Máté Evangéliumának görög szövegében (ez maradt ránk) egyértelműen ott szerepel a „mé” (nem, ne) szó, utána pedig a „vigy” jelentésű „eiszenenkész” szó áll, tehát a hatodik kérés szó szerinti fordítása: „Ne vigy minket kísértésbe”. A katolikus Egyház – támaszkodva az egyháztanítók véleményére – kezdetektől fogva így értette és így idézte Jézus szavait (lásd: Mt 6,13 és Lk 11,4).
Mindezekből világosan kiderül, hogy a Magyar Kurír cikkének ez a mondata: „Őket az egyházi elöljárók azzal igyekeznek most nyugtatni, hogy a hívek által mondott »ne vigy...« formula nem azonos a Krisztus által ránk hagyott szövegváltozattal, ahhoz éppen ezzel a javítással fogunk közelebb jutni”, valótlan.
Mint ahogy az az állítás is, hogy a „ne vigy minket kísértésbe” megfogalmazás csak 1966 óta létezik. Az ugyan igaz, hogy egyes népek (nem sok) népies Miatyánkjaiban a középkor óta vegyesen fordulnak elő a „ne vigy minket a kísértésbe” és a „ne hagyd, hogy kísértésbe essünk” formulák, de a hivatalos latin fordításnak számító Vulgatában szóról szóra a görög szöveg latin megfelelője szerepel: „ne nos inducas in tentationem”.
Ha ezen a mondaton bűnre csábítást értünk, akkor ez a mondat úgy tűnik, mintha Isten maga kísértene minket, holott ez képtelenség: „Senki se mondja, aki kísértést szenved: »Az Isten kísért«, mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít a rosszra.” (Jak 1,13) Ezért ez a mondat magyarázatra szorul. [Lásd Aquinói Szent Tamás fenti magyarázatát.] Ez azonban egészen mostanáig, vagyis az Egyház történetének legnagyobb hitbeli válságáig, soha nem jelentett indokot arra, hogy a hivatalos bibliai szövegen, azaz egy, a Kinyilatkoztatásból ismert szövegen változtassanak.
Az, hogy mi véges felfogásunkkal nem értjük tökéletesen Jézus szavait, nem ok arra, hogy a mi ízlésünknek megfelelő szövegre változtassuk. Jézusnak nem ez volt az egyetlen nehezen értelmezhető mondata, de ez nem azt jelenti, hogy Ő fogalmazott homályosan, hanem azt, hogy a mi felfogásunk gyönge és evilági. És a hit csökkenésével egyre gyöngébb és földhözragadtabb lesz, ezért állnak elő folyton valami új, a „kornak megfelelő” fordítási változattal. (Így történt a kánonban a „sokakért” jézusi szöveg, „mindenkiért”-ra való megváltoztatásakor is).
Mindez nem más, mint újabb bizonysága annak a hatalmas hitehagyásnak, amiről a Bibliában van szó az utolsó idők jellegzetességeként:
„Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2 Tim 4,3-4)
