Elek 5482 lakosú város a Tiszántúl déli részén található, történelme folyamán az egykori Zaránd, illetve Arad megyéhez is tartozott, ma Békés megye része. A település nevének a magyarázatára többféle válasz is lehetséges. Pais Dezső szerint Elek neve a Velek személynévből keletkezett a “V” eltűnésével. A helyi románság által használt Aletea megnevezése a görög Alexios (Elek) megfelelője. Elek mai területén már a honfoglalás előtti időszakban különböző népek is megfordultak. A rézkorból (Kr. e. 2400-1900),a szkíta korból (Kr. e. 600-400), a római korból (II-III. század) és a gepida korból (VI. század) kerültek elő régészeti leletek. A legkorábbi, Eleket említő oklevél 1232-ből származik. 1455-ben az aradi káptalannak meghagyja V. László király, hogy iktassa be Zakoli Bálintot és nejét a Zaránd megyei Elek és Ság birtokaiba. 1495-ben Czibak Jánosné és Ferenc itteni 40 jobbágya erőszakoskodását jegyezték fel.
Zaránd megye 1551-től kezdve török hódoltság lett. Ennek ellenére 1557-ben Varga és Ingay, 1559-ben a Bornemisza és a Paraszty családok kaptak itt birtokot. Az 1557-es defter (török összeírás) szerint Elek 22 házból állt. A község nem csak a töröknek, hanem a gyulai várkapitánynak is fizette az adót 1561-ben. Ez a kettős adózás általános volt a határterületen. A török megszállás nem feltétlenül jelentette a népesség pusztulását. Elek 1567-ben 45, 1579-ben 55 háztartás után adózott. A defterek szerint ekkor zömmel magyarok élhettek itt. Elek történetében tragikus fordulatot jelentett a 15 éves háború (1591-1606). A környék nagy része valószínűleg ekkor vált szinte teljesen lakatlanná. Ezért vált szükségessé a XVIII. századelején az Alföld ezen részének az újratelepítése. 1724-ben báró Harruckern János György telepítette be Eleket katolikus németekkel. Nagy részük Gerolzhofenből és környékéről (Bajorország északi része) érkezett. A helyi német lakosság úgy eredezteti Elek nevét, hogy az ide érkező német telepesek hallhatták a földkimérőktől: “elég, elég”. Ebből lett Elek, illetve ahogy ők ma is mondják, Élek. Az eleki plébánián 1734-től folyamatos az anyakönyvvezetés. Szeged- Csanád Egyházmegyében az egyik legrégebbi az eleki. Az első ismert plébános, Hollinger Antal Neuburg an der Donau-ból (Bajorország) érkezett. Nagyon precízen vezette az anyakönyveket, az esetek nagy részében feltüntette a jövevények származási helyét is. A XVIII. század elején 300-400-an élhettek Eleken. 1744-ben szükség volt második betelepítésre, mert az 1739. évi pestisben a lakosságnak körülbelül a fele meghalt. A telepesek nagy része szintén onnan jött, mint 1724-ben, de a népesség mozgása utána is folyamatos volt. A XVIII. századvégén a katolikus hívek száma 1400-1600-ra tehető. 1796. VII. 2-án került sor az új templom alapkőletételére, hisz az első templom túl kicsinnyé vált. Sarlós Boldogasszony lett a védőszentje. Arra is gondolhatunk, hogy a barokk korban a Boldogasszony sarlója jelentette a törökökön aratott győzelmet. 1796-tól a Wenckheim család lett a Harruckernek örököse. 1831-ben kolera pusztított Eleken. 1843-ban a Wenckheim család eleki birtokát kiosztotta az itteni lakosságnak. Elek 1854-től mezővárosként szerepel a forrásokban. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés adta lehetőséggel is jól tudott élni Elek. 1871-ben az Arad megyei közgyűlés határozata értelmében járási székhely lett. A mezővárosi rangot 1910-ben elveszítette, de továbbra is járási székhely maradt. A monarchia idején két eleki származású képviselő is bekerült a Parlamentbe: Wittmann János (1887-1905 között szabadelvűként, 1910-1918 között nemzeti munkapárti színekben) és Mahler György. A XIX. század végén, illetve a századfordulón épült lakóházak és középületek még ma is egykori lakóik szorgalmas munkáját, igényességét tanúsítják. A lakosság nagy része akkor is a mezőgazdaságból élt, jelentős volt a sertéstartás. 1881-ben 5607-en éltek Eleken (ebből 3136 német, 1305 román, 829 magyar). A városias és a polgárias életmód jele például az is, hogy 1911-ben Tennis Club, 1912-ben sportszövetség (EAC) is létezett. Sőt 1904-ben Elek és Vidéke címmel helyi lap is megjelent. 1858-ban épült meg a Budapest és Arad között a vasútvonal, mely a közelben húzódik. Az elekiek 1880-ban kérték, hogy az Arad-Csanádi Vasút vonala Eleken haladjon át. Az eleki vasútállomás Trianon után végállomás lett, a Kétegyháza- Elek szárnyvonal az 1960 évek  “racionalizálásának” esett áldozatul. Az első Világháború, a forradalmak, a román megszállás és a trianoni békeszerződés jelentős mértékben visszavetette a fejlődést. Elek piacainak felét elveszítette, határ menti településsé vált, viszont 1923-ig Csonka- Arad megye székhelye volt. A két Világháború közötti időszakban Magyarországon (Horthy-korszak) a katolicizmus reneszánszáról beszélhetünk, így volt ez Eleken is. Létezett például Szívgárda, Rózsafüzér Társulat, Stefánia Szövetség.
Csepregi Imre plébános 1913-tól 1931-ig szolgált Eleken, az ő javaslatára ünnepelték meg 1924-ben az újratelepítés 200. évfordulóját, de ő volt az is, aki járt 1927-ben az ősök földjén, Gerolzhofenben. Megírta Elek történetét németül és magyarul is. 1939-44 között Reibel Mihály eleki plébános került be a Parlamentbe a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt képviselőjeként. A magas szintű iskolai oktatást az iskolanővérek (S.S.N.D.) letelepedése jelentette. Elek össznépessége 1940-ben volt a legnagyobb (Puszta- Ottlakával és Lökösházával együtt) 10375 (német anyanyelvű:61,3%, magyar anyanyelvű: 23,4%, román anyanyelvű: 14,8%). A lakosság iskolai végzettségére jellemző, hogy 1940-ben 46 személynek volt valamilyen főiskolai diplomája, 124-en pedig érettségi bizonyítvánnyal rendelkeztek. Az 1940-től erősödő külső nyomás, a II. Világháború, a malenkij- robot, a kiűzetés jelentősen megváltoztatta a lakosság összetételét. Nagyhatalmi döntések után bekövetkezett az eleki németség nagy részének az elüldözése, helyükre az ország más részéről, illetve a Felvidékről érkeztek magyarok. A mezőgazdaságból élők beszervezése egy szocialista tsz-be 1948 és 1960 között több hullámban történt. A rákosista- kommunista diktatúra Eleken is 1956. október 23-án ért véget. Azt mindenképpen el kell mondani, hogy Eleken nem folyt vér a forradalom alatt, de a megtorlás azért nem maradt el. Reibel Mihály plébános urat mindenképpen a bosszú első áldozatának tekinthetjük, ő 1957-ben halálozott el.
1963-tól 1980-ig működött az Eleki Általános Iskola és Gimnázium. Szakiskolai képzés 1964 óta van Eleken. A z 1970-es években kiépült a vezetékes ivóvízhálózat és elkezdődött a bitumenes úthálózat létrehozása. 1970-ben nagyközség lett Elek.   1990-ben Eleken is megalakult az önkormányzat, számos egyesület, helyi pártszervezet, alapítvány született. A régi szocialista termelőüzemek többsége megszűnt, a termelőszövetkezetből sokan kivették a földjüket s magángazdálkodásba fogtak. Sok magánvállalkozás indult be elsősorban a vendéglátásban és a kereskedelemben. 1991-től működik a kábeltévé. 1991-től 1994-ig jelent meg az Eleki Demokrata, független havonta jelentkező lap. 1997. januárjától az Eleki Krónika. 1993. augusztus 20-án avatták fel a település jelképeit, a címert és a zászlót. 1994-ben indult be a szakiskolában a szakmunkások szakközépiskolája. 1994-ben alakultak meg a kisebbségi önkormányzatok. A szavazáson megjelentek 11,8%-a szavazott a cigány, 25%-a a német, 22,4%-aa román kisebbségi önkormányzati szavazólapon. A kisebbségi testületek 1996-ban alkották meg jelképeiket. Még ebben az évben átadásra kerül a német tájház és helytörténeti múzeum. 1996. július elsejétől a Magyar Köztársaság elnöke Eleknek városi címet adományozott.
A különböző néphagyományokat ápoló csoportok jelentős sikereket értek el Magyarországon, illetve külföldön. Eleknek testvértelepülési kapcsolata van Gerolzhofennel (Németország), Sebis-sel(Borossebes, Románia), Grâniceri-rel (Ottlaka, Románia), igen barátiak a szálak Almáskamarással (1840-ben körülbelül 80 eleki család költözött oda).

http://da.bloglog.hu/page/6/