Orosháza 31768 lakosú település, Békés megye legnyugatibb városa a 47-es főközlekedési út, valamint a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/, 135-ös/Szeged- Békéscsaba/ és 147-es/Kiskunfélegyháza – Orosháza/ vasútvonalak mentén: fejlett infrastruktúrával, kedvező mezőgazdasági adottságokkal, sokszínű iparral rendelkezik, jó megközelítési lehetőségekkel. Gyors fejlődése ellenére ma is őrzi a hajdani kisváros előnyeit: a pormentes tiszta levegőt, a hangulatos parkosított, virágos utcákat, a nyugodt életritmust. A város környékének történelme az újkőkorig nyúlik vissza, melyet a környéken talált régészeti leletek igazolnak. Első lakói között a kutatók az úgynevezett „Körös-kultúra” képviselőit tartják számon. Nevét birtokosáról, Orostól kapta. Orosháza nevével legelőször egy 1466-ban keletkezett oklevélben találkozunk. Eredetileg Zaránd megyéhez tartozott, annak a XV. századi végleges megszüntetése után került Békés megyéhez. Egy, a mohácsi csata előtti évben keletkezett oklevél Orosházát, mint a Békési uradalom központját említi, tulajdonosai ekkor a Komlóssyak voltak. A török uralom idején a település a pusztulás sorsára jutott. A mai város története a vidék XVIII. századi újratelepítésével kezdődik. A Tolna megyei Zombáról evangélikus hitük miatt elüldözött jobbágyok 1744. április 24-én mint szabad árendások vették birtokukba az orosházi pusztát. A betelepülő lakosság elsősorban földműveléssel és állattartással foglalkozott, de hamarosan kifejlődött a kertkultúra is, majd a XVIII. században az iparos réteg is kialakult. Az orosháziak 1869-ben Táncsics Mihályt választották képviselőjükké. A reformkortól kezdődően lassan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése, melyet felgyorsított az 1870-ben megépített Nagyvárad – Fiume vasútvonal. A hamarosan csatlakozó szárnyvonalak révén a község a Körös- Maros- Tisza közének vasúti csomópontjává vált. Virágzásnak indult a mezőgazdasági feldolgozó a mezőgazdasági feldolgozóipar: baromfifeldolgozás, malomipar, melyhez rövidesen csatlakozott a helyi kisipar, kereskedelem és építőipar. A XIX-XX. századfordulón a „Viharsarok” központja, a szegényparaszti mozgalmak góca. 1891. május 1-jén „az orosházi zendülés” indította el a környék nincstelenjeinek lázongását. A XX. század első felében Orosháza „a legnagyobb magyar falu”. A két Világháború között Orosháza, mint a „legnagyobb magyar falu” szerepelt a köztudatban, 1936-ban már közel 25000 lelket számlált. A trianoni békeszerződés után a város egyszerre a „kis Magyarország” határmenti régiójában találta magát, s ez a tény további fejlődés meghatározója lett. A II. Világháború pusztításai után újraéledő település 1946-ban Rákóczifalva és Szentetornya csatlakozásával emelkedett városi rangra. A környéken felfedezett nagy szénhidrogén-mező és termálvíz feltárás eredményeire alapozódva alakult ki a fejlett gépipar, üvegipar és kohászat. A hagyományos baromfifeldolgozás világhírnévre tett szert, ugyanúgy a biokémia előállítása, mely orosházi szabadalom. Orosháza mára a megye legprivatizáltabb, legnagyobb termelési és beruházási értékkel bíró, legtöbb külföldi tőkét vonzó városa lett, sokszínű kulturális és sportélettel. Itt született Székács József evangélikus püspök, költő, műfordító, Thék Endre asztalosmester, a hazai bútorgyártás megteremtője, Jászai Horváth Elemér költő, újságíró, Boldizsár István festőművész és Darvas József író és politikus.
A város központjában áll a műemlék jellegű késő barokk stílusú evangélikus templom, melynek oltára előtt őrzik a Zombáról elhozott harangot. Először 1777-ben az egykori fatemplom mellett a tornya épült fel. A fatemplom helyén 1786-ban emelték a mait. 1830-ban bővítették a hajóját, és összekötötték vele a tornyot. Szószékoltárát 1798-ban Péky József, orgonadíszét 1832-ben Dunaiszky Lőrinc készítette. A templomkertben álló oszlop az 1831-i kolerajárványra emlékeztet.
A református temploma 1917-ben neogót ízlés szerint épült.
Fennmaradt néhány parasztbarokk és népi építészeti stílusban épült „napsugaras” faormú ház is.
A Könd utca 1. szám alatti  víztoronyban Magyarország egyetlen Kútmúzeumának gyűjteménye kapott  helyet.
A város kultúrtörténetében mindig meghatározó szerepet töltött be a művészet, különösen a képzőművészet. Számos alkotó indult innen a világhír felé, akik később sem feledkeztek meg szűkebb szülőhazájukról, műveikkel megajándékozták Orosházát. A millecentenárium évében megnyílt Városi Képtár, mely 500 m2-es kiállítóterében olyan neves alkotók kiállítása tekinthető meg, mint Boldizsár István, Bolmányi Ferenc, Pap Gyula és Csáki-Maronyák József festőművészek, valamint a Spanyolországban élő világhírű orosházi szociofotós Müller Miklós alkotásai.
A városközponttól mintegy három kilométerre fekszik Gyopárosfürdő, az „Alföld gyöngye”. A három tóból álló tórendszer 1869-től vált közismertté, mint gyógyhatású fürdő.
Orosháza határában található a kardoskúti Fehér-tó, mely a Körös- Maros Nemzeti Park része. A 488 hektáros szikes vízi világ hazánk egyik legértékesebb madárrezervátuma. A sziki legelőn természetes életkörülmények között él az ősi magyar rackanyáj és a szürkemarha gulya, mely szintén védett.
A közeli nagytatársánci ősgyep igazi természeti ritkaság.
A városkörnyéki tanyák ma romantikus szálláshelyek, lovaglási és vadászási lehetőségekkel.


http://da.bloglog.hu/page/4/