Kistarcsa 11435 lakosú (2010. január 1.) város a 3-as főközlekedési út mentén, Budapest keleti határában fekszik. Kistarcsa területén eddig kevés régészeti ásatást végeztek, pedig a jelek arra mutatnak, telőanyagban gazdag a környék. Legkorábbi leleteink újkőkoriak (Kr.e. 4000-2500), a feltárásokból pedig arra lehet következtetni, hogy később is mindig éltek itt emberek. A már nemzetiség szerint is azonosítható maradványok alapján lakóhelyet alakítottak ki területünkön kelták, vandálok, alánok, szarmaták és avarok. Az avar birodalom hanyatlása következtében a honfoglaló magyarok gyéren lakott területet találtak, így ellenállás nélkül letelepedhettek. A mai kistaccsai temető környezetében feltárt lelőhely tanúsága szerint a X-XIII. században állott itt település. A Taccsa névvel 1352-ben találkozunk először és 1452-ig volt a Tarchai család birtoka. 1467-bőt származik az első olyan dokumentum, amely - Felsőtaccsa néven - különálló településként jelöli a mostani Kistaccsát. A török hódítás nem követelt helyi emberáldozatokat, viszont a XVI. század végén kezdődött tizenötével háború idején (1593-1606) elnéptelenedett a falu. A török kivonulása és a Rákóczi szabadságharc bukása után a Habsburgok híveik közt osztották fel a földterületeket. Az új birtokosok a visszatérő magyar jobbágyok helyett szívesebben láttak német vagy szláv telepeseket. Így kerültek Kistaccsára - Grassalkovich herceg jóvoltából - a felvidéki Trencsén és Nyitra megyékből szlovákok. Az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának idején Kistaccsán fejlődött fel a dicső emlékű Isaszegi csatában szerepet játszó Aulich Lajos vezette sereg. Kistaccsa történetében jelentős változást eredményezett a XIX. század végén beindult vasúti közlekedés. A helyi érdekű vasút a vele párhuzamosan haladó 30-as főközlekedési úttal jelenleg is fontos szerepet tölt be a kistaccsai lakosok közlekedési lehetőségei szempontjából. A középkori romok köveit felhasználva 1880-ban kezdték meg a jelenlegi katolikus templom építését. A lakosság számának gyors növekedése az 1908-ban alakult Gép- és Vasútfelszerelési Gyár nagy munkásigényének tudható be. Az 1000 embert foglalkoztató gyár lakótelepet épített dolgozóinak a vasútvonal addig lakatlan oldalán. Ezzel kezdetét vette a település másik irányba történő terjeszkedése, minek eredményeképpen a fő közlekedési nyomvonal jelenleg nagyjából két azonos részre osztja Kistarcsát. A gazdasági válság idején a vasgyár tönkrement. Területén néhány év múlva kisebb fonalgyár létesült, mely gyorsan fejlődött. Privatizálási bonyodalmak miatt épületei nagy része jelenleg üresen áll. A gyár lakótelepe az 1930-as években a Belügyminisztérium tulajdonába került és 1953-ig internálótáborként funkcionált, de az 1956-os forradalom leverése után is sok ártatlan ember került ide. Működött rendőriskolaként, tartalékos tisztképzőként, majd - a rendszerváltást követően - közösségi szálló néven, a hazánkban illegálisan tartózkodó külföldiek gyűjtőhelyéül szolgált, tehát menekülttábor volt. 1973-ban Kerepestarcsa néven egyesítették Kistarcsa és Kerepes községek közigazgatását. Mivel a két szomszédos település mindig is önálló, sajátos életet élt, az 1994-es népszavazás eredményeként újra külön önkormányzatok vezetik a községek életét.
Itt folyik a Szilas-patak, melynek környezete természetvédelmi terület és régészeti lelőhely.
A kálváriadombon ókori római templom maradványai láthatók.
Itt folyik a Szilas-patak, melynek környezete természetvédelmi terület és régészeti lelőhely.
A kálváriadombon ókori római templom maradványai láthatók.
http://km.bloglog.hu/page/12/
