Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Karancskeszi

2013. november 21. 14:49 - Andre Lowoa

Karancskeszi 1947 lakosú határközség Salgótarjántól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.

http://em.bloglog.hu/page/7/




 Marakod-pusztai Jézus Szíve templom

A templom 1960-ban épült.

A karancskeszi plébánia anyakönyve szerint az 1800-as évek végén a terület neve még Bélavára volt. A helyi hagyomány szerint azért kapta ezt a nevet, mert IV. Béla a muhi csata utáni menekülés közben itt pihent meg. A mai nevét pedig állítólag egy "drótostót " adta a pusztának. Amikor ezen a vidéken járt, az itt lakó cselédek éppen veszekedtek a béreken. Ezt úgy mesélte a "drótostót" - a terület felé mutogatva -, hogy "ott marakogyi emberek". Így maradt rajta a Marakodi név.



 Szent Mihály főangyal templom

A középkori alapú, gótikus szentélyű - XV. századi - műemlék templomot 1774-75-ben átépítették. A főoltár XVIII. századi rokokó, a szószék XIX. századi klasszicista jellegű.
A XV. századi épületből már csak a szentély áll. Az 1688-as és 1713-as adatok romosnak írták le, míg az 1774-ben készült felmérés szerint északon hozzátoldott oldalkápolnája volt, sekrestyéje már a mai formájában állt, tornya elferdült. Újjáépítése során a középkori hajót és oldalkápolnát lebontották, míg a torony és a nyugati főfal alapjait beépítették a szélesebb, új hajóba. A templomot Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel.

komment
süti beállítások módosítása