Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Jézust vallotta Megváltónak a csodarabbi

2014. május 29. 18:01 - Andre Lowoa

A Jézusban mint Messiásban hívő izraeli zsidókeresztények (Messianic Jews) egyik vezetője, az izraeli születésű Zev Porat vallástörténeti jelentőségű eseményekről számolt be néhány hete az internetre feltett videóinterjújában, amelyet a néhai Jichak Kaduri rabbi egyik tanítványával készített: a világhírű szellemi vezető szűk körben állítólag azt tanította, hogy Jézus (héberül Jehosua) a Messiás. A megdöbbentő hír nem előzmények nélküli: Kaduri rabbi halála után egy évvel már megrázta az izraeli közvéleményt, a média figyelmének is középpontjába került, és nagy vitát váltott ki, hogy a tekintélyes rabbi egy hátrahagyott feljegyzésében a Messiás neveként a Jehosua szót adta meg.

Jichak Kaduri rabbi pontos születési ideje nem ismert, 2006-ban Izraelben bekövetkezett halálakor 106. és 118. életéve között járhatott. Bagdadban látta meg a napvilágot, ahol már tinédzserként a zsidó vallás, majd misztika odaadó tanulmányozójává vált a Ben Is Hai (’Élet Emberének Fia’) becenéven ismert „keleti” (mizrahi) ortodox zsidó rabbi, a „bagdadi” Joszéf Háim tanítványaként. 1923-ban költözött a Szentföldre, jóval Izrael államá­nak kikiáltása előtt, ahol életét a Tóra tanulmányozásának és az imádkozásnak szentelte. 1934-től Jeruzsálem Óvárosában élt, ahol fotografikus memóriájáról vált közismertté: fejből tudta a héber Bibliát és számos rabbinikus iratot. Jóllehet ő maga szóban és szűk körben tanított, keveset írt, és még kevesebbet adott ki belőle, 1989-től a misztikával foglalkozó jeruzsálemi rabbik vezetőjüknek tekintették. Miközben elítélte a mágiát művelő úgynevezett „gyakorlati kabbala” képviselőit, imái és áldásai nyomán feltűnően sokan természetfeletti gyógyulásokról számoltak be. Közeli ismerősei szerint soha nem haragudott, nem veszekedett, nem gyűlölködött, és nem volt irigy, szinte mindig mosolygott. Ennek ellenére Szaddám Huszeinre átkot mondott ki annak Izrael elleni támadása után; valamint elítélte a kabbalával foglalatoskodó Madonnát is, amikor az Izraelbe látogatott. Az izraeli vallási élet egyik legnagyobb tekintélyű szellemi vezetőjeként tartották számon, rövid nyilatkozataival a választások kimenetelére és a kormányzatra is jelentős befolyást gyakorolt, maga Benjamin Netanjahu miniszterelnök is látogatta zsinagógáját, és személyes kapcsolatot tartott fenn vele. Felesége halála után 1993-ban (azaz 100 éves kora körül) újra megházasodott. Haláláig birtokolta szellemi és értelmi képességeit. Temetésén kétszázezren vettek részt, Mose Kacav államelnök búcsúztatta.

Kaduri rabbinak már bagdadi mestere, majd később a szintén világhírű lubavicsi Schneerson rebbe egyaránt azt jövendölték, hogy találkozni fog a Messiással. Élete utolsó éveiben azt állította fiának és tanítványainak, hogy ez valóban többször is megtörtént, azonban ezzel kapcsolatosan csak tömör és rejtélyes utalásokra szorítkozott. Egy ízben azt mondta, hogy ha a Messiás most eljönne, a szekularizált izraeliek könnyebben elfogadnák, mint az ortodoxok; egyik jom kippuri (engesztelésnapi) prédikációjában pedig azt hirdette, hogy Izrael számára a bűnbocsánat a Messiás vérén keresztül válik elérhetővé. Miközben meghagyta, hogy iratait csak halála után egy évvel bonthatják fel, jelezte, hogy azok között találnak majd egy feljegyzést, amely a Messiás nevét fogja tartalmazni.
Az iratok rendezése közben tanítványai valóban rábukkantak a cédulára, amelyen a következő szöveg állt: „Ami a Messiás akrosztichonját illeti: »Fel fogja emelni a népet, és bebizonyítja, hogy Tórája és szavai igazak.­« Aláírásommal a kegyelem hónapjában, 5765-ben: Jichak Kaduri.” A fő mondat szavainak kezdőbetűi a héberben a Jehosua, azaz Jézus nevet adják ki.
A cédula közzététele nagy port vert fel az izraeli médiában, és Kaduri tanítványai között is megosztottságot, éles vitákat eredményezett. Egyesek hamisítványnak mondták, azonban a hagyaték gondozásával hivatalosan megbízott csoport határozottan állította eredetiségét, bár tartalmával kapcsolatban ők is értetlenségüket fejezték ki.
A Zev Porat által most közzétett videóinterjúban nyilatkozó egykori Kaduri-tanítvány szerint azonban a nagy rabbi szűk körben már életében szóban is említette, hogy a Messiás neve nem más, mint Jehosua. Bár teljes körű tanítást erről nem adott, tanítványa szerint rajta kívül is sokan hisznek közülük Jézusban mint Messiásban, csak – tőle eltérően – egyelőre nem vállalják ezt a nyilvánosság előtt.

(hetek)

komment
süti beállítások módosítása