Hollókő 379 lakosú község, Szécsénytől délkeletre, 18 kilométerre fekszik. A tatárjárás után létesített erősség a Kocsis nemzetségbeli Illés család ősi fészke volt, később a Szécsényi család és leszármazottai a birtokosok. 1552-ben harc nélkül a törökök birtokába jutott, akik gyér számú őrséget állomásoztattak falai között. 1593-ban ostrom nélkül a magyarok kezére került. A török még kétszer rövid időre elfoglalta, de kiűzése után a vár hadi szerepe megszűnt. 1711-ben részben elbontották. A falu elzártsága miatt megőrzi a régi hagyományokat. A XIX-XX. századforduló viszonylagos gazdasági fellendülése után a legutolsó tűzvészből egységes formában épült fel 1910 után. Ebben az időben alakult ki a korábbi egyszerű helyett az a díszes népviselet, amelyet egészen a II. Világháborúig, módosításokkal ugyan, de őrzött a lakosság. A falu építészeti értékeit az 1950-es években fedezték fel, majd 1962-től védettséget élvez. Fokozatosan rendbe hozzák a védett faluközpontot, megindul az idegenforgalom. 1988-ban született meg a nevezetes UNESCO-határozat, ami minden bizonnyal új korszakot nyit a település történetében.
Hollókő legnagyobb nevezetessége az ófalu nagy részére kiterjedő, 55 védett épületet magába foglaló falurezervátum. A jellegzetes szerkezetű úgynevezett hadas településtípust jórészt megőrző, a tűzvész után is az építészeti hagyományokat követő újjáépítés következtében egyedülálló látványt nyújt. Házainak jelentős részében ma is laknak, másoknak új funkciókat találtak. A hollókői házak az útra merőlegesen állnak, hosszú, nyeregtetős épületek. Néhány kivételével azért természetesen akad, párhuzamos, illetve L alakú elrendezéssel. Néhány helyen láthatjuk a nagycsaládok egyvégtében felépített, egymást követő házait is, másutt a telek más részein húzták fel az újabb hajlékokat. Az egykori boronafalas építkezést, zsúpos fedést fokozatosan újabb építési anyagok váltották fel, de a megjelenés formai jegyei, az alaprajz hasonló volt. A ma látható házak kőfalúak, körültornácos épületek, az utca felől az első szoba alatt pincével, a tető csonkakontyos, deszkaoromzatos poltári cseréppel fedett. Tüzetesebb szemlélődéssel a kisebb építkezési különbségeket is felfedezhetjük.
A római katolikus temploma a XIX. század végén épült fatornyos épület, amely azonban szintén követte a hagyományokat méreteivel, elhelyezésével, tereinek kapcsolódásával. A rekonstrukció során ismét zsindellyel fedték be, a részletek eredeti szépségének visszaállítása mellett értékes régi tárgyak kerültek a templomba. A templombelső téglaburkolatot, új padokat, liturgikus teret kapott.
A falumúzeum háromhelységes régi épület, elöl nics tornáca, egyébként a falu többi házaira emlékeztet. A pitvarban látjuk a főzés, a házimunka emlékeit. Érdekes a füst elvezetésére szolgáló indófni. Az első helyiségben élt a gazda, feleségével és gyermekeivel. Korabeli 1926-ban festett asztalos bútorok, magasra vetett ágy áll itt, kékfestőből készült huzattal. A hegy felé van a kamra, az öreg szülők lakhelye és egyben tárolóhely.
Hollókő legnagyobb nevezetessége az ófalu nagy részére kiterjedő, 55 védett épületet magába foglaló falurezervátum. A jellegzetes szerkezetű úgynevezett hadas településtípust jórészt megőrző, a tűzvész után is az építészeti hagyományokat követő újjáépítés következtében egyedülálló látványt nyújt. Házainak jelentős részében ma is laknak, másoknak új funkciókat találtak. A hollókői házak az útra merőlegesen állnak, hosszú, nyeregtetős épületek. Néhány kivételével azért természetesen akad, párhuzamos, illetve L alakú elrendezéssel. Néhány helyen láthatjuk a nagycsaládok egyvégtében felépített, egymást követő házait is, másutt a telek más részein húzták fel az újabb hajlékokat. Az egykori boronafalas építkezést, zsúpos fedést fokozatosan újabb építési anyagok váltották fel, de a megjelenés formai jegyei, az alaprajz hasonló volt. A ma látható házak kőfalúak, körültornácos épületek, az utca felől az első szoba alatt pincével, a tető csonkakontyos, deszkaoromzatos poltári cseréppel fedett. Tüzetesebb szemlélődéssel a kisebb építkezési különbségeket is felfedezhetjük.
A római katolikus temploma a XIX. század végén épült fatornyos épület, amely azonban szintén követte a hagyományokat méreteivel, elhelyezésével, tereinek kapcsolódásával. A rekonstrukció során ismét zsindellyel fedték be, a részletek eredeti szépségének visszaállítása mellett értékes régi tárgyak kerültek a templomba. A templombelső téglaburkolatot, új padokat, liturgikus teret kapott.
A falumúzeum háromhelységes régi épület, elöl nics tornáca, egyébként a falu többi házaira emlékeztet. A pitvarban látjuk a főzés, a házimunka emlékeit. Érdekes a füst elvezetésére szolgáló indófni. Az első helyiségben élt a gazda, feleségével és gyermekeivel. Korabeli 1926-ban festett asztalos bútorok, magasra vetett ágy áll itt, kékfestőből készült huzattal. A hegy felé van a kamra, az öreg szülők lakhelye és egyben tárolóhely.
http://em.bloglog.hu/page/7/
Szent Márton templomA fatornyos, zsindellyel fedett templom a falu jelképe, 1889-ben épült. A fából ácsolt torony egyetlen szög felhasználása nélkül készült.
A középkori községnek is volt temploma, amely a mai településtől kicsit távolabb állt. Ez a török dúlások során elpusztult, helyette állították a XIX. század végén a kőalapra, vályogból készült mai épületet. A ma is használatos kis templom padlóját vörös tégla burkolja, falait fehérre meszelték. Az épületet barnára pácolt, fából hasított zsindelytető fedi.
Berendezései közül említésre méltó egy, a Felvidékről származó Pieta-szobor, mely XVII. századi népi faragás, valamint egy szintén XVII. századi lobogóbetét.
A középkori községnek is volt temploma, amely a mai településtől kicsit távolabb állt. Ez a török dúlások során elpusztult, helyette állították a XIX. század végén a kőalapra, vályogból készült mai épületet. A ma is használatos kis templom padlóját vörös tégla burkolja, falait fehérre meszelték. Az épületet barnára pácolt, fából hasított zsindelytető fedi.
Berendezései közül említésre méltó egy, a Felvidékről származó Pieta-szobor, mely XVII. századi népi faragás, valamint egy szintén XVII. századi lobogóbetét.
