1989. január 29.

(Múlt éjjel jelképes álmot láttam:
Beléptem egy emberekkel teli templomba. Éppen szentmisét mutattak be. Nagy tömeg volt, sokan álltak, a levegõ megtelt tömjénillattal. A pap egy dobozt hozott magával, és mi mindannyian tudtuk, hogy ebben a dobozban van az eleven galamb. Ki akarta engedni, hogy körülöttünk repkedjen és örömet szerezzen nekünk. A galamb kiszabadult, és körülöttünk repkedett. Mindnyájan kinyújtottuk kezünket, hogy ránk szálljon. Tudtuk, hogy ha megtenné, az kegyelem lenne. A galamb, amelynek égszínkék színe volt, felém repült. Ereztem, hogy szeretem, és azt is tudtam, hogy õ is szeret engem. Leereszkedett felé nyújtott karomra, és elhelyezkedett ujjaimon. Tiszteletteljes öröm vett körül, néhányan meglepõdtek, néhányan azt remélték, hogy hozzájuk is odarepül. De újból körberepült, és még egyszer leereszkedett ujjaimra. Ovatosan kezembe vettem, és szeretettel bal arcomhoz szorítottam, közel fülemhez. Hallottam szapora szívverését, erõsen dobogott a szíve.
Azután egyedül találtam magamat, amint egy ösvényen haladtam. Ennek az ösvénynek mindkét oldalán ismeretlen kis állatok falták fel egymást könyörtelenül. Az úton egy patkány jött felém, hogy megijesszen. Szájában egy állatot hozott. Nem féltem. És hogy megmutassam a patkánynak, hogy itt én “parancsolok”, meggyorsítottam lépéseimet. Észrevette és félreállt. Az út mellett hátulról megtámadott egy mókust és valósággal felfalta.
Azután körülbelül hét méter távolságban tõlem, utamat egy kígyó keresztezte, az út egyik oldaláról a másikra tekeredve. Hálát adtam Istennek, hogy észrevettem, hiszen átlátszó volt, mint a celofán, hogy ne lássák meg az emberek, és gyanútlanul rálépjenek, hogy megharaphassa õket. Nem féltem tõle, sõt elhatároztam, hogy átlépek rajta, így kerülöm el. A hátam mögött, jobb oldalamon, váratlanul még egy kígyó tûnt fel, de ez másfajta volt. Ez “támadó”kígyó volt. Ez is átlátszó volt, egy kevés mintával hátán. Olyan vékony volt, mint az ujjam, de három méter hosszú.
Azon kaptam magam, hogy futok, de mennyei Atyám hirtelen felemelt a földrõl. Ugy három méter magasan lehettem a föld fölött, mégis féltem, hogy az a hosszú kígyó felegyenesedve elér engem. Akkor mennyei Atyám tovább vitt lebegve a kígyók felett, és egy barátom közelében tett le a földre. Mindketten az ösvény végén álltunk. Egy fal volt ott, ami a zsákutcát zárta el! Jobbra fordítottam fejemet, mert zajt hallottam. Észrevettem, hogy az elsõ kígyó valamit keres. Rászóltam barátomra, aki nem látta a kígyót: “Ne mozdulj, maradj csendben!”Nem akartam megmondani, hogy kígyó van ott, nehogy ijedtében megmozduljon. Láttam, amint a második kígyó is odajött az elsõ közelébe. Akkor az elsõ kígyó éhesen, vadul megtámadta a vékony kígyót és undorító zajjal felfalta. Megkönnyebbültem és béke töltött el, mert tudtam, hogy ezt a kígyót most csak az alvás érdekli, és bennünket békén hagy.)

Üldözõid szeme láttára foglak táplálni. Magamhoz emellek, hogy rád ne tapossanak. Én vagyok az, aki rád hullatom igazságosságom harmatát, és egyetlen embernek sem engedem meg, hogy kitépjen téged, virágom! Én õrizlek, és Abbád karjaiban vagy elrejtve. Ne félj, közeledben vagyok. A Szeretet szeret téged!