Máriahalom 672 lakosú (2010. január 1.) község Pilisvörösvártól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik. A bronzkortól lakták, római és középkori leleteket is feltártak itt a régészek. A faluról először 1255-ben tettek említést Terra Keroa (Keroa földje) néven. 1271-től egységesen a Kerwa név fordul elő írásos formában, 1471-től a Kyrwa, a török korban Kirbaként tettek róla említést. A község neve feltételezések szerint szláv eredetű (a kriva jelentése görbe), a néphagyomány szerint egy nem tisztázott korból származó téglának köszönheti nevét, ezen a Kriw felirat volt olvasható. 1783-84-ben Kirvaként említik, a falu első, 1796-os pecsétjén a Kerwa elnevezés állt, a németek Kirwallnak nevezték. 1936. július 1-jétől Kirva a Máriahalom nevet viseli.
A település mai területén 11 kőkorszaki kőeszközt találtak, a bronzkor idején már mezőgazdasági termelés folyt a területen, ebből az időszakból agyagedényeket tártak fel. Később a kelták telepedtek meg a vidéken, őket követték a rómaiak, a település mai helyén három római villa is épült.
A korai Árpád-korban csak szórványtelepülések voltak a falu mai területén, később alakult ki az állandó település, 1255-ben említik először oklevél Terra Keroa (Keroa földje) néven. 1273-ban az óbudai apácák tulajdonába került, akik jobbágyaikkal halastavat építettek, amelynek maradványi ma is megtalálhatóak. A középkori lassú fejlődésnek a török hódítás vetett véget.
1526 után állandósultak a háborúk, a terület fokozatosan elnéptelenedett, a táj elvadult, ennek ellenére az 1570-es adólajstrom idején a környék falvai közül Csolnok és Kesztölc mellett Kirva is lakott volt, 8 családban összesen 12 adózót írtak össze, a nevek alapján feltételezhetően magyar falu volt. A 17. században már nem szerepel egyetlen összeírásban sem, elpusztult.
A török kiűzése után Kirva újra az apácák birtoka lett, majd a klarisszák 1782-es feloszlatása után a Vallásalap tulajdonába szállt át. A falu első újkori lakói Csolnokról érkeztek, azonban az elvadult határnak csak hatodát tudták megművelni. A munkáskezek és adózók hiánya miatt II. József 1784-ben felgyorsította a még lakatlan, ritkán lakott területek benépesítését, így Kirvára is a Német Birodalomból érkeztek betelepülők, akiknek 10 évnyi adómentességet ígértek.
A Vallásalap telepítési biztosa irányította a betelepítést, a tevékenységének köszönhetően egy év alatt 100 család jelentkezett főleg Württemberg tartományból, akiknek a 10 évnyi adómentességen felül még házat és gazdasági felszerelést is ígértek. A családok 1785 nyarán hajóztak le a Dunán Almásfüzitőig, néhányan életüket vesztették az út során. A telepesek Füzitőről Csolnokra és (Pilis) Csabára kerültek, ugyanis a telepítési biztos által ígért kész házak és gazdasági felszerelés helyett csak egy ritkán lakott, elvadult puszta várta őket. 1786 márciusáig nem történt érdemi változás az ügyükben, így a telepesen a Helytartótanácshoz fordultak panasszal, ennek eredményeképpen a 1786 nyarán megkezdődött a falu építése. A betelepülés után egy évvel megkezdődött az igaerő, a gazdasági- és háztartási felszerelések szétosztása. A németországi telepesekhez 6 belső telepes család is csatlakozott, ők is németek voltak, közülük négy Csolnokról (köztük a falu első lakói), kettő Taksonyból érkezett. 1786 nyarának végére elkészült a parasztok és iparosok 50 háza, ezekbe költözött a 300 telepes, 1787-re a zsellérek házai is felépültek. A korábbi elvadult puszta rövid időn belül termő kultúrtájjá változott, az 1800-as években káposzta, kender, búza, rozs, kukorica és burgonya termesztése mellett szőlőműveléssel is foglalkoztak a falu lakói.[8]
Barokk stílusú római katolikus temploma 1820 és 1822 között épült Szent János tiszteletére. 1848 szeptemberében 15 máriahalmi nemzetőr szolgált Görgey Artúr Buda felé előrenyomuló csapatában. 1866-ban kolerajárvány pusztított a faluban, amely 72 áldozatot követelt (a népesség 15%-ka), a megfogyatkozott népesség pótlására több család érkezett Perbálról és Csolnokról. A népesség nyelvi összetétele nem változott, továbbra is 95%-ka német anyanyelvű volt, azonban a lakosság negyede beszélt magyarul is. A századfordulón a máriahalmiak döntő többsége, 80%-ka mezőgazdaságból élt, a foglalkoztatottsági szerkezetben meghatározó volt még a kereskedelem és az egyre növekvő jelentőségű bányászat is. A huszadik század kezdetén javultak a piacra termelő gazdák szállítási lehetőségei, 1896-ra kiépült a Budapest-Esztergom vasútvonal, amelyet Pilisjászfalunál tudtak elérni. 1910-ben megkezdődött a Dorogra vezető 13 km-es makadámút építése.
Az első világháború alapjaiban változtatta meg a falu mindennapjait; a fiatal férfiak döntő többsége - 52 fő - behívót kapott, a népesség megélhetése szempontjából elengedhetetlen mezőgazdasági munkák során a hiányzó munkaerőt nők, gyerekek és idősek pótolták. A viszontagságos körülmények között betakarított terményeket rekvirálták, a háborút követő zűrzavaros időszak során tovább romlott a helyzet, 1919 augusztusában a megszálló román csapatok kifosztották a települést, a lovakat, bort, szénát és a gabonát is elszállították.
* Késő barokk stílusú római katolikus temploma
* Török-kút, melyet a hagyomány szerint még a törökök építettek.
* A Szőlőhegy pincesora.
* Darányi-kúria
http://kd.bloglog.hu/page/13/
A település mai területén 11 kőkorszaki kőeszközt találtak, a bronzkor idején már mezőgazdasági termelés folyt a területen, ebből az időszakból agyagedényeket tártak fel. Később a kelták telepedtek meg a vidéken, őket követték a rómaiak, a település mai helyén három római villa is épült.
A korai Árpád-korban csak szórványtelepülések voltak a falu mai területén, később alakult ki az állandó település, 1255-ben említik először oklevél Terra Keroa (Keroa földje) néven. 1273-ban az óbudai apácák tulajdonába került, akik jobbágyaikkal halastavat építettek, amelynek maradványi ma is megtalálhatóak. A középkori lassú fejlődésnek a török hódítás vetett véget.
1526 után állandósultak a háborúk, a terület fokozatosan elnéptelenedett, a táj elvadult, ennek ellenére az 1570-es adólajstrom idején a környék falvai közül Csolnok és Kesztölc mellett Kirva is lakott volt, 8 családban összesen 12 adózót írtak össze, a nevek alapján feltételezhetően magyar falu volt. A 17. században már nem szerepel egyetlen összeírásban sem, elpusztult.
A török kiűzése után Kirva újra az apácák birtoka lett, majd a klarisszák 1782-es feloszlatása után a Vallásalap tulajdonába szállt át. A falu első újkori lakói Csolnokról érkeztek, azonban az elvadult határnak csak hatodát tudták megművelni. A munkáskezek és adózók hiánya miatt II. József 1784-ben felgyorsította a még lakatlan, ritkán lakott területek benépesítését, így Kirvára is a Német Birodalomból érkeztek betelepülők, akiknek 10 évnyi adómentességet ígértek.
A Vallásalap telepítési biztosa irányította a betelepítést, a tevékenységének köszönhetően egy év alatt 100 család jelentkezett főleg Württemberg tartományból, akiknek a 10 évnyi adómentességen felül még házat és gazdasági felszerelést is ígértek. A családok 1785 nyarán hajóztak le a Dunán Almásfüzitőig, néhányan életüket vesztették az út során. A telepesek Füzitőről Csolnokra és (Pilis) Csabára kerültek, ugyanis a telepítési biztos által ígért kész házak és gazdasági felszerelés helyett csak egy ritkán lakott, elvadult puszta várta őket. 1786 márciusáig nem történt érdemi változás az ügyükben, így a telepesen a Helytartótanácshoz fordultak panasszal, ennek eredményeképpen a 1786 nyarán megkezdődött a falu építése. A betelepülés után egy évvel megkezdődött az igaerő, a gazdasági- és háztartási felszerelések szétosztása. A németországi telepesekhez 6 belső telepes család is csatlakozott, ők is németek voltak, közülük négy Csolnokról (köztük a falu első lakói), kettő Taksonyból érkezett. 1786 nyarának végére elkészült a parasztok és iparosok 50 háza, ezekbe költözött a 300 telepes, 1787-re a zsellérek házai is felépültek. A korábbi elvadult puszta rövid időn belül termő kultúrtájjá változott, az 1800-as években káposzta, kender, búza, rozs, kukorica és burgonya termesztése mellett szőlőműveléssel is foglalkoztak a falu lakói.[8]
Barokk stílusú római katolikus temploma 1820 és 1822 között épült Szent János tiszteletére. 1848 szeptemberében 15 máriahalmi nemzetőr szolgált Görgey Artúr Buda felé előrenyomuló csapatában. 1866-ban kolerajárvány pusztított a faluban, amely 72 áldozatot követelt (a népesség 15%-ka), a megfogyatkozott népesség pótlására több család érkezett Perbálról és Csolnokról. A népesség nyelvi összetétele nem változott, továbbra is 95%-ka német anyanyelvű volt, azonban a lakosság negyede beszélt magyarul is. A századfordulón a máriahalmiak döntő többsége, 80%-ka mezőgazdaságból élt, a foglalkoztatottsági szerkezetben meghatározó volt még a kereskedelem és az egyre növekvő jelentőségű bányászat is. A huszadik század kezdetén javultak a piacra termelő gazdák szállítási lehetőségei, 1896-ra kiépült a Budapest-Esztergom vasútvonal, amelyet Pilisjászfalunál tudtak elérni. 1910-ben megkezdődött a Dorogra vezető 13 km-es makadámút építése.
Az első világháború alapjaiban változtatta meg a falu mindennapjait; a fiatal férfiak döntő többsége - 52 fő - behívót kapott, a népesség megélhetése szempontjából elengedhetetlen mezőgazdasági munkák során a hiányzó munkaerőt nők, gyerekek és idősek pótolták. A viszontagságos körülmények között betakarított terményeket rekvirálták, a háborút követő zűrzavaros időszak során tovább romlott a helyzet, 1919 augusztusában a megszálló román csapatok kifosztották a települést, a lovakat, bort, szénát és a gabonát is elszállították.
* Késő barokk stílusú római katolikus temploma
* Török-kút, melyet a hagyomány szerint még a törökök építettek.
* A Szőlőhegy pincesora.
* Darányi-kúria
http://kd.bloglog.hu/page/13/
