Ősbemutató: 2014. március 13., Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház
Az alkotás Mária életét tárja elénk, gyermekkorától egészen Jézus feltámadásáig. Az eredeti helyszínen játszódó, kitűnő karakterekkel gazdagított mű megtekintése hatalmas élményt nyújt a mozilátogatók számára. XVI. Benedek pápa 2012. május 16-án, az Apostoli Palotában látta a filmet, majd köszönő szavakkal fejezte ki elismerését: „Nem egyszerű dolog egy anya életét bemutatni, s talán még nehezebb, ha Jézus, az emberré lett Isten Fiának édesanyjáról van szó."
A film három asszonyról szól, akik életük során teljesen eltérő döntéseket hoztak. Ők Mária, Heródiás, Salomé anyja és Mária Magdolna. A film középpontjában Názáreti Mária áll, akinek életútját, teljes szenvedéstörténetét kíséri végig ez a gyönyörű alkotás. A film rendezője az a Giacomo Campiotti, aki többek között A szeretet gyógyít, valamint A mennyországot választom című kitűnő filmek alkotója.