Természeti adottságai révén sok erdő található a külterületeken, amely az 1930-as éveket követően sajnos, megritkult. A külterületek nagysága 7121 hold, többsége mezőgazdasági terület, a délnyugati fekvésű területeken pedig különböző kultúrnövények, valamint gyümölcsök termesztése folyik. Ezek a területek is lakottak voltak a 18. századtól egészen az 1950-es évekig, több földműves család is megtalálható volt itt, olyanok, mint a Fáy család, a Csala család vagy a Szepessy család.
A községtől délre húzódó horti út egy része a "vaskapu", az elnevezés a hagyomány szerint a török hódoltsággal hozható összefüggésbe. Északkeleti irányban az út a szomszédos községekbe vezet, például Rózsaszentmárton és Szücsi településekre. A mai település területe 4.164 hektár, lakosainak száma 3.522 fő, vallási-felekezeti megosztása a következő, 2972 római katolikus keresztény hívő száma, 141 pedig református, és 17 evangélikus. 1846-ban a lakosság 2967 fő, ebből 12 református, 1 görög katolikus és 37 izraelita, a lakosság többi része római katolikus. 1930-ban a község lakosságának száma 307 fő, többnyire katolikus keresztény vallású, amely vallásosságát a második világháború után is megtartotta. Bár az I. világháborút követően egészen az 1970-es évekig a lakosság száma csökkent, ám az 1980-as évekre ismét elérte a 3000 főt. Ma is sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, mezőgazdasági vállalkozásokkal, földműveléssel, akárcsak ezelőtt száz évvel. Legtöbben szőlőműveléssel foglalkoznak, amely erre a kedvező, déli fekvésű bortermelő vidékre jellemző. "A jobbágyság szőlőművelése 1480 körül kimutatható."
A település keletkezéséről sokféle vélemény olvasható, ennek oka a levéltári és a régészeti kutatások eltérő adataiban keresendő. Ami biztos a dűlők, illetve az északi fekvésű Öreghegy oldalában VIII. és IX. századi sírleleteket, valamint kelta kori kincseket találtak, ami bizonyítja, hogy már a X. század körül lakott terület volt, akárcsak a Mátra irányába fekvő többi település. Az államalapítás előtti időszakban besenyők lakták, ami a település nevében még ma is él. Mindezek az ősi birtokok az Aba nemzetséghez tartoztak, "melynek Patán (Gyöngyöspata) volt a vára (…), tudni kell, hogy a törzsi arisztokrácia némely tagjai is tevékenyen közreműködtek az új rendszer megszilárdításában."4 A község sorsának további alakulása, a XII-XIII. században nem ismeretes, azonban a 1232-37-es pápai jegyzékben, mint önálló plébániával rendelkező települést említik Eched néven. A későbbi iratok, és okmányok Eched, Echid néven, egy 1267-es írott forrás pedig Edewch alakban említi. Mindezek a nevek kapcsolatba hozhatóak Borovszky Sámuel: Magyarország című művében található megjegyzéssel, amely szerint a honfoglalást követően a Mátra, Bükk és a Tisza területét Ed vagy Edömér vezér kapta meg. Vagyis a település eme két vezérrel hozható kapcsolatba, ugyanis valamelyikük fia az a Póta vezér, aki felépítette a patai várat, amely később "a századok alatt város jogot kapott"5 -olvasható Péter József helytörténeti író kéziratában. A település neve, valamint az 1232-1237-es évi pápai összeírás is sejteti, hogy a település talán a XI. század körül keletkezhetett, szemben Könyves Árpád nevű helyi jegyző véleményével, aki 1935-ben készült kéziratában, azt vallja, hogy a település a tatárjárás idején alakult, a sajómezei csatavesztést követően. A tatárjárás történetében a településnek annyi része volt, hogy a területen átvonuló mongol seregek a kialakulóban lévő falvakat lerombolták.
Ide tartozik egy történet, amely a község egyik nagybirtokosának nevével van összefüggésben. A történet a sajómezei csata során bontakozik ki, amikor a tatár sereg által körbevett zsúfolt szekértáborban rekedt magyar csapatok közül kirontott a király, s a kevés testőrséggel együtt Észak- Magyarországon keresztül menekült, nyomában a tatár üldözőkkel. "Egy csapat nemes úr a királlyal lovagolt, hogy felváltva adják át hátaslovukat a királynak, ha annak lova fáradni kezdett a száguldásban. Aki átadta lovát, a helyszínen maradt. Így vágtatott egy éjjel és egy nappalon át a Felvidék erdőségeik védelmében, nyomában a portyázó tatárokkal a király kis csapata, s maradt le sorra a lovát (és önmagát) feláldozó Hont pázmány András és öccse, Tamás, aki testével fogott fel egy, a királynak szánt csapást, Póknembeli Móric, Gutkeled István, Ákosnembeli Máté fia Detre, Balognembeli Miklós, Aba Sámuel nemzetségéből Lőrinc és Sándor, Rátóti Lőrinc, Csáknémbeli Máté. Miután Ákos Ernye, a király testőre átadta a lovát, amely később sem bírta a hajszát, az egyik Rugac fiú, a király lovásza (Rugac Dan és Barnabás) átadta saját lovát, s önmagát feláldozva tartotta fel a tatár lovasokat, így sikerült megmenekülnie a királynak. Nemeskürty István könyvében olvasható, hogy egy Ernye főlovászmester számára 1250 júliusában kiállítottak egy oklevelet, amelyben ez áll: "a saját menekülésére szánt lovat személyünk megmentése érdekében átadta nekünk. Ő maga üldözőnkkel harcba bocsátkozva több lándzsadöféstől és nyíllövéstől kapott sebekkel vitézül ellenállt. IV. Béla a tatárjárást követően a Rugac testvérekről tudomást szerzett, akiket megjutalmazott egy Abauj megyei Say községgel, 1243-ban.
Később a birtokot, fájó sebeik után Fáy birtoknak nevezték el, majd maguk is felvették ezt a nevet 1293-ban. Fontosnak tartottam megemlíteni a történetet, hiszen a Fáy család, az 1950-es évekig fontos szerepet töltött be a község életében.
1383-ban a Szücsi család birtokában találhatjuk a települést, majd királyi adományként 1412 után a Pálóczy családé, egészen a XVI. századig. 1429-ben a község oklevelei alapján nevét Echyd alakban említik, a mohácsi csatavesztés során elhunyt Pálóczy Antalt követően Pirinyi Péter igyekezett megszerezni, de a birtokjog női ágon Ráskay Zsigmondéra szállt, 1548-ban. Azonban a település jogos örökösei a Dobó fivérek, akik több ízben tiltakoztak a terület jogtalan használata ellen, 1536-ban, majd 1538-ban a leleszi conventnél, ezt követően az egri káptalannál, de jogos birtokukhoz csak 1549-ben jutottak. Ugyanis a birtokot csak Pirinyi Péter halála után voltak jogosultak használatba venni a birtokot, akit "1542 októberében a Buda elleni hadjáratban való ellentmondásos szereplése miatt (…)"8 letartoztattak. Így 1549-50-ben készült összeírás szerint a település Bebek Ferenc birtokába került.
Ebben az időszakban a török hódítás az egri püspökség területein először a Jászságban, majd Heves vármegyében következett be, mégpedig Hatvan várának elfoglalásával (1544-ben). A török hódoltság alatt szörnyű adókkal sújtották a magyar területeket, hódítók kereszténység iránti magatartása, az iszlám és a kereszténység közötti éles ellentétből adódott. Soós Imre könyvében utal a szörnyű állapotra, amely következtében nemcsak Heves vármegye, hanem "a hódoltság egész területe már a XVI. század végén valóságos missziós területté vált." Ennek ellenére a népben az adófizetőt látták, s ezért a község kisebb veszteséggel vészelte át a török uralmat.
1605-ben a település Röthy Orbán földbirtoka, aki Bocskai Széchény várkapitánya volt. Fiú ágon kihalván Röthy Katalin férje, Fáy István, Borsod vármegye alispánja örökölte. 1608-ban a Copris Juris szerint a település Báthori Gábor tulajdona, míg a szomszédságban lévő község Ballasa Imre birtoka.
1691-ben 16 telekgazda, 20 szőlőművelő házaspár és 10 házatlan zsellér él itt, 1723-ban az akkori földbirtokos 26 német családot telepített be, a szabadságharc és a pestis járvány okozta fogyatkozó lakosság pótlására. Azonban 1730-ban a betelepült német családok egy része elköltözött, de voltak olyan családok is, amelyek elvegyültek a magyar lakossággal, például a Bolla, Botha és Bollák család. A Rákóczi szabadságharc idején, 1705-ben Egerben tartózkodott II. Rákóczi Ferenc, ez időben rendelte el több kisebb vár lebontását vagy megerősítését. Egyebek között az ecsédi várat is, meg akarta erősíteni, s ehhez francia építészeket hívott meg. Ez idő tájt került sor Gyöngyösön egy sikertelen békekötésre is, és a várat mégsem erősítették meg a konföderációban bekövetkező széthúzások miatt, pedig "tudatában volt annak, hogy a szabadságharc olyan történelmi pillanatban indult, amikor az egyetemes és az országos ügy közös európai érdekben kapcsolódott össze." II. Rákóczi Ferenc második térségbeli látogatásáról számol be a Borovszki féle Nógrád megyei monográfiában, amely szerint "1710. január havában megkezdte az előnyomulást és kemény téli időben, január 18-án Heves vármegyében Ecséden egyesült Károlyi hadtestével és gyalogságával, onnan 20-án átvonult Kállóra ahol 21-én mielőtt tovább volult volna, buzdító beszédet intézett hadaihoz…". (Heves megyei Hírlap 2004. október 4. száma; Horizont rovat 7. o.) Az újság cikkben a szerző kitér arra is, hogy a fejedelem és serege a falun kívül táborozott a pestisjárvány miatt.
A XVIII. század végétől a település a Fay család tulajdona, 1699-ben épült kőtemplomát említik az 1711. évi hatvani uradalmi iratok. Ezt erősítik meg a Grassalkovich irattárból előkerült 1720-as iratok, amelyek szerint a barokk stílusú templomot mindenszentek tiszteletére emelték. 1766-ban kerül Ecsédre Miklóssy Ferenc, akit 1809-ben nagyváradi püspökké szenteltek, ő volt, aki elrendelte a templom szűkössége és rossz állapota miatti átépítést. Ugyanabban az évben, 1766 júliusában látogatott el a településre gróf Eszterházy Károly egri érsek, aki megvizsgálta a hitéletet. 1772-ben, Falkner Ferenc plébános megkapja az utasítást Eszterházy püspöktől, hogy új templomot építsen, amelyet 1787-ben be is fejez. Ebben az évben a lakosok száma 1478 fő.
Az iskola 1796-ban épült, majd később két kastély is, amely a XIX. századi klasszicizmust követi. A Fáy Rudolf féle kastély 1807-ben épült, míg a többi az 1875-ös időszakban követte. A mai általános iskola alapépítménye volt az egyik régebben épült kastély, amelynek az örökösei a Rádayak, majd később Richter Adolf, a Kőbányai Gyógyszergyár alapítójának, Richter Gedeonnak édesapja. Azonban ezt a kastélyt 1901-ben az egri érsekség megvásárolta iskolaalapítás céljából.
Az 1830-as években Ecséd is, mint ahogy a többi magyarországi település is, a reformoknak, a változásának és a jobb kulturális élet megteremtésének, valamint a közterhek egyenlő mértékű való vívott harcnak a hevében égett. Ebben az időszakban a településen, akárcsak, az egész északkeleti vidéken, kitört a kolera járvány, amely pánikot okozott, közvetlenül azután, hogy "a felvidéki jobbágyság 1831 nyarán, egy kolerajárványt ügyetlen erőszakkal megfékezni igyekvő hatósági intézkedés következtében fellázadt."
A járvány tovább szedte áldozatait. Pontos adatokat nem tudni, de a közeli városban, Hatvanban "1831-ben (…) egy hónap alatt egyes források szerint 300-an estek áldozatul, míg egy másik forrás 79 megbetegedésről tud és 51 halálesetről."
1848-ban Pestet is elérte a forradalom, és lassan az egész ország gyülekezett a nép zászlaja alatt. A szabadságharc alakulásában és folyamatában a település szerepe csak érintőleges volt, az átvonuló csapatok részére csak élelmet és szállást kellett adnia a lakosságnak. A térség történetéhez tartozik a közeli Hatvan városban és a közeli települések mellett vívott csata, amely 1849. április 2-án zajlott a Gáspár András vezette magyar csapatok VII. hadteste és Schlik vezette osztrák haderő között. A település akkori létszáma 1840 fő, a szabadságharcokat követően 1803 fő, a kiegyezést követően ismét növekedésnek indul: 2210 fő.
Az első világháborút követően a születések száma stagnál, de az 1919-es éveket követően megfelelően alakul. A világháborút követő 1920. évi XXXVII. törvénycikk alapján végrehajtott földreform következtében a kisgazdák, és a háborúban részt vett katonák csaknem 4370 hold földhöz jutottak, amelyet az ecsédi középbirtokosok vettek el, nagyjából 230 kasztrális hold szántót és 59 kasztrális holdnyi házhelyet. Így jutott a későbbiekben a Fáy család nagyobb birtokjoghoz, amely révén Ecséden, mint nagy földbirtokos művelte a földjeit.
A második világháborúban a magyar katonák több fronton harcoltak, sok település fiatal férfiai vettek részt a harcokban, s a háború végéig több százezer katona lelte halálát. Ezek közül is kiemelkedik a magyar hadtörténet szörnyű tragédiája, a Don-kanyar nevezetes csatája (1943. január 12-én), amely egy idő után egyoldalúvá vált, s ezért "(…) közel kétszázezer katona lelte halálát (…)." Az ütközetben számos Heves megyei polgár, így ecsédiek is részt vettek.
Az 1950-1960-as években a településen a közösségi élet szélesedése volt jellemző, létrejöttek a termelőszövetkezetek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc forrongó hangulata itt is érződött, majd a Kádár-korszakban az életszínvonal némiképp javult. Bár "nehéz egységben látni a nevéhez fűződő korszakot. (…) De az emberek mindennapi élete sokkal elviselhetőbb és veszélytelenebb volt, mint akár a háborúkat megelőző években, (…)."
A hagyományoknak nagy jelentőségük van a településen, már az 1946-os megalakulást követően is sokat emlegették az ecsédi népi tánccsoportot, amelynek vezetője Péter József úr volt. Az '50 - '60-as években sikert sikerre halmoztak, több ünnepség alkalmából is fellépett helyben és más kisebb településeken, városokban. Az 1960-as években megkezdődött a népdalok és népszokások tudatos gyűjtése, majd az 1964-ben bemutatták az "Ecsédi lakodalmas" című táncjátékot, amely híresé tette az ecsédieket, nemcsak a népi tánccsoportok között, hanem az egész országban.
Ekkortól kezdve széles körben, ország-, és világ szerte sokfelé előadták bemutatása, 1974. március 2-án az Ecsédi Népdal Kör és Szövetkezeti Népi Együttes előadását tűzték műsorra a fővárosban az Egyetemi Színpadon. A Szabad Föld 1978. július 4-i számában olvasható, hogy "az Együttes léte és tevékenysége Ecséd hagyományőrző erejében gyökerezik (…)." A '90-es években már csak kisebb közösségek előtt léptek fel a lakodalmassal, majd az 1993-ban fiatal iskolások bevonásával megalakult az ecsédi nép táncegyüttes ifjúsági csoportja, amely azóta is létezik. Folyamatosan fellépnek helyi települések ünnepségein, vagy a határon túli magyar településeken. A néphagyományok közül azonban nemcsak a néptánc, a népszokások terén alakult, újult meg a hagyomány gyakorlása, hanem a vallási hagyományok folytatásaképpen, fiatal elhivatott diákok részvételével jött létre a Máriás lányok társulata és a cserkész csoport helyi szervezete, 1995-ben. Fontos szerephez jutnak a hagyományőrző csoportok, mind vallási, mind a népi életben, céljuk a hagyományok tiszteletének megtartása.
A Máriás lányok, - akik a témából fakadóan kiemelkedő szerepet kapnak a búcsújárás kapcsán -, a második világháború óta 1995-ben szerveződtek újjá. Tevékenységük természetesen megélénkült, s a régi szokásokat megőrizve és folytatva, minden évben zarándoklatok indulnak a Mária ünnepeken. De mint azt már a fentiekben említettem, nemcsak a helyi néphagyományok, szokások, népi játékok, vallási gyakorlatok formái erősödtek meg, hanem a régi történetek is a felszínre kerültek, mint például Szentlapos története. A történet régi iratokon, feljegyzéseken és szájhagyományon alapul, amelynek jelentősége az ecsédi búcsújárás megelevenedésében rejlik.
* Tájház (A településen kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományok örzésére, a múlt értékeinek megőrzésére),
* Aglária (Kiválóan működő borászat, messze földön híres borairól,
* Szentlaposi Szűzanya Kápolna, Szentkút-völgy (nevezetes kegyhely),
* Bánya-tó (Messze földön híres horgásztó)
* Itt született 1872-ben Richter Gedeon gyógyszerész, a gyógyszergyár alapítója.
http://em.bloglog.hu/page/8/
Szentkút-völgye - Szentlaposi Szentkút Mária kápolnaA kápolnát 2004-ben szentelték fel.
A kápolnának 2003-ban kezdődött az építése, 2004-ben szentelték fel, 2005-ben jött létre egy Lovagi Társulat, amely a hely hagyományait őrzi, ez évben jelent meg a hely történetét feldolgozó könyv is, Szentkút-völgye címmel (Kairosz Kiadó). 2006-ban megépült a települést és a kápolnát összekötő útszakasz. 2007-ben két nagyobb esemény megrendezésre került, a Tiszántúli Máriás-lány Csoportok Találkozója és az egyedülálló kezdeményezésként a Kerékpáros és Motoros Zarándoklat is. 2007-ben évben látványosan megváltozott a kápolna külseje, elkészült a külső festése. Továbbá elkészült az egyik rész parkosítása is.
2008-ban a környezet további rendezése. Tervezik a kápolna belsőterületének lapolását és a külső oltár kiépítését is.
Nagyboldogasszony ünnepe és a Kápolna felszentelésének 5. évfordulója
Az Ecséd szélében található festőien szép Szentkút-völgye szenthelyen augusztus 16-án került sor a Nagyboldogasszony ünnepi szentmisére, és a Szűz Mária - kápolna felszentelésének 5. évfordulójáról.
Az ünnepi szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek atya celebrálta, Utassy Vilmos esperes atya, Kádár István apát, kanonok, Bárdos Krisztián érseki titkár, valamint Somodi János c. kanonok, és Kocsis Sándor plébános atya jelenlétében.
A szentmise délelőtt kezdődött ünnepélyes bevonulással, a régi korok hangulatát és hagyományait megörökítve hintóval vonult be a szenthelyre érsek atyánk, amelyet huszárok vezettek fel. A főpásztort Kádár István apát, kanonok fogadta és köszöntötte megkülönböztetett szeretettel a kápolna bejáratánál ministráns és hagyományőrző fiatalok körében. Majd az ünnepi szentmise kezdetén Hegedűs József az alapítvány kuratóriumának elnöke üdvözölte a meghívott papságot és a jelenlévő híveket; „örömünkre szolgál, hogy itt köszönthetjük ezen a szenthelyen, amely napról-napra várja az imádságra vágyó zarándokokat.”
A szentmise elején érsek atya köszöntőjében elmondta, hogy „…örömmel zarándokoltam eme helyre. Két apropója is van mai látogatásomnak, az egyik az, hogy éppen 5 esztendeje Veres András püspök úr szentelte fel a szentlaposi kápolnát. A másik az, hogy az elmúlt napokban hosszú tárgyalások után aláírásra került az a szerződés, amelyben a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány és az Egri Főegyházmegye szabályozták ennek a kápolnának a működését, s amely tartalmazza, hogy az alapítvány használatba, tartós ingyenes használatba átadja azt a Katolikus Egyháznak.”
Az ünnepi evangéliumot követő szentbeszédében kitért a Nagyboldogasszony ünnep jelentőségére és a Szent Szűz példájára.
A következőkben a prédikációból idézünk:
„Nagyboldogasszony ünnepe sokszorosan is ünnep számunkra, hiszen ezen a napon ünnepeljük Szűz Mária mennybevételét. Olyan ünnep ez, amelyen a menny és a föld összetalálkozik. Hiszen a Szűzanya a hitünk szerint testestül és lelkestül felvétetett a mennybe. Egy kicsit minden keresztény ünnep ilyen, a föld és az ég találkozása.”
„Jézus mellett ott áll a Szűzanya, ő a megújult világnak a képviselője, ahol már nem lesz halál, nem lesz gyász, s nem lesz jajkiáltás. Ez a valóság, ez a mi igazi jövőnk! Ez azért lehetséges, mert Krisztus egyszer s mindenkorra győzött a bűn és a halál fölött. Boldog jövő ez, a Boldogasszony hív minket ebbe a boldog jövőbe, amely a mi reményünk. Erről a nagy reménységről tanúskodik ez a kápolna is. Mindazok, akik anyagi, fizikai és erkölcsi áldozatot nem kímélve építették ezt a kápolnát a Mária tiszteletére, azért tették, abban reménykedtek, hogy az a Szűzanya, aki előttük járt ezen az úton, útkészítő lesz számunkra is, így nyitva igaz utat Szent Fia által az Atyaistenhez. Amen.”
Az ünnepi alkalom fényében megemlékeztek az elmúlt évekről, a nagy buzgóságról és tenni akarásról, amit ennek a kápolnának az építése kiváltott a kezdeményezők segítségére siető emberekből. Nagyon sokan segítettek az építkezésben, számos embernek munkája van eme falakban és a tetőszerkezetben. Kortól, nemtől és hívatástól függetlenül alkottak maradandót az itt dolgozó emberek, akik szép feladatot tűztek ki maguk elé.
Ezt a sok munkát érsek atya a szentbeszédet követően megköszönte az alapítványnak, és a jelenlévő ecsédi hívőknek: „Soha ne feledjük el, hogy az Úr Istent mi nagylelkűségben soha nem tudjuk felülmúlni. Ha áldozatot vállalunk, a jó Isten sokszorosan adja vissza nekünk, s ezt az alkalmat megragadva szeretnék köszönetet mondani a kezdeményező alapítványnak és a kedves híveknek.”
Majd kihirdette a megállapodás tényét, s azt, hogy a kápolna felügyeletét Utassy Vilmos esperes atya fogja végezni, mint érseki biztos, Kocsis Sándor helyi plébános joghatóságának érintetlenül hagyásával.
A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma nemes, ugyanakkor nagy feladatot vállalt magára, amely által meg kívánja őrizni az ősi magyar Mária tiszteletet, hagyományait pedig ápolni szeretné a hátrahagyott szenthely újjáélesztésén keresztül.
A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapítói és kuratóriuma köszönetet mondanak érsek atyánknak, hogy részesévé vált ennek az örök pillanatnak, valamint a jelenlévő kedves híveknek, zarándok testvéreknek.
A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány köszönetét fejezi ki a két konferanszénak, a Magyar Keresztény Szövetség tagjainak, valamint minden támogatójának az esemény létrejöttéért és eredményéért. Köszönjük, Isten áldja őket!
Csontos Péter /Alaptó tag, koordinátor/
Kérjük, hogy a Szentkút-völgye Mária kápolna építéséhez és a szenthely további infrastruktúrájának megvalósításához járuljon ön is hozzá adója 1%-nak befizetésével!
Az alapítvány adószáma a következő: 18584312 - 1 -10
Amennyiben szeretne többet megtudni az adó 1%os felajánlásról, tekintse meg az alapítvány menüben az útmutatót a http://www.szentkutvolgye.uw.hu/ címen találhat.
