Epöl 622 lakosú (2010. január 1.) község Nyergesújfalutól 16 kilométerre, délre fekszik. Epöl község már a magyarok honfoglalása előtt is lakott település volt, amit a falu határában előkerült régészeti leletek is bizonyítanak.
Első írásos említése 1225-ből maradt fenn Epely néven. A későbbiekben Epel, Epeei, Epöll és Epely néven említik a különböző források.
Epöl első ismert lakosa és birtokosa Epelyi Vendégi volt, aki 1225-ben az esztergomi káptalan előtt hitelesítette, hogy epelyi földjét, rétjét és haraszt nevű erdőrészét jobbágyainak beleegyezésével Epelyi Benedeknek és fiának Motodnak 4 '/2 márkáért eladja.
Epöl vidékét a tatárok 1242 tavaszán végigpusztították, amit a község lakossága elég hamar kihevert.
Epélyi Benedek családján kívül a királynéknak is voltak birtokai Epölön. Az itt élők egy része hadba szálló jobbágy volt, más része pedig az esztergomi és budai királyi udvarnak szállított meghatározott mennyiségű bort évente.
V. István király 1270. július 26-án Epölt, valamint bort adományozó jobbágyait az esztergomi káptalannak adományozta. Az epöli jobbágyok ezt zokon vették, mert királyi jobbágyként előnyösebb, kiváltságosabb helyzetben voltak, mint a nagybirtokosok jobbágyai.
IV. László király 1274-ben megerősítette atyjának V. Istvánnak az esztergomi káptalannak tett adományát, amit X. Gergely pápa 1275. január 5-én Lyonban keltezett leiratával hagyott jóvá. Az adományozó okiratban olvasható az alábbi idézet:
„ Ez a falu a királyi asztal, vagyis a budai királyi pince szolgálatára volt (ad Regiom mentem, sen clicém regale de Buda). Az ehhez a földhöz tartozó szőlőművesek Magyarország királyainak, a mi ősatyáinknak évenként szolgálatuk címén, ősi kötelezettségük révén bizonyos mennyiségű bort szoktak szolgáltatni, I. István király Őket, valamint a falu, illetve a föld összes szőlőit a felszereléssel, a haszonnal és joggal együtt, a neki és nekünk is kedves esztergomi szent káptalannak ajándékozta… ”
1284-ben IV. László felesége Erzsébet királyné az Epölön lévő birtokaiból, újabb birtokrészt adományozott a káptalannak.
A 14. és 15. századból két epöli peres ügyről maradt fenn rövid feljegyzés.
Az 1526-os mohácsi vész után a törökök fokozatosan végigpusztították a Duna jobb partján fekvő településeket.
Az esztergomi járás legtöbb falva, köztük Epöl is 1532-ben elpusztult. Több mint száz év elteltével válik újra lakott településsé. Az első magyar betelepülők mellett szlovák és német telepesek is érkeztek a faluba. A református magyarok 1714-ben elköltöztek a faluból. A faluban megtelepedett szlovákok és németek a római katolikus vallású magyarokkal kötött vegyes házasságok következtében a múlt század végére elmagyarosodtak.
A falu férfi lakossága közel két évszázadig szén- és kőzetbányászatból élt, ezek megszűnte után pedig a környéken folytattak különböző tevékenységeket. Mindemellett a helybéli lakosság egy része a mezőgazdaságból tartja fenn magát.
A község jelentősebb műemlék jellegű épülete az 1805-ben felépített késő barokk római katolikus templom. Figyelemre méltó három oltára közül a főoltár, amely fából készült, s a román stílus jegyeit viseli magán.
Ugyancsak megtekintésre érdemesek az oltárokon lévő szobrok is. Több művészeti értékű festménye között a főoltárkép is említésre méltó, amely Jézus keresztelését ábrázolja a Jordán folyóban. A szertartásokhoz használt kegytárgyak közül is számos értékes darab van a templomban.
Első írásos említése 1225-ből maradt fenn Epely néven. A későbbiekben Epel, Epeei, Epöll és Epely néven említik a különböző források.
Epöl első ismert lakosa és birtokosa Epelyi Vendégi volt, aki 1225-ben az esztergomi káptalan előtt hitelesítette, hogy epelyi földjét, rétjét és haraszt nevű erdőrészét jobbágyainak beleegyezésével Epelyi Benedeknek és fiának Motodnak 4 '/2 márkáért eladja.
Epöl vidékét a tatárok 1242 tavaszán végigpusztították, amit a község lakossága elég hamar kihevert.
Epélyi Benedek családján kívül a királynéknak is voltak birtokai Epölön. Az itt élők egy része hadba szálló jobbágy volt, más része pedig az esztergomi és budai királyi udvarnak szállított meghatározott mennyiségű bort évente.
V. István király 1270. július 26-án Epölt, valamint bort adományozó jobbágyait az esztergomi káptalannak adományozta. Az epöli jobbágyok ezt zokon vették, mert királyi jobbágyként előnyösebb, kiváltságosabb helyzetben voltak, mint a nagybirtokosok jobbágyai.
IV. László király 1274-ben megerősítette atyjának V. Istvánnak az esztergomi káptalannak tett adományát, amit X. Gergely pápa 1275. január 5-én Lyonban keltezett leiratával hagyott jóvá. Az adományozó okiratban olvasható az alábbi idézet:
„ Ez a falu a királyi asztal, vagyis a budai királyi pince szolgálatára volt (ad Regiom mentem, sen clicém regale de Buda). Az ehhez a földhöz tartozó szőlőművesek Magyarország királyainak, a mi ősatyáinknak évenként szolgálatuk címén, ősi kötelezettségük révén bizonyos mennyiségű bort szoktak szolgáltatni, I. István király Őket, valamint a falu, illetve a föld összes szőlőit a felszereléssel, a haszonnal és joggal együtt, a neki és nekünk is kedves esztergomi szent káptalannak ajándékozta… ”
1284-ben IV. László felesége Erzsébet királyné az Epölön lévő birtokaiból, újabb birtokrészt adományozott a káptalannak.
A 14. és 15. századból két epöli peres ügyről maradt fenn rövid feljegyzés.
Az 1526-os mohácsi vész után a törökök fokozatosan végigpusztították a Duna jobb partján fekvő településeket.
Az esztergomi járás legtöbb falva, köztük Epöl is 1532-ben elpusztult. Több mint száz év elteltével válik újra lakott településsé. Az első magyar betelepülők mellett szlovák és német telepesek is érkeztek a faluba. A református magyarok 1714-ben elköltöztek a faluból. A faluban megtelepedett szlovákok és németek a római katolikus vallású magyarokkal kötött vegyes házasságok következtében a múlt század végére elmagyarosodtak.
A falu férfi lakossága közel két évszázadig szén- és kőzetbányászatból élt, ezek megszűnte után pedig a környéken folytattak különböző tevékenységeket. Mindemellett a helybéli lakosság egy része a mezőgazdaságból tartja fenn magát.
A község jelentősebb műemlék jellegű épülete az 1805-ben felépített késő barokk római katolikus templom. Figyelemre méltó három oltára közül a főoltár, amely fából készült, s a román stílus jegyeit viseli magán.
Ugyancsak megtekintésre érdemesek az oltárokon lévő szobrok is. Több művészeti értékű festménye között a főoltárkép is említésre méltó, amely Jézus keresztelését ábrázolja a Jordán folyóban. A szertartásokhoz használt kegytárgyak közül is számos értékes darab van a templomban.
http://kd.bloglog.hu/page/13/
Keresztelő Szent János templomKözépkori templomáról az 1701. évi visitatio canonica emlékezik meg: „Epöl Bajna fiókja, amelynek temploma 200 év előtt egész az alapokig szétzúzatott.” Az 1732-es visitatio canonica szerint a régi alapokon építik az új templomot a falutól ezer lépésre. Éppen messzesége miatt 1802-ben lebontják, és anyagából 1805-ben a mai, késő barokk, műemlék templomot (230 m2) emelik. A régi templom helyét „az öreg-szentegyház dűlő” őrzi. 1952–69 között a templomot és az egyházi tulajdonban levő lelkészlakot felújítják.
V. István koronázásakor az esztergomi érseknek adományozza. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint Balázs nevű plébánosa 3 garast fizet. Az 1629-es, Pázmány-féle összeírás, amely az esztergomi káptalan 1397. évi statútumaihoz kapcsolódó jegyzékén alapszik, „Epel”-t az exempt plébániák között említi. A török után Bajna filiája. 1790-től, ahogy Bajna káplánt kap, minden harmadik vasárnap van itt szentmise, 1833-tól pedig minden vasárnap. 1947-től önálló lelkészség.
V. István koronázásakor az esztergomi érseknek adományozza. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint Balázs nevű plébánosa 3 garast fizet. Az 1629-es, Pázmány-féle összeírás, amely az esztergomi káptalan 1397. évi statútumaihoz kapcsolódó jegyzékén alapszik, „Epel”-t az exempt plébániák között említi. A török után Bajna filiája. 1790-től, ahogy Bajna káplánt kap, minden harmadik vasárnap van itt szentmise, 1833-tól pedig minden vasárnap. 1947-től önálló lelkészség.
