Arka 120 lakosú község Encstől 16 kilométerre, északkeletre fekszik.
Boldogkőváralja 1187 lakosú község a 98-as/Hidasnémeti-Szerencs/vasútvonal mentén, Encstől keletre, 11 kilométerre fekszik a Zemplén-hegységben.
A római katolikus temploma barokk stílusban, Péchy Gábor 1786-ban építette. Kétemeletes tornyán órapárkány, alatta hegedűablak van. A kapu felett Péchy –címer látható, a két boltszakaszos hajó orgonakarzattal épült. Az oszlopos főoltárt Mária-képe díszíti, a bejárattól jobbra az első mellékoltárt Szent Anna tiszteletére emelték. A rokokó szószék festett, püspökmellkép ékesíti.
A volt Péchy-Zichy-kastély barokk stílusú épület, mely 1786-ban épült egyemeletes 5+3+5 ablakos, oromzatos középrizalittal mögötte két manzárdtetős, zsindelyfedésű saroktorony található. A parkja védett.
http://em.bloglog.hu/page/9/
ARKA Jézus Szíve templom
Istenszülő születése-görög katolikus templom
A templom 1664-1666 között épült, a környék legrégebbi görögkatolikus temploma. A település ős lakossága ruszin nemzetiségű volt. Ezek leszármazottai ma is ezen a településen élnek.
BOLDOGKŐVÁRALJA Szent Kereszt felmagasztalása templom
A templom 1768-ban épült.