Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A HAMIS PRÓFÉTA MEGGYALÁZTA JÉZUS FÖLDJÉT

2014. május 30. 07:20 - Andre Lowoa

FERENC PÁPA MEGGYALÁZTA JÉZUS FÖLDJÉT

Korábban írtuk, hogy még visszatérünk a pápa szentföldi látogatására. Vártunk több napot, hogy a jogos indulatok ne befolyásolják véleményünket. Kezdjük egy objektív szemlézővel, aki a PressTV oldalán fejtette ki a véleményét, miszerint a pápa látogatása hatalmas csalódást okozott mind a palesztínok, mind az ottani keresztények körében. Ahol a pápa járt az Jézus lábnyomait viseli és a pápának, mint Jézus földi helytartójának KÖTELESSÉGE LETT VOLNA Jézusról megemlékezni, akit még a muzulmánok is tisztelnek. Ehelyett ez az egyházi bohóc és pojáca, aki rendezvényein rendszeresen apró gyerekeket simogat és csókolgat a tévékamerák előtt, most bemutatta a valódi énjét és nézeteit. Nem is érdemes jellemezni. Pedig ő még a Jézus Társaság tagja is (jezsuita). A cikk szerzője kiemelte, hogy a palesztínoknál motyogott valami imát a zsidók 8 méteres betonfala előtt, de a zsidó népirtásról nem szólt egyetlen szót sem, tehát cinkosan védte a terroristákat. A Vatikáni Rádió magyar adása szinte kéjesen fürdött azokban a beszámolókban, amikor nagy részletességgel ecsetelték a pápa minden rezdülését és hajbókolásait a zsidó politikusok és rabbik előtt, aminek a fő témája a „holokauszt” volt. Ez volt az a kulcsszó, ami jellemezte a pápa Canossa járását. Tette mindezt Jézus zsidók általi kivégzésének a színhelyén. A kétezer éves egyház nevében. Az előbb említett rádió egyik adásában kiemelte, s ezzel valójában igazat mondtak, hogy a pápa azért törte magát, hogy Izrael kedvébe járjon, mert Izraelt sehol a világon nem ismerik el, minden ország kiközösítette és most Izrael bemutatta a világnak, hogy a pápa mint egy dróton rángatott bohóc, azt tette és mondta a világ számára, amit Izrael elvárt tőle és lediktáltak neki. Még azt is megtudtuk, hogy a „szentatyát” sokszor zsidó biztonsági őrök is terelgették. Most nem idézzük föl azt a szerencsétlen szöveget, amit a Jad Vasemben föl kellett neki mondania, mint egy jótanuló diáknak. Nevetséges volt hallgatni azt a sok hazugságot az állítólagos szenvedésekről. Eddig még egyetlen pápa sem ment el a szibériai haláltáborokba, ahol százmilliókat öltek meg a zsidó bolsevik vezérek. De eljöhetne a pápa Pestre is, ahol elmesélnénk neki, hogy a zsidó ávósok több évtizedig hogyan kínoztak halálra ártatlan magyarok tízezreit. A rádióból azt is megtudtuk, hogy 400 amerikai rabbi is „átugrott” Izraelbe, hogy a pápa vezeklését közelről megcsodálják. S akkor még ez sem volt elég. Ferenc pápa nem a Golgotára ment el és nem tépdeste meg ruháit, hanem a cionizmus kitalálójának Herzl Tivadarnak a sírjánál koszorúzott és mondott álszent beszédet. A Vatikáni Rádiót idézzük, ahol a sírnál a pápa kijelentette:”Soha többé terrorizmust! A terrorizmus zsákutca.” De hogy ezeket a mondatokat mire vagy kikre értette, s milyen összefüggésben? - azt már nem tudtuk meg a rádióból. A végén a Siratófalnál is meg kellett jelennie, egy rabbi kiséretében a pápának, ahol a szokásos papírcetlit is bedugdosta a római kövek réseibe, ezt is elmondta a rádió. Nem érdekes a cetliszöveg tartalma, üres közhely volt. Na és a rabbikkal való csókolgatások, amiket az AP képek is megörökítettek, mindent elmondanak a talpnyaló, képmutató pápáról. Úgy véljük, hogy a pápa messze túlteljesítette azt a zsidó tervet, amit előírtak neki Izraelben. Hírek szerint a pápa egy zsidó és egy palesztín vezetőt is meghívott a Vatikánba, hogy később ott egyezkedjenek a „békéről”….

Érdemes elolvasni:

http://radicalpuzzle.blogspot.hu/

komment
süti beállítások módosítása