Kisbér 5282 lakosú (2012. január 1.) város Bakonyalja kistérség központja. A helységet érinti a 81-es főközlekedési út, valamint az 5-ös/Székesfehérvár- Komárom/ és 13-as/Tatabánya-Pápa/ vasútvonal. Nevének eredetéről többféle monda és találgatás ismert, de bizonyosat ma sem tudunk. Az egyik legbájosabb eredetlegenda 1907-ből, a Kisbér és Vidéke elnevezésű, 1892-1915 között kiadott helyi, vasárnaponként megjelenő hetilapból való:
“… Hajdan, amikor még a Kis- és Nagy magyar alföld édesvízi tenger vala, e tájon sellők, szirének és hableányok éltek, akiket egy kis- és egy nagybéres őrzött. Mikor az öreg föld a negyedik korszakába lépett megrázkódott minden íziben. Hegyek merültek el és völgyek emelkedtek felszínre nyomdokán. Az édesvizű tenger hableányait a kis és nagybéres elosztá testvériesen és megalapították a hajdani szirénfészek felszikkadt pázsitján Kis és Nagybér községeket…” Tisztelet a korabeli szerzőnek, bizton szerette a lakóhelyét, ám a valódi történet vélhetően kevésbé lírai. A nélkül, hogy meg kívánnánk bántani azokat, akik vallják, a “bér” szónak köze lenne a település nevéhez, kijelenthetjük, hogy az ilyen irányú fejtegetésnek vajmi kevés alapja lehet. Annál is inkább, mert az államalapítást követő évszázadok a latin nyelv uralma alatt teltek el, különösen az egyházi és a világi ügyekben, legfőképpen a jogi ügyletekben. Egy 1277-ben kelt, megrongálódott, de 1477-ben át- vagy újraírt oklevélben a hajdani elődtelepülés nevét latin szövegkörnyezetben “Beyr”-ként olvashatjuk. A számtalan lehetőség közül a magunk részéről a személynév-eredetre voksolunk. Egyes források ugyanis határozottan megemlékeznek a honfoglaló magyarok között a Byer nevű nemzetségről, sőt egy Béer nevű vitézről is. Nem kizárt , hogy e nemzetség vagy vitéz valamelyik tagja vagy leszármazottja e vidéken élt a honfoglalás után, s a nevét a hely így örökítette tovább. Annál is inkább, mert egyéb, jelentős földrajzi alakzat, hegy, orom, netán folyó, amely névadóként számításba jöhetne nem volt, nincs a környezetben. Másik érvként pedig azt az egyszerű tényt hozhatjuk fel, hogy a térség legtöbb települését személy után nevezték el. A település közvetlen szomszédsága patakvölgyekkel szabdalt, hullámos síkság. Kisbér története évezredekre nyúlik vissza, a természetföldrajzi környezet - víz, erdő - kedvező feltételeket nyújtott az ősember számára is a megtelepedéshez. Egy bizonyos , Marossy János nevezetű tatai gyógyszerész, aki amatőr régész is volt egyben, a XIX. század közepén úgynevezett obszidián nyílhegyeket gyűjtött össze a környéken. Ezekről annyit kell tudni, hogy hozzávetőlegesen 6-8000 évesek lehetnek. Maga az obszidián egy kőzetfajta, gyakorlatilag üvegszerűen megmerevedett láva, a pattintott kőszerszámok kedvelten használt alapanyaga. A Nemzeti Múzeumnak adományozott nyílhegyekhez egy kőből pattintott tőr is társult, amely a vizsgálatok tanúsága szerint a késői bronzkorból, az időszámításunk előtti 4000-1000 évek közötti időkből származik. A város szűkebb - tágabb körzetében lévő településekhez kötődő őskori leletek is azt igazolják, hogy az emberiség hajnalától lakott volt a vidék . Ez a bizonyos, 1277-ben kiállított okirat ugyan nem maradt fenn, de 200 évvel később Báthory István országbíró szó szerint újraírta, átemelte egy újabb okiratban, az akkor prépost kérésére, mert egyrészt az eredeti pecsétje megsérült, másrészt a birtok hovatartozását illetően vita merült fel. Az utóbbi, hitelesítetett oklevelet III. András, Károly Róbert és Zsigmond király is ellátta pecsétjével.
Talán nem érdektelen, ha a kezdeteket meghatározó, gyakorlatilag eredetinek tekinthető, a Mátyás király országbírája, Báthory István által írt oklevél egy részét magyar fordításban - latinul írták – idézem: “… Mi, Báthory István , a fenséges fejedelemnek, Mátyásnak - aki Magyarország, Csehország, Dalmácia, Croatia királyának országbírája, emlékezetébe ajánljuk és jelen levelünkkel tudtára adjuk mindazoknak, akiknek üdvös, hogy Szent Mihály arkangyal ünnepe oktávjának ötvenhatodik napján, amidőn a királyság nemeseivel enyhe törvénykezéssel foglalatoskodtunk és bírósági ülést tartottunk, tisztelendő Csepeli Benedek úr, hántai prépost, a veszprémi egyház vikáriusa és kanonokja személyesen megjelent előttünk, és bíróilag megvizsgáltatta néhai László király úr két levelét - amelyekben Ethey és három Beyernek nevezett falu eladományozásáról kiváltságos módon adott ki -, mivel gondatlan őrzésük folytán a pecsétjük megsérült és összetöredezett. Állhatatosan kért bennünket a tekintetben is, hogy miután megszemléltük és megvizsgáltuk a levelek romlott állapotát, és úgy találtuk, hogy azokat írásmódjukat, pecsétjeiket, selymét és stílusukat tekintve valóban jogos, ésszerű és elegendő érvényességgel adták ki, méltóztassunk megengedni és felújítani neki átírásunkban a kiváltságos leveleket…” Meglehetősen pontossággal ismerjük egyébként a város “ős történetét”, tudjuk, hogy a környéket - Alsó- és Felsőbottyán, Ivánka, Aka, Tamás, Tarcs, Vasdinnye, Nádas - közvetlenül a tatárjárás után, az előbbiekben idézett királyi oklevél 1277-es kiadása előtt a Vasdinnyey család bérelte. Az ezt követő katolikus, a kiskiskirályok egymás közötti marakodásai, az egyház birtokszerző törekvései következtében kapta kárpótlásul a hántai prépost a három Beyr-majort és Etét. A majorok 1302 körül elnéptelenedtek, 1323-tól szerepelnek újra a korabeli feljegyzésekben lakott helyekként, ám 1348-ban súlyos pestisjárvány söpör végig a vidéken, az akkoriban két Beyr-ként említett majorság ismét puszta lesz. 1356-tól megint a hántai prépost veszi kezelésbe a birtokot, amelynek egyes falvait utakkal kötik össze. Zegrai Miklós esztergomi kanonokra bízza ekkor a pápa a hántai prépostságot, s ő látványosan fejleszti azt. A dinamikus fejlődés időszaka 1435-ben megszakad, miután a cseszneki várnagyok erőszakkal elfoglalják a prépostság birtokainak nagyobb részét. Szakcsi Vince prépost a királytól kap segítséget a javak visszaszerzésére, ám ennek fejébe az uralkodónak adományozza Kis és Nagybért, Ászárt és Etét. 1445-ben a két bér újra a prépostsághoz tartozik, de alig egy év után zálogként Dinnyei Vas László lesz az ura, csaknem ötven éven át. Így érkezünk el a kiinduló ponthoz, 1477-hez, amikor is Báthory István országbíró újra IV. László 1277-es illetőleg I. Lajos 1361-ben kiadott , a prépostságot birtokba helyező okiratát. Maga a birtok azonban csak 12 évvel később, 1489-ben kerül vissza a prépostság fennhatósága alá. 1514-ben, a Dózsa-féle jobbágyfelkelés zűrzavaros időszakot hoz a hántai prépostságra is, s mivel annak sorsa évszázadok óta összeforrt Kis- és Nagybér sorsával, az utóbbiakat is feldúlják a keresztes hadak. A kirabolt és lerombolt javakat bérbeadással kísérlik meg pótolni a harci zaj elülte után. 1517-ben Vas Máté és Csepi József vette bérbe Kisbattyánpusztát. A török 1529-ben, Győr felé nyomultában a földdel tette egyenlővé a vidéket, ami még megmaradt, azt a következő nagy hadjárat során, 1543-ban döntötte romba a hántai prépostság minden jószágával együtt. Az utóbbiról ezt követően hallgatnak a krónikák, hírmagja sem maradt. A hódoltság idején vissza-visszaszivárogtak a jobbágyok, a térség uratlan, vagy éppen az urak marakodásnak színtere volt. Az ingatag helyzet egy időre azzal zárult, hogy Enyingi Török István, megegyezvén a törökkel erőszakkal rátelepedett a birtokra. Őt mások követték, módszereik nem különböztek, ezért az itt maradottaknak keserves sors jutott osztályrészül. Az összes nehézség ellenére, Kisbér lakossága folyamatosan gyarapodott, az 1600-as évek végére már 64 portát számláltak a faluban. A történelmi idők azonban újabb sorsfordulókat tartogattak a török kiűzése után, a Rákóczi-féle szabadságharc során Bottyán János többször megfordult seregeivel a térségben, egy ideig ideiglenes főhadiszállása is itt volt . Kisbér 1709-ben került ismét a császáriak kezére, s a szabadságküzdelmeket lezáró, 1711-es szatmári békekötés idejére lakosságában jelentősen megfogyatkozott. A Kisbér környéki falvak ismételten a birtokok megszerzésére irányuló csatározások színtereivé váltak, a népességet járványok tizedelték. Későbbi sorsa az 1740-ben trónra lépő Mária Terézia uralkodása alaűtt “rendeződött” , ugyanis a két bért Nozdroviszky Miklós és Damkackl József szerzi meg, az uralkodó kegyajándékaként Vasdinnye,-Nagy-Dinnye,- Battyán,- Ivánka,- Tarcs,- Nádasd,- Apáthy - pusztákat báró Toussainet József Ferenc kapta meg. 1755-től a báró bérbe adta őket, ám egy 100000 forintos kölcsönt nem tudott visszafizetni Németújvári Batthyány Lajos nádornak, így az adósság fejében a Kisbér központú birtokok új, hosszú, évszázadra meghatározó gazdára leltek. Az ügylet nem ment simán , a nádor több éves perlekedés árán és további 2205860 forint lefizetése mellett vásárolta meg a környéket, immáron nem csak Tomssainet bárótól. Hanem a többi tulajdonostól is.
A nádor 1760-ban kezdi meg a kastély építését, halála után pedig - 1765 - legkisebb fia, Batthyány Tódor mintagazdaságot alakít ki az uradalomból, amely virágzásnak indul. A birtok halastavain malmok működtek, egy ideig az országban elsőként itt próbálkoztak nagyüzemi dohánytermesztéssel, ám a francia vállalkozó kísérlete 2 év alatt kudarcba fulladt. A Kisbér központú mintagazdaság Nádasdpusztájára német telepesek érkeztek az 1770-es évek elején, ők honosították meg a környéken a nagybani méhészkedést. Az uradalomban az iparosodás első csírái is megjelentek, sörfőző, posztóüzem, majolika műhely működött, a hatalmas tehenészet és a juhállomány híre messzi földre eljutott. Az 1784-87-es népszámlálás idején már közel 1500 ember lakta az alig tíz év alatt mezővárosi rangra emelkedett település-együttest. 1780-ban kezdtek hozzá a mai templom építéséhez, amely azonban csak jó negyven évvel később kapta meg tornyait, Batthyány Kázmér jóvoltából, Batthyány Tódor 1813-ban halt meg fia Batthyány Antal József tovább folytatta az uradalmi központ bővítését, a kastélyt körülölelő angol parkban színházat, hatalmas üvegházat épített. Hogy mindezt megtehette, ahhoz az is kellett, hogy a napóleoni háborúk időszaka fellendítse a gazdaságot. A hadmozdulatokat nagyobb veszteségek nélkül átvészelte az uradalom, Batthyány Antal József azonban 1828-ban meghalt, a birtokot két fia, Gusztáv és Kázmér örökölte. S lótenyésztés kisbéri meghonosítását Batthyány Gusztávnak köszönhetjük., ő hozatott ide 1830 tájékán angol telivéreket. A két testvér időközben megosztotta a hagyatékot, Kisbér ura Batthyány Kázmér lett, aki féltő gondossággal irányította a gazdálkodást. A viszonylagos jólétnek azonban egy 1836-ban kirobbant kolerajárvány vetett véget, amely a lakosság nagy részét a halálba vitte. A környék meg- és fenntartó erejét bizonyítja a tény, hogy a település alig egy évtized alatt pótolta a hatalmas vérveszteséget. Fényes Elek korabeli leírásából tudjuk, hogy Kisbér 1847-48-ban több mint 20000 lelket számlált, zömében római katolikusok lakták. Miközben az utazó dicséri a szépen adó gabonatáblákat, érzékelteti a környék értékét is, amikor ezt írja: ” … Egy egész jobbágytelek ára, melynek illetősége összesen 42 holdra rúg, házzal s más járandóságaival együtt 1800 ezüst forint körül áll . A népgazdaság három nyomásos s meglehetős szorgalommal űzetik, úgyhogy apronkint a luczerna termesztés is divatba kezd jönni. Az uradalom által a vonósok számára a többi pusztákon is, igen célszerűen űzetik a zöldtengeri termesztése, s ezek egész nyáron ezzel istállóztatnak…”
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmei már nyomban az induláskor érintették Kisbért. A pákozdi csatában jobb szárnyát vesztett Jellasics horvát bán által vezetett császári sereg főerői október 3-án bevonultak a településre, teljesen kifosztották, sok embert és jószágot lemészároltak. Móga csapatai üldözték ki őket, október 6-án. A későbbiekben említést érdemel még, hogy 1848 decemberében Perczel Mór csapatai itt várták be Görgey seregét, aztán a móri csatában vereséget szenvedtek. A település többször cserélt gazdát a szabadságharc idején, a végén pedig urat is, mivel Batthyány Kázmér gróf külügyminiszteri tárcát vállalt a Szemere-kormányban, ezért a világosi fegyverletétel után emigrálnia kellett. Ferenc József császár a Batthyány birtokot elkobozta, de egyben tartotta, 1853. július 8-án pedig egy Királyi Katonai Ménes kialakítását rendelte el. A feladattal Ritter Ferenc altábornagyot bízták meg, aki egy műszaki zászlóaljjal szállásolta el Kisbéren magát. Alig hat év alatt alakította ki azt az épületegyüttest amely még napjainkban is látható: az istállókat, lovardát, kórházépületet, valamint Batthyány-Parrag-, Pala-, Losoncz-puszta és Vasdinnye lakóépületeit.
Ászárt 1784-ben 866-an lakták, 1848-ban már több mint 1500-an. A XIX. században jelentős fejlődésnek indult a falu a századvégen kezdte meg a termelését a monarchia akkori legnagyobb keményítőgyára. Az 1890-től működő Kisbér-füzitői Egyesült Gyár Rt. 200 embert foglalkoztatott ,az alapanyag-termelést egy hozzátartozó, 2 holdas földterület segítette. A helyiek számára a burgonyakeményítőt előállító gyárral egyidőben épült téglagyár is munkalehetőséget biztosított. Az 1930-as évek közepén Ászárt 1450-en lakták, a legtöbb család a földművelésből és állattenyésztésből tartotta el magát. Többek között azon a birtokon is munkát találtak, amelyet 1896-ban herceg Schwarzenberg Alajos létesített azzal a céllal, hogy telivér lovakat tenyésszen. Az ászári ménes értékes állatait külföldön is vásárolták, a sikeres működés időszakát a herceg 1937-ben bekövetkezett halála szakította meg. A helyi szőlészet-borászat is történelmi hagyományokkal rendelkezik, az Ászár- Bársonyos borvidék központja. A helyi termelőszövetkezet 1950-ben alakult, a községet 1977-ben csatolták Kisbérhez, napjainkban is a város részét képezi. Ászár nagy szülötte a kiváló színésznő Jászay Mari (1850-1926), akinek emlékét a róla elnevezett utcában a szülőház őrzi, immáron emlékházként. A hajdani Kisbér fejlődést a Batthyányiak megjelenése segítette elő a gazdaság terményeinek feldolgozására sorra létrejöttek azok az üzemek, amelyek az iparosodás alapjait jelentették. Malmok, Posztóüzem, majolika-műhely, gépműhely szolgálta ki a ménest és a birtokot. Az intenzív állattenyésztés kialakulása után a birtokon jelentős állományt képviseltek a szarvasmarhák, az 1902-ben indult tejházban évi 380 ezer liter tejet dolgoztak fel. A Kisbér környékén található, pannontengeri agyagmárga kiaknázása 1889-ben kezdődött meg a helyi tégla- és cserépgyárban, amely a későbbi modernizálás után évente 2 millió tégla és cserép előállítására volt alkalmas.
Hántáról eddig is sokat szóltunk, hiszen már az 1200-as évek elejétől prépostság működött itt, s akkor is Kis-, Közép és Nagybér a fennhatósága alá tartozott. A Szent Mihály Arkangyalról elnevezett társas káptalan és prépostság a térség meghatározó egyházi központja, úgynevezett hiteles hely volt, a magyar uralkodók évszázadokon keresztül kitüntetett figyelemben részesítették. Első okleveles említése 1239-ből, IV. Béla király idejéből, a későbbi okiratok arról tanúskodnak, hogy 1253-ban már monostor állt itt. A kor hitelesített okiratait a “hiteles helyeken” állították ki, az első hántait 1253-ban.
Hánta Kisbértől délre fekszik, alig egy karnyújtásnyira. Nevét a “hant” , göröngy, kupac szavunkból eredeztetik, amely személynév volt egykoron.
A prépostság és a falu történetét a török időkig jól ismerjük, a török hadak a második nagy hadjárat idején, 1543-ban pusztították végleg el, az egyházi épületekkel együtt, amelynek jószerével romjai sem maradtak fen. A Nádasd pusztán fellelhető falmaradványokat a valamikori monostor épületének egy részével azonosítják. A török időkben elnéptelenedett faluban az 1700-as évek elején érkeztek evangélikus magyar telepesek. A környező birtokokkal együtt Mária Terézia Hántát is kincstárnokának, Toussainet bárónak adományozta, aki ugyan 1755-ben eladta, de az új tulajdonos, Bélai Horváth József jószerével alig szedhette hasznait, mert több évi pereskedés és háromszori egyezségkötés után báró Batthyány Lajosé lett a környék. Hánta nagyobb arányú betelepítését a környék fejlődésének elindításban kiemelkedő részt vállaló Batthyány Lajos báró végezte el. A helyi evangélikus hívek először Magyarszombathelyre jártak vallásgyakorlatra, helyi gyülekezetüket 1786-ban szervezték meg, a helyi egyházi iskolával együtt. Az 1784-87-es népszámlálás elvégzői 95 házat találtak Hántán, amelyben 596 ember lakott. A hántai evangélikus anyagyülekezet megalakulása 1805-ben történt, a templomot 3 évvel korábban építették fel. A helyi iskolaépület 1913-ban készült. A település sorsa mindig is összeforrott Kisbérével, bár másik vármegyéhez, megyéhez tartozott. 1950-ben csatolták Veszprém megyétől Komáromhoz, 1972-ben már Hánta nagyközség. Ászár nevét egy azal nevű, illir törzstől származtatják, mások az Azarias személynévre esküsznek. A határában talált leletek azt bizonyítják, hogy már az ős ember is megtelepedett itt, a későbbi római-kori időkben jelentősebb katonai bázist hoztak létre a környéken. A föld alól egy római kori, katonai diploma is előkerült. Ászár nevét 1268-ban kelt okirat említi először, de már korábban létezett. Királyi birtokként tartották nyilván, területének nagy részét a hántai prépostság kapta meg 1358-ban, 1394-ben a Kanizsaiak, Zsigmond király hűséges embere, Kanizsai János fiainak tulajdonába adják. Az új tulajdonosok elzálogosítják, így kerül a Rozgonyiakhoz 1456-ban, 4000 arany fejében. Előbb Veszprém, később Fejér vármegyéhez tartozik, a török kiűzése után Komárom vármegyéhez csatolják. A Rozgonyiak ugyancsak egy zálogügylet kapcsán adtak túl rajta. Bajnai Both Ambrushoz került, tőle 1495-ben Somi Józsához, majd 1513-ban Enyingi Török Imre , később annak fia Bálint lett a tulajdonosa. Az első török hadjárat 1529-ben teljesen elpusztította, de néhány évvel később már ismét benépesült. Ekkor a pannonhalmi apátság, illetőleg Szolgagyőri György özvegye birtokolta. Gróf Galántai Esterházy Miklós Bedeghy Nyári Pálné gyermekeitől vásárolta meg 1628-ban, ám a falu felét Zichy Istvánnak zálogosította el, 16666-ban Esterházy Ferenc szerezte vissza. Református magyarok lakták, akik az üldözés elől elmenekültek, helyükre katolikusok telepedtek le. A türelmi rendelet hatására visszatértek a reformátusok és 1787-ben újjászervezték az anyaegyházukat. 1792-ben pedig templomukat is megépítették. A római katolikus templom1777-ben készült el, ám a plébánia csak 1803-ban alakult. 1836-ban az evangélikusok temploma is felépült.
A Kisbér település 1970-ben kapta meg a nagyközségi címet, 1986. január 1-étől viselheti a városi rangot. Hánta 1972-ben vált részévé, Ászárt, Etét 1977-ben csatolták hozzá, Ete 1990-ben önálló közigazgatású községként folytatta életét, Hánta napjainkban is a város része.
“… Hajdan, amikor még a Kis- és Nagy magyar alföld édesvízi tenger vala, e tájon sellők, szirének és hableányok éltek, akiket egy kis- és egy nagybéres őrzött. Mikor az öreg föld a negyedik korszakába lépett megrázkódott minden íziben. Hegyek merültek el és völgyek emelkedtek felszínre nyomdokán. Az édesvizű tenger hableányait a kis és nagybéres elosztá testvériesen és megalapították a hajdani szirénfészek felszikkadt pázsitján Kis és Nagybér községeket…” Tisztelet a korabeli szerzőnek, bizton szerette a lakóhelyét, ám a valódi történet vélhetően kevésbé lírai. A nélkül, hogy meg kívánnánk bántani azokat, akik vallják, a “bér” szónak köze lenne a település nevéhez, kijelenthetjük, hogy az ilyen irányú fejtegetésnek vajmi kevés alapja lehet. Annál is inkább, mert az államalapítást követő évszázadok a latin nyelv uralma alatt teltek el, különösen az egyházi és a világi ügyekben, legfőképpen a jogi ügyletekben. Egy 1277-ben kelt, megrongálódott, de 1477-ben át- vagy újraírt oklevélben a hajdani elődtelepülés nevét latin szövegkörnyezetben “Beyr”-ként olvashatjuk. A számtalan lehetőség közül a magunk részéről a személynév-eredetre voksolunk. Egyes források ugyanis határozottan megemlékeznek a honfoglaló magyarok között a Byer nevű nemzetségről, sőt egy Béer nevű vitézről is. Nem kizárt , hogy e nemzetség vagy vitéz valamelyik tagja vagy leszármazottja e vidéken élt a honfoglalás után, s a nevét a hely így örökítette tovább. Annál is inkább, mert egyéb, jelentős földrajzi alakzat, hegy, orom, netán folyó, amely névadóként számításba jöhetne nem volt, nincs a környezetben. Másik érvként pedig azt az egyszerű tényt hozhatjuk fel, hogy a térség legtöbb települését személy után nevezték el. A település közvetlen szomszédsága patakvölgyekkel szabdalt, hullámos síkság. Kisbér története évezredekre nyúlik vissza, a természetföldrajzi környezet - víz, erdő - kedvező feltételeket nyújtott az ősember számára is a megtelepedéshez. Egy bizonyos , Marossy János nevezetű tatai gyógyszerész, aki amatőr régész is volt egyben, a XIX. század közepén úgynevezett obszidián nyílhegyeket gyűjtött össze a környéken. Ezekről annyit kell tudni, hogy hozzávetőlegesen 6-8000 évesek lehetnek. Maga az obszidián egy kőzetfajta, gyakorlatilag üvegszerűen megmerevedett láva, a pattintott kőszerszámok kedvelten használt alapanyaga. A Nemzeti Múzeumnak adományozott nyílhegyekhez egy kőből pattintott tőr is társult, amely a vizsgálatok tanúsága szerint a késői bronzkorból, az időszámításunk előtti 4000-1000 évek közötti időkből származik. A város szűkebb - tágabb körzetében lévő településekhez kötődő őskori leletek is azt igazolják, hogy az emberiség hajnalától lakott volt a vidék . Ez a bizonyos, 1277-ben kiállított okirat ugyan nem maradt fenn, de 200 évvel később Báthory István országbíró szó szerint újraírta, átemelte egy újabb okiratban, az akkor prépost kérésére, mert egyrészt az eredeti pecsétje megsérült, másrészt a birtok hovatartozását illetően vita merült fel. Az utóbbi, hitelesítetett oklevelet III. András, Károly Róbert és Zsigmond király is ellátta pecsétjével.
Talán nem érdektelen, ha a kezdeteket meghatározó, gyakorlatilag eredetinek tekinthető, a Mátyás király országbírája, Báthory István által írt oklevél egy részét magyar fordításban - latinul írták – idézem: “… Mi, Báthory István , a fenséges fejedelemnek, Mátyásnak - aki Magyarország, Csehország, Dalmácia, Croatia királyának országbírája, emlékezetébe ajánljuk és jelen levelünkkel tudtára adjuk mindazoknak, akiknek üdvös, hogy Szent Mihály arkangyal ünnepe oktávjának ötvenhatodik napján, amidőn a királyság nemeseivel enyhe törvénykezéssel foglalatoskodtunk és bírósági ülést tartottunk, tisztelendő Csepeli Benedek úr, hántai prépost, a veszprémi egyház vikáriusa és kanonokja személyesen megjelent előttünk, és bíróilag megvizsgáltatta néhai László király úr két levelét - amelyekben Ethey és három Beyernek nevezett falu eladományozásáról kiváltságos módon adott ki -, mivel gondatlan őrzésük folytán a pecsétjük megsérült és összetöredezett. Állhatatosan kért bennünket a tekintetben is, hogy miután megszemléltük és megvizsgáltuk a levelek romlott állapotát, és úgy találtuk, hogy azokat írásmódjukat, pecsétjeiket, selymét és stílusukat tekintve valóban jogos, ésszerű és elegendő érvényességgel adták ki, méltóztassunk megengedni és felújítani neki átírásunkban a kiváltságos leveleket…” Meglehetősen pontossággal ismerjük egyébként a város “ős történetét”, tudjuk, hogy a környéket - Alsó- és Felsőbottyán, Ivánka, Aka, Tamás, Tarcs, Vasdinnye, Nádas - közvetlenül a tatárjárás után, az előbbiekben idézett királyi oklevél 1277-es kiadása előtt a Vasdinnyey család bérelte. Az ezt követő katolikus, a kiskiskirályok egymás közötti marakodásai, az egyház birtokszerző törekvései következtében kapta kárpótlásul a hántai prépost a három Beyr-majort és Etét. A majorok 1302 körül elnéptelenedtek, 1323-tól szerepelnek újra a korabeli feljegyzésekben lakott helyekként, ám 1348-ban súlyos pestisjárvány söpör végig a vidéken, az akkoriban két Beyr-ként említett majorság ismét puszta lesz. 1356-tól megint a hántai prépost veszi kezelésbe a birtokot, amelynek egyes falvait utakkal kötik össze. Zegrai Miklós esztergomi kanonokra bízza ekkor a pápa a hántai prépostságot, s ő látványosan fejleszti azt. A dinamikus fejlődés időszaka 1435-ben megszakad, miután a cseszneki várnagyok erőszakkal elfoglalják a prépostság birtokainak nagyobb részét. Szakcsi Vince prépost a királytól kap segítséget a javak visszaszerzésére, ám ennek fejébe az uralkodónak adományozza Kis és Nagybért, Ászárt és Etét. 1445-ben a két bér újra a prépostsághoz tartozik, de alig egy év után zálogként Dinnyei Vas László lesz az ura, csaknem ötven éven át. Így érkezünk el a kiinduló ponthoz, 1477-hez, amikor is Báthory István országbíró újra IV. László 1277-es illetőleg I. Lajos 1361-ben kiadott , a prépostságot birtokba helyező okiratát. Maga a birtok azonban csak 12 évvel később, 1489-ben kerül vissza a prépostság fennhatósága alá. 1514-ben, a Dózsa-féle jobbágyfelkelés zűrzavaros időszakot hoz a hántai prépostságra is, s mivel annak sorsa évszázadok óta összeforrt Kis- és Nagybér sorsával, az utóbbiakat is feldúlják a keresztes hadak. A kirabolt és lerombolt javakat bérbeadással kísérlik meg pótolni a harci zaj elülte után. 1517-ben Vas Máté és Csepi József vette bérbe Kisbattyánpusztát. A török 1529-ben, Győr felé nyomultában a földdel tette egyenlővé a vidéket, ami még megmaradt, azt a következő nagy hadjárat során, 1543-ban döntötte romba a hántai prépostság minden jószágával együtt. Az utóbbiról ezt követően hallgatnak a krónikák, hírmagja sem maradt. A hódoltság idején vissza-visszaszivárogtak a jobbágyok, a térség uratlan, vagy éppen az urak marakodásnak színtere volt. Az ingatag helyzet egy időre azzal zárult, hogy Enyingi Török István, megegyezvén a törökkel erőszakkal rátelepedett a birtokra. Őt mások követték, módszereik nem különböztek, ezért az itt maradottaknak keserves sors jutott osztályrészül. Az összes nehézség ellenére, Kisbér lakossága folyamatosan gyarapodott, az 1600-as évek végére már 64 portát számláltak a faluban. A történelmi idők azonban újabb sorsfordulókat tartogattak a török kiűzése után, a Rákóczi-féle szabadságharc során Bottyán János többször megfordult seregeivel a térségben, egy ideig ideiglenes főhadiszállása is itt volt . Kisbér 1709-ben került ismét a császáriak kezére, s a szabadságküzdelmeket lezáró, 1711-es szatmári békekötés idejére lakosságában jelentősen megfogyatkozott. A Kisbér környéki falvak ismételten a birtokok megszerzésére irányuló csatározások színtereivé váltak, a népességet járványok tizedelték. Későbbi sorsa az 1740-ben trónra lépő Mária Terézia uralkodása alaűtt “rendeződött” , ugyanis a két bért Nozdroviszky Miklós és Damkackl József szerzi meg, az uralkodó kegyajándékaként Vasdinnye,-Nagy-Dinnye,- Battyán,- Ivánka,- Tarcs,- Nádasd,- Apáthy - pusztákat báró Toussainet József Ferenc kapta meg. 1755-től a báró bérbe adta őket, ám egy 100000 forintos kölcsönt nem tudott visszafizetni Németújvári Batthyány Lajos nádornak, így az adósság fejében a Kisbér központú birtokok új, hosszú, évszázadra meghatározó gazdára leltek. Az ügylet nem ment simán , a nádor több éves perlekedés árán és további 2205860 forint lefizetése mellett vásárolta meg a környéket, immáron nem csak Tomssainet bárótól. Hanem a többi tulajdonostól is.
A nádor 1760-ban kezdi meg a kastély építését, halála után pedig - 1765 - legkisebb fia, Batthyány Tódor mintagazdaságot alakít ki az uradalomból, amely virágzásnak indul. A birtok halastavain malmok működtek, egy ideig az országban elsőként itt próbálkoztak nagyüzemi dohánytermesztéssel, ám a francia vállalkozó kísérlete 2 év alatt kudarcba fulladt. A Kisbér központú mintagazdaság Nádasdpusztájára német telepesek érkeztek az 1770-es évek elején, ők honosították meg a környéken a nagybani méhészkedést. Az uradalomban az iparosodás első csírái is megjelentek, sörfőző, posztóüzem, majolika műhely működött, a hatalmas tehenészet és a juhállomány híre messzi földre eljutott. Az 1784-87-es népszámlálás idején már közel 1500 ember lakta az alig tíz év alatt mezővárosi rangra emelkedett település-együttest. 1780-ban kezdtek hozzá a mai templom építéséhez, amely azonban csak jó negyven évvel később kapta meg tornyait, Batthyány Kázmér jóvoltából, Batthyány Tódor 1813-ban halt meg fia Batthyány Antal József tovább folytatta az uradalmi központ bővítését, a kastélyt körülölelő angol parkban színházat, hatalmas üvegházat épített. Hogy mindezt megtehette, ahhoz az is kellett, hogy a napóleoni háborúk időszaka fellendítse a gazdaságot. A hadmozdulatokat nagyobb veszteségek nélkül átvészelte az uradalom, Batthyány Antal József azonban 1828-ban meghalt, a birtokot két fia, Gusztáv és Kázmér örökölte. S lótenyésztés kisbéri meghonosítását Batthyány Gusztávnak köszönhetjük., ő hozatott ide 1830 tájékán angol telivéreket. A két testvér időközben megosztotta a hagyatékot, Kisbér ura Batthyány Kázmér lett, aki féltő gondossággal irányította a gazdálkodást. A viszonylagos jólétnek azonban egy 1836-ban kirobbant kolerajárvány vetett véget, amely a lakosság nagy részét a halálba vitte. A környék meg- és fenntartó erejét bizonyítja a tény, hogy a település alig egy évtized alatt pótolta a hatalmas vérveszteséget. Fényes Elek korabeli leírásából tudjuk, hogy Kisbér 1847-48-ban több mint 20000 lelket számlált, zömében római katolikusok lakták. Miközben az utazó dicséri a szépen adó gabonatáblákat, érzékelteti a környék értékét is, amikor ezt írja: ” … Egy egész jobbágytelek ára, melynek illetősége összesen 42 holdra rúg, házzal s más járandóságaival együtt 1800 ezüst forint körül áll . A népgazdaság három nyomásos s meglehetős szorgalommal űzetik, úgyhogy apronkint a luczerna termesztés is divatba kezd jönni. Az uradalom által a vonósok számára a többi pusztákon is, igen célszerűen űzetik a zöldtengeri termesztése, s ezek egész nyáron ezzel istállóztatnak…”
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmei már nyomban az induláskor érintették Kisbért. A pákozdi csatában jobb szárnyát vesztett Jellasics horvát bán által vezetett császári sereg főerői október 3-án bevonultak a településre, teljesen kifosztották, sok embert és jószágot lemészároltak. Móga csapatai üldözték ki őket, október 6-án. A későbbiekben említést érdemel még, hogy 1848 decemberében Perczel Mór csapatai itt várták be Görgey seregét, aztán a móri csatában vereséget szenvedtek. A település többször cserélt gazdát a szabadságharc idején, a végén pedig urat is, mivel Batthyány Kázmér gróf külügyminiszteri tárcát vállalt a Szemere-kormányban, ezért a világosi fegyverletétel után emigrálnia kellett. Ferenc József császár a Batthyány birtokot elkobozta, de egyben tartotta, 1853. július 8-án pedig egy Királyi Katonai Ménes kialakítását rendelte el. A feladattal Ritter Ferenc altábornagyot bízták meg, aki egy műszaki zászlóaljjal szállásolta el Kisbéren magát. Alig hat év alatt alakította ki azt az épületegyüttest amely még napjainkban is látható: az istállókat, lovardát, kórházépületet, valamint Batthyány-Parrag-, Pala-, Losoncz-puszta és Vasdinnye lakóépületeit.
Ászárt 1784-ben 866-an lakták, 1848-ban már több mint 1500-an. A XIX. században jelentős fejlődésnek indult a falu a századvégen kezdte meg a termelését a monarchia akkori legnagyobb keményítőgyára. Az 1890-től működő Kisbér-füzitői Egyesült Gyár Rt. 200 embert foglalkoztatott ,az alapanyag-termelést egy hozzátartozó, 2 holdas földterület segítette. A helyiek számára a burgonyakeményítőt előállító gyárral egyidőben épült téglagyár is munkalehetőséget biztosított. Az 1930-as évek közepén Ászárt 1450-en lakták, a legtöbb család a földművelésből és állattenyésztésből tartotta el magát. Többek között azon a birtokon is munkát találtak, amelyet 1896-ban herceg Schwarzenberg Alajos létesített azzal a céllal, hogy telivér lovakat tenyésszen. Az ászári ménes értékes állatait külföldön is vásárolták, a sikeres működés időszakát a herceg 1937-ben bekövetkezett halála szakította meg. A helyi szőlészet-borászat is történelmi hagyományokkal rendelkezik, az Ászár- Bársonyos borvidék központja. A helyi termelőszövetkezet 1950-ben alakult, a községet 1977-ben csatolták Kisbérhez, napjainkban is a város részét képezi. Ászár nagy szülötte a kiváló színésznő Jászay Mari (1850-1926), akinek emlékét a róla elnevezett utcában a szülőház őrzi, immáron emlékházként. A hajdani Kisbér fejlődést a Batthyányiak megjelenése segítette elő a gazdaság terményeinek feldolgozására sorra létrejöttek azok az üzemek, amelyek az iparosodás alapjait jelentették. Malmok, Posztóüzem, majolika-műhely, gépműhely szolgálta ki a ménest és a birtokot. Az intenzív állattenyésztés kialakulása után a birtokon jelentős állományt képviseltek a szarvasmarhák, az 1902-ben indult tejházban évi 380 ezer liter tejet dolgoztak fel. A Kisbér környékén található, pannontengeri agyagmárga kiaknázása 1889-ben kezdődött meg a helyi tégla- és cserépgyárban, amely a későbbi modernizálás után évente 2 millió tégla és cserép előállítására volt alkalmas.
Hántáról eddig is sokat szóltunk, hiszen már az 1200-as évek elejétől prépostság működött itt, s akkor is Kis-, Közép és Nagybér a fennhatósága alá tartozott. A Szent Mihály Arkangyalról elnevezett társas káptalan és prépostság a térség meghatározó egyházi központja, úgynevezett hiteles hely volt, a magyar uralkodók évszázadokon keresztül kitüntetett figyelemben részesítették. Első okleveles említése 1239-ből, IV. Béla király idejéből, a későbbi okiratok arról tanúskodnak, hogy 1253-ban már monostor állt itt. A kor hitelesített okiratait a “hiteles helyeken” állították ki, az első hántait 1253-ban.
Hánta Kisbértől délre fekszik, alig egy karnyújtásnyira. Nevét a “hant” , göröngy, kupac szavunkból eredeztetik, amely személynév volt egykoron.
A prépostság és a falu történetét a török időkig jól ismerjük, a török hadak a második nagy hadjárat idején, 1543-ban pusztították végleg el, az egyházi épületekkel együtt, amelynek jószerével romjai sem maradtak fen. A Nádasd pusztán fellelhető falmaradványokat a valamikori monostor épületének egy részével azonosítják. A török időkben elnéptelenedett faluban az 1700-as évek elején érkeztek evangélikus magyar telepesek. A környező birtokokkal együtt Mária Terézia Hántát is kincstárnokának, Toussainet bárónak adományozta, aki ugyan 1755-ben eladta, de az új tulajdonos, Bélai Horváth József jószerével alig szedhette hasznait, mert több évi pereskedés és háromszori egyezségkötés után báró Batthyány Lajosé lett a környék. Hánta nagyobb arányú betelepítését a környék fejlődésének elindításban kiemelkedő részt vállaló Batthyány Lajos báró végezte el. A helyi evangélikus hívek először Magyarszombathelyre jártak vallásgyakorlatra, helyi gyülekezetüket 1786-ban szervezték meg, a helyi egyházi iskolával együtt. Az 1784-87-es népszámlálás elvégzői 95 házat találtak Hántán, amelyben 596 ember lakott. A hántai evangélikus anyagyülekezet megalakulása 1805-ben történt, a templomot 3 évvel korábban építették fel. A helyi iskolaépület 1913-ban készült. A település sorsa mindig is összeforrott Kisbérével, bár másik vármegyéhez, megyéhez tartozott. 1950-ben csatolták Veszprém megyétől Komáromhoz, 1972-ben már Hánta nagyközség. Ászár nevét egy azal nevű, illir törzstől származtatják, mások az Azarias személynévre esküsznek. A határában talált leletek azt bizonyítják, hogy már az ős ember is megtelepedett itt, a későbbi római-kori időkben jelentősebb katonai bázist hoztak létre a környéken. A föld alól egy római kori, katonai diploma is előkerült. Ászár nevét 1268-ban kelt okirat említi először, de már korábban létezett. Királyi birtokként tartották nyilván, területének nagy részét a hántai prépostság kapta meg 1358-ban, 1394-ben a Kanizsaiak, Zsigmond király hűséges embere, Kanizsai János fiainak tulajdonába adják. Az új tulajdonosok elzálogosítják, így kerül a Rozgonyiakhoz 1456-ban, 4000 arany fejében. Előbb Veszprém, később Fejér vármegyéhez tartozik, a török kiűzése után Komárom vármegyéhez csatolják. A Rozgonyiak ugyancsak egy zálogügylet kapcsán adtak túl rajta. Bajnai Both Ambrushoz került, tőle 1495-ben Somi Józsához, majd 1513-ban Enyingi Török Imre , később annak fia Bálint lett a tulajdonosa. Az első török hadjárat 1529-ben teljesen elpusztította, de néhány évvel később már ismét benépesült. Ekkor a pannonhalmi apátság, illetőleg Szolgagyőri György özvegye birtokolta. Gróf Galántai Esterházy Miklós Bedeghy Nyári Pálné gyermekeitől vásárolta meg 1628-ban, ám a falu felét Zichy Istvánnak zálogosította el, 16666-ban Esterházy Ferenc szerezte vissza. Református magyarok lakták, akik az üldözés elől elmenekültek, helyükre katolikusok telepedtek le. A türelmi rendelet hatására visszatértek a reformátusok és 1787-ben újjászervezték az anyaegyházukat. 1792-ben pedig templomukat is megépítették. A római katolikus templom1777-ben készült el, ám a plébánia csak 1803-ban alakult. 1836-ban az evangélikusok temploma is felépült.
A Kisbér település 1970-ben kapta meg a nagyközségi címet, 1986. január 1-étől viselheti a városi rangot. Hánta 1972-ben vált részévé, Ászárt, Etét 1977-ben csatolták hozzá, Ete 1990-ben önálló közigazgatású községként folytatta életét, Hánta napjainkban is a város része.
http://kd.bloglog.hu/page/13/
