Péteri 2177 lakosú (2010. január 1.) község a 100a-s/Szolnok-Cegléd-Budapest/ vasútvonal mentén, Gyömrőtől 4 kilométerre, délre fekszik.
A községre vonatkozó első adatok 1246-ból származnak. Az egykori település helye a maitól mintegy két kilométerre helyezkedett el. A törökdúlás idején a község teljesen elpusztult, 1690-ben lakatlan helyként írták össze.
Péteri első írásos említése 1258-ban történt. A település 1742 előtt puszta volt: az akkori földesúr, Bohus Dániel ebben az évben telepített ide hét szlovák családot Zólyomból, illetve Illésfalváról. A szlovák telepesek sokáig megtartották nyelvüket és szokásaikat, napjainkban is őrzik a színes népviseletüket és ápolják a hagyományaikat.
A betelepített családok közül hét család volt, akik Bohus Dániel birtokát művelték. Ők a Hrk, Kalina, Szenyán, Hrutka, Hornyák, Tucsni, Bolcsik nevet viselték[forrás?]. A falu templomának az alapkőletétele 1822. március 20-án volt, s a templom 1830-ban készült el, majd augusztus 30-án felszentelték.
# Földváry-Boér-kúria, a művelődési házzal és az iskola könyvtárával.
# Földváry-Boér Kert, ahol a mai napig élnek olyan fák melyeket még a múlt században ültettek botanikai gyüjtemény céljából.
# Az evangélikus templom, a község egyetlen temploma, amely egy gondozott park végében található, csendes nyugodt környezetben.
# Horgásztó és pihenőpark:A községre vonatkozó első adatok 1246-ból származnak. Az egykori település helye a maitól mintegy két kilométerre helyezkedett el. A törökdúlás idején a község teljesen elpusztult, 1690-ben lakatlan helyként írták össze.
Péteri első írásos említése 1258-ban történt. A település 1742 előtt puszta volt: az akkori földesúr, Bohus Dániel ebben az évben telepített ide hét szlovák családot Zólyomból, illetve Illésfalváról. A szlovák telepesek sokáig megtartották nyelvüket és szokásaikat, napjainkban is őrzik a színes népviseletüket és ápolják a hagyományaikat.
A betelepített családok közül hét család volt, akik Bohus Dániel birtokát művelték. Ők a Hrk, Kalina, Szenyán, Hrutka, Hornyák, Tucsni, Bolcsik nevet viselték[forrás?]. A falu templomának az alapkőletétele 1822. március 20-án volt, s a templom 1830-ban készült el, majd augusztus 30-án felszentelték.
# Földváry-Boér-kúria, a művelődési házzal és az iskola könyvtárával.
# Földváry-Boér Kert, ahol a mai napig élnek olyan fák melyeket még a múlt században ültettek botanikai gyüjtemény céljából.
# Az evangélikus templom, a község egyetlen temploma, amely egy gondozott park végében található, csendes nyugodt környezetben.
http://km.bloglog.hu/page/12/