A kereszt barátja király és hős, aki győzedelmeskedik a Sátán, a világ és a test kívánságai felett. A megaláztatások iránti szeretete által megtöri a Sátán büszkeségét, a szegénység iránti szeretetével legyőzi a világ fösvénységét, és a szenvedés iránti szeretete által győzelmet arat a test érzékisége fölött. Itt lenn a földön idegenként és zarándokként járja útját, anélkül, hogy e világnak ajándékozná szívét; csak fél szemét tartva rajta közömbösen, és megvetően lábával tapossa.
A kereszt tökéletes barátja igaz Krisztus-hordozó, egy második Krisztus; úgyhogy valóban elmondhatja az apostollal: „élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2.20)
Őt hallgassátok, ezt a szeretetreméltó Jézust, aki a kereszt alatt roskadozva kiált nektek: „Kövessetek engem!” „Aki engem követ, nem jár sötétségben!” „Bízzatok, én legyőztem a világot.”
A bal oldalon halad a világ vagy az ördög pártja, amely pompás és csillogó, legalábbis látszatra. Az egész szép világ ott fut vele. Bár az utak szélesek és tágasak, mégis tolonganak rajta a tömegek, és egész emberáradatot sodornak magukkal. Ezek az utak virággal hintettek, arany és ezüst borítja őket, az utak mentén pedig mindenfelé tánc-, játék- és szórakozóhelyek csalogatják az embert.
A.) Krisztus tanítványai
A jobb oldalon, a kicsiny nyájnál, amely Jézust követi, könnyekről, vezeklésről, imáról és a világ megvetéséről beszélnek, és az itt hallott szavakat gyakran zokogás szakítja félbe: „Szenvedjünk, sírjunk, böjtöljünk és imádkozzunk. Legyünk elrejtettek, alázatosak, szegények és önsanyargatók. Akiben nincs Krisztus szelleme, a kereszt szelleme, az nem tartozhat Mesterünkhöz. Aki Krisztushoz csatlakozik, annak keresztre kell feszítenie testét annak minden kívánságával. Vagy Krisztushoz válunk hasonlóvá, vagy elkárhozunk.” Így kiáltanak egymásnak: „Bátorság! Ha Isten mellettünk, velünk és előttünk van, akkor ki lehet ellenünk? Isten, aki bennünk lakik, erősebb, mint e világ fejedelme. A szolga nem nagyobb uránál. Egy pillanatnyi szomorúság az örök dicsőség örömeit szerzi meg nekünk. Kevesebb választott van, mint gondolnánk; csak a bátrak, és akik erőt vesznek magukon, ragadják magukhoz a mennyek országát. Senkit sem koronáznak meg, aki nem harcolt, mégpedig úgy, ahogy azt az Evangélium előírja, nem pedig a divat.”
B.) A világ fiai
A világ fiai ezzel szemben a gonoszságban való gondtalan kitartásra ösztönzik magukat, és nap mint nap ezt kiáltják egymásnak: „Élet! Béke! Öröm! Együnk, igyunk, énekeljünk, táncoljunk és játsszunk! Isten jó, Isten nem a kárhozatra teremtett minket, Isten nem tiltja meg, hogy mulassunk; ettől még nem kárhozunk el, ne aggályoskodjunk; nem fogtok meghalni.”
Amit azonban csak könnyes szemmel és fájdalommal telt szívvel tudok elmondani, az az, hogy még gyermekeim is, akiket Szívemen neveltem, és az én iskolámban oktattam, a tagjaim, akiket Lelkemmel keltettem életre, oly messze távolodtak tőlem, és úgy megvetettek, hogy keresztem ellenségeivé váltak.”
„Ti is hasonlóvá akartok válni a mostani világhoz, megvetve keresztem szegénységét, hogy a gazdagság után fussatok? Ti is kerülni akarjátok keresztem szenvedéseit, hogy élvezeteket keressetek, és gyűlölni a megaláztatásokat, hogy elismerésre törekedjetek? Látszatra sok barátom van, akik ugyan hangosan bizonygatják, hogy szeretnek engem; valójában azonban gyűlölnek, mert nem szeretik keresztemet. Sok olyan barátom van, akik asztalomnál akarnak ülni, de kevés olyan, aki keresztemet hordozza.”
Az egész keresztény tökéletesség valóban abban áll, hogy:
az ember szent akar lenni: „Ha valaki követni akar engem”;
az ember megtagadja magát: „az tagadja meg magát”;
az ember szenvedjen: „vegye föl keresztjét”;
az ember cselekedjen: „és kövessen engem”.
A.) Erős akarat
Jézus azt mondja: „ha valaki”, azaz, ha egyvalaki – nem pedig: ha többen –; hogy ezzel a választottak kis számára utaljon, azokra, akik a Megfeszítetthez akarnak hasonlóvá válni azáltal, hogy hordozzák keresztjüket. Ez a szám olyan kicsi, hogy elsápadnánk, ha látnánk.
„Ha valaki akar”; azaz akinek akarata igaz és őszinte, aki tehát nem hagyja, hogy a természete, a szokás, az önszeretet vagy emberi szempontok vezéreljék, hanem egyedül csak a Szentlélek hathatós kegyelme. Hősies, elszánt, Istenért lelkesülő embereknek kell lenniük, olyanoknak, akik szembeszállnak a világgal és a pokollal, testükkel és saját akaratukkal; akik készek mindent elhagyni, mindent megtenni és mindent elszenvedni Jézus Krisztusért.
A kereszt drága barátai! Akiben közületek nincs meg ez az elszántság, az egy lábbal jár és egy szárnnyal repül, s nem méltó arra, hogy a kereszt barátjának nevezzék; annak a keresztének, amelyet Jézus Krisztussal, nagy szívvel és készséges lélekkel kell szeretni. Aki csupán fél akarattal törekszik tartására, az olyan, mint a rühes juh, mely az egész nyájat tönkreteheti. Ha lenne ilyen köztetek, aki a világ gonosz kapuján keresztül behatolt juhaklotokba, azt úgy űzzétek ki Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek nevében, mint a farkast, aki betört a nyáj közé.
B.) Önmegtagadás
„Ha valaki utánam” akar jönni, utánam, aki úgy megaláztam magamat, úgy tönkretettem, hogy inkább egy féregre hasonlítok, mint emberre. Csak azért jöttem a világba, hogy átöleljem a keresztet. Egész életem folyamán utána vágyakoztam, hogy örömmel hordozzam, és többre becsüljem az ég és föld minden öröménél és gyönyörénél, és addig nem voltam elégedett, amíg ölelésében meg nem haltam.
Ha tehát valaki engem, a Megfeszítettet követni akar, az hozzám hasonlóan csak szegénységével dicsekedjék, keresztjének megaláztatásaival, szenvedéseivel és „tagadja meg magát”. Óvakodjatok azoktól a kevély ájtatosoktól, akik maguknak ezzel a gondolattal hízelegnek: „Én nem vagyok olyan, mint a többiek, akik nem tudnak szenvedni. Ha engem megfeddnek, nem mentegetőzöm; ha megaláznak, nem lázadok fel; ha rám támadnak, nem védekezem.” Óvakodjatok a gőgösöktől és a világ bölcseitől, az önfejűektől és a felfuvalkodottaktól.
C.) A kereszt szeretete
„Vegye föl keresztjét”. Ez az erős, ritka ember, aki értékesebb, mint a föld minden kincse, vegye föl örömmel keresztjét, ölelje át szeretettel, hordozza vállán bátran. Az ő keresztjét, nem a másét; az ő keresztjét, amelyet bölcsességem számára készített, szám, súly és mérték szerint. Vegye föl keresztjét, melyet én hasítottam ki számára abból a keresztből, melyet iránta való végtelen szeretettel vittem fel a Kálvária hegyére; az ő keresztjét, mint legnagyobb ajándékot, melyet választottaimnak a földön adhatok. Az ő keresztjét, melynek szélességét a legfájdalmasabb és legkeserűbb tapasztalatok adják éppen barátai, beosztottai és rokonai részéről. És végül az ő keresztjét, melynek mélysége a legrejtettebb fájdalmakat zárja magába; ezekkel én fogom őt megterhelni, anélkül, hogy a teremtményeknél vigasztalást találna, sőt azok rendelkezésemre hátat fordítanak neki, és velem egyesülve még több szenvedést okoznak neki. „Vegye föl keresztjét”, ne vonszolja és ne rázza le, semmit se vágjon le belőle és ne is rejtse el. Hordozza türelmetlenség, bánat és panasz nélkül, önkéntelen zúgolódás nélkül, engedékenység és természetes kímélés nélkül.
D.) Vezeklés
A „keresztjét” hordozza, mert semmi sem olyan szükséges, oly hasznos, dicsőséges és édes, mint Jézus Krisztusért szenvedni. Valójában – a kereszt drága barátai – mindnyájan bűnösök vagytok: senki sincs köztetek, aki ne szolgált volna rá a pokolra. Bűneinkért viselnünk kell a büntetést, vagy ezen a világon vagy a másvilágon. Vezekeljük le ezen a világon, hogy ne a másikon kelljen azt megtenni. Ha Isten e világon büntet meg értük a mi beleegyezésünkkel, úgy szeretetteljes lesz a büntetés. Akkor Isten irgalma – mely e világon uralkodik – fogja azokat kiengesztelni, nem pedig a szigorú igazság. A fenyítés enyhe és ideigtartó lesz, édességgel és érdemekkel kísérve, és már itt a földön és az örökkévalóságban meg lesz jutalmazva. De ha a büntetést, melyet elkövetett bűneinkkel kiérdemeltünk, a másvilágra tartogatjuk, úgy ott Isten vérrel és tűzzel büntető igazságossága fogja azt törleszteni. A halálos bűn, amíg Isten Isten lesz, a pokolban, az ördögökkel lesz megbüntetve, anélkül, hogy a haragvó Isten megszánna szenvedéseid, nyögéseid, könnyeid miatt.
Ó, gondolunk-e erre, drága testvéreim, amikor e világon egy kicsit szenvednünk kell? Mily boldogok is lehetünk, hogy az örök büntetést ideigtartóvá és érdemszerzővé változtathatjuk, ha keresztünket türelemmel hordozzuk. Mennyi adósságot nem fizettünk még meg! Mennyi vétket követtünk el, melyekért még a keserű bánat és őszinte gyónás után is egész évszázadokat kellene bűnhődnünk a tisztítótűzben, mert e világon beértük néhány könnyű vezeklési gyakorlattal. Inkább fizessünk meg értük még e világon, azáltal, hogy szívesen hordozzuk keresztünket.
Jó az, ha kívánjuk az isteni dicsőséget, de erre vágyódni és ezért könyörögni anélkül, hogy elszánnánk magunkat arra, hogy ezért mindent szeretetből elszenvedünk, dőre és ostoba kívánság: mert „nem tudjátok, hogy mit kértek...” A mennyországot sok szomorúságon keresztül kell kikönyörögni az embernek. Kell, feltétlenül szükséges, elengedhetetlen a sok bánat és kereszt ahhoz, hogy bejussunk a mennyországba. Joggal dicsekedtek azzal, hogy Isten gyermekei vagytok, dicsekedjetek hát a korbácsütésekkel is, amelyeket ez a jó Atya adott nektek és a jövőben adni fog, mert Ő megfenyíti minden gyermekét.
Ha pedig nem tartoztok nagyon szeretett gyermekei közé, akkor – mekkora szerencsétlenség, mekkora csapás! –, Szent Ágoston szavai szerint, a kárhozottakhoz tartoztok. Aki e világon nem sóhajtozik, mint zarándok és idegen, az a másvilágon sem fog a mennyország polgáraként örvendezni, mondja ugyancsak Szent Ágoston.
Ha Isten, az Atya nem küld nektek időről időre néhány jó keresztet, ez már azt bizonyítja, hogy már nem emlékezik meg rólatok, vagy haragszik rátok. Úgy tekint benneteket, mint idegeneket, akik házán kívül vannak, és nem az Ő oltalma alatt állnak; mint mostohagyermekeket, akiknek nincs részük az örökségben, s akik ezért a törődést és feddést sem tapasztalják meg.
Igyekezzetek ezért előrehaladni e magasztos tudományban egy ily nagy Mester vezetése alatt; ha így tesztek, hamarosan minden más tudománynak a birtokába is el fogtok jutni, mivel ez végső fokon az összes többit magába foglalja!
Ti valóban Krisztus testének tagjai vagytok. Mily dicsőség! Mennyire szükséges azonban számotokra ebben a minőségben szenvedni. Ha a fej tövissel koronázott, rózsákkal kellene-e díszíteni a tagokat? Ha a fejet leköpik és a keresztúton sárral dobálják, illatszerek jó illatával kellene-e magukat trónjukon körülvenni a tagoknak? Ha a fejnek nincs párnája, melyen kipihenhetné magát, puhányan tollból és pehelyből kellene-e ágyat vetni a tagoknak? Ez hallatlan ellentmondás lenne, furcsa torzulás.
Nem, drága barátai a keresztnek, ne csapjátok be magatokat! Azok a keresztények, akiket mindenfelé láttok a divat szerint öltözve, felékszerezve, túlságosan képzetten és beképzelten, nem az igazi tanítványok, sem Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek igazi tagjai. E tövissel koronázott Főre és az Evangélium igazságára hoznánk szégyent, ha az ellenkezőjét hinnénk. Ó, Istenem, mily sok látszat-keresztény van, akik a Megváltó tagjainak adják ki magukat, valójában azonban elárulói és üldözői, mert bár kezükkel keresztet vetnek, szívükben ellenségei. Ha téged is ugyanaz a lelkület fog vezetni, ha hasonló életet élsz, mint Jézus Krisztus, a te tövissel koronázott Főd, akkor készülj fel a tövisekre, a korbácsütésekre és a szögekre, egyszóval a keresztre. Mert szükséges, hogy a tanítványokkal is úgy bánjanak, mint a Mesterrel, a tagokkal ugyanúgy, mint a fővel.
A Szentlélek hamarosan szitához teszi majd hasonlóvá a keresztet, amelyben a jó búzát megtisztítják majd a szalmától és a szeméttől. Hagyjátok magatokat ellenkezés nélkül, mint a búzát a szitában, ide-oda rázni, hiszen a családapa szitájában vagytok, és hamarosan csűrében lesztek.
Hamarosan tűzhöz teszi hasonlóvá a keresztet, mely lángjának hevével emészti a vas rozsdáját. Istenünk emésztő tűz, mely kereszt és fájdalom által a lélekben marad, hogy megtisztítsa azt, anélkül, hogy elemésztené, mint egykor az égő csipkebokrot.
Végül a Szentlélek hamarosan tüzes kemencéhez fogja hasonlítani a keresztet, melyben a jó aranyat tisztítják meg azáltal, hogy kiállja a tűzpróbát. A hamis arany ellenben védekezni akar a lángokkal szemben és elhamvad. A bánat tüzes kemencéjében és a kísértésben tisztulnak meg a kereszt igazi barátai türelmük által, míg ellenségei türelmetlenségük és zúgolódásuk miatt, elégnek.
Ha nem örömmel szenvedsz, mint Jézus Krisztus, vagy türelemmel, mint a jobb lator, akkor is kell szenvedned – mint a gonosz latornak. Akkor fenékig kell ürítened a legkeserűbb kelyhet, anélkül hogy a kegyelem bárminemű vigasztalásában részesülnél. A kereszt egész terhét magadra kell venned, anélkül hogy számolhatnál Jézus Krisztus hatalmas segítségével. Sőt még azt a végzetes terhet is hordoznod kell, melyet az ördög tesz hozzá keresztedhez a türelmetlenség által, melybe belevon, míg végül boldogtalanul, mint a gonosz lator, még az örökkévalóságban is egyesülsz vele a pokol lángjai között.
Hordozd örömmel keresztedet, s diadalmas erőt fogsz benne találni, melynek egy ellenséged sem tud ellenállni, s emellett olyan vigasztalást ízlelhetsz meg, melynek édessége semmihez sem mérhető. Igen, testvéreim, tudjátok meg, hogy az igazi földi paradicsom abban áll, hogy bármit el tudunk szenvedni Jézus Krisztusért. Kérdezz meg minden szentet, és azt fogják válaszolni neked, hogy lelküknek sohasem tudtak értékesebb táplálékot felkínálni, mint amikor a legnagyobb kínokat szenvedhették el.
Igen, maga a Szentlélek bizonyítja, hogy a kereszt, melyet örömmel hordoz az ember, sokak számára az öröm forrása. Az az öröm, amely a keresztből fakad, összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint annak a szegénynek a boldogsága, akit váratlanul mindenféle kinccsel elhalmoznak; nagyobb, mint egy kereskedő öröme, aki milliókat nyer; vagy mint egy tábornoké, aki dicsőséges győzelmet arat; nagyobb, mint a rabok öröme, akiket láncaiktól megszabadítanak.
A világ esztelenségnek, szégyennek, ostobaságnak, meggondolatlanságnak, oktalanságnak nevezi a keresztet. Hadd beszéljenek csak ezek a vakok! Vakságuk, mely által mint földies gondolkodású emberek a kereszt örömeit sem ismerik fel, új dicsőséget szerez nekünk. Ha megvetésükkel vagy üldözésükkel valamely új keresztet törekszenek számunkra készíteni; drágakövet adnak nekünk, trónra ültetnek, babérral koszorúznak.
Valóban, nem a kereszt-e az, amely a Megváltónak olyan nevet adott, amely minden név felett áll, hogy „Jézus nevére meghajoljon minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”? Az olyan ember dicsősége, aki igaz módján szenved, oly nagy, hogy a menny, az angyalok, a szentek és maga a Szentháromság egy Isten is örömmel szemléli őt, mint a legnagyszerűbb látványt, és ha a szenteknek lehetne egy kívánságuk, úgy ez az volna, hogy visszatérhessenek a földre, és hordozhassák a keresztet.
Bizony, drága barátai a keresztnek, az Ég nagy dologra készít fel benneteket, mert a Szentlélek szorosan egyesít titeket a kereszttel, melytől az egész világ a legnagyobb igyekezettel menekül. Isten benneteket valóban a kereszt barátaiként akar szentté tenni, ha hivatásotokban hűségesek maradtok, és mint Krisztus, igaz módon hordozzátok a keresztet.
A.) Nem szabad saját hibánkból szerezni magunknak keresztet
Ne szerezzetek magatoknak szándékosan és saját hibátokból keresztet és szenvedést, mint ahogy rosszat sem kell tennünk azért, hogy felindíthassuk a bűnbánatot. Valami rendkívüli sugallat nélkül a munkáját sem kell rosszabbul végeznie az embernek, azért hogy így a többiek megvetését magára vonja. Sokkal inkább Jézus Krisztust kell követni, akiről azt mondják, hogy mindent jól csinált, nem önszeretetből vagy hiúságból, hanem azért, hogy Istennek tessen, és hogy felebarátait megnyerje. Ha kötelességeiteket olyan jól végzitek, ahogy csak lehet, akkor sem fog hiányozni az ellentmondás, üldözés és megvetés, melyet az isteni Gondviselés akaratotok ellenére is és választásotok nélkül küld számotokra.
B.) A szeretetet mindig megőrizni
Ha egy önmagában véve jelentéktelen munkát végeztek, amely miatt felebarátotok bosszankodna, úgy szeretetből tartózkodjatok ettől, nehogy „megbotránkoztassátok a kicsinyeket”. A szeretetnek ez a hősies tette értékesebb, mint amit csináltok vagy csinálni akartok. Ha az a jó, amit tesztek, úgy tűnik nektek, hogy felebarátotok számára szükséges vagy hasznos, de ha emiatt valamely képmutató és rosszindulatú lélek mérgelődik, úgy kérjetek tanácsot egy bölcs vezetőtől, hogy megtudjátok, valóban szükséges vagy legalább hasznos-e felebarátotok számára, amit tesztek. Ha igen a válasz, akkor folytassátok nyugodtan tovább, és hagyjátok, hadd beszéljenek a többiek, amit akarnak. Ilyen esetben mondjátok magatokban, amit Urunk válaszolt néhány tanítványának, amikor azok azzal jöttek hozzá, hogy a farizeusok megbotránkoznak szavain és cselekedetein: „Hagyjátok őket, hiszen vakok.”
C.) A szenteket meg kell csodálni, de nem kell mindig utánozni
Ha voltak közöttünk olyan szentek vagy más kiemelkedő személyek, akik a keresztért és fájdalomért, megvetésért és megaláztatásért imádkoztak, és azt keresték, sőt szokatlan viselkedésükkel maguk váltották azt ki, úgy a Szentlélek rendkívüli hatását az ilyen lelkekben el kell ismernünk, és meg kell csodálnunk, és ily magasztos erény láttán meg kell alázkodnunk. Példájuk utánzására azonban semmiképpen sem vagyunk kötelezve, sőt feljogosítva sem. Mert nem tudunk olyan magasan szárnyalni, mint ők.
D.) A kereszt bölcsességéért imádkozni kell
Tudjátok és kell is a kereszt bölcsességét kérni, mert az az igazságot a legédesebb tapasztalatok által megerősíti, s a hit fényében a legrejtettebb titkokat engedi meglátni. A keresztnek erre a titokzatos tudományára azonban csak fáradságos munkával, nagy megaláztatások árán és buzgó imával tehet szert az ember.
Biztosan ti is vágyakoztok arra, hogy kereszteteket bátran hordozzátok, és hogy az élet keserűségei édes ízt nyerjenek számotokra. Biztosan vágyódtok a kereszt tudományának erős lelke után, mely minden fájdalom közepette is csak Istent keresi, s még a legsúlyosabb megpróbáltatások idején is hálásan csókolja meg atyai kezét. Igazán el akarjátok nyerni ezt a lelkületet, mely az embert méltóvá teszi Isten barátságára? Akkor kérjétek állhatatosan, bizalommal és erősen. Egészen biztosan el fogjátok nyerni, és már kevés tapasztalatból is rá fogtok jönni, hogy miként lehetséges az, hogy az ember vágyakozhat a kereszt után, keresheti és hordhatja azt.
E.) Hibáinkból hasznot kell húzni
Ha tudatlanságból, vagy akár saját hibátokból vétket követtek el, amely szenvedést és fájdalmat okoz nektek, akkor azonnal alázkodjatok meg Isten keze alatt, anélkül, hogy nyugtalankodnátok, és ezt mondanátok magatokban: „Ó, Uram, már megint elkövettem ezt.” S ha a vétekben, melyet elkövettetek, adósság rejlik, úgy az abból fakadó megaláztatást fogadjátok el szívesen vezeklésként és megaláztatásként. Ha viszont nem maradt adósság, akkor fogadjátok büszkeségetek megalázásaként. Gyakran, igen, nagyon gyakran megengedi Isten, hogy még a legnagyobb szolgái is, akik a kegyelmi életben a legmagasabb fokra jutottak, balga hibákat kövessenek el, hogy saját maguk és az emberek előtt megalázza őket, megóvva őket ezzel a kevély gondolatoktól, amelyet a nagy kegyelmek és jócselekedeteik emléke túlságosan könnyen kelthetne bennük; hogy „az Úr előtt senki ne dicsekedjék”.
F.) Istennek el kell előlünk rejtenie művét
Legyetek meggyőződve arról, hogy minden, ami bennünk van, Ádám bűne és személyes bűneink miatt romlott. Nemcsak a test érzékei, hanem a lélek erői is elszenvedték a bűnt. Ezért, mihelyt romlott értelmünkkel egy Istentől ajándékba kapott kegyelmet saját magunknak tulajdonítunk, és öntetszelgéssel tekintünk rá, ez az ajándék, cselekedet vagy kegyelem beszennyeződik, elromlik úgy, hogy Isten elfordítja róla szent tekintetét. És ha az emberi elme látásmódja és gondolatai ily módon a legjobb cselekedeteket és a legistenibb adományokat is elrontják, mit mondjunk akkor saját akaratunk cselekedeteiről, amelyek még romlottabbak, mint az értelem cselekedetei? Ezért nem kell csodálkoznunk azon, ha Isten övéit előszeretettel rejti el saját tekintete számára, hogy se az emberi tekintetek által, se önmaguk szemlélése által ne szennyeződjenek be. És azért, mi mindent meg nem enged a féltékeny Isten? Mily sok megaláztatást szerez nekik? Mily sok hibába engedi őket esni? Mily kísértések által engedi őket ostromoltatni, mint például Szent Pált? Milyen bizonytalanságban és sötétségben tartja őket? Ó mily csodálatos is Isten az Ö szentjeiben és utaiban, amelyeken őket az alázatra és a szentségre akarja vezetni.
G.) Milyen lelkülettel kell szenvednünk?
Vigyázzatok, nehogy azt képzeljétek be magatoknak, amit a büszke és gőgös álszentek, hogy keresztetek nagy, és ez hűségetek és lelkiismeretességetek bizonyítéka, és annak egyértelmű jele, hogy Isten különleges szeretetet táplál irántatok. A kevélység e buktatója bár igen finom, mégis nagyon veszélyes és végzetes. Legyetek szilárdan meggyőződve arról, hogy csak büszkeségetek és önszeretetetek csábít benneteket túl könnyen arra, hogy egy szalmaszálat gerendának, egy karcolást súlyos sebnek, egy semmit rettenetes szidásnak és kegyetlen sértésnek tartsatok. Fontoljátok meg, hogy a keresztek, amelyeket Isten küld nektek, valójában inkább bűneitek szeretetteljes büntetése, mint különös kegy bizonyítéka Isten részéről.
Legyetek biztosak abban, hogy Isten – küldjön bár mégoly sok keresztet és megaláztatást is – mégis kímél benneteket, ha elkövetett bűneitek számát és nagyságát tekintjük, melyeket Isten szentségének fényében kell szemlélnetek. Az ugyanis semmi tisztátalant nem tűr, s ti mégis a legdurvábban megsértettétek. Mérlegeljétek csak bűneitek, hibáitok és hiányosságaitok nagyságát és súlyát, a vétkeitek miatt fájdalmaktól roskadozó és a kereszten haldokló Istenetekre tekintve, és az örök poklot szem előtt tartva, melyet ezerszer, vagy tízezerszer is kiérdemeltetek. Végül gondoljátok meg, hogy a türelembe, mellyel kereszteteket hordozzátok és szenvedtek, több emberit és természetszerintit vegyítetek, mintsem gondolnátok és hinnétek. Ezt tanúsítják azok a kis kímélések, melyekre szándékosan igyekeztek magatoknak szert tenni, például az a vágy, hogy szíveteket barátaitoknak vagy lelkivezetőtöknek panaszkodva kiöntsétek, és a finom mentegetőzések vagy a finom öntetszelgés különleges mesterfogásai szenvedéseitek közepette, és az az ördögi gőg által sugalmazott hit, hogy valamennyire azért nagyok vagytok.
H.) A kis keresztek értéke
Tedd magadnak a kis kereszteket még hasznosabbakká, mint a nagyokat. Isten ugyanis nem annyira a szenvedések nagyságát nézi, mint azt a módot, ahogyan szenvedünk. Sokat szenvedni, de rosszul, annyit jelent, mint kárhozottként szenvedni. Sokat és bátran szenvedni, de rossz ügyért, annyi, mint a Sátán mártírjaként szenvedni. Keveset, vagy sokat, de Istenért szenvedni, annyit tesz, mint szentként szenvedni. Ha az ember egyszer megválaszthatja keresztjét, akkor inkább a kicsit és rejtettet válassza, mint a nagyot és feltűnőt. Aki természete szerint büszke, az a nagy és feltűnő keresztekre vágyna, azokat keresné, sőt választaná és átölelné, de a kis és rejtett kereszteket választani és azokat örömmel hordozni, az csak nagy kegyelem és az Isten iránti hűség hatása lehet. Használjatok fel mindent, s egy darabkát se veszítsetek el az igazi keresztből, legyen az akár csak egy kis lenézésből származó sértés, egy filléres veszteség, egy kis lelki nyugtalanság vagy egy kis kényelmetlenség, egy kis fájdalom, stb. Húzzatok hasznot mindenből, és hamarosan gazdagok lesztek érdemekben Isten előtt. A legkisebb benneteket ért kellemetlenség esetén is mondjátok: „Legyen dicsőség Istennek! Istenem, köszönöm Neked.” Azután rejtsétek keresztetek érdemét Isten emlékezetébe, és ne gondoljatok rá többet, hacsaknem azért, hogy újra köszönetet mondjatok érte Istennek, s magatokat irgalmába ajánljátok.
I.) Milyen szeretettel kell szeretni a keresztet?
Ha azt mondom nektek, hogy szeressétek a keresztet, akkor ezalatt természetesen nem fizikai szeretetet értek, amely persze természetellenes lenne.
A szeretetnek három fajtáját kell megkülönböztetnetek: az érzéki szeretetet, az értelmi szeretet és az eszményi szeretetet. Másként mondva: az emberi szeretetet vagyis a test szeretetét, továbbá a természetes értelem szeretetét, és végül a lelki erők szeretetét, mely erőket a természetfölötti hit világosítja meg és a kegyelem nemesíti meg. Isten nem azt kívánja tőletek, hogy a keresztet a test érzéseivel szeressétek. Mivel ezek romlottak és bűnre hajlók lehetnek, így amit ezek kívánnak, az a lélek kárára lehet, és Istennek visszatetsző. Ezért amikor az Üdvözítőnél a Getszemáni kertben keserű szenvedése és halála előtt ezek az érzések akartak érvényre jutni, így imádkozott: „Atyám, ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” (Luk 22,42) Ha még magánál Krisztusnál is, végtelen szentsége ellenére, ezek az érzések ellenszegültek a keresztnek, mennyivel inkább visszautasítják ezek bennünk a keresztet. Mégis előfordulhat, mint néhány szentnél, hogy szenvedéseink közepette érezhető örömet tapasztalunk. De ez az öröm nem testi érzésekből ered, bár érzékeinkkel érezhetjük is azt. Ez az öröm nagyobb lelki rezdülésekből indul ki, melyek a Szentlélek hatására jönnek létre, és még a testi érzések is képesek felfogni. Az ilyen pillanatokban kiálthat fel a lélek Dáviddal: „Lelkem és testem sóvárog az élő Isten után.” (Zsolt 84,3)
Teljesen más az a kereszt iránti szeretet, amelyet értelmünk sugall, és ezért teljesen szellemi. A kegyelem által megtisztult értelem könnyen felismeri azt a nagy boldogságot, amely az Istenért elviselt szenvedéssel jár. Ez ugyanis fölemeli és buzdítja a lelket, mely ezáltal belső örömöt, megerősítést és vigaszt érez. Bár az értelemnek ez az érezhető szeretete a kereszt és a szenvedés iránt magában véve nagyon jó, és Isten különös kegyelmének kell tulajdonítani, semmi esetre sem szükségszerű ahhoz, hogy örömmel és Istennek tetszően szenvedjen az ember.
Végül van egy még magasabbrendű szeretet, úgyszólván a lélek csúcsán, ahogy a lelki élet tanítói mondják, vagy a szellemben, ahogy a filozófusok fejezik ki magukat. Ezzel az örömmel öleli át az ember a keresztet érzékelhető öröm nélkül, az értelem tetszése nélkül, mégis telve szeretettel, készségesen a vállára véve. Istenre emelt tekintettel hordozza, sziklaszilárd hittől és Istenbe vetett rendíthetetlen bizalomtól támogatva. Lázadjunk fel bár nyíltan az alsórendű érzések és szenvedések fájdalma ellen, a lélek mégis sóhajok és könnyek közepette az isteni Mester szavaiban keres vigaszt: „Atyám, ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.”, vagy a Boldogságos Szent Szűz imájában: „Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.”
J.) Minden keresztet el kell fogadni
Határozzátok el magatokat, drága barátai a keresztnek, hogy mindenfajta keresztet kivétel és válogatás nélkül hordoztok: minden szegénységet, minden igazságtalanságot, minden veszteséget, minden betegséget, minden megaláztatást, minden ellentmondást, minden rágalmat, minden szárazságot, minden elhagyatottságot, minden belső és külső fájdalmat, miközben mindig arra gondoltok: „Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem.”
Készüljetek fel tehát arra, hogy elhagynak benneteket az emberek, az angyalok, sőt bizonyos tekintetben maga Isten is. Hogy mindenki üldözni és irigyelni fog, elárulnak, megrágalmaznak, lebecsülnek és feladnak benneteket. Hogy éheztek, szomjaztok, szükséget szenvedtek, nélkülöztök, száműznek benneteket, börtönbe vetnek, mindenféle kínzást el kell szenvednetek anélkül, hogy minderre rászolgáltatok volna azokkal a bűntettekkel, amiket felrónak nektek.
Mindezeken a gyötrelmeken kívül még azt is gondoljátok el, hogy Isten átenged benneteket az ördög minden kísértésének és támadásának anélkül, hogy lelketekbe az érezhető vigasznak akár a legkisebb csöppjét is adná. Mindezen szenvedések közepette legyetek szilárdan meggyőződve arról, hogy ez az isteni dicsőség legmagasabb foka, és a kereszt igaz és tökéletes barátjának legtisztább boldogsága.
K.) Mire kell tekintetünket folyton irányítani?
Hogy érdemszerzően tudjatok szenvedni, tegyétek szent szokásotokká, hogy négy dolgot mérlegeltek:
Először: Figyeljétek Isten tekintetét! Úgy tekint le Isten a mennyből e föld gyermekeire, mint egy hatalmas király, aki egy nagy torony magasából tetszéssel szemléli katonáit a csata forgatagában; bátorítja és dicséri őket. Kire irányul tekintete? Éles tekintete látja a hatalmas seregek nagy győzelmeit, nagy emberek tetteit, gazdag fejedelmek kincseit és drágaköveit, vagyis mindent, ami az emberek szemében nagynak tűnik, de amit az emberek fontosnak és elérendőnek tartanak, Isten szemében az gyakran utálat tárgya.
Akkor hát mire tekint Isten tetszéssel és örömmel? Miről számoltatja be még az angyalokat és az ördögöket is? Arról az emberről, aki Istenért harcol a pénz csábító hatalmával szemben, a világgal és a pokollal szemben, sőt még önmagával szemben is; az olyan emberről, aki örömmel hordozza keresztjét. „Nem láttad a földön azt a nagy csodát, amit az egész mennyország álmélkodva szemlél?” – kérdezi az Úr a Sátántól. „Nem láttad szolgámat, Jóbot, aki értem szenved?”
Másodszor: Figyeljétek e hatalmas Úr kezét, amellyel minden bennünket ért csapást elrendel vagy megenged, a legnagyobbtól a legkisebbig. Ugyanaz a kéz, amely egy csatában százezer emberre lesújtott, engedi meg azt, hogy leessen a fáról a levél és fejetekről a hajszál. Az a kéz, amely Jóbot oly keményen sújtotta, benneteket gyengéden érint meg egy kis bajjal, amely titeket ér. Ugyanazzal a kézzel teremt nappalt és éjszakát, világosságot és sötétséget, kellemeset és kellemetlent. Megengedi a bűnöket, amelyeket mások követnek el azért, hogy benneteket megsértsenek; még ha nem akarta is a gonoszságukat, tettüket mégis megengedte: Ha tehát szidalmaznak benneteket, akkor ezt gondoljátok magatokban: „Ne álljunk bosszút, hagyjuk rá, mert az Úr engedte meg, hogy így cselekedjen velünk. Tudom, hogy minden lehetséges szidalomra rászolgáltam, és Isten most joggal büntet. Állj meg karom, és ne üss; uralkodj magadon nyelvem, és ne szólj semmit. Ez az ember, aki sértőn beszél vagy cselekszik velem, Isten küldötte, az Ö irgalmassága nevében áll elő, hogy jóságosan megbüntessen engem. Ne hívjuk ki Isten igazságosságát azzal, hogy bosszújának jogát el akarjuk tulajdonítani, ne vessük meg irgalmasságát azáltal, hogy szeretetteljes csapásainak ellenszegülünk, sokkal inkább tartsunk tőle, mert különben még az örökkévalóságra halasztja szigorú igazságosságának bosszúját.”
Nézzétek, mint tart benneteket a mindenható és végtelenül bölcs Isten egyik keze, míg a másik lesújt rátok; az egyikkel elpusztít, a másikkal életre kelt; megaláz és fölemel, karjával gyöngéden és erősen elér életetek egyik végétől a másikig; gyöngéden, mert nem engedi meg, hogy erőtökön felül kísértsenek és gyötörjenek benneteket; erősen, mert hatalmas kegyelmével támogat titeket, amely kegyelem a kísértéstek és szomorúságtok erejének és időtartamának felel meg. Hatalmas karja, a Szentlélek szavai szerint, oltalmatok lesz, ha a szakadék szélén álltok, kísérőtök lesz az úton, ha eltévedtek, segítségetek a kellemetlenségek közepette, amelyek érnek benneteket. Támaszotok lesz a csúszós ösvényeken és kikötőtök a viharban, mely halállal és romlással fenyeget titeket.
Harmadszor: Szemléljétek Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek sebeit és fájdalmait! Ő maga mondja nektek: „Ti mindnyájan, akik azon a tövisekkel borított keresztúton jártok, amelyen én haladtam, szemléljétek és nézzétek! Szemléljetek engem, aki ártatlan vagyok, ti pedig panaszkodtok, akik bűnösök vagytok?”
A Szentlélek felszólít bennünket az apostolok ajka által is, hogy tekintetünket Jézusra, a Megfeszítettre szegezzük. Felszólít, hogy fegyverkezzünk fel azáltal, hogy a szenvedő Üdvözítőre gondolunk, mert ez a gondolat élesebb és rettenetesebb minden fegyvernél ellenségeink számára. Ha szegénység, szégyen, fájdalom, kísértés és más kereszt szorongat és nyomaszt benneteket, fegyverkezzetek fel pajzzsal, páncéllal, sisakkal, kétélű karddal, azaz Jézus Krisztusra, a Megfeszítettre való emlékezéssel; ebben rejlik minden nehézségetek megoldása és a győzelem minden ellenségetek fölött.
Negyedszer: Szemléljétek azt a szép koronát, mely fönn a mennyben vár rátok, ha kereszteteket jól viselitek. Ez a jutalom őrizte meg hitükben és az üldözések során a pátriárkákat és a prófétákat, ez lelkesítette az apostolokat és a vértanúkat munkájukban és a kínok közepette. Nézzünk fel az angyalokra, akik azt kiáltják nekünk: „Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek a koronát, mely a kereszt jutalmául vár rátok, ha azt készségesen hordozzátok. Ha azonban nem akarjátok magatokra venni ezt a keresztet, akkor valaki más fogja azt viselni, úgy ahogy illik, és elveszi tőletek a koronát.” „Harcoljatok bátran és szenvedjetek türelmesen – mondja nekünk minden szent – és örök birodalmat nyertek.” Végül hallgassunk Jézus Krisztusra, aki azt mondja nekünk: „Csak annak adom jutalmamat, aki türelemmel szenved és győz.” Tekintsünk le arra a helyre, amelyet kiérdemeltünk, és amely a gonosz latorral és minden kárhozottal várna ránk, ha mi is, akárcsak ők, zúgolódva, ellenkezve és bosszúsággal szenvednénk. Kiáltsuk Szent Ágostonnal: „Égess, Uram, üss, vágj e világon, hogy megbüntess bűneim miatt; csak az örökkévalóságban kímélj.”
L.) Nem szabad panaszkodni
Sohase panaszkodjatok a teremtmények miatt, akiket Isten arra használ fel, hogy megfenyítsen benneteket. E vonatkozásban a panasz három fajtáját különböztessétek meg a nehéz megpróbáltatásokban és a szenvedések idején:
Elsőként az önkéntelen és természetes panaszt kell megneveznünk. Ez a test panasza, mely sóhajt, panaszkodik és sír; ha azonban a lélek eközben Istennek átadott marad, akkor nincs szó bűnről.
A második az észszerű panasz, amikor az ember olyanoknak panaszkodik és fedi fel baját, akik segíteni tudnak, pl. felettesük vagy az orvos előtt; ez a panasz lehet tökéletlen, ha túl féktelen, de nem bűn.
A harmadik a bűnös panasz, amikor valaki felebarátjára panaszkodik, hogy megszabaduljon attól a szenvedéstől, amit miatta kell eltűrnie, vagy hogy bosszút álljon rajta. Bűn az is, ha az ember fölöslegesen vagy türelmetlenül zúgolódva jajgat és panaszkodik fájdalmai miatt.
M.) A keresztet meg kell köszönni
A keresztet mindig alázatos és hálás lelkülettel fogadjátok! Ha Isten egyszer egy nagyobb keresztet helyez rátok, akkor különösen köszönjétek meg, és kérjetek másokat, hogy támogassanak benneteket annak hordozásában.
Ki akarjátok érdemelni azt a kegyelmet, hogy Isten közreműködéstek nélkül kereszteket helyezzen rátok, amik mindig a legjobbak? Akkor törekedjetek magatokat önkéntes kis keresztek elviselésében gyakorolni. Ha például van egy fölösleges tárgyatok, amelyhez ragaszkodtok, úgy adjátok azt a szegényeknek. Undorodtok valamilyen jócselekedettől, egy ételtől vagy egy rossz szagtól? Vegyetek erőt magatokon, és hozzátok meg a kis áldozatot! Túlságosan szerettek valakit? Tartsátok magatokat távol tőle, és térjetek ki az útjából. Némi kíváncsiságot éreztek, hogy lássatok vagy halljatok valamit, és azt a természetes vágyat, hogy elmondjátok véleményeteket, vagy hogy odamenjetek valahová? Fordítsátok el tekinteteteket, tartsátok vissza magatokat, és maradjatok rejtettségben! Ha viszont ellenszenvet éreztek egy személlyel vagy tárggyal szemben? Akkor menjetek oda gyakran, és győzzétek le magatokat.
Ha a kereszt igazi barátai vagytok, akkor a szeretet, amely mindig találékony, száz ilyen kis keresztet segít majd nektek találni, melyekkel észrevétlenül is gazdagodhattok, anélkül hogy a hiúság ártani tudna nektek. Az ugyanis oly szívesen vegyül a türelembe, ha az ember látható kereszteket hordoz. És mert a kicsiben hűek voltatok, az Úr sokat fog rátok bízni, amint megígérte (vö. Mt 25,21). Vagyis sok kegyelmet fog ajándékozni nektek, sok keresztet küld, és nagy dicsőséget is készít számotokra.
