1991. szeptember 3.

Uram, életünk Atyja és Mestere,
ne hagyj el bennünket most,
és a megpróbáltatás napjaiban!
Uram, életünk Atyja és Mestere,
segítsd Oroszországot, hogy növekedjék Lelkedben!
Te keresztülszúrtad a vörös sárkányt,
amely ostroma alatt tartotta.
Uram, életünk Atyja és Mestere,
ments meg minket a lázadótól,
aki még mindig közöttünk van!

Ó gyermekem, tisztító tüzemmel foglak tanítani benneteket. Várj, és látni fogsz.
Figyelj most, és írj gyermekem: nemrég még nem hitte a világ legtöbb nemzete, hogy az ellenség, a vörös sárkány ilyen hirtelen elveszíti hatalmát Oroszországban. Vassula, ha nõvéred, Oroszország ellenem lázadt, az a világ bûnei és gonoszsága miatt történt. A zsarnokság alulról jön.

Hogyan érezték magukat gyermekei, azok a vértanúk, akik Hozzád tartoznak?

Hogyan is tudnám leírni, hogy mit szenvedtek át gyermekei? Mihez tudnám hasonlítani, leányom? Az egész menny gyászolta gyermekeit. Fiai segítség nélkül maradtak, és ki volt körülöttük, aki gyászolta volna õket? Volt-e közöttük valaki, aki elég erõs lett volna ahhoz, hogy keresztülszúrja a sárkányt? Hogyan lett volna, hiszen bõrük rászáradt csontjaikra. Gyermekei kenyeret koldultak, elnyomta õket az ellenség, és összerogytak terhük alatt.
Ha titokban eljöttek, hogy karjaimban keressenek menedéket, szigorúan megbüntették õket. Nem engedték meg nekik, hogy kimutassák irántam való buzgóságukat. Üldözõik a viperáknál is gyorsabbak voltak, és minden lépésüket megfigyelték. Ha felmerült a gyanú, hogy az Élet könyvét matracuk alá rejtették, zaklatták, nyomon követték, majd letartóztatták gyermekeimet.
Ó leányom, szemem szüntelenül sírt, mert az kellett látnom, hogy e nemzetet karddal hallgattatták el. Papokat és prófétákat börtönöztek be, és arra kényszerítették õket, hogy sötétségben éljenek. Közülük sokakat szemem láttára öltek meg könyörtelenül. A világ bûne és gonoszsága a szárazság víztelen országává tette ezt a nemzetet, mely egykor nyíltan tisztelt és dicsért engem, és ragyogó volt, mint a zafír, maga volt a gyönyörûség vára.
Mondom neked leányom, hogy Oroszország, a te nõvéred még nem mutatta meg, mit fog véghezvinni az én Nevemben: Még el kell jönnie a nagy ünnepnapnak, és nagyon szeretném, ha már itt lenne! Imádkozz, imádkozz e dicsõséges napért!

1991. szeptember 9.

Jézusom?

Én vagyok. Szeress engem Vassulám, az enyhíti Atyám haragját e nemzedék miatt.
Imádkoztam érted, kicsim, az Atyához, hogy szabadítson meg téged attól a “tövistõl”, amelyet átvettél tõlem… ¹

Uram, kérlek erõsíts meg abban, amiért idejöttem. Szeretnék meghallgatni egy szakaszt a Szentírásból, amit Te jelölsz ki nekem! ²

“Atyám, ha lehetséges, vedd el tõlem ezt a kelyhet,
de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd!”

Légy áldott, én foglak vezetni.

1 Felajánlottam Jézusnak, hogy átveszem Tõle “tövisét”. Ez egy tövissel kevesebbet jelentett Jézusnak. Errõl a tövisrõl az 1991. június 18-i üzenetben volt szó, amelyet egy szeretett személytõl kapott, aki erõsen üldözi az üzenetet. A Sátán összezavarta õt, és most erre használja.
2 Találomra kinyitom a Szent Bibliát, és ujjam Luk 22,42. versére mutat: