna gulyáslegényt, Barna kislány, hiába keresed, Benne égett, ki téged szeretett.” A pusztán számítottak az utazó emberekre is. Három vendégfogadó létesült. Ezek közül a lajosi a legjelentősebb. 1828-ban újjáépítették, majd elnevezték Földeáki csárdának. Egy szép történet van róla. Petőfi Sándor, amikor 1844. nyarán Kecskemétre utazott, itt, ebben a csárdában pihent meg hosszú gyaloglás után. Jólesett neki a nyugalom, a jó bor, ezért hálából írt a vendégfogadóról is “Az Alföld” című versében: “A tanyákon túl a puszta mélyén Áll magányos, dőlt kéményű csárda; Látogatják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra.” Ez a Földeáki csárda ma is áll. 1945. után újjáépítették, a tornácait beüvegezték és ma ez a Városháza épülete. Egyre nagyobb és nagyobb lehetőség nyílt a pusztán való életre. Kezdtek is leszivárogni a családok Jászberénybol. Megtelepedtek a fiatal házasok, gyermekeik születtek, akik már nem is akartak visszatérni a számukra idegen világba. Így kezdődött a letelepedés. Mindenki ott épített, ahol jónak találta a földet. Így máig a tanyarendszer jellemző képe a város külső területeinek. Petőfi nem véletlenül emlegette a betyárokat, akik közül a leghíresebbek, hírhedtebbek Bognár Imre és fiai voltak. Lovat loptak, gazdag lányt raboltak - akit jó pénzért kiváltott az apja -, házakat fosztottak ki. Nem volt nyugalma tőlük a népnek. Az 1848-49-es szabadságharcban kivette részét a “puszta” is. A tavaszi hadjáratban a magyar sereg áthaladt ezen a vidéken is, verbuválással toborozták harcba az embereket. A környező vidéken ilyen dallal hívogatták katonának a férfiakat. A harcok után ismét helyreállt a rend. Legeltették az állatokat, termesztették a növényeket. A Vidéken legrégibb idők óta termesztett növény a köles, de volt még rozs és búza is. A gabonával a legtöbb munka aratáskor van, ami kemény, férfipróbáló munka ma is, régen még inkább. Jellemző növény ma errefelé a burgonya, kukorica, szőlő és barack. Ezeket folyamatosan honosították meg, itt nem régi keletűek. Nehéz volt őket betelepíteni, mert az emberek nem akarták vállalni a nehéz kapálás terhét. Végül mégis ezek lettek legjellemzőbb terményeik. Az embereknek nemcsak a mindennapi kenyeret kellett előteremteniük gyermekeik számára, hanem a fedelet a fejük fölé is saját magunknak kellett megépíteni. Egy tipikus XIX. századbeli tanya látható az 5-ós út mellett a várostól 3 kilométerre. A ház döngölt falú, szép mestergerendás. Az udvaron gémeskút, istállók. Ma már természetesen tanyamúzeum. Jól láthatók benne a berendezési tárgyak, használati eszközök. A ház körül akácok. Ezekre azért volt szükség, mert a viharos szeleket felfogták és így biztonságot nyújtottak. A fák alatt az udvar sarkában a “köcsögös”. Vallásosak voltak a jászok. Nem is tűrhették, hogy templom nélkül maradjon a puszta. Már 1799-ben kérték a Földeáki csárda mellett egy kőkereszt felállítását és a régen megígért kápolna felépítését. A keresztet el is készítették, de a kápolna még 55 évet váratott magára. Addig is a nép egy-egy “könyvtudó” embernél gyűlt össze imádkozni. Nagy tisztelet övezte azt, aki ismerte a betűvetést. Ilyen összejöveteleknél az imádságon kívül fölolvasta a gazda a kalendáriumot, vagy egy-egy megszerzett újságot, verset, könyvet. Fontosnak találták gyermekeik taníttatását is. A tanyavilágban körzetenként építettek iskolákat. A tanító úr, vagy tanító kisasszony 50-60 gyermeket is oktatott elsőtől hatodikig. Bizony a hatodik osztályba már kevesen jutottak el, mert addigra megtanultak írni, olvasni, számolni. “Más meg mi kell?” A paraszt befogta a munkába inkább a gyerekét. Azért hallunk olyan esetet is, hogy a kislány addig sírt, amíg el nem engedték az oskolába. A község a közigazgatási önállóságát 1877-ben nyeri el. Neve: Jász-Lajos-Mizse Nagyközség lett. Ezt a községi pecsét is tanúsítja. Ettől kezdve rohamos fejlődés indult meg. Az 1880-as években felépül az első gőzmalom, majd nem sokkal utána a Budai-malom. Ma az épületet zabpehely előállítására használják. 1895-96-ban megépül a római katolikus templom. Az utóbbi években kívül-belül felújították. Most szép színfoltja városnak. A vasúti közlekedés megindul a falu és a főváros között 1889-ben, Kecskemét felé pedig 1905-ben. 1902-ben a község új nevet kap: Lajosmizse, 1908-ban a területen kövesút halad át, a régi nyomvonalon. 1930-ban új, emeletes, 14 tantermes iskola épült. A mai napig ebben tanulnak diákok, természetesen azóta újabb épületszárnyat kapott. Utóbbi időben a turizmus is fellendült. A régi nagybirtokosok majorságai közül a Gerébi-Kúria felújításra került. Most lovascentrumként üzemel, szép vendéglátóegység lett. A település fejlődését jól mutatja, hogy 1993. szeptember 1-jétől Lajosmizse város megtisztelő cím birtokosa. A település népessége 1890-ben 7286, 1980-ban 11.318, 1990-ben 11000, 1995-ben 11500 fő. A mezőgazdaság azonban továbbra is meghatározó szerepet vállalt a város gazdasági életében. Lajosmizse évszázadokon át jelentős mezőgazdasági régiónak számított. Ezt a jellegét napjainkban sem veszítette el. A település mezőgazdaságilag művelhető területe 14000 hektár. Ezen a területen 3 mezőgazdasági szövetkezet működött, amelyek megszűntével magángazdálkodás alakult ki. A térség többségében gyenge minőségű talajon jelentős a gyümölcs- és szőlőtermelés, de az állatállomány részére történő takarmánytermesztés - amely elsősorban gabonaféléket jelent- is jelentős. Az elmúlt években az új ültetvények aránya a szőlővel szemben a gyümölcs javára tolódott el. A klasszikus értelemben vett nagybirtokosi rendszer a térségben nem alakult ki. Az I. és II. Világháború között is inkább a kis és középbirtokosság jellemezte a vidéket. A térség száraz klímájára tekintettel egyre több a mesterséges öntözővízzel ellátott gazdaság, amelyek fóliás primor és intenzív szántóföldi zöldségtermelésre szakosodtak. A tevékenység folytatására különösen kedvező a gyorsan és jól megközelíthető budapesti Nagybani Piac. A település állatállománya - elsősorban a szarvasmarha, sertés és baromfi – az 1980-as évek közepén jelentősen nőtt. Az utóbbi évek ugyan az állatállomány csökkentését eredményezték, de az újbóli felfutás előhírnöke a közelmúltban létesült magántulajdonú vágóhíd és az ugyancsak magánkezdeményezéssel épült szárnyas-vágóhíd. Lajosmizse ellátási viszonyaiban az utóbbi évek gyökeres átalakulást hoztak. Amíg korábban az ÁFÉSZ tevékenysége dominált, addig 1996-ban már a kereskedelemben és a szolgáltatásokban is döntő részben magánvállalkozók tevékenykednek. Az ÁFÉSZ jelenleg 5000 m2 alapterületen folytatja tevékenységét, amelyben megtalálható az élelmiszer és vegyesiparcikk, a textil, a ruházati, valamint az üveg-porcelán kereskedelme. Jellegzetes szolgáltatás a termény-, és vágóállat-felvásárlás. A városban jelenleg 276 vállalkozó folytat kereskedelmi és 600 fő ipari és szolgáltatási tevékenységet.


http://da.bloglog.hu/page/5/