Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítettek hajóikat és elhagyták a szigetet.

Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott
A Gazdagság egy luxushajon úszott el a szeretet mellett.
Ő megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség, - Itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal
- Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, - Sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: - Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? - Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
- Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt:
- "Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"