Veresegyház 16892 lakosú (2012. január 1.) városa 71-es/Vác-Vácrátót-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik a Gödöllő-dombság egyik völgyében, a Sződ-Rákos-patak mentén. Árpádkori település, első okleveles említése 1375-ből való. Tavát 1430-ban oklevél említi mesterséges halastóként, Lábastó néven. Lakossága a tizenöt éves háború alatt elmenekül, az 1620-as évektől települ újra. A város dinamikusan fejlődő mezőgazdasági település, nyaraló övezettel. 1997. július 1-je óta város.
A Szent Erzsébet tiszteletére szentelt római katolikus templomot Migazzi Kristóf váci püspök emeltette 1777-78-ban. A copf stílusú templom kertjében barokk Golgota csoport tekinthető meg. A templom mögötti téren Kő Pál szobrászművész “Anya” c. szobra található, mely II. Világháborús emlékmű.
Református templom 1784-ben épült.
A Medveotthon helyszíne a Külső Patak utca. A medveotthon az Állatvédők Világszövetsége és a Veresegyház Nagyközség Önkormányzat együttműködéséből jött létre. A medvék 3,5 hektárnyi területen, természetes környezetben élnek.

http://km.bloglog.hu/page/11/