E drámai szavakkal kommentálta Michael Majno egy transzszexuális prostituáltnak Rómában december 27-én lezajlott egyházi temetését.
Az elhunyt egy 28 éves kolumbiai származású férfi, akinek neve Andrea Quintero, és akit július 29-én a római főpályaudvaron gyilkoltak meg. A halála óta eltelt időben rokonai közül senki nem akart a holttestről gondoskodni. Végül Szent János evangélista ünnepén a római egyházmegye Caritasa és a Szent Egyed közösség [már megint a Szent Egyed! Lásd a honlap róla szóló cikkeit] kezdeményezésére megtörtént a temetés.
Ez becsületére válik a katolikus kezdeményezőknek. „Mit tehet az egyház egy kétségbeesettért, aki erőszakos halállal halt meg, és akinek senkije nincs, aki megkönyörülne rajta, és legalább holttestét eltemetné, minthogy lelkét Isten irgalmasságára bízza?” – írja Majno.
[Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem tudom, hogy a cikk írója és német nyelven közlője, Michael Majno és Giuseppe Nardi elfelejtették már, vagy nem érdekli őket Erich Priebke esete? – Lásd a honlap számos írását, melyek erről a cikkről elérhetők: Miért tagadta meg egy katolikustól a végtisztességet Bergoglio. Ugyanez az egyházmegye volt, amelyik megtagadta egy gyakorló katolikus eltemetését, csak azért, mert a világ előtt akkor ezzel tudtak hajbókolni. Ilyen körülmények között „a katolikus kezdeményezők becsületéről” beszélni, illetve legalább megemlékezni arról az irgalmatlanságról, amit Priebkével tettek, kissé érthetetlen.]
A szertartást bemutató két pap, Giovanni La Manna és Enrico Feroci azonban nem elégedtek meg azzal, hogy a szerencsétlen halottat Isten irgalmába ajánlják, hanem be akarták bizonyítani, hogy ők minden kétséget kizáróan kifogástalan konformizmusban állnak a mostani korszellemmel. Egy ismeretlen ember tragikus sorsából látványos műsort készítettek a gender-ideológia számára. Az újságok – például a Corriere della Sera és ANSA – ilyen címmel tudósítottak az eseményről: „Templomi prédikáció nőnemben”.
„A gyászmise nyilvánvalóan csábító volt a dögkeselyűk klubja számára, akik hajszálpontosan rávetették magukat a hullára”, írta Majno. Úgy tűnik, hogy az ismert transzvesztita és egykori radikális parlamenti képviselő, a magát buddhistának valló Vladimiro Guadagni, jobban ismert „művészneve”, Vladimir Luxuria alatt, a nem kevésbé botrányos Don Gallo temetése után az „új egyház” szóvivője lett. [Don Galloról és Luxuria-ról a honlap következő cikkében van szó: A római egyházmegye megtagadta egy katolikus nyilvános eltemetését – politikailag korrekt a halálon túl is]
Luxuria áradozott a kolumbiai transzvesztita, Andrea Quintero gyászmiséjéről: „Ez az ünnepség gyönyörű szép volt, a papok mindig nőnemben beszéltek az elhunytról. Ez Andrea történelmi hagyatéka. Olyan pápánk van, aki azt mondta: »Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?« És ehhez még ez a mai mise, ez óriási lépés, a tisztelet jele, amely az elkötelezett papoktól jön, hogy a legkisebbeket elkísérjék Ferenc példáját követve.”
„Ezzel tehát minden a legnagyobb rendben van. Luxuria dicséretével és elismerésével a két »New-Age-pap« megkönnyebbülve fellélegezhet. Megállták a próbát” – írja Majno.
„A dögkeselyűk klubjából” Róma új bal-katolikus polgármestere, Ignazio Marino sem hiányozhat. Természetesen Rómában sem szokás, hogy a polgármester személyesen részt vegyen minden tökéletesen ismeretlen temetésén, akkor sem, ha az illetőt meggyilkolták. De egy transzszexuális esete természetesen egészen más. Hiszen Marino bal-demokrata pártkollégája és a Latium régió korábbi kormányzója mégiscsak lelkesen ápolta a kapcsolatot a transszexuális prostituáltakkal. Marino tehát szintén részt vett a gyászmisén, és utána meghatottan ezt sugdosta a mikrofonba: „Ők (m. m. a papok) a templomban mindig nőről beszéltek [azaz egyes szám harmadik személyben a nőnemű névmást használták az elhunytra], úgy hiszem, ilyesmi most történt először, és ez fontos jelzés.”
De jelen volt a vitatott, az olasz bevándorlási minisztériumnak a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó bal-demokrata miniszternője is, Cécile Kyenge is, akit bírálói „Európa afrikanizálódásának és a gender-ideológia miniszternőjének” neveznek. „De most kivételesen nem szólalt fel”, írja Majno.
A pap prédikációjában úgy gondolta, hogy a prostituált zónában meggyilkolt kolumbiai személyes, szomorú életkörülményeit Jézus Krisztus szenvedésével és halálával kell összehasonlítania. Radio Vatikan részletesen beszámolt az UKW-adóján, ami Róma egész területén fogható. Radio Vatikán is folyamatosan és politikailag korrektül a nőnemű formát használta: „Andrea [ez olaszul férfinév, annyit jelent, mint András], a transzszexuális története, akit agyonütöttek, most azonban Isten vacsoraasztalánál ül.” – Igencsak merész megfogalmazása a szokásos „mindenki meg van váltva tannak”.
A transzszexuális prostituáltat minden huzavona nélkül „áldozatnak” kiáltották ki. Ha halálát tekintve valóban az is volt, azért a gyászmise üzenetében másképp értették ezt: „A transzszexuálisok általánosan »áldozatok«, mert diszkriminálják őket.” Egy szó sem hangzott el a prostitúciós üzletről, a gyorsan szerzett pénz utáni vágyról, jómódú férfiak perverz vágyairól, akik a szegény körülményekből származó fiatal férfiakat arra késztetnek, hogy hormonokkal bombázzák agyon magukat.
„Az irgalmasságot vak, keresztényietlen jóemberséggé torzították, és ezzel megint egyszer a zűrzavart és a kétértelműséget támogatták. A halottat és eltemetését a papok tiszteletlenségre használták ki, elsősorban Urunk Jézus Krisztus ellen, ami biztosan a legsúlyosabb volt a bizonyos »nyilvánosság« számára rendezett előadásban. Rendkívül súlyos azonban az a kétértelmű üzenet is, amit a híveknek adtak, üzenet, mely nem tesz többé különbséget jó és rossz között. Mindent a helyes, azaz politikailag korrekt látásmódra redukáltak. Akármennyire is parancs az elhunyt lelki üdvéért imádkozni, ugyanannyira romboló eltévelyedett életéből kusza dicslötyögést csinálni. Ezzel kitakarták, hogy a kolumbiai élete, akár tetszik, akár nem, a perverzióban töltött élet volt”, írta Majno.
A papok ezzel mélyen térdet hajtottak a gender-ideológia előtt. Azt senki sem gondolhatja, hogy nem tudták, hogy mit tesznek, hogy nincsenek informálva, és nem tudják, hogy a gender-ideológia ellene mond a természettörvénynek és az isteni rendet támadja?
A két pap botrányos viselkedése „annak termése, amit az egyház azon részei vetettek el, akiknek fő gondjuk abból áll, hogy tessenek a világnak és a hangadó körök elismerjék őket. [Nem ezt teszi pont Bergoglio a leginkább, akit az év emberének választottak több hangadó újságban, közösségben is?] Ez azonban olyan egyház, amely magát pusztítja el. A transzvesztita Luxuria, akinek erkölcsi nívóját számtalan interjú és kijelentés dokumentálja, diadalittas hangnemben mondta ezt ki: »Olyan pápánk van, aki azt mondta: "Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?"«”
És még egy mondat a sokat strapált „szegénységhez”: „Mi mind szegények vagyunk, akik ilyen botrányokat kell megélnünk. Az Immaculata ferenceseinek üldözése eközben megy tovább, mialatt a klérusban a konformizmus nagy tempóban terjed. Kérjük az Urat, hogy hamar küldjön nekünk egy szentet, aki házát újra felépíti”, fejezi be cikkét Michael Majno.
(forrás: www.katholisches.info – 2013. december 30.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/temetes.htm