Szigetszentmiklós 34331 lakosú (2011. január 1.) város az M0-ás autóút mentén, Budapest déli agglomerációjában fekszik, a több mint 700 éves település, mely 1986. január 1. óta város.
A település területe már a neolitikum időszakában is lakott volt. A rézkor idején az ún. bádeni kultúra népe élt ezen a vidéken, emlékeik Szigetcsép és Szigetújfalu határából kerültek elő. Őket követte az ún. harangedényes kultúra képviselőinek megjelenése a térségben, akik sűrű rajokban lepték el a Csepel-szigetet. Szigetszentmiklóson Háros területéről, Lakihegyről, valamint az Auchan áruház alatti területekről kerültek elő nagyobb számban, de az M0 autópálya építése során az Üdülő-sor környékén is feltárták temetkezési helyeiket. Még több lelet került elő a város területéről a bronzkorból, mégpedig a Vatyai kultúra időszakából; a leletek tanúsága szerint ekkor a helyi népesség száma meglehetősen gyarapodott[3]
Ásatások alapján valószínűsíthető, hogy kelta és ókori római ill. kora és késő középkori település állt a mai város területén. A településen végzett kutatások alapján, az őskor óta lakott helyen a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett meg Árpád vezetésével. A sziget nevét Árpád főlovásza, Csepel ispán (aki itt telepedett le) kölcsönözte.
Szigetszentmiklós nevét elsőként 1264. október 14-én IV. Béla levele említette, melyben ír az akkori falu templomáról is.
a mai települést a hagyomány szerint a ráczkevei szigeten megtelepített szerbek alapították, 1440 táján, a tatárok által elnéptelenedett helység helyén.
A mohácsi vész után azonban újra elpusztult, majd a 17. század elején magyarok költöztek ide.
Az 1634-1635 évi török kincstári adólajstromukban a kövi (ráczkevei) járás községei között volt feltüntetve; ekkor 14 házzal szerepelt.
A református egyház az 1626-29. években már fönnállt. A templom építési ideje ismeretlen. Mai alakjában 1798-ban állították helyre. Tornyát az 1853 évi nagy vihar ledöntötte, 1875-ben építették újra.
A hagyomány szerint 1707-ben, a rácok támadása alkalmával épült cinteremben húzta meg magát a lakosság Szőlős és Háros községek menekült lakosságával együtt.
Az 1715 évi összeíráskor 42, 1720-ban pedig 70 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben.
1731-1739 között ifj. Patay János, a reformátusok szuperintendense lakott a helységben.
1770-ben a Mária Terézia -féle úrbéri rendezés alkalmával 73 16/32 negyedik osztályú úrbéri telket mutattak ki a településen. A 20. század elején még a település birtokában volt egy régi ezüst pecsétnyomó, keresztül lyukasztott fogantyúval, vagyis e pecsétnyomó még abból az időből származott, amikor a községbíró a helység pecsétjét a nyakába akasztott zsinegen hordta. A pecsétnyomón levő címerkép egy rúddal keresztülszúrt bárányt ábrázolt. A rúd végén kereszt volt, míg a helység 20. század eleji pecsétjén buzogány.
Az 1838, 1850 és 1876-os években árvíz pusztított a helységben.
A határrendezés, illetőleg a tagosítás, 1862-ben történt. 1848-ig a település a ráckevei uradalomhoz tartozott, majd a 20. század elején a királyi család ráckevei uradalma volt a helység legnagyobb birtokosa.
A község határában feküdtek egykor Háros és Szőlős elpusztult települések; előbb a nagy Duna, utóbbi a soroksári Dunaág mellett. Mindkettő település templomának a romjai még az 1800-as évek végén is láthatók voltak.
1898-ban a dunai védőgát építésekor őskori agyagedényeket találtak, melyek akkor a református iskola tulajdonába kerültek.
A községhez tartoztak mint lakott helyek: Hárossziget, Lakihegy, Felsőbuczka és Felsőtag is.
A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Ráckevei járásához tartozott.
1910-ben 3997 lakosából 3974 magyar volt. Ebből 637 római katolikus, 3233 református, 53 izraelita volt.
Szigetszentmiklós és környezete a Kádár-rendszer alatt stratégiai fontosságú része volt az országnak, a közelben volt repülőgép-, autó- és acélgyár, katonai repülőtér, laktanya, valamint számos ipari és katonai létesítmény. A kiemelt szerepet az is jelzi, hogy a Duna-menti gátrendszer szigetszentmiklósi szakasza helyenként két-három méterrel magasabb, mint a folyó más szakaszainál.
A város fejlődésére jelentős hatást gyakorolt a Csepel Autógyár megalapítása.
A város kedvelt célpontja a Budapestről kitelepülő szuburbanizációs rétegeknek, ezért is erősödik az utóbbi időben a település kertvárosi, kisvárosi jellege. A város rendezési tervein is főként a fent említett két lakóövezeti formának szántak helyet a helyi önkormányzat szakemberei.
Jelentős a környék idegenforgalma és a szuburbanizációs folyamatok mellékhatásaként emelkedik a térség gazdasági szerepe is. A leshegyi ipari park folyamatos növekedése és számos nagyvállalat letelepedése Szigetszentmiklóson az ország munkahelyekkel legellátottabb régiói közé emeli a várost. Érdekességképpen megemlíthető, hogy a munkavállalók egy jelentős része a Ráckevei kistérség más településeiről ingázik, míg a város lakosai közül sokan budapesti munkahelyeken dolgoznak.
A település területe már a neolitikum időszakában is lakott volt. A rézkor idején az ún. bádeni kultúra népe élt ezen a vidéken, emlékeik Szigetcsép és Szigetújfalu határából kerültek elő. Őket követte az ún. harangedényes kultúra képviselőinek megjelenése a térségben, akik sűrű rajokban lepték el a Csepel-szigetet. Szigetszentmiklóson Háros területéről, Lakihegyről, valamint az Auchan áruház alatti területekről kerültek elő nagyobb számban, de az M0 autópálya építése során az Üdülő-sor környékén is feltárták temetkezési helyeiket. Még több lelet került elő a város területéről a bronzkorból, mégpedig a Vatyai kultúra időszakából; a leletek tanúsága szerint ekkor a helyi népesség száma meglehetősen gyarapodott[3]
Ásatások alapján valószínűsíthető, hogy kelta és ókori római ill. kora és késő középkori település állt a mai város területén. A településen végzett kutatások alapján, az őskor óta lakott helyen a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett meg Árpád vezetésével. A sziget nevét Árpád főlovásza, Csepel ispán (aki itt telepedett le) kölcsönözte.
Szigetszentmiklós nevét elsőként 1264. október 14-én IV. Béla levele említette, melyben ír az akkori falu templomáról is.
a mai települést a hagyomány szerint a ráczkevei szigeten megtelepített szerbek alapították, 1440 táján, a tatárok által elnéptelenedett helység helyén.
A mohácsi vész után azonban újra elpusztult, majd a 17. század elején magyarok költöztek ide.
Az 1634-1635 évi török kincstári adólajstromukban a kövi (ráczkevei) járás községei között volt feltüntetve; ekkor 14 házzal szerepelt.
A református egyház az 1626-29. években már fönnállt. A templom építési ideje ismeretlen. Mai alakjában 1798-ban állították helyre. Tornyát az 1853 évi nagy vihar ledöntötte, 1875-ben építették újra.
A hagyomány szerint 1707-ben, a rácok támadása alkalmával épült cinteremben húzta meg magát a lakosság Szőlős és Háros községek menekült lakosságával együtt.
Az 1715 évi összeíráskor 42, 1720-ban pedig 70 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben.
1731-1739 között ifj. Patay János, a reformátusok szuperintendense lakott a helységben.
1770-ben a Mária Terézia -féle úrbéri rendezés alkalmával 73 16/32 negyedik osztályú úrbéri telket mutattak ki a településen. A 20. század elején még a település birtokában volt egy régi ezüst pecsétnyomó, keresztül lyukasztott fogantyúval, vagyis e pecsétnyomó még abból az időből származott, amikor a községbíró a helység pecsétjét a nyakába akasztott zsinegen hordta. A pecsétnyomón levő címerkép egy rúddal keresztülszúrt bárányt ábrázolt. A rúd végén kereszt volt, míg a helység 20. század eleji pecsétjén buzogány.
Az 1838, 1850 és 1876-os években árvíz pusztított a helységben.
A határrendezés, illetőleg a tagosítás, 1862-ben történt. 1848-ig a település a ráckevei uradalomhoz tartozott, majd a 20. század elején a királyi család ráckevei uradalma volt a helység legnagyobb birtokosa.
A község határában feküdtek egykor Háros és Szőlős elpusztult települések; előbb a nagy Duna, utóbbi a soroksári Dunaág mellett. Mindkettő település templomának a romjai még az 1800-as évek végén is láthatók voltak.
1898-ban a dunai védőgát építésekor őskori agyagedényeket találtak, melyek akkor a református iskola tulajdonába kerültek.
A községhez tartoztak mint lakott helyek: Hárossziget, Lakihegy, Felsőbuczka és Felsőtag is.
A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Ráckevei járásához tartozott.
1910-ben 3997 lakosából 3974 magyar volt. Ebből 637 római katolikus, 3233 református, 53 izraelita volt.
Szigetszentmiklós és környezete a Kádár-rendszer alatt stratégiai fontosságú része volt az országnak, a közelben volt repülőgép-, autó- és acélgyár, katonai repülőtér, laktanya, valamint számos ipari és katonai létesítmény. A kiemelt szerepet az is jelzi, hogy a Duna-menti gátrendszer szigetszentmiklósi szakasza helyenként két-három méterrel magasabb, mint a folyó más szakaszainál.
A város fejlődésére jelentős hatást gyakorolt a Csepel Autógyár megalapítása.
A város kedvelt célpontja a Budapestről kitelepülő szuburbanizációs rétegeknek, ezért is erősödik az utóbbi időben a település kertvárosi, kisvárosi jellege. A város rendezési tervein is főként a fent említett két lakóövezeti formának szántak helyet a helyi önkormányzat szakemberei.
Jelentős a környék idegenforgalma és a szuburbanizációs folyamatok mellékhatásaként emelkedik a térség gazdasági szerepe is. A leshegyi ipari park folyamatos növekedése és számos nagyvállalat letelepedése Szigetszentmiklóson az ország munkahelyekkel legellátottabb régiói közé emeli a várost. Érdekességképpen megemlíthető, hogy a munkavállalók egy jelentős része a Ráckevei kistérség más településeiről ingázik, míg a város lakosai közül sokan budapesti munkahelyeken dolgoznak.
http://km.bloglog.hu/page/11/
