Gönc 2255 lakosú Hernád-völgyi város a 98-as/Szerencs-Hidasnémeti/ vasútvonal mentén, a szlovák-magyar határ közelében fekszik. Az Árpád-korban az Aba nemzetség birtokközpontja volt, később mint mezőváros, Abaúj vármegye székhelye lett. Itt fordította le Károli Gáspár a Bibliát magyar nyelvre. Nevezetes terméke a 136 literes gönci hordó, ezekben érlelték a tokaji bort. 2001. július 1-jétől város.
A római katolikus temploma gótikus stílusú, barokk átépítéssel. Homlokzata előtt óratorony, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyén mérműves ablakok nyílnak. Copf fakapu, az 1736-ban épült hajó két boltszakaszos. A szentélyen a Bakócz-címer látható. Az ón keresztelőmedence csavart, gótikus oszlopokon áll, a domborműves szószék klasszicista.
A református temploma barokk stílusban épült 1784-1786 között, 24 méter magas tornya 1802-ből. A templomkertben áll 1890-ben készített Károli Gáspár szobor, a déli falon Szenci Molnár Albert emléktáblája.
A Huszita-házban, a XVII. században épült, erősen átalakított műemlék épületben helytörténeti kiállítás nyílt.
Gönc határában található az Omode-várrom, a Dobogó-hegy tetején.
A hegy keleti oldalán a Nagy Lajos által 1371-ben alapított pálos kolostor gótikus romjaira bukkanhatunk.

http://em.bloglog.hu/page/9/