Szár 1680 lakosú (2010. január 1.) község az 1-es/Rajka-Hegyeshalom-Budapest/ vasútvonal mentén, Bicskétől 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Ezen a területen már az őskorban is éltek emberek, később kelták, rómaiak, hunok és régi magyarok, ahogy azt a temetkezési helyek tanúsítják. A Megyer törzs szálláshelyéhez tartozott.[6] Szár (ősi magyar nyelven Saar) neve Taksony, Árpád fejedelem unokájának nevére utal, jelentése "kör", "kopasz".
Az első, Szár létezését bizonyító dokumentum 1337-ből származik, ahol Savol név alatt említik a települést. 1365-ben írott dokumentum pontosan meghatározza Savol falu elhelyezkedését. A Felchuth-i kereszteslovagok birtokát határolja, Kaplor, Melech-Föld, Tata község, a Székesfehérvártól Bykché-re vezető út, Zaar-Föld és Borok-Föld mellett.
A falut a török uralom idején magyar reformátusok lakták. A törökök a falut felégették, Szár teljesen megsemmisült.
1727-ben Gróf Galanthai Esterházy József lett a Tatai uradalom birtokosa. A néptelen területről meggyőződéses katolikusként a maradék kálvinista magyarokat kitelepítette, s helyükre katolikus németeket és szlovákokat költöztetett. Az 1729-ben kezdődött a német jobbágyok betelepítése a budai Vörösvárról és a Rajna–Majna vidékről. Így lett a lakosság túlnyomó részben németajkú.
Szár letelepülési szerződése a tatai uradalommal 1732-ben jött létre. Eszerint a szári németek négy év adómentességet kaptak, és hat évre felmentették őket a robotkötelezettség alól. Ennyi idő alatt kellett felépíteniük házaikat. Csak azok kaptak letelepülési engedélyt, akik vállalták legalább két hold erdő kiirtását.
A 18. század utolsó éveiben megjelentek a faluban a napszámosok, akiknek már csak a terméketlen, köves földterületek maradtak.
Szár 1944-ben nagyközség volt, 6466 kat. hold területen, 492 házában 2216 lakos élt. Külterületi lakott helyei a következők voltak: Felsőtanya, Szálláskútpuszta és Szárújtelep. Közigazgatásiság Szárhoz tartozott még Bodmér. Bodmér lakossága az 1941-es népszámláláskor 303 fő volt. Száron 100 kat. holdnál nagyobb földdel rendelkeztek: Hofman Ede (630), Földhitelbank (460), Szabó Sándor (149), a szári Erdőértékesítő Rt. (2198). Közbirtokossági kezelés alá tartozott 229 hold, mely a szári telekesgazdák birtokát képezte. Szár község rendelkezett 1965 kat. holdnyi területtel. Bodméron a pápai református főiskola 198, Csenky Ferenc 145 kat. hold földingatlant tudhatott magáénak.
Szárújtelep az 1930-as években erőteljesen fejlődött. A területet 1919 és 1924 között házhelyenként (300-400 négyszögöl) parcellázták az első világháborúben megrokkantak számára, innen ered a Rokkant-telep elnevezés is. 1929-30-ban kezdődött a lakóépületek építése, FAKSZ segélyalappal, az Árpád, István, és Deák F. utcai részek épültek be szórványosan. A lakosság Gallára járt dolgozni gyalogszerrel. Mivel keresetük alacsony volt, így nem nyílt módjuk arra, hogy a helyi vasútvonalat kihasználhassák. 1932-től Szár-Újtelep, később Újszár néven ismert. 1945-ig 159 egy szoba-konyhás lakás készült el.
Szár községben egy római katolikus felekezeti népiskola működött, melynek épületét 1936-ban újították fel, s négy új tanteremmel és szolgálati lakással bővítették. Az iskolához tartozott egy száz férőhelyes kultúrház is, mely keskenyfilmes mozinak is otthont adott.
Óvoda a 20. század elejétől fogva működött a településen, ez egy foglalkozási teremből és egy szolgálati lakásból állt.
Szár népességének túlnyomó részét a németajkú lakosság tette ki. A körükben szervezett Volksbund 120 taggal működött. A község férfi lakói közül egy lépett be önkéntesen az SS-be, másik hatot kényszerrel soroztak be.
A második világháború során mintegy 500 főt hívtak be a községből katonának, mely a férfilakosság 60-70%-át tette ki. Közülük elesett 30-35 fő, 40-50 fő rokkantként tért haza.
1944 december közepén egyre közeledett a front. December 20-a után a németek egyre idegesebben várták a híreket. Felrobbantották a szárújtelepi vasúti hídon túl lévő fenyvesben felhalmozott lőszerkészleteiket, majd december 24-én reggel a vasúti és közúti hidakat is, s fejvesztett menekülésbe kezdtek Szárújtelepről Tatabánya irányába. A lakosság készülődött karácsony estéjére, a korai szürkületben a fenyőfáikat díszítették, mikor meglátták az első orosz katonákat. A német és magyar csapatok által megszállt Szár községet, illetve a tőle nyugatra és északra elhelyezkedő erdős hegységeket december 24-én szabadították fel. Este nyolc óra tájban a Béke utca és Móricz Zsigmond utca felől Újbarok-Bicske és Vértesboglár-Bodmér irányából egy század nagyságrendű szovjet felderítőegység előörsei vonultak be Újbarok, majd Szár községbe. A falu felderítését és átkutatását követően jelt adtak a Bicske, Felcsút, Csákvár vonalában állomásozó szovjet csapatoknak. Ezután több századnyi katonaság érkezett Szárra, melyek Tatabánya felé nyomultak. A német egységek egy része a szovjet csapatok elől Tatáig visszavonult, másik része védelemre rendezkedett be a Vértes hegység erdeiben.
A bevonulás utáni napon kezdetét vette a a felszabadító hadsereg védelmi vonalainak kiépítése, mely munkákban a községben tartózkodó 280-300 főnyi munkaképes férfi és nő is részt vett.
A szovjet katonai parancsnokság december 25-én érkezett meg, majd a Fő utca 33 alatti Králl-házban rendezkedett be. 1944. december 24-től 1945. március 18-ig tartózkodtak a községben állandó jelleggel a különféle szovjet egységek, a nagy offenzíva megindulásával nyugat felé nyomultak előre. A szovjet katonai parancsnokság 1945 február közepén elrendelte Szár kiürítését. A lakosságot március 18-ig Vértesbogláron, Bodméron, Alcsúton, Tabajdon és etyeken helyezték el. Szárújtelep északi része több esetben cserélt gazdát. Mivel a község harctérré változott, a szovjet parancsnokság Vértesboglár, Alcsút és Vál irányába menekítette a lakosokat. Sokan a tatabányai bányákban húzták meg magukat családjukkal együtt. Szárújtelep 1945. február 20-án szabadult fel véglegesen, a lakosság márciusban indult vissza lakhelyére. A romokban heverő falu újjáépítéséhez hamar hozzáfogtak. A szovjet csapatok közel három hónapos harci tevékenysége folyamán kb. 150-160 szovjet harcos és 5 helybéli lakos vesztette életét Száron.
A község az első frontvonalba esett, a harcok során az oktatási intézményeket is kár érte. Az iskolaépület tetőszerkezete aknabecsapódás következtében jelentősen megsérült, az épület ablakszárnyai, az ajtók, a bútorzat és az irattár teljesen megsemmisült. Az óvodában az ablakszárnyak, ajtók, valamint az óvodához tartozó óvónői lakás egyik szobája váltak használhatatlanná. A front elvonulta utáni helyreállítási munkálatok részint községi támogatással, részint a lakosság társadalmi segítségével valósult meg. Az elpuszult berendezések állami segítséggel lettek pótolva, mely után a rendszeres oktatás is kezdetét vehette.
Szár vezetőjegyzője 1945. április 30-án tájékoztatást küldött a község társadalmi, politikai és gazdasági viszonyairól, melyből kitűnik, hogy április végén 2216 fő lakott Száron. A háború pusztításnak köszönhetően teljesen lakhatatlanná vált 96 ház, további 32 pedig megrongálódott, de nagyobb javítással lakhatóvá lehetett alakítani őket. A község állatállománya szinte teljesen kipusztult, összesen 14 beteg ló, 8 ökör, 36 tehén, 15 sertés, 28 db tyúk maradt az egész településen. Liszt- és zsírkészlet az egész faluban nem állt rendelkezésre.
A község határában lévő 2285 kat. hold szántóföldből 760-at vetettek be őszi gabonával, ám április végéig csak kevés földet műveltek meg, melynek oka az igaerőhiány is volt, ugyanis csak 6 kettős fogat maradt a faluban. A rendelkezésre álló 2 Fordson típusú traktorhoz, melyet üzemképessé tettek, az üzemanyagot a katonai alakultatoktól tudtak szerezni. A vezetőjegyző, Czeilinger Péter 60 kg benzint, 600 kg petróleumot és 60 kg gépolajat kért.
Szárújtelep lakosságának ellátása akadályokba ütközött. Őstermelők itt alig laktak, a tisztviselő, bányász és famunkás családoknál már 1945 januárjában sem volt élelmiszer. Aki tudott, a tatabányai bányánál igyekezett munkába állni. Szenet cseréltek építőanyagra. A Nemzeti Bizottság elnöke, Miskovics Mihály a rendelkezése álló igás fogatokat Árkipusztára irányította, ahonnan a lakosság számára a terményraktárból rozsot és búzát hozatott. A csákvári malomban szovjet katonák lisztre cserélték a magot és írással ellátva biztosították annak hazaszállítását. Fejenként 11 kg liszt jutott mindenkinek. Szovjet katonai segítséggel a villanyvezetékeket is helyreállították.
A Földigénylő Bizottság számbavette a kiosztásra kerülő földeket, földigényéket, majd elbírálásuk után 71 igénylőnek osztottak 2-től 8 holdig terjedő földterületet. A földosztás április közepéig bonyolították le, melynek során 400 hold került kiosztásra, ebből az új gazdák 210 holdat két hét alatt megműveltek.
1946-ban a faluból 162 családot kitelepítették Németország-ba, Dingolfing környékére, helyükre magyar családokat költöztettek Megyercsről, Moháról, a Heves megye-i Átány-ból, a Fejér megye-i Iszkaszentgyörgy-ről, és Csehszlovákiából négy községből. A svábok és a telepesek közt egészen az 1950-es évekig nagy volt az ellentét. Minden bál, összejövetel verekedéssel végződött.
Keresztelő Szent János-templom belső tere
1948-ban még 14 sváb családot telepítettek át Vérteskozmára, onnan pedig 16 magyar családot költöztettek Szárra. Ezek nagy része eladta házait az áttelepített sváboknak, akik így visszaköltözhettek Szárra. A település iskoláját 1948 májusában államosították.
1989. január 1-jén Szárliget kivált és önálló tanácsot alapított. Ezután Szár és Újbarok tartoznak a tanács működési körébe. A rendszerváltás után Szár és Újbarok saját önkormányzattal rendelkezik, de közös körjegyzőség alá tartoznak.
Az 1950-es évektől a nyelvi és etnikai zártság fokozatos bomlása kezdődött el. A lakosság elvándorlása a 80-as évektől megállt, sőt kismértékű növekedés is tapasztalható. Ma már a falu a budapesti agglomeráció külső köréhez tartozik, egyre többen települnek a faluba, kedvező földrajzi helyzete és természeti környezete miatt.
* Római katolikus templom – 1759–1760-ban épült, Fellner Jakab építette.
* Római katolikus plébániaház – műemlék, 1765-ben épült.
* KálváriaAz első, Szár létezését bizonyító dokumentum 1337-ből származik, ahol Savol név alatt említik a települést. 1365-ben írott dokumentum pontosan meghatározza Savol falu elhelyezkedését. A Felchuth-i kereszteslovagok birtokát határolja, Kaplor, Melech-Föld, Tata község, a Székesfehérvártól Bykché-re vezető út, Zaar-Föld és Borok-Föld mellett.
A falut a török uralom idején magyar reformátusok lakták. A törökök a falut felégették, Szár teljesen megsemmisült.
1727-ben Gróf Galanthai Esterházy József lett a Tatai uradalom birtokosa. A néptelen területről meggyőződéses katolikusként a maradék kálvinista magyarokat kitelepítette, s helyükre katolikus németeket és szlovákokat költöztetett. Az 1729-ben kezdődött a német jobbágyok betelepítése a budai Vörösvárról és a Rajna–Majna vidékről. Így lett a lakosság túlnyomó részben németajkú.
Szár letelepülési szerződése a tatai uradalommal 1732-ben jött létre. Eszerint a szári németek négy év adómentességet kaptak, és hat évre felmentették őket a robotkötelezettség alól. Ennyi idő alatt kellett felépíteniük házaikat. Csak azok kaptak letelepülési engedélyt, akik vállalták legalább két hold erdő kiirtását.
A 18. század utolsó éveiben megjelentek a faluban a napszámosok, akiknek már csak a terméketlen, köves földterületek maradtak.
Szár 1944-ben nagyközség volt, 6466 kat. hold területen, 492 házában 2216 lakos élt. Külterületi lakott helyei a következők voltak: Felsőtanya, Szálláskútpuszta és Szárújtelep. Közigazgatásiság Szárhoz tartozott még Bodmér. Bodmér lakossága az 1941-es népszámláláskor 303 fő volt. Száron 100 kat. holdnál nagyobb földdel rendelkeztek: Hofman Ede (630), Földhitelbank (460), Szabó Sándor (149), a szári Erdőértékesítő Rt. (2198). Közbirtokossági kezelés alá tartozott 229 hold, mely a szári telekesgazdák birtokát képezte. Szár község rendelkezett 1965 kat. holdnyi területtel. Bodméron a pápai református főiskola 198, Csenky Ferenc 145 kat. hold földingatlant tudhatott magáénak.
Szárújtelep az 1930-as években erőteljesen fejlődött. A területet 1919 és 1924 között házhelyenként (300-400 négyszögöl) parcellázták az első világháborúben megrokkantak számára, innen ered a Rokkant-telep elnevezés is. 1929-30-ban kezdődött a lakóépületek építése, FAKSZ segélyalappal, az Árpád, István, és Deák F. utcai részek épültek be szórványosan. A lakosság Gallára járt dolgozni gyalogszerrel. Mivel keresetük alacsony volt, így nem nyílt módjuk arra, hogy a helyi vasútvonalat kihasználhassák. 1932-től Szár-Újtelep, később Újszár néven ismert. 1945-ig 159 egy szoba-konyhás lakás készült el.
Szár községben egy római katolikus felekezeti népiskola működött, melynek épületét 1936-ban újították fel, s négy új tanteremmel és szolgálati lakással bővítették. Az iskolához tartozott egy száz férőhelyes kultúrház is, mely keskenyfilmes mozinak is otthont adott.
Óvoda a 20. század elejétől fogva működött a településen, ez egy foglalkozási teremből és egy szolgálati lakásból állt.
Szár népességének túlnyomó részét a németajkú lakosság tette ki. A körükben szervezett Volksbund 120 taggal működött. A község férfi lakói közül egy lépett be önkéntesen az SS-be, másik hatot kényszerrel soroztak be.
A második világháború során mintegy 500 főt hívtak be a községből katonának, mely a férfilakosság 60-70%-át tette ki. Közülük elesett 30-35 fő, 40-50 fő rokkantként tért haza.
1944 december közepén egyre közeledett a front. December 20-a után a németek egyre idegesebben várták a híreket. Felrobbantották a szárújtelepi vasúti hídon túl lévő fenyvesben felhalmozott lőszerkészleteiket, majd december 24-én reggel a vasúti és közúti hidakat is, s fejvesztett menekülésbe kezdtek Szárújtelepről Tatabánya irányába. A lakosság készülődött karácsony estéjére, a korai szürkületben a fenyőfáikat díszítették, mikor meglátták az első orosz katonákat. A német és magyar csapatok által megszállt Szár községet, illetve a tőle nyugatra és északra elhelyezkedő erdős hegységeket december 24-én szabadították fel. Este nyolc óra tájban a Béke utca és Móricz Zsigmond utca felől Újbarok-Bicske és Vértesboglár-Bodmér irányából egy század nagyságrendű szovjet felderítőegység előörsei vonultak be Újbarok, majd Szár községbe. A falu felderítését és átkutatását követően jelt adtak a Bicske, Felcsút, Csákvár vonalában állomásozó szovjet csapatoknak. Ezután több századnyi katonaság érkezett Szárra, melyek Tatabánya felé nyomultak. A német egységek egy része a szovjet csapatok elől Tatáig visszavonult, másik része védelemre rendezkedett be a Vértes hegység erdeiben.
A bevonulás utáni napon kezdetét vette a a felszabadító hadsereg védelmi vonalainak kiépítése, mely munkákban a községben tartózkodó 280-300 főnyi munkaképes férfi és nő is részt vett.
A szovjet katonai parancsnokság december 25-én érkezett meg, majd a Fő utca 33 alatti Králl-házban rendezkedett be. 1944. december 24-től 1945. március 18-ig tartózkodtak a községben állandó jelleggel a különféle szovjet egységek, a nagy offenzíva megindulásával nyugat felé nyomultak előre. A szovjet katonai parancsnokság 1945 február közepén elrendelte Szár kiürítését. A lakosságot március 18-ig Vértesbogláron, Bodméron, Alcsúton, Tabajdon és etyeken helyezték el. Szárújtelep északi része több esetben cserélt gazdát. Mivel a község harctérré változott, a szovjet parancsnokság Vértesboglár, Alcsút és Vál irányába menekítette a lakosokat. Sokan a tatabányai bányákban húzták meg magukat családjukkal együtt. Szárújtelep 1945. február 20-án szabadult fel véglegesen, a lakosság márciusban indult vissza lakhelyére. A romokban heverő falu újjáépítéséhez hamar hozzáfogtak. A szovjet csapatok közel három hónapos harci tevékenysége folyamán kb. 150-160 szovjet harcos és 5 helybéli lakos vesztette életét Száron.
A község az első frontvonalba esett, a harcok során az oktatási intézményeket is kár érte. Az iskolaépület tetőszerkezete aknabecsapódás következtében jelentősen megsérült, az épület ablakszárnyai, az ajtók, a bútorzat és az irattár teljesen megsemmisült. Az óvodában az ablakszárnyak, ajtók, valamint az óvodához tartozó óvónői lakás egyik szobája váltak használhatatlanná. A front elvonulta utáni helyreállítási munkálatok részint községi támogatással, részint a lakosság társadalmi segítségével valósult meg. Az elpuszult berendezések állami segítséggel lettek pótolva, mely után a rendszeres oktatás is kezdetét vehette.
Szár vezetőjegyzője 1945. április 30-án tájékoztatást küldött a község társadalmi, politikai és gazdasági viszonyairól, melyből kitűnik, hogy április végén 2216 fő lakott Száron. A háború pusztításnak köszönhetően teljesen lakhatatlanná vált 96 ház, további 32 pedig megrongálódott, de nagyobb javítással lakhatóvá lehetett alakítani őket. A község állatállománya szinte teljesen kipusztult, összesen 14 beteg ló, 8 ökör, 36 tehén, 15 sertés, 28 db tyúk maradt az egész településen. Liszt- és zsírkészlet az egész faluban nem állt rendelkezésre.
A község határában lévő 2285 kat. hold szántóföldből 760-at vetettek be őszi gabonával, ám április végéig csak kevés földet műveltek meg, melynek oka az igaerőhiány is volt, ugyanis csak 6 kettős fogat maradt a faluban. A rendelkezésre álló 2 Fordson típusú traktorhoz, melyet üzemképessé tettek, az üzemanyagot a katonai alakultatoktól tudtak szerezni. A vezetőjegyző, Czeilinger Péter 60 kg benzint, 600 kg petróleumot és 60 kg gépolajat kért.
Szárújtelep lakosságának ellátása akadályokba ütközött. Őstermelők itt alig laktak, a tisztviselő, bányász és famunkás családoknál már 1945 januárjában sem volt élelmiszer. Aki tudott, a tatabányai bányánál igyekezett munkába állni. Szenet cseréltek építőanyagra. A Nemzeti Bizottság elnöke, Miskovics Mihály a rendelkezése álló igás fogatokat Árkipusztára irányította, ahonnan a lakosság számára a terményraktárból rozsot és búzát hozatott. A csákvári malomban szovjet katonák lisztre cserélték a magot és írással ellátva biztosították annak hazaszállítását. Fejenként 11 kg liszt jutott mindenkinek. Szovjet katonai segítséggel a villanyvezetékeket is helyreállították.
A Földigénylő Bizottság számbavette a kiosztásra kerülő földeket, földigényéket, majd elbírálásuk után 71 igénylőnek osztottak 2-től 8 holdig terjedő földterületet. A földosztás április közepéig bonyolították le, melynek során 400 hold került kiosztásra, ebből az új gazdák 210 holdat két hét alatt megműveltek.
1946-ban a faluból 162 családot kitelepítették Németország-ba, Dingolfing környékére, helyükre magyar családokat költöztettek Megyercsről, Moháról, a Heves megye-i Átány-ból, a Fejér megye-i Iszkaszentgyörgy-ről, és Csehszlovákiából négy községből. A svábok és a telepesek közt egészen az 1950-es évekig nagy volt az ellentét. Minden bál, összejövetel verekedéssel végződött.
Keresztelő Szent János-templom belső tere
1948-ban még 14 sváb családot telepítettek át Vérteskozmára, onnan pedig 16 magyar családot költöztettek Szárra. Ezek nagy része eladta házait az áttelepített sváboknak, akik így visszaköltözhettek Szárra. A település iskoláját 1948 májusában államosították.
1989. január 1-jén Szárliget kivált és önálló tanácsot alapított. Ezután Szár és Újbarok tartoznak a tanács működési körébe. A rendszerváltás után Szár és Újbarok saját önkormányzattal rendelkezik, de közös körjegyzőség alá tartoznak.
Az 1950-es évektől a nyelvi és etnikai zártság fokozatos bomlása kezdődött el. A lakosság elvándorlása a 80-as évektől megállt, sőt kismértékű növekedés is tapasztalható. Ma már a falu a budapesti agglomeráció külső köréhez tartozik, egyre többen települnek a faluba, kedvező földrajzi helyzete és természeti környezete miatt.
* Római katolikus templom – 1759–1760-ban épült, Fellner Jakab építette.
* Római katolikus plébániaház – műemlék, 1765-ben épült.
http://kd.bloglog.hu/page/13/
Keresztelő Szent János templomA templom 1757-ben épült, Fellner Jakab tervei szerint, barokk stílusban.
Anyakönyvek: kereszteltekről 1736-tól, megholtakról 1748-tól, házasultakról 1784-tőlHistoria Domus: 1758
Újbarok 421 lakosú (2010. január 1.) község Bicske városa mellett. evét az oklevelekben 1339-ben említették először Sorol falu határjárásakor.
A környező községek már a rómaiak idejében is lakott helyek voltak, Bárokról azonban csak a XV. századból van írásos okmányunk, a későbbi adatokban is – mint puszta – fordul elő, így valószínűleg lakatlan terület volt. Régi birtokosairól adat nincs.
Az első okmány, – mely egy birtokkiegyezésről szól – és amelyben neve, mint Sorul falu határa szerepel 1339-ből való. Ebben az időben a keresztesek birtoka volt, mert István nádor Szentlőrinczi Imrének és fiainak, a fejérvári polgároknak, csóri lakosoknak, Konth Miklósnak, valamint a mohai lakosoknak Iszka és Bárok nevű birtokokat, – mint a keresztesek tulajdonát – elfoglalni megtiltja.
A következő adatunk már 1695-böl való, amikor is Erdy András és Barkó Kata fia – a Bárok-pusztából – őt illető részt Sajnovics Mátyás és neje birtokában hagyja. Hogy miért, az kitűnik a következőkből: Barkó István, Márton akkori főispán fia nőül vette Gazdagh Katát, s hozományul Bárok-puszta 1/3-át kapta. Mindketten elhalván, Gazdagh Kata az ő részét a tatai pápista egyházra hagyományozta, s ezt váltotta magához Sajnovics Mátyás.
1826-ban Dersikai Ernő Béni és neje Ó-Barokon birtokot cserélt nagynénjével: özv. Roboz Mihálynéval, majd 1841-ben Schachtner Antalné Fejér megyében fekvő ó-baroki stb. pusztákat, ill. részjogát – mely Tolnay János, utóbb Nemes Baltus Samu özvegyéről örökségkép szállt rá – Tolnay János és Kászonujfalvi Nagy Antalnak eladta.
Ugyanez évben a Barkó család – mint a puszta régi birtokosa – az akkori birtokosok ellen pert indított s ennek levezetésére Hetyei Sándorral szerződést kötött. E per anyagához mellékelték családfájukat, kimutatva az örökség jogosságát. Mivel a rokonok közül a birtokot többen már kölcsönnel terhelték meg, a család egy része 1842-ben a per vitelével Csörgei Zsigmondot bízta meg. Hogy mi lett a pereskedés vége, nem tudjuk. 20 kát. holdnál nagyobb birtokos gazda a községben jelenleg nincs.
A második világháborúba bevonult katonák száma: 70, hősi halottaké: 13, hadiözvegyeké: 3, hadi árváké: 8. A földreform folytán a község igénylői között 155 kh. földet osztottak ki.
Óceán-átrepülés emlékműve - 1931 július 16-án 5770 km megtétele után itt szállt le Endresz György és Magyar Sándor, a két magyar, óceánt átrepülő pilóta repülésükkel világrekordot felállítva.
http://kd.bloglog.hu/page/13/
Nagyboldogasszony templomAz első templom építése 1799-ben kezdődött, és 1800-ig tartott. A földtől 3 láb magasságig kőből, majd vályogból, a tető pedig nádból készült. Az oromzatán fából alakítottak ki egy tornyot. A homlokzatra egy kőkeresztet erősítettek, az ajtóval szemben, a templomon kívül egy 75 fontos harang lógott. Később egy nagyobbat is felállítottak mellé. Mindkét harangot 1818. augusztus 24-én Vorum József püspök áldotta meg. Az épületben volt egy faoszlopokon álló kórus. A padló téglával volt kirakva. 1801-ben „Mária mennybemenetelése” áldotta meg a csákvári pap és kerületi esperes. 1836-ban a bejárati homlokzat leomlott. Mivel frontvonalon volt a kórus is, az egész karzatot is le kellett bontani. A régi anyag használhatatlan lett, a község kasszája üres, így a templom karzat nélkül maradt 1839-ig, amikor újra építették a karzatot, ahol egy kis orgona fért el és állóhelyek voltak. 1859-ig nincsenek újabb adatok, valószínűleg rossz állapotú volt a kápolna. A szári plébános, Koppalik Kajetán ekkor kérte Farkas Imre püspököt arra, hogy adjon 100 Ft-ot a restaurálásra. Még ebben az évben Hübner Márton tetőfedő és Tallitsh József asztalos megjavították a tetőt.
10 év múlva újra rettentő rossz állapotba került a templom, mely a lakosok szegénységét is bizonyította. Lauchs Lőrinc plébános segítségével 1876-ban újra megmentették az épületet. A király 100 Ft-ot, Trefort Ágoston művelődési miniszter 500 Ft-ot, a hívők 600 Ft-ot ajánlottak fel a cél érdekében. Ekkor született az ötlet, hogy adják el a régi templom telkét, és az új kerüljön a falu széles utcájának közepére. A telket 1877. június 4-én megvásárolták, elkezdődött az építkezés, december 8-án megtörtént a felszentelés.
A fatornyos kistemplomot 1902-ben életveszélyes tetőszerkezete miatt be kellett zárni. Ramsperger János szári plébános gyűjteni kezdett a templom megmentésére. A hívők adakoztak, a szári egyházi pénztár kölcsönt nyújtott, így 1902 végén elkezdték a renoválást. Ez idő alatt a miséket az iskolában tartották.
1908-ban új, 70 kilógrammos harangot öntettek Budapesten Túri János és fia , Ferenc műhelyében, majd 1928-ban egy új, 140 kilógrammos harangot készíttettek, amit Kreidl János és felesége, Metzger Mária ajánlott fel a falu számára. A budapesti Slezák János készítette a következő felirattal: „Isten tiszteletére Kreidl János és Metzger Mária ajándéka”.
1936-ban összegyűlt a pénz egy torony építésére. A pénzt a művelődési miniszter, a hívők és Kreidl János hitel formájában bocsátották rendelkezésre, és még augusztus 13-án átadták, és a csepeli pap áldotta meg.
A II. világháborús károkat hamar helyrehozták, bevezették az áramot, újra festettek, és Wágner János budapesti festő képeivel díszítették, melyeket a száraz falra festett. (Középen két angyal között Szűz Mária képe, jobb oldalon a fatimai, bal oldalon lourdes-i jelenés. A plafonon négy méter átmérőjű képen a korona és Szent István országának felajánlása (ez ma nincs már meg). 1955-ben Shovoy Lajos kerületi érsek szentelte fel.
A templomban a kezdetektől volt oltár. Színe fehér, fából készült. Sekrestye sokáig nem volt. Az orgona nem értékes, az előző század 30-as éveitől nem használták rossz állapota miatt. 1846-ban hozták rendbe. A felszereltség az 1805-ös lista szerint szerény, de elegendő. A II. világháborúban minden eltűnt, de pótolták. A padok puhafából készültek, a 90-es években teljesen kicserélték őket, és igen szép más berendezési tárgyakat is vásároltak.
A templom külső képe teljesen egyszerű. A torony a főhajóban van, lent középen a kőkeretes bejárati kapu. Az oldalhajók is egyszerűek, az ablakok ívesek. A tornyot négyoldalú palást borítja, a csúcsán kereszt, 2005-ben borítását felújították, rézzel burkolták.
10 év múlva újra rettentő rossz állapotba került a templom, mely a lakosok szegénységét is bizonyította. Lauchs Lőrinc plébános segítségével 1876-ban újra megmentették az épületet. A király 100 Ft-ot, Trefort Ágoston művelődési miniszter 500 Ft-ot, a hívők 600 Ft-ot ajánlottak fel a cél érdekében. Ekkor született az ötlet, hogy adják el a régi templom telkét, és az új kerüljön a falu széles utcájának közepére. A telket 1877. június 4-én megvásárolták, elkezdődött az építkezés, december 8-án megtörtént a felszentelés.
A fatornyos kistemplomot 1902-ben életveszélyes tetőszerkezete miatt be kellett zárni. Ramsperger János szári plébános gyűjteni kezdett a templom megmentésére. A hívők adakoztak, a szári egyházi pénztár kölcsönt nyújtott, így 1902 végén elkezdték a renoválást. Ez idő alatt a miséket az iskolában tartották.
1908-ban új, 70 kilógrammos harangot öntettek Budapesten Túri János és fia , Ferenc műhelyében, majd 1928-ban egy új, 140 kilógrammos harangot készíttettek, amit Kreidl János és felesége, Metzger Mária ajánlott fel a falu számára. A budapesti Slezák János készítette a következő felirattal: „Isten tiszteletére Kreidl János és Metzger Mária ajándéka”.
1936-ban összegyűlt a pénz egy torony építésére. A pénzt a művelődési miniszter, a hívők és Kreidl János hitel formájában bocsátották rendelkezésre, és még augusztus 13-án átadták, és a csepeli pap áldotta meg.
A II. világháborús károkat hamar helyrehozták, bevezették az áramot, újra festettek, és Wágner János budapesti festő képeivel díszítették, melyeket a száraz falra festett. (Középen két angyal között Szűz Mária képe, jobb oldalon a fatimai, bal oldalon lourdes-i jelenés. A plafonon négy méter átmérőjű képen a korona és Szent István országának felajánlása (ez ma nincs már meg). 1955-ben Shovoy Lajos kerületi érsek szentelte fel.
A templomban a kezdetektől volt oltár. Színe fehér, fából készült. Sekrestye sokáig nem volt. Az orgona nem értékes, az előző század 30-as éveitől nem használták rossz állapota miatt. 1846-ban hozták rendbe. A felszereltség az 1805-ös lista szerint szerény, de elegendő. A II. világháborúban minden eltűnt, de pótolták. A padok puhafából készültek, a 90-es években teljesen kicserélték őket, és igen szép más berendezési tárgyakat is vásároltak.
A templom külső képe teljesen egyszerű. A torony a főhajóban van, lent középen a kőkeretes bejárati kapu. Az oldalhajók is egyszerűek, az ablakok ívesek. A tornyot négyoldalú palást borítja, a csúcsán kereszt, 2005-ben borítását felújították, rézzel burkolták.
