Zsámbok 2407 lakosú (2010. január 1.) község Turától 8 kilométerre, délre fekszik. A község a középkorban délebbre helyezkedett el - az úgynevezett Pusztafaluban - a mai fekvéséhez viszonyítva. A Pusztafaluban is meg tudták teremteni a lakók az életfeltételeket, egy vár - amelyet a törökök erősítettek meg -, de egy pálosrendi kolostor is állt itt. Mivel azonban sokszor fenyegetett itt az árvíz, ezért a XVII. században magasabb térszínre költöztek.
Zsámbok község neve először 1328. május 18-án szerepel azon az oklevélen, amelyben a felhévízi keresztes konvent előtt Pest megye szolgabírói bejelentettek egy birtoknévváltozást. Zsámboki Márton fia, László szolgabíró 1328-tól 1331-ig szerepel ez oklevelekben. Ez a család birtokolta tehát a galgamenti Zsámbok települést, amelyből az is következik, hogy maga a község már korábban is létezett. A Zsámbok név francia eredetű, amely a Champagniai grófoktól származik. Ugyanis ők III. Béla második feleségével érkeztek az országba és Zsámbokot kapták itt birtokul. Mások szerint a falu mellett folyó Hajta patak vizenyős, zsombékos árterületéről is kaphatta a nevét. Egyes tudósok azonban a latin sambucus (jelentése: bodza) szóból eredeztetik a nevét.
A község neve sok változáson ment át:
* 1328-ban Sambuc
* 1380-ban Sambok
* 1470-ben Tót Sambok
* 1561-ben Sombok, Sombog
* 1562-ben Sombok
* 1660-ban Sambok
* 1666-ban Zsambok
* 1675-ben Zsámbok
Ez a név sok zavart okozott már, mivel egy betű kivételével teljesen azonos a dunántúli helységnévvel (Zsámbék). Ezért kezdeményezte a Zsámboki Tanács VB. 1952. augusztus 23-án a község nevének megváltoztatását „Nagyzsámbok”-ra, de sajnos a kérést a Belügyminisztérium, és az Országos Statisztikai Hivatal nem támogatta.
1424-ben a község Zsigmond király tulajdonában állt, aki feleségének, Borbálának ajándékozta. Később Albert királyé lett, majd Erzsébet királynéjé. 1431-ben a Zsámboky, majd a Kókay családé volt, ez utóbbiak utódai ma is Zsámbokon élnek.
1440-ben Ulászló király Rozgonyi Simon egri püspöknek és a nánai Kompoltiaknak adta. 1467-ben Maróty, 1490-től pedig Corvin János volt a földbirtokos.
1754-ben kerültek ide a Beniczkyek, akik több szlovák jobbágyot hoztak magukkal. Közülük az első két földbirtokos Flórián és Ödön volt. Őket Beniczky Ferenc Pest vármegye főispánja követte. 1905-ben halt meg, a zsámboki templom kriptájában van eltemetve, amely a család sírboltja volt. Felesége, Beniczkyné Bajza Lenke itt írta regényeit. Lányuk, Ágota báró Schell Ferenc felesége lett, fiuk, Ádám pedig hercegnőt vett feleségül.
A Beniczkyeknek három kastélyuk volt Zsámbokon: a Deák Ferenc utcait 1900-ban, a másikat az 1930-as években bontották le, az utolsót pedig a II. világháború végét követően maguk az emigrációra készülő tulajdonosok értékesítették bontott építőanyagként. A Beniczkyek leszármazottai a II. világháborút követően, Angliába menekültek, és ma is ott élnek. Angol nyelven érdekes visszaemlékezés olvasható Beniczky Géza unokájától Marie Countess Pejacsevich de Veröcze (1909-2004) írónőtől, aki Lily von Blanckenstein néven adta ki kötetét, amelynek címe: A 20th Century Odyssey. ( ISBN 9789051792003 )
A község a török hódoltság alatt is lakott volt.
A megszállás hosszú idejének ingadozó életszínvonalát a kivetett adók mértéke tükrözte. Az 1559. évi török fejadó lajstromban Zsámbok 26 adóköteles házzal szerepelt, amelyek évi jövedelme 3000 akcse volt. 1562-ben viszont a lakosság megnövekedett jövedelme miatt az adó mértéke meghaladta a 7000 akcsét. 1860-ban azonban már csak három adóköteles házzal szerepelt az adólajstromban.
A nagy pusztítás a török hódítás következményének tudható be, ugyanis 1600-ban Vác és Hévíz után a környék legnépesebb települése Zsámbok volt (1785-ben Gödöllő lélekszáma mindössze 720 fő volt, ami az akkori zsámboki népességnek csupán 68,2%-a).
Az ország visszafoglalása után lassú fejlődés indult meg, és 1720-ra 48 portát számoltak a községben. Ezután épült a község temploma is, amelynek alapkövét 1752-ben tették le. Jelenlegi helyén már 1673-ban állt templom.
Építéséhez a köveket a szlovák jobbágyok hordták kocsikon, akik többsége a nehéz munka elkerülése miatt elköltözött a községből. A plébánia 1777-ben épült, amikor befejeződött a templom belsejének festése. Az anyakönyvezés 1695-től folyik.
A barokk és rokokó templom műemlék. Fő látványossága az oltárkép, amely Szent Erzsébetet Mária Terézia arcával ábrázolja, illetve ezen látható az egyik kegyúri építtető, Beniczky Tamás is koldusként.
Az 1848-49-es polgári forradalmat megelőzően a jobbágyság legnagyobb terhe a robot volt. Ki voltak szolgáltatva a földesúrnak, amellett azonban nyomorogtak: a mai Deák Ferenc és Kossuth Lajos utcán helyezkedtek el viskóik, ezért ezt a két utcát ma is Kissornak és Nagysornak hívják. A zsellérek körében is hasonló nyomort lehetett tapasztalni.
Kisebb fellélegzést jelentett tehát a robotmunka megszűnése és a földosztás.
A szabadságharc ideje alatt Zsámbokon nem volt csata, de annál több sereg vonult át rajta. A bukás után pedig a győztes cári hadsereg ütötte fel itt a főhadiszállását.
A kiegyezés békét, de még nagyobb szegénységet hozott: Zsámbokon nem volt munkalehetőség. A nagyobb földbirtokkal rendelkezők csak a tavaszi és őszi munkacsúcsok idején tudtak munkát biztosítani, a befolyásosabbak pedig nem törekedtek arra, hogy üzemeket létesítsenek, közutakat építtettessenek és bekapcsolják Zsámbokot a vasúti hálózatba.
Ennek ellenére "cifra nyomorúságot" lehetett itt tapasztalni. A lányok ugyanis jövedelmük nagy részét ruházkodásra költötték. A csinosabb lányok kapósabbak is voltak.
Az I. világháború a katonáskodással súlyosbította a kisemberek helyzetét. A halottak és sebesültek helyére állandó sorozással biztosították az utánpótlást, ami elsősorban a szegény embereket érintette. Nem kaphattak ugyanis felmentést a katonáskodás alól, az itthon maradóknak pedig el kellett viselnie a sorbanállás, a jegyrendszer, az áruhiány és az ijesztő háborús hírek okozta szenvedéseket.
Zsámboknak sok halott (68), sebesült, fogságba esett és eltűnt személy volt a háborús vesztesége. Veszélybe került azonban népviseletük és népszokásaik is: gyászoltak és mindennapi betevőjükért küzdöttek, a hagyományok ápolására már nem futotta erejükből. A Gyöngyösbokréta mozgalom volt a község segítségére abban, hogy a hagyományokat megőrizzék, és életben tartsák olyannyira, hogy a II. világháború már nem okozhatott bennük jelentős károkat.
A két világháború közötti időszakban új iskola épült a községben, lakást kapott az orvos és a jegyző is. Utak épültek, bevezették a villanyt, óvodát és gyógyszertárat építtettek.
A II. világháború harcai csak 1944 őszén érték el a községet, de a háború hatása már a kirobbanáskor érezhető volt. A katonáskodás ismét a szegények feladata volt, a jegyző egy-egy tehénért csak a gazdagokat mentette fel. Ugyanez a hatalom- és vagyonszerzési vágy hajtotta a község más vezetőit is, amelynek következtében több műemlék jellegű épületet lebontottak, köztük a Schell kastélyt is.
A községben rengeteg ember vesztette életét, az életben maradtak pedig azt tapasztalhatták, hogy az ország rohamosan közeledik az összeomlás felé.
A község felszabadításáért november 15-én indultak meg a harcok. Ezek során Zsámbokot igen nagy mértékű pusztulás érte. Sok magánépület ment tönkre, de amit nem nyelt el a tűz, azt elrabolták. Mérhetetlen volt a kár az iskolában, az óvodában, a templomban, a gyógyszertárban, a postahivatalban, a két malom épületében és több üzletben is. Tönkrement a villamos- és telefonhálózat, az utak pedig használhatatlanná váltak. Az anyagi kár mellett jelentős volt a halottak száma.
Ezzel szemben a község már szabad volt és ez nagy örömmel töltötte el a lakókat. A nagy örömben megfeledkeztek az utolsó kastélyról, amelyet a helybeliek egy fosztogató csoportja szó szerint szétszedett.
A romok eltakarításához a kezdő lendületet az orosz katonaság adta. Megkezdték az utak, a telefon- és villanyvezetékek helyreállítását. Lassan az intézmények is elkezdték tevékenységüket, de egyelőre csak magánházakban.
A pénz elértéktelenedése következtében az ősi cserekereskedelem bontakozott ki újra. Ennek az iskola újjáépítésében is nagy szerepe volt. A nevelők és a szülők gyűjtést rendeztek az iskola javára, az összegyűjtött élelmiszert pedig két tanteremre való berendezésre cserélték Pesten. Nagy segítséget jelentettek a falujárók is. Az elsők között a Goldberger gyár dolgozói jöttek el a községbe, majd őket az Édesipari gyár dolgozói követték. Közreműködésükkel nagyban elősegítették az iskola helyreállítását, de különböző programokat szerveztek a gyerekek számára.
1953. június 14-én rendezték meg Zsámbokon a Béke Világtanácsa egész napos ünnepségsorozatát. A választás elsősorban azért esett a községre, mert itt volt a környék legszebb népviselete. Az ünnepségre külföldről is érkeztek küldöttek, így a volt Szovjetunióból, Júdeából, Pakisztánból és Dél-Afrikából. A nagygyűlés délután zajlott le a réten és a programot egy reggelig tartó bál zárta le.
Fordulópontot jelentett a község életében a mezőgazdasági termelőszövetkezet létrehozása 1951-ben. A kísérletezés évei után a jövedelme egyre magasabb lett és a tagok létszáma is gyarapodott. A jelenlegi termelőszövetkezet 1960-ban alakult újjá, majd 1972. január 1-jén csatlakozott Valkóhoz és Vácszentlászlóhoz. A három termelőszövetkezet együtt alkotta a Zöldmező Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Szövetkezetet Vácszentlászló központtal.
Bár nincs kapcsolat a két folyamat között, hasonló folyamat zajlott le a három községben a közigazgatás kapcsán. A három települést 1975-től közös tanács irányította, és a területi közigazgatás központja Valkó lett. A különböző fejlesztési támogatásokból csak minimális összegek jutottak el Zsámbokra, és ez kedvezőtlenül hatott a község fejlődésére. A lakosság kezdeményezésére népszavazást tartottak, amit az Alkotmány deklarált, és a teleülés több mint 90%-a a szétválásra szavazott. Zsámboknak 1987. január elsejétől van jogilag önálló polgármesteri hivatala.
A falu lakosságának nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. Híres a zsámboki fóliás zöldpaprika termesztés.
Itt található a Szent Erzsébet tiszteletére emelt római katolikus templom, amely 1752-1754 között épült. Rokokó szentélyét 1777-ben festették.
A Galga, a Tápió mente és a Jászság találkozásánál fekvő magyar, római katolikus község tájháza a település középpontjában kapott helyet, 1969 óta látogatható. Az intézmény létrehozásában döntő szerepet vállalt Lapu Istvánné, aki évtizedeken át gyűjtötte a lakásbelső, a viselet és a gazdálkodás emléktárgyait. A ház eredetileg a nagygazdák közé tartozó Szalai család tulajdona volt, jelenlegi formájában századunk elején alakították ki. Berendezése enteriőrszerű: egy módos parasztcsalád lakásának bútorzatát és gazdaságának szerszámkészletét mutatja be - kiegészítve azt a zsámboki népélet számos egyéb tárgyi emlékanyagával. A falumúzeum a helyi hagyományőrző programok ünnepi színhelye is
A Zsámboki Népi Együttesnek híres idegenforgalmi programja a “Zsámboki Lakodalmas”, amely ma is élő néphagyományt jelenít meg.
Zsámbok község neve először 1328. május 18-án szerepel azon az oklevélen, amelyben a felhévízi keresztes konvent előtt Pest megye szolgabírói bejelentettek egy birtoknévváltozást. Zsámboki Márton fia, László szolgabíró 1328-tól 1331-ig szerepel ez oklevelekben. Ez a család birtokolta tehát a galgamenti Zsámbok települést, amelyből az is következik, hogy maga a község már korábban is létezett. A Zsámbok név francia eredetű, amely a Champagniai grófoktól származik. Ugyanis ők III. Béla második feleségével érkeztek az országba és Zsámbokot kapták itt birtokul. Mások szerint a falu mellett folyó Hajta patak vizenyős, zsombékos árterületéről is kaphatta a nevét. Egyes tudósok azonban a latin sambucus (jelentése: bodza) szóból eredeztetik a nevét.
A község neve sok változáson ment át:
* 1328-ban Sambuc
* 1380-ban Sambok
* 1470-ben Tót Sambok
* 1561-ben Sombok, Sombog
* 1562-ben Sombok
* 1660-ban Sambok
* 1666-ban Zsambok
* 1675-ben Zsámbok
Ez a név sok zavart okozott már, mivel egy betű kivételével teljesen azonos a dunántúli helységnévvel (Zsámbék). Ezért kezdeményezte a Zsámboki Tanács VB. 1952. augusztus 23-án a község nevének megváltoztatását „Nagyzsámbok”-ra, de sajnos a kérést a Belügyminisztérium, és az Országos Statisztikai Hivatal nem támogatta.
1424-ben a község Zsigmond király tulajdonában állt, aki feleségének, Borbálának ajándékozta. Később Albert királyé lett, majd Erzsébet királynéjé. 1431-ben a Zsámboky, majd a Kókay családé volt, ez utóbbiak utódai ma is Zsámbokon élnek.
1440-ben Ulászló király Rozgonyi Simon egri püspöknek és a nánai Kompoltiaknak adta. 1467-ben Maróty, 1490-től pedig Corvin János volt a földbirtokos.
1754-ben kerültek ide a Beniczkyek, akik több szlovák jobbágyot hoztak magukkal. Közülük az első két földbirtokos Flórián és Ödön volt. Őket Beniczky Ferenc Pest vármegye főispánja követte. 1905-ben halt meg, a zsámboki templom kriptájában van eltemetve, amely a család sírboltja volt. Felesége, Beniczkyné Bajza Lenke itt írta regényeit. Lányuk, Ágota báró Schell Ferenc felesége lett, fiuk, Ádám pedig hercegnőt vett feleségül.
A Beniczkyeknek három kastélyuk volt Zsámbokon: a Deák Ferenc utcait 1900-ban, a másikat az 1930-as években bontották le, az utolsót pedig a II. világháború végét követően maguk az emigrációra készülő tulajdonosok értékesítették bontott építőanyagként. A Beniczkyek leszármazottai a II. világháborút követően, Angliába menekültek, és ma is ott élnek. Angol nyelven érdekes visszaemlékezés olvasható Beniczky Géza unokájától Marie Countess Pejacsevich de Veröcze (1909-2004) írónőtől, aki Lily von Blanckenstein néven adta ki kötetét, amelynek címe: A 20th Century Odyssey. ( ISBN 9789051792003 )
A község a török hódoltság alatt is lakott volt.
A megszállás hosszú idejének ingadozó életszínvonalát a kivetett adók mértéke tükrözte. Az 1559. évi török fejadó lajstromban Zsámbok 26 adóköteles házzal szerepelt, amelyek évi jövedelme 3000 akcse volt. 1562-ben viszont a lakosság megnövekedett jövedelme miatt az adó mértéke meghaladta a 7000 akcsét. 1860-ban azonban már csak három adóköteles házzal szerepelt az adólajstromban.
A nagy pusztítás a török hódítás következményének tudható be, ugyanis 1600-ban Vác és Hévíz után a környék legnépesebb települése Zsámbok volt (1785-ben Gödöllő lélekszáma mindössze 720 fő volt, ami az akkori zsámboki népességnek csupán 68,2%-a).
Az ország visszafoglalása után lassú fejlődés indult meg, és 1720-ra 48 portát számoltak a községben. Ezután épült a község temploma is, amelynek alapkövét 1752-ben tették le. Jelenlegi helyén már 1673-ban állt templom.
Építéséhez a köveket a szlovák jobbágyok hordták kocsikon, akik többsége a nehéz munka elkerülése miatt elköltözött a községből. A plébánia 1777-ben épült, amikor befejeződött a templom belsejének festése. Az anyakönyvezés 1695-től folyik.
A barokk és rokokó templom műemlék. Fő látványossága az oltárkép, amely Szent Erzsébetet Mária Terézia arcával ábrázolja, illetve ezen látható az egyik kegyúri építtető, Beniczky Tamás is koldusként.
Az 1848-49-es polgári forradalmat megelőzően a jobbágyság legnagyobb terhe a robot volt. Ki voltak szolgáltatva a földesúrnak, amellett azonban nyomorogtak: a mai Deák Ferenc és Kossuth Lajos utcán helyezkedtek el viskóik, ezért ezt a két utcát ma is Kissornak és Nagysornak hívják. A zsellérek körében is hasonló nyomort lehetett tapasztalni.
Kisebb fellélegzést jelentett tehát a robotmunka megszűnése és a földosztás.
A szabadságharc ideje alatt Zsámbokon nem volt csata, de annál több sereg vonult át rajta. A bukás után pedig a győztes cári hadsereg ütötte fel itt a főhadiszállását.
A kiegyezés békét, de még nagyobb szegénységet hozott: Zsámbokon nem volt munkalehetőség. A nagyobb földbirtokkal rendelkezők csak a tavaszi és őszi munkacsúcsok idején tudtak munkát biztosítani, a befolyásosabbak pedig nem törekedtek arra, hogy üzemeket létesítsenek, közutakat építtettessenek és bekapcsolják Zsámbokot a vasúti hálózatba.
Ennek ellenére "cifra nyomorúságot" lehetett itt tapasztalni. A lányok ugyanis jövedelmük nagy részét ruházkodásra költötték. A csinosabb lányok kapósabbak is voltak.
Az I. világháború a katonáskodással súlyosbította a kisemberek helyzetét. A halottak és sebesültek helyére állandó sorozással biztosították az utánpótlást, ami elsősorban a szegény embereket érintette. Nem kaphattak ugyanis felmentést a katonáskodás alól, az itthon maradóknak pedig el kellett viselnie a sorbanállás, a jegyrendszer, az áruhiány és az ijesztő háborús hírek okozta szenvedéseket.
Zsámboknak sok halott (68), sebesült, fogságba esett és eltűnt személy volt a háborús vesztesége. Veszélybe került azonban népviseletük és népszokásaik is: gyászoltak és mindennapi betevőjükért küzdöttek, a hagyományok ápolására már nem futotta erejükből. A Gyöngyösbokréta mozgalom volt a község segítségére abban, hogy a hagyományokat megőrizzék, és életben tartsák olyannyira, hogy a II. világháború már nem okozhatott bennük jelentős károkat.
A két világháború közötti időszakban új iskola épült a községben, lakást kapott az orvos és a jegyző is. Utak épültek, bevezették a villanyt, óvodát és gyógyszertárat építtettek.
A II. világháború harcai csak 1944 őszén érték el a községet, de a háború hatása már a kirobbanáskor érezhető volt. A katonáskodás ismét a szegények feladata volt, a jegyző egy-egy tehénért csak a gazdagokat mentette fel. Ugyanez a hatalom- és vagyonszerzési vágy hajtotta a község más vezetőit is, amelynek következtében több műemlék jellegű épületet lebontottak, köztük a Schell kastélyt is.
A községben rengeteg ember vesztette életét, az életben maradtak pedig azt tapasztalhatták, hogy az ország rohamosan közeledik az összeomlás felé.
A község felszabadításáért november 15-én indultak meg a harcok. Ezek során Zsámbokot igen nagy mértékű pusztulás érte. Sok magánépület ment tönkre, de amit nem nyelt el a tűz, azt elrabolták. Mérhetetlen volt a kár az iskolában, az óvodában, a templomban, a gyógyszertárban, a postahivatalban, a két malom épületében és több üzletben is. Tönkrement a villamos- és telefonhálózat, az utak pedig használhatatlanná váltak. Az anyagi kár mellett jelentős volt a halottak száma.
Ezzel szemben a község már szabad volt és ez nagy örömmel töltötte el a lakókat. A nagy örömben megfeledkeztek az utolsó kastélyról, amelyet a helybeliek egy fosztogató csoportja szó szerint szétszedett.
A romok eltakarításához a kezdő lendületet az orosz katonaság adta. Megkezdték az utak, a telefon- és villanyvezetékek helyreállítását. Lassan az intézmények is elkezdték tevékenységüket, de egyelőre csak magánházakban.
A pénz elértéktelenedése következtében az ősi cserekereskedelem bontakozott ki újra. Ennek az iskola újjáépítésében is nagy szerepe volt. A nevelők és a szülők gyűjtést rendeztek az iskola javára, az összegyűjtött élelmiszert pedig két tanteremre való berendezésre cserélték Pesten. Nagy segítséget jelentettek a falujárók is. Az elsők között a Goldberger gyár dolgozói jöttek el a községbe, majd őket az Édesipari gyár dolgozói követték. Közreműködésükkel nagyban elősegítették az iskola helyreállítását, de különböző programokat szerveztek a gyerekek számára.
1953. június 14-én rendezték meg Zsámbokon a Béke Világtanácsa egész napos ünnepségsorozatát. A választás elsősorban azért esett a községre, mert itt volt a környék legszebb népviselete. Az ünnepségre külföldről is érkeztek küldöttek, így a volt Szovjetunióból, Júdeából, Pakisztánból és Dél-Afrikából. A nagygyűlés délután zajlott le a réten és a programot egy reggelig tartó bál zárta le.
Fordulópontot jelentett a község életében a mezőgazdasági termelőszövetkezet létrehozása 1951-ben. A kísérletezés évei után a jövedelme egyre magasabb lett és a tagok létszáma is gyarapodott. A jelenlegi termelőszövetkezet 1960-ban alakult újjá, majd 1972. január 1-jén csatlakozott Valkóhoz és Vácszentlászlóhoz. A három termelőszövetkezet együtt alkotta a Zöldmező Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Szövetkezetet Vácszentlászló központtal.
Bár nincs kapcsolat a két folyamat között, hasonló folyamat zajlott le a három községben a közigazgatás kapcsán. A három települést 1975-től közös tanács irányította, és a területi közigazgatás központja Valkó lett. A különböző fejlesztési támogatásokból csak minimális összegek jutottak el Zsámbokra, és ez kedvezőtlenül hatott a község fejlődésére. A lakosság kezdeményezésére népszavazást tartottak, amit az Alkotmány deklarált, és a teleülés több mint 90%-a a szétválásra szavazott. Zsámboknak 1987. január elsejétől van jogilag önálló polgármesteri hivatala.
A falu lakosságának nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. Híres a zsámboki fóliás zöldpaprika termesztés.
Itt található a Szent Erzsébet tiszteletére emelt római katolikus templom, amely 1752-1754 között épült. Rokokó szentélyét 1777-ben festették.
A Galga, a Tápió mente és a Jászság találkozásánál fekvő magyar, római katolikus község tájháza a település középpontjában kapott helyet, 1969 óta látogatható. Az intézmény létrehozásában döntő szerepet vállalt Lapu Istvánné, aki évtizedeken át gyűjtötte a lakásbelső, a viselet és a gazdálkodás emléktárgyait. A ház eredetileg a nagygazdák közé tartozó Szalai család tulajdona volt, jelenlegi formájában századunk elején alakították ki. Berendezése enteriőrszerű: egy módos parasztcsalád lakásának bútorzatát és gazdaságának szerszámkészletét mutatja be - kiegészítve azt a zsámboki népélet számos egyéb tárgyi emlékanyagával. A falumúzeum a helyi hagyományőrző programok ünnepi színhelye is
A Zsámboki Népi Együttesnek híres idegenforgalmi programja a “Zsámboki Lakodalmas”, amely ma is élő néphagyományt jelenít meg.
http://km.bloglog.hu/page/12/
Szent Erzsébet templomA falunak már a középkorban is volt temploma. A jelenlegi templom alapkövét, melyet Szent Erzsébet tiszteletére építettek 1752-ben rakták le. A templom 1753-ban került felszentelésre. Az építtető kegyúr Beniczky Tamás, akinek leszármazottai is sokat áldoztak a homlokzati, középtornyos, egyhajós, tekintélyes méretű barokk stílusú, rokokó főoltárú templomra. A szentély képei és festése a diadalíven látható felirat szerint 1777-ben készültek. Bergl János osztrák festőnek tulajdonítják, aki a budapesti egyetemi templom festője is. Rokokó tabernákuluma, keresztkútja és szószéke az építés korát idézi.
A templom védőszentje Árpád házi Szent Erzsébet, a főoltárképen magyaros ruhában, arca Mária Teréziáról mintázva. Az előtte térdelő koldus modellje Beniczky, az akkori kegyúr, a mögötte álló apró maga a festő.
A templomhajó, ahol a padok találhatók 1927-ben lett csak kifestve, a kor ízlésének megfelelően. A templom belső renoválásakor, 1980-ban a szentély színvilágához igazítva a műemléki jellegnek megfelelően kapta mostani formáját.
A templomhajó középső részében találunk négy értékes szobrot.
Ezeket a fa szobrokat az 1980-as párizsi világkiállításról hozta Ében Mihály plébános. Bal oldalon Szent Anna a gyermek Máriával és Szent Rozália. Jobb oldalon Szent István király és Szent József a gyermek Jézussal. Ugyancsak a jobb oldalon helyezkedik el a kép az 1800-as évek végéről, V. Piusz pápa képe, amint Rómában előre látja a törökök felett aratott lepantói győzelmet.
Mielőtt a szentélybe lépnénk a szentély jobb oldalán Nepumuki Szent Jánosról készült szekkót találunk a szentély festésének idejéről. Ezen az oldalon helyezkedik el a Szeplőtelen fogantatás oltára, melynek érdekessége, hogy a Szűzanyát körülvevő angyalfejek modelljei a zsámboki földesúr gyermekei voltak. A bal oldalon található Nepumuki Szent János oltára az 1800-as évek végéről.
A szentély boltozatán a a Szentháromság látható. A boltív négy sarkában a négy evangélista. A sekrestye bejárata felett Szent Gellért és Szent Adalbert püspök, jobb oldalon pedig Szent István, Szent László, Szent István és a Magyarok Nagyasszonya látható. A szentély jellegzetességéhez tartozik továbbá a négy fa oszlopon álló baldachin.
A szép templomkertben látható az 1842-ben felállított Nepumuki Szent János szobor, valamint a templomfal előtt a Beniczky család sírkövei.
A római katolikus plébánia 1777-ben épült.
