5.        Liturgikus jog

            A liturgia definíciójánál került elő az a szempont, miszerint a liturgia az Egyház istentisztelete, melyet az Apostoli Szentszék által jóváhagyott könyvekből, szabályok szerint kell végezni. Ezért fontos ismerni e szabályok, a liturgikus jog forrásait. Ide tartozik az ünnepek rangjának beosztása is.

            Lex orandi – lex credendi – lex vivendi. Az imádság hatással van a hitre (azt hisszük, amit imádkozunk), a hit is hat az imádságra (azt imádkozzuk, amit hiszünk), mindennek pedig szoros kapcsolatban kell lennie az életünkkel.

                             5.1.      A liturgikus jog forrásai

Ø A szentmise liturgiájának legfontosabb könyve a Misekönyv. Ennek részei:
Általános rendelkezések, melyekből a misézés, miseszöveg választás, a sajátos szolgálatok rendjét tudhatjuk meg. Ezt a Misekönyv elején találjuk.
Rubrikák, melyek a Misekönyv szövegein belül segítenek eligazodni.
Ordo cantus missae, mely a Misekönyv részeként kiadott jegyzék és rendelkezés a mise énekes részeiről.

Ø Az imaórák liturgiája, vagyis a zsolozsmáskönyv. Ennek is van Általános rendelkezése, rubrikái és imaszövegei. Ennek énekléséhez hivatalos könyv nem készült.

Ø Az egyéb liturgikus könyvek hivatalos kiadásai. A hivatalos kiadásokon a Szentszék és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engedélye van.

Ø Római naptár, mely a Misekönyvben és a zsolozsmában is megtalálható. Az ünnepek rangját, helyét határozza meg.

Ø Direktórium, amelyet évről évre hivatalosan kiad a Püspöki Konferencia. Ebben az adott év naptári napjainál megtalálható, hogy mit, milyen rangban ünneplünk, milyen miserészek és olvasmányok veendők aznap.

                             5.2.      Az ünnepek rangja

            Jelentőségüknél fogva az egyes liturgikus napok különböző ünnepélyességet mutatnak. Ennek megfelelően a szentmise részei jelzik az ünnep rangját. Az alábbi táblázat segít ebben:

 

N é v	Dicsőség	Olvas- mány	Válaszos zsoltár	Szent- lecke	Alleluja vers	Hitvallás	Prefáció
Főünnep	x	saját	x	saját	x	x	saját
Vasárnap	x	saját	x	saját	x	x	saját
Ünnep	x	saját	x	vagy	x		saját v. közös
Emléknap*		napi v. saját	x	vagy	x		közös
Köznap		napi	x	vagy	x		közös

* Az emléknap lehet kötelező vagy szabadon választható (fakultatív). A kötelező esetében az emléknap szentjéről kell a misét végezni, míg a fakultatív esetében választani lehet a szentről, vagy alkalmi vagy köznapi miseszövegek között.

        6.        Az ünneplés helye és eszközei

                             6.1.      A templom

            Az Ószövetségben a jeruzsálemi Templom volt az egyetlen áldozatbemutatási hely, ahol Isten jelen volt népe között. Az új szövetség kötésekor, Krisztus kereszthalálának pillanatában a régi templom kárpitja kettéhasadt, befejezte hivatását.

            Az első keresztények rájönnek, hogy lelki templomot alkotnak, mint Krisztus testének tagjai. Kezdetben ünnepléseiket magánházakban (vö. Ap Csel 2,42-47) végezték. A közösségek azonban korán meghatározott helyen kezdtek összegyűlni, az üldöztetések elmúltával pedig templomokat építettek. Ezek Isten házai, hiszen itt szólal meg Igéje, itt válik jelenvalóvá napról napra Krisztus keresztáldozata, innen száll a nép imája Istenhez és itt szentelődik meg a közösség az Egyház szentségei által. A templom „kapuja a Mennynek”, a mennyei Jeruzsálemet idézi, díszítésével a végidőre, az eljövendő világra mutat.

            Az ünneplésnek rendkívüli helyei is vannak. Pl. betegszobában, intézetekben, ahol nincs kápolna, stb. Ilyenkor is méltó körülményeket kell biztosítani.

                             6.2.      A templomok belső berendezése

            A templom két részre oszlik: a szentélyben (presbitérium) található az oltár, a papi szék (sedes), az ambó (felolvasó állvány), az oltárkereszt (felfüggesztve vagy az oltárra helyezve), előkészítő asztalka (kredencia) és a segédkezők, ministránsok ülőhelye. A hívek a templomhajóban foglalnak helyet. Itt szokták elhelyezni alkalmas helyen a gyóntatószéket és a keresztkutat.

            A templom falain látható sok templomban a keresztút, és a felszentelt templomban tizenkét kereszt jelzi azt a helyet, ahol a szentelő püspök a templomot krizmával megkente.

            A templomban kiemelt helyet kell elfoglalnia a tabernákulumnak (oltárszekrénynek), az Oltáriszentség őrzési helyének. Lényeges szempont: a templom minden helyéről jól látható legyen.

            NB.! Idegenforgalmilag forgalmas helyeknél méltó helyre kell helyezni, ahol az imádkozni szándékozók mindig lehetőséget találnak erre.

                             6.3.      Az oltár és felszerelése

            A szentély központi helye az oltár. Oltárnak nevezzük azt a helyet, ahol áldozatot mutatnak be. A katolikus templom oltárán Krisztus áldozata jelenül meg a pap imádságára. Az Újszövetség oltára maga Krisztus, aki maga áldozat és áldozat-bemutató. Az oltár tehát magát Krisztust jelképezi, valamint az utolsó vacsora asztalát, ahol az Eukarisztia ünneplését megalapította.

            Az oltárnak ezért felszenteltnek (konszekrált) kell lennie, mozdíthatatlannak (kő) és körüljárhatónak. Anyagában és kialakításában méltónak nemes feladatához. Ha nincs mód állandó oltár felállítására, nem rögzített oltár készíthető, amely lehet csak megáldott (benedikált). Az oltárkőbe vértanú-ereklyét helyeznek el, amely a küzdő és a már megdicsőült Egyház egységét jelképezi a liturgiában.

            Az oltár mellett feszület figyelmeztet arra, hogy a szentmise Krisztus keresztáldozatát újítja meg. Az oltárt gyolcsterítő fedi, mint egykor az Úr testét a sírban. Az oltáron gyertyák (2, 4, 6 v. a megyéspüspök miséjén 7) égnek, mert a világ világossága önmagát felemésztve világít itt nekünk.

                             6.4.       A liturgikus felszerelések

Áldoztató kehely (ciborium) vagy tál: a hívek részére a szentmise után ebben őrzik az Oltáriszentséget, hogy misén kívül is lehessen áldoztatni.

Áldoztató tálca: a hívek áldozásakor a ministránsok tartják az áldozó ajka vagy a keze alá, hogy az Oltáriszentség apró morzsái ne hulljanak a földre.

Ampolna (kancsó): a szentmiséhez szükséges vizet és bort viszik az oltárhoz.

Betegáldoztató pyxis: kerek, nemes fémből készült kis szelence, amelybe a betegek áldoztatásához szükséges Oltáriszentséget helyezik.

Csengő: többféle formája ismeretes: lehet kolomp, egy vagy több apróbb harangocskából álló, amely a híveket figyelmezteti a letérdelésre Úrfelmutatáskor, vagy az áldoztatás kezdetekor. A fali csengő a szentmise vagy más egyéb szertartás kezdetét jelzi.

Füstölő (turibulum) és tömjéntartó (navicula): a füstölőben lévő parázsra a tömjéntartóból tesznek tömjént.

Gyertya: a hit szimbóluma. Ezért kapja kezébe az új keresztény az égő gyertyát, hogy élete példájával világítson az emberek előtt. Az oltáron található egy, vagy kettő, ugyancsak az ünnepélyes bevonuláskor vagy evangélium olvasásához az akolitusok visznek egy-egy gyertyát.

Kehely: a szentmisénél használt három részből álló edény. Talpon álló, a szárán egy gombbal és tetején a csészéje. Mindig nemes fémből készítik, a belseje aranyozva.

Kehelytörlő kendő (purificatorium): a kehely felszereléséhez tartozik, ezzel törli szárazra áldozás után a miséző vagy a diakónus.

Kendőcske (lavabo): kézmosásnál ebbe törli meg a kezét a miséző pap.

Kereszt: megváltásunk jele. Az oltáron vagy közvetlenül mellette talpon álló kereszt a feszület. Körmenet élén hosszabb nyéllel készült keresztet visznek.

Korporálé: az oltárra helyezett, finom anyagból készült terítő, amelyre a mise alatt a kelyhet és a paténát helyezi a pap.

Misekönyv: az oltáron elhelyezett könyvben találhatók mindazok a miseszövegek, amelyeket az oltárnál végez a miséző. Ambónál a II. kötet, amely csak a misék bevonulási énekét, a könyörgéseket és az Ige liturgiájának állandó szövegeit tartalmazza.

Misekönyvtartó: kis könyvállvány, amelyre a misekönyvet helyezik az oltáron.

Olajszelencék: kerek, nemes fémből készült, üvegbetéttel ellátott kerek edények. A betegek olaját [jelzése: I(nfirmorum=betegek)], a keresztelendők olaját [jelzése: O(leum catecumenorum)], és a krizmát [jelzése: C(hrysma)] őrzik bennük.

Oltárterítő: az oltár méretéhez alkalmazkodó, nemes anyagból készült terítő, amely az oltár letakarására szolgál az Úr iránti tiszteletből.

Olvasmányos könyv: a szentmise olvasmányait tartalmazza. A, B, C évre, a Szentek ünnepeire, a hétköznapokra és a különböző alkalmakra szóló könyveket használunk.

Palla: négyzet alakú, finom fehér vagy hímzett anyaggal borított kemény lap, amellyel a miséző a kelyhet fedi le.

Paténa: a miséző kehely tartozéka. Kerek tányérka, kissé bemélyedve középen, melybe a miséhez szükséges nagyostyát teszik.

Szentségmutató (monstrancia): talpas, felső részében átlátszó üveg ablakkal ostyaház van. Benne található a holdacska (lunula), amelybe az Oltáriszentséget teszik. Körmenetek vagy szentségimádás alkalmával használjuk.

Szentségtartó (custodia): a szentségmutatóba helyezendő nagyostyát ebben a kis talpas ostyatartóban őrzik a tabernákulumban.

Szenteltvíz hintő: a hívek vagy különböző szentelendő tárgyak meghintésére való. A templomban díszesebb tartóhoz tartozik a hintő, míg praktikus okokból (főleg szállítás végett) egyszerű tartóba csavarható bele.

Tömjén: finom, keleti eredetű illatszer, melyet parázsra szórnak. A tiszteletnek, imádásnak és az Istenhez való lelki felemelkedés jele.

                             6.5.       A liturgikus öltözetek

            Az istentiszteleten az eltérő szolgálatokat a ruhák különbözősége is érzékelteti.

6.5.1. A szentmisénél használt ruhák

            a pap vagy koncelebrálók ruhái: vállkendő, miseing (alba), cingulum (fehér színű öv), stóla a miseruhával; koncelebrálás esetén miseruha (kazula), esetleg csak koncelebrációs stóla.

            diakónus ruhái: a miseing fölé, bal válláról keresztbe tett stóla és dalmatika;

            ministránsok ruhái: helyi használatban lévő ministráns ruhák.

2. Más alkalmakkor használt ruhák:

            a pap öltözéke: reverenda, karing (ezek helyett koncelebrációs alba), stóla, palást, esetleg birétum (papi sapka), vélum (díszes válltakaró, melyet a pap a vállára terít, amikor az Oltárszentséget körmenetben viszi, vagy szentségi áldást ad).

            a püspök az előbb szerepelt ruhákon kívül gyűrűt és kis viola (bíboros és érsek pirosat) sapkát, püspöksüveget (mitra) és pásztorbotot (baculum) használ. Az érsek a miseruha fölé palliumot (fehér gyapjúból készült keskeny szövetcsík, amely a nyakat gallérként veszi körül, elől és hátul kis lelógó szárral) vesz fel.

            a lelkipásztori kisegítők sajátos ruhája a kabátszerű alba, nyakukban kis fakereszt.

6.5.2. Liturgikus színek

A szentmisén használt stóla, miseruha, kehelytakaró és a más alkalmakkor használt palást az időszaknak, ünnepnek megfelelően más-más színű. Itt a színeknek is jelentőségük van:

 

·        Fehér (arany): a dicsőséget jelenti. Ezért a karácsonyi és húsvéti időben, Jézus, Mária és a nem vértanú szentek ünnepein használjuk.

·        Piros (arany): a megváltás, a vértanúság színe. Virágvasárnap, nagypéntek (= az Úr szenvedésének ünnepei), pünkösd (= a Szentlélek ünnepei), valamint a vértanú szentek ünnepeinek liturgikus színe.

·        Zöld (arany): az évközi idő vasárnapjainak és hétköznapjainak színe.

·        Viola: a bűnbánat színe. Ezért advent, nagyböjt idején, helyenként a gyászmiséken is violát használnak a fekete helyett.

·        Rózsaszín: a viola színt helyettesítheti advent 3. és nagyböjt 4. vasárnapján.

·        Fekete: a gyász kifejező színe. Temetéseken és gyászmiséken használja az Egyház.

·        Kék: nem liturgikus szín, de egyes helyeken még ma is szokásban van Szűz Mária ünnepein e szín használata.