Hatvan 20718 lakosú (2010. január 1.) város a 3-as , 32-es és 21-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint az M3-as autópálya mentén fekszik. A helységet érinti a 80-as/Sátoraljaújhely-Miskolc- Hatvan – Budapest/, 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan/ és 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonalak is. Hatvan térségében már az újkőkorszakban (ie. 5000-2500) megtelepedett az ember, amiről tanúskodnak az ásatások során előkerült vonaldíszes kerámiák. A rézkorból a mai Hatvan-Újtelepnek megfelelő helyen került elő egy ritka értékű aranyékszer, egy mellkorong. A bronzkor a város esetében egészen különleges jelentőségű. A település fölé magasodó Strázsa-hegyen jelentős ásatások folytak, itt találták meg azt a leletanyagot, amiről végül is “hatvani-kultúrának” nevezték el ezt az időszakot. Bizonyított tény, hogy itt, illetve a Kálvária-domb és Kishatvan területén élt Heves megye egyik legjelentősebb bronzkori népessége. A telep több kisebb családot magába foglaló úgynevezett nagycsaládi házakból állt. A lakóházak oszlopos szerkezetűek, vesszőfonásos falát kívülről sárral tapasztották. A műveltség művészeti hagyatékában égetett agyagedények, szobrocskák - elsősorban állatfigurák - találhatók. A távoli területekkel fennálló kapcsolatot bizonyítják a temetőben talált mészbetétes edények. Az előkerült néhány öntőminta illetve bronzkarperec bizonyítja, hogy űzték a bronzöntés mesterségét. Az 1860-as években Rómer Flóris bencés rendi tanárnak sikerült feltárnia egy bronzkori földvár és település maradványait. A hatvani kultúra időszakát az i.e. 1650-1600-as évekre teszik. A bronzkori népességet felváltó szkítákra sírleletek és telep maradványok (Brinza dűlő) utalnak. A szkítákat követően kelták telepedtek le a Zagyva völgyében, majd 170-370 között szarmata- jazigok. 1968-ban Soproni Sándor és Patay Pál régi katonai térképek bejegyzései alapján római kori lelőhelyet fedeztek fel Gombospusztán, a Hatvanból Lőrincibe vezető országúttól körülbelül 150 méterre keletre. ”A feltárt római őrállomás egyszerű alaprajzi formát mutat. A négyszögletes torony oldalainak külső hossza 9,4 - 10,02 méter között váltakozik. Az állomást kerítésfal vette körül mind a négy oldalról, a torony és kerítésfal között 2-2,20 méter széles udvart képezve.” A római épületnek csupán a kötőanyag nélküli legalsó egy illetve néhány kisebb szakaszon két kősora maradt. Rendeltetését tekintve valószínű előretolt katonai őrállomás volt. Korát az előkerült bélyeges téglák alapján a IV. századra keltezik (Valentinianus kor). Az őrtoronytól 58 méterre északnyugatra másik épület nyomaira is bukkantak. Ennek a csak részben feltárt maradványnak rendeltetése bizonytalan, feltehetően a toronyban szolgálatot teljesítők lakóhelye lehetett. Az erődítményt árokrendszer vette körül, melynek maradványait az őrtorony délkeleti sarkánál sikerült feltárni, eszerint az árok mélysége 110 cm, szélessége 250 cm, amely eredetileg ennél szélesebb és mélyebb lehetett. A feltételezések szerint ez a római őrtorony a Csörszárok sáncrendszer vonalában feküdt, az itt talált bélyeges téglák kora nagyjából megegyezett a sáncrendszer korával. Ugyanis Valentinianus védelmi rendszerében a ”Limes Sarmatiae” még szerepet játszott, ezt a hatvani római katonai őrállomás léte is bizonyítja. A hatvani erőd földrajzilag a legkülső sánc vonalában fekszik. A mai vasútállomás területén, a Kisfaludy utcában és a Delelő határrészben a megtelepedett avarok edény és vaseszköz leleteit találták. A Hatvany Lajos Múzeumban néhány ”S” végű hajkarika tanúskodik arról, hogy a város területén honfoglaló magyarok is éltek. Annak idején Árpád nemzetsége megszállta ezt a környéket, hiszen itt nemcsak vizet és dús legelőket találtak, de a Zagyva mocsarai és a Strázsa-hegy jó védelmet biztosítottak. Egyes források szerint Hatvan is az Aba- nemzetség birtoka volt. A település nevével először 1235-ben ”Hotvin”, később ”Hotwin” majd 1264-ben “Hotwan”, 1284-ben “Hotuon”, míg az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben “Hatuan”, később “Hothuon” és “Hothwon” névírással. A város nevében is megjelenő “Hatvani” elnevezés feltehetően egy előkelő személy emlékét őrzi a honfoglalás korából. Nincs kapcsolatban a fővárostól való távolságához, amely csak 1789 óta, a méter bevezetésétől mérhető. Az 1170 táján ide telepedő premontrei szerzetesek számos oklevelet készítettek, hiteleshelyi tevékenységük alapvetően hozzájárult a település fejlődéséhez. A konvent által kiállított első ismert oklevél 1264-ben készült, az utolsó 1351-ben datált. A város életének mozzanataiból tudjuk, hogy 1264-ben Hatvan az alnádor székhelye volt. A prépostság 1332-ben az üresedésben levő egyházak között szerepelt. 1334-ben bukkant fel először az oklevelekben a Hatvani nevű birtokos család, mely azután 1561 körül kihalt. A település 1406-ban kapott mezővárosi rangot (oppidum) Zsigmond király városfejlesztési politikájának és Domoszlay István zászlósúr közbenjárásának köszönhetően. Mint vámhelyről, 1423-ban írnak először Hatvanról. A helység országos vásáraira még külföldről is eljöttek, a Hatvanba vezető út neve már 1264-ben “vásárút” volt. A XIV-XVI. században a (Nagy) Hatvani-család a földesúr. A Nagy- és Kis-Hatvan elnevezéssel a XV. században keltezett oklevelekben találkozhatunk. Nagyhatvannak XIV. század végétől 1886-ig mezővárosi státusa volt. Ez ugyan járt bizonyos városi kiváltságokkal, mint például a szabad bíró- és tanácsválasztás, vásártartási jog stb., de a ”mezővárosi” cím a falusias jellegen és életmódon lényegében mit sem változtatott. A városra vonatkozó legrégibb ismert adatunk 1452-ből való, amikor két bírája is volt Hatvannak: Warcz István és Chepe (Csépe) Mátyás, sőt jegyzői hivatala, ”kancelláriája” is. 1444-ben jogot kapott a mezőváros országos vásárok megtartására, és már a XV. század közepétől “harmincad hivatalt” is létesítettek, hogy az átmenő kereskedelmi forgalmat a kor szokásainak megfelelően megvámolják. Ez a jog a későbbiekben is megmaradt. Ezen időszakban a településen 25 iparost írtak össze, akik valószínűleg kereskedtek is. A középkori Hatvan lakói három alkalommal is tanúi lehettek országgyűléseknek és részleges gyűléseknek. Az 1442. augusztus 10-i országgyűlés közkegyelmet és birtokaik visszaadását ígérte azoknak, akik I. Ulászló király uralmát elismerik. Az 1505. június 24-i országgyűlésre csak a fegyveres köznemesség jött el. A török fenyegetés árnyékában, 1525. június 24-től júliusig itt tartották az úgynevezett “lármás” országgyűlést, ahol a köznemesek leváltották a nádort és a kancellárt, Werbőczy István lett az új nádor. A közelgő török támadás hírére 1523-1536 között Guthy Országh János, Jerosini Brodarics István és Perényi Miklós váci püspökök megépítették a város védelméül szolgáló palánkvárat. Egymással párhuzamosan - a tervezett fal vastagságának megfelelően gerendákat, fatörzseket ástak függőlegesen a talajba, a két cölöpsort vékony vesszővel fallá fonták, a két sövényfal közét pedig agyaggal, agyagos földdel töltötték kis és ledöngölték. Végül a kialakított várfalat agyaggal körültapasztották. A vár a kutatók különböző forrásokkal alátámasztott véleménye szerint - a Zagyva keleti, bal partján emelkedett, a folyó könyökszerű kanyarulata védelmében, nyugati és részben délnyugati oldalán a Zagyvától határolva. 1536-ban Mohamed aga (szendrói) és Khoszreo boszniai bég egyesített seregeikkel megtámadták és kifosztották a várost, de a várat nem szállták meg. Ám 1544-ben a várat kapitányai - Dancs Pál és Ambrus - Visegrád és Nógrád elestének hírére-felégették és Egerbe menekültek. Mohamed bég kardcsapás nélkül foglalta el, és hozzákezdett az újjáépítéshez, majd Deli Curt basa vezetésével őrséget is hagyott benne. 1666-ban itt járt Evlija Cselebi a következőképpen írja le a várat: ”fületlen kupához hasonlít. A kupa hasa a külső vár… a várnak palánk és tömésfal kerítése háromszorosan erős fal, s mindegyik között mély árok van. A szőlődomboktól távol, síkságon, a Zagyva folyó mocsarai és ingoványai között, keleti irányban, egy ágyúlövésnyi hosszúságban áll a vár,…(melynek árkaiban) a Zagyva folyó vize folyik. Az árkokban lövésnyi távolságra tengerhez hasonló mocsár és ingovány fogja körül. … (A város temetője is ez oldalon van, mivel ezen a helyen száraz a föld és nem mocsaras, … E külváros keleti részén, … egy dombon, mintegy ezer szőlőkert díszlik … vize és levegője igen kellemes.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vár és külváros utcáiról és házairól is leírást ad, ”pontosan” megadva az épületek számát is, akkor valóban azt kell mondanunk, hogy ez az első részletes településtörténeti leírás, melynek adatait a mai állapotokkal is egybe lehet vetni. A török harcok idején még hajóhíd is épült a várat körülvevő árkon, a meglévő híd mellett, de magán a széles folyású Zagyván is volt másik három híd, amelyeken a budai útra lehetett kijutni. 1544-től szandzsák székhely. A lakosság összlétszáma ekkor hozzávetőleg 5-600 fő lehetett. A korabeli metszetek tanúsága szerint a törökök minaretet és fürdőt is építettek itt, melynek nyomaira nem sikerült rátalálni. A város csak 1686-ban szabadult meg a töröktől. A hódoltság megszűnését évekig tartó vizsgálat, vita (Neoaquistica comissio Újszerzeményi Bizottság, mely a birtokviszonyokat volt hivatva rendezni) követte. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok hadi élelmiszerbázist tartottak fenn Hatvanban, s itt állomásozott a híres Bezerédj-ezred. A harci cselekmények miatt ezidőtájt több alkalommal a városban tartotta üléseit Pest-Pilis-Solt Vármegye képviselő-testülete. 1710-ben a város a császáriak kezére került, valószínűleg ekkor kezdődik meg a vár köveinek elhordása. Rá öt évre egy összeírás a megye 6 városa között említi Hatvant, ahol - Gyöngyös mellett - legszámosabban laktak úgynevezett armális nemesek, akik csak címeres levelet kaptak, földbirtokkal azonban nem rendelkeztek. A város 1719-től III. Károly király engedélyével évente négy vásárt tarthatott. A hatvani uradalomnak 1723-ban Starhemberg gróf lett az ura, valószínűleg ekkor semmisült meg véglegesen a palánkvár. Tőle 1746-ban Grassalkovich Antal vásárolta meg, és az ő kegyurasága idején épültek a város barokk stílusú műemlékei: a római katolikus plébániatemplom, a plébániaház, a kastély, a posztógyár, a gombospusztai major. A XVII. század végén még tiszta magyar törzslakosságú Hatvanban 1700-1747 és 1774-1784 között, már 730 magyar, 286 német 356 szláv és 10 egyéb hangzású névvel bíró család költözött be. Németek már 1701-ben feltűntek, de 1770-ben és 1774-ben települnek be tömegesen. Elsősorban Grassalkovich Antal volt az, aki szívesen telepített a Rajna vidékéről, a trieri és kölni érsekségből, valamint Elzászból főleg iparosokat. Ezek leszármazottjainak egy része ma is itt él teljesen elmagyarosodva, nyelvét, esetleg nevét is elhagyva. Korábban nagy számban költöztek ide tót, szlovák telepesek. Zömmel földművelők voltak, elsősorban a Felvidékről érkeztek. Sokan aratóként kerültek az uradalomba, hamarosan elmagyarosodtak. Betelepült néhány görög, szerb (rác) kereskedő, bolgár kertész. 1711-ben 582-re teszi, majd hozzávetőleg arányos növekedéssel számolva ez a szám 1722-re eléri az 1050-et, 1787-re pedig a 2108-at. Az Európán végigsöprő pestisjárvány 1790-ben elérte Hatvant is. A betegeket a kapucinus rend tagjai igyekeztek gyógyítani. Ekkor májustól decemberig 532-en haltak meg, a lakosság közel 60%-a. A XVIII. század végén a XIX. század elején céhekbe tömörült iparosok élénk kereskedelmi élete jellemezte a települést. A 33 iparos megoszlása: 14 takács, 5 csizmadia, 2-2 kerékgyártó, szűcs, ács és nyerges mester valamint 1-1 cipész, szabó, mészáros, pék, lakatos és borbély. Az 1848-49-es szabadságharcban több hatvani honvéd is harcolt. 1849. április 2-án Hatvannál vívták meg a tavaszi hadjárat első győztes csatáját, ahol Gáspár András a VII. hadtest parancsnoka Jozef Wysocki lengyel légiósaival karöltve legyőzte Schlik túlerőben lévő seregét. A szabadságharc bukása után itt is érezhető volt a megtorpanás, és csak a kiegyezés utáni vasútépítés megindulása lendített egyet a város fejlődésén. A kialakult vasúti csomópont, az 1889-ben létesült cukorgyár hozta azt, hogy a XX. század elején a város lakosságából már több mint 500-an “ipari” tevékenységet folytattak. 1901-ben hatalmas árvíz pusztít Hatvanban, amely mindinkább felhívta a figyelmet arra, hogy kiépítsék a Zagyva folyó gátrendszerét. Ez évben helyezik üzembe a Hatvan-Selyp távbeszélővonalat is. 1904-től pedig megindul a város villamos közvilágítása. 1905-ben járványkórházat létesített a város sőt ekkora már 5 kilométeres kiépített úthálózattal is rendelkezik, amelyet újabb 7 kilométeres út és három áteresz építése követ. Dr. Borovszky Samu adatai szerint 1909-ben “tulajdonképpeni iparral foglalkozik 992 férfi, 104 nő, összesen 1096; házi és népiparral 1 férfi, 1 nő, összesen kettő; vándoriparral 3 férfi. A meglévő cukorgyár mellett gőzmalom, téglagyár, cement-, tetőcserép és betoncsőgyár, szeszgyár és koporsó és bútorgyár működött Hatvanban. Újabb megtorpanás a város történelmében az I. Világháború; az áldozatok emlékét egy szobor őrzi ma is. Az őszirózsás forradalom hírére itt is megalakul a munkástanács, majd a vörösőr egységek, a város jó néhány polgárát elvei miatt agyonlőtték. Az 1920-as években megindult urbanizálási folyamat egyik hátráltatója volt a rendezetlen, szilárd útburkolat és járda nélküli utcák, a nyitott árkok, a sártenger, amelyet gödrös mocsaras területek csúfítottak. Csak nagyon lassan tudta a város vezetése ezt megszüntetni és csak 1925-ben indult meg a valamelyest tervszerűnek mondható építkezések felgyorsulása. Az 1930-as évek világgazdaságában bekövetkező pangás a kisgazdaságokban dolgozó parasztok mellett kihatott az ipari munkásságra is. A II. Világháború előszele nyomasztólag hatott a polgárságra, de megviselte a katonaköteles korú férfiakat is. Újabb és újabb behívóparancsok, a frontra induló katonavonatok, a megjelenő zsidótörvények tovább rontották a közhangulatot. A zsidó lakosság gettóba zárása, a gyöngyösi és pásztói izraeliták ideszállítása és elhurcolása, a közellátás bizonytalansága, a mindinkább közeledő front hatása, a szövetséges csapatok felderítő repülései már szinte előrevetítik a város egyik legnagyobb tragédiáját. Bár a repülőgépekről figyelmeztető röpcédulák ezreit dobták le, mégis 1944. szeptember 20-án a vasútállomáson hatalmas tömegek vártak az induló vonatokra. Délelőtt 10 órakor kezdődött a légiriadó, a szerelvények nagy részét elindították a nyílt pályára, és a vasutasok hiába kérték az utasokat, hogy ne menjenek az óvóhelyekre mégis sokan a biztonságosnak hitt betonbunkereket választották. A több hullámban támadó repülőgépek hatalmas pusztítást végeztek. A támadás áldozatainak számáról ma is eltérőek a vélemények, de a többszáz fős polgári áldozat emlékét ma emléktábla vigyázza. A II. Világháborút követően az országban elsőként Hatvant nyilvánították várossá 1945. június 27-én. Az elinduló demokratizálódási folyamat választási eredményei itt is az országoshoz hasonlóan alakultak. Az 1940-es évek végén hatalomra kerülő helyi kommunista vezetés nem nézte jó szemmel a városban létező szerzetesrend működését. Az 1950 elején hozott országos rendelet később feloszlatta ezeket, így 1950 júniusában több hívő is megjelent az újhatvani ferences kolostor környékén, hogy megakadályozzák a rendelkezések végrehajtását. A megyei és országos politikai vezetők elrendelték az államvédelmis alakulatok bevetését, miközben több mint 30 vasutast letartóztattak. Őket később családjukkal együtt Kistarcsára, majd Hortobágyra internálták, és a túlélők csak többévi kényszermunka után térhettek vissza lakhelyükre. Az 1956 októberi budapesti forradalom híre is hamar megérkezett Hatvanba, és a városon keresztül dübörgő szovjet tankok egyértelmű állásfoglalásra késztették a lakosság egy részét. Megalakult a Forradalmi Tanács, itt is többen hittek a demokratizálódó változásokban. 1957 elején jó néhány hatvani került így a “népi demokratikus rendőrség börtöneibe”. Egészen 1969-ig a város járási székhely, fokozatosan kiépülő intézményhálózattal, gombamód szaporodó lakótelepekkel, egyre duzzadó népességszámmal. A zömmel két élelmiszeripari gyárra épülő ipari struktúra nemigen engedte meg más munkaerő igényes üzem idetelepítését az 1970-80-as években. Ennek következménye most érezhető igazán, a privatizációt követően a térség munkanélküliségi problémái a jelenlegi városvezetés egyik legnyomasztóbb gondjává váltak.
A római katolikus temploma barokk stílusban épült a középkori templom helyén 1757-ben, Oraschek Ignác tervei alapján. Homlokzati tornya órás, órapárkányos, hagymasisakos. Egyhajós, háromszakaszos, tágas templombelső jellemzi, pillérekkel és párkánnyal erősen tagozott. Belső berendezése: barokk szószék és oltárok. Itt látható Jakobey Károly oltárképe is. A pécsi székesegyházból származnak az igen szép padok és stallumok, melyek Speth Ferenc és Schwerer József munkái.
A Grassalkovich-kastély barokk épület. 1763-ban, barokk stílusban épült, Jung József tervei szerint két szárnnyal bővült. Egyemeletes, középrizalitos épület. Igen szép kosáríves kapuja van, felette atlaszok által tartott balluszteres erkély. Tört ívű, címeres oromzat és zsindelyes kupola teszi harmonikussá az épületet.
A római katolikus temploma barokk stílusban épült a középkori templom helyén 1757-ben, Oraschek Ignác tervei alapján. Homlokzati tornya órás, órapárkányos, hagymasisakos. Egyhajós, háromszakaszos, tágas templombelső jellemzi, pillérekkel és párkánnyal erősen tagozott. Belső berendezése: barokk szószék és oltárok. Itt látható Jakobey Károly oltárképe is. A pécsi székesegyházból származnak az igen szép padok és stallumok, melyek Speth Ferenc és Schwerer József munkái.
A Grassalkovich-kastély barokk épület. 1763-ban, barokk stílusban épült, Jung József tervei szerint két szárnnyal bővült. Egyemeletes, középrizalitos épület. Igen szép kosáríves kapuja van, felette atlaszok által tartott balluszteres erkély. Tört ívű, címeres oromzat és zsindelyes kupola teszi harmonikussá az épületet.
http://em.bloglog.hu/page/8/
