Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Az emberiség megmentésében számítok engesztelő gyermekeimre

2013. november 20. 20:27 - Andre Lowoa

Az Úr egy közepes méretű oszlop előtt állt, melyre rá volt helyezve egy aranykalitka. Ebben a kalitkában egy fehér galamb tartózkodott. Ekkor eszembe jutott Pio atya próféciája: „Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.” Később a Mennyei Atya is mellénk társult és így szólt az Ő Szent Fiához: „Fiam, elérkezett az idő. Tudod, hogy mit kell tenned.” Jézus kinyitotta a kalitka ajtaját és a fehér galamb a tenyerébe repült. Ezután elindult a Föld irányába, de közben a Szűzanya éppen felénk haladt, és amikor meglátta Szent Fia kezében a galambot, akkor letérdelt és azt mondta: „Fiam, kérlek, könyörülj népemen. Légy irgalmas hozzájuk, hiszen nem tudják, hogy mit cselekszenek!” Jézus: „Édesanyám, Magyarország nem elpusztul, hanem megtisztul. Megismertetem velük Atyám Szent Akaratát. A megtérés lehetőségét fogom felkínálni a magyaroknak. Az emberiség megmentésében feltétlenül számítok engesztelő gyermekeimre. Általuk fogom meghirdetni győzelmedet a világban.”

2013. 10. 10. Mária Magdolna


http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/2013-11-20-08-15-46

komment
süti beállítások módosítása