Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Újszentmargita

2014. január 29. 16:53 - Andre Lowoa

Újszentmargita 1601 lakosú község a 117-es/Nyíregyháza-Óhat-Pusztakócs/ vasútvonal mentén, Tiszacsegétől 8 kilométerre, északkeletre fekszik. A mai helység középkori elődje a Koponya csárda környékén keresendő, s határa döntően a mai község területére esett, a faluhelyet 1952-ben szakszerű régészeti kutatással hitelesítették. Maga a falunév a templom védőszentjére utal, antiochiai Szent Margitra. Szentmargita az egri egyházmegye ősi birtokállományához tartozott. A tatárjáráskor jelentős pusztuláson mehetett keresztül. 1947 január 1-jével Szentmargita önálló nagyközséggé alakulhatott Újszentmargita néven. Így a hajdani középkori falu, majd uradalmi központ véglegesen elvált Polgártól.


http://ea.bloglog.hu/page/5/






 Árpád-házi Szent Margit-templom

A templom 1895-ben épült.
A falut Szent István adományozta az egri püspökségnek, de 1241-ben a tatárok elpusztították, az iratok megsemmisültek, ezért 1261-ben az egri püspökség oklevélben erősítette meg birtokjogát e terültet fölött. A középkori templom helyét 1952-ben régészeti kutatásokkal hitelesítették. A falu neve a középkori templomának védőszentjére, Antiochiai Szent Margitra utal. Bakócz Tamás (1492-97) egri püspök, esztergomi érsek (1501) Szentmargitát az Egri Káptalannak adományozta és száz éves református birtoklási megszakítással – káptalani birtok maradt 1945-ig. 1863-ban a káptalan a pusztaszentmargitai uradalmi épületében felállított egy házi kápolnát, 1889-ben felépítette a paplakot, és 1891-ben önálló plébániát létesített (előzőleg Polgár fíliája volt). Első plébánosa Frank Károly. Az 1863-ban létesített kápolna helyett a káptalan 1893-94-ben új templomot építtetett, melyet Árpád-házi Szent Margit tiszteletére 1895. szeptemberében áldottak meg. A Szent Margit főoltárkép F. Sajósy Alajos (1836-1901) festőművész alkotása. Az orgona 1895-ben készült, Angster József és fia pécsi gyárában. A hangszer egy manuálos, tizenegy regiszteres. 1895. augusztus 4-én a soproni harangöntőktől származó két új harangot helyeztek el a templomban, az egyiket Szűz Margit tiszteletére /439 kg/ a másikat Szent Tamás apostol tiszteletére /248 kg/. Előtte egy haranglábon álló 1773-ból származó mintegy 120 kg-os harang jelezte a szentmisék kezdetét. A templomot 1975-ben, majd 1995-ben renoválták. Az új liturgikus tér kialakítása 1975-ben történt, Borsos János plébános idején. Az 1889-ben épített plébánia épületet 2002-ben Gáspár Mátyás egyeki plébános tataroztatta. Az épületet jelenleg az egyházközség bérleményként hasznosítja. A templom előtt és a temetőben van egy-egy kőkereszt. A templom előtt millenniumi emlékként egy Szent Istvánt ábrázoló kopjafa áll. Újszentmargita 1947-ben alakult önálló községgé, a Polgárhoz tartozó Pusztaszentmargita és más tanyák egyesítéséből. 1998 óta Egyek látja el. Két évvel ezelőtt a vihar megrongálta a tetőszerkezetet, 2010. őszén teljes külső rekonstrukció, illetve tetőcsere, valamint a belső hibák kijavítása kezdődik.
Társegyházközség. Alapítva: 1892. Harang két darab. Anyakönyv: 1892. Historia Domus van. (rendszertelenül vezetve.) Lakosok: 1602. Római katolikus: 1095. Görög katolikus: 25. Református: 198.

komment
süti beállítások módosítása