Visegrád 1864 lakosú (2010. január 1.) városa a 11-es főközlekedési út és a 70-es/Szob-Budapest/ vasútvonal mentén a Dunakanyarban található. A település területéről az eddig feltárt első településnyomok az újkőkor-korarézkor idejéből valók. A közvetlen környék a késő bronzkortól folyamatosan lakott volt. Az itt megtelepült őskori népcsoportok életéről jelentős régészeti leletek tanúskodnak. Amikor a Római Birodalom a mai Dunántúlra is kiterjesztette hatalmát, a Duna határfolyóvá vált. Vonalát a rómaiak erődítményekkel védték. A mai város területéről nyolc őrtorony, egy úgynevezett kiserőd és egy katonai tábor maradványa ismeretes. Visegrád római elődjének (Pone Navata) a Sibrik- dombi katonai tábor tekinthető. A népvándorlás idejéről viszonylag keveset tudunk. A Sibrik- dombi tábor területén kvádok, a gizellamajori erődítmény falai között hun néptöredékek éltek az V. század folyamán. A korszak későbbi századaiból néhány jelentos avar lelet származik. Mai ismereteink szerint kifejezetten szláv emlék csak földrajzi névként maradt fenn. Ilyen maga a helynév - Visegrád. Feltehetőleg a X. század második felében a környéken szórványosan élő lakosságtól származik. Visegrád - Sibrik- domb római építésű, a népvándorlás idején elhagyott erődjét a 970-es években szállta meg Géza fejedelem katonasága. Az első írott forrás ( 1002 ) Visegrádot mint Szent István király által alapított vármegyeszékhelyet említi. Az államszervezés korának emlékei Visegrádon az ispáni vár, a főesperesi templom, a várkerti falu, a Szent András monostor. A tatárjárás után IV. Béla kezdte építtetni a ma is jól ismert várrendszert: a Fellegvárat, az Alsóvárat és a kettőt összekötő, Dunáig lenyúló falat. Jelentőségét egészen a török korig megőrizte, ennek bizonyítéka, hogy Károly Róbert uralkodásától kezdve több mint kétszáz éven keresztül a Fellegvár volt a magyar koronázási jelvények őrzőhelye. A középkori Magyarország királyi központjai egy jól körülhatárolható körben, az ország földrajzi középpontjában helyezkedtek el. Ezt a területet - amelyhez Székesfehérváron, Esztergomon, Óbudán kívül Visegrád is tartozott - nevezték “Medium Regni”-nek, földrajzi és politikai értelemben vett központnak.
Visegrád városmagja a tatárjárás után alakult ki, a XIII. század 50-60-as éveiben. A település lakói hospesek voltak, akik 1285-ben IV. László királytól megkapták a várhoz csatolt Marost. A királyi birtokká lett Maros Visegráddal együtt már a XIII. század végén fejlődésnek indult. A két település várossá válásának közvetlen oka Károly Róbert udvarának 1323-ban Visegrádra történő költözése volt. A már állandó igénnyel megtelepülő királyi udvar, a királyi kúria építésének megindulása mindkét település városias fejlődését meggyorsította. Visegrádon házat építettek, vagy vásároltak az ország nagyjai, hogy közjogi funkciójuknak eleget tehessenek. A királyi udvar ellátása pezsdítően hatott a kereskedelemre, kézművesiparra. Visegrád városi kiváltságlevele ugyan nem maradt fenn, de városi jogállása - mivel a legősibb városi szabadság a “libertas Albensis” nem volt írásba foglalva - megkérdőjelezhetetlen. Visegrád első fénykora a XIV. századra esett, a király és a központi közigazgatási szervek jelenléte miatt tulajdonképpen az ország fővárosa volt. 1335-ben Visegrádon gyűltek össze a korabeli Közép-Kelet-Európa uralkodói: a magyar, a cseh és a lengyel király, valamint számos herceg, és a német-lovagrend nagymestere. Az első ilyen regionális konferencia a Magyar Királyság és szomszédjai politikai-gazdasági szálait fonta szorosabbra. A városi jogi kiváltságaik legfontosabb eleme a városbíró és a városi tanács megléte volt. 1356-ban Visegrádon a bíró mellett 6, 1360-ban már 12 esküdt működött. 6 esküdt képviselte a magyar, 6 a német városrészt. Visegrád városi vezetésének, polgárainak jelentőségét hűen mutatja, hogy ellenjegyzésük és pecsétjük megtalálható I. Lajos király leányának, Hedvig hercegnőnek házassági szerződésén. Az 1405-ös dekrétum szerint Visegrád, mint “civitas principaliores” az ország 9 legtekintélyesebb városa között volt. Luxemburgi Zsigmond király uralkodása alatt a város veszít jelentőségéből, hiszen a királyi udvar és a központi intézmények 1405-1408 között Budára költöztek.
Visegrád második fénykora Hunyadi Mátyás uralkodása idejére tehető. A király a város fejlesztése érdekében erdélyi szászokat telepített ide. Ezzel egyidejűleg hozzálátott a Királyi Palota átépítéséhez. A késő gótikus épületegyüttes immár itáliai hatásra reneszánsz elemekkel egészült ki. Mátyás udvarában gyakorta megfordultak a korabeli európai uralkodók követei, tehát Visegrád a XV. század végén diplomáciai központnak is tekinthető. 1483-ban a pápa követe jelentését Rómába “Visegrádról, a földi paradicsomból” küldi. Hunyadi Mátyás halála után a Jagellók alatt a város továbbél ugyan, de nem fejlődik. A XVI-XVII. sz. folyamatos háborúi, a török hódoltság idején Visegrád város szinte teljes egészében elpusztult. A XVII-XVIII. században mint német telepes falu éled újjá. A telepesek tevékenysége során Visegrád fejlődött ugyan, de régi térségi szerepét már nem tudta visszaszerezni. Visegrád – kedvező idegenforgalmi adottságaira a XIX. század közepén figyeltek fel. Viktorin József plébános kezdeményezése nyomán a magyar Országgyűlés 1871-ben határozatot hozott a vár helyreállításáról. 1886-tól rendszeresen közlekedő kirándulóhajók és a révvel elérhető, túloldali váci vasútvonal tette könnyen megközelíthetővé Visegrádot, így nőni kezdett a történelmi emlékekre kíváncsi kirándulók száma. A századforduló körül már megjelentek az első villatulajdonosok, arisztokraták, nemesek, tudósok, művészek. (a Görgey, Latinovits, a gróf Pálfy- Daun család) Visegrád idegenforgalmi szerepkörét a XX. század első felében növelte. A 1930-as években az Alsóvár feltárásai tovább folytatódtak. Az itteni egészséges levegővel párosult szépségeket felismerve Dr. Bakody Tivadar egyetemi tanár felépítette az első szanatóriumot is. Ezt követte a Gizellatelepi Vízgyógyintézet fürdővel, szállodával, amely a II. világháború után állami kórházzá lett.
2000. július 1-jén visszakapta városi méltóságát, és ezzel Pest megye egyik legkisebb városa lett.
Visegrád városmagja a tatárjárás után alakult ki, a XIII. század 50-60-as éveiben. A település lakói hospesek voltak, akik 1285-ben IV. László királytól megkapták a várhoz csatolt Marost. A királyi birtokká lett Maros Visegráddal együtt már a XIII. század végén fejlődésnek indult. A két település várossá válásának közvetlen oka Károly Róbert udvarának 1323-ban Visegrádra történő költözése volt. A már állandó igénnyel megtelepülő királyi udvar, a királyi kúria építésének megindulása mindkét település városias fejlődését meggyorsította. Visegrádon házat építettek, vagy vásároltak az ország nagyjai, hogy közjogi funkciójuknak eleget tehessenek. A királyi udvar ellátása pezsdítően hatott a kereskedelemre, kézművesiparra. Visegrád városi kiváltságlevele ugyan nem maradt fenn, de városi jogállása - mivel a legősibb városi szabadság a “libertas Albensis” nem volt írásba foglalva - megkérdőjelezhetetlen. Visegrád első fénykora a XIV. századra esett, a király és a központi közigazgatási szervek jelenléte miatt tulajdonképpen az ország fővárosa volt. 1335-ben Visegrádon gyűltek össze a korabeli Közép-Kelet-Európa uralkodói: a magyar, a cseh és a lengyel király, valamint számos herceg, és a német-lovagrend nagymestere. Az első ilyen regionális konferencia a Magyar Királyság és szomszédjai politikai-gazdasági szálait fonta szorosabbra. A városi jogi kiváltságaik legfontosabb eleme a városbíró és a városi tanács megléte volt. 1356-ban Visegrádon a bíró mellett 6, 1360-ban már 12 esküdt működött. 6 esküdt képviselte a magyar, 6 a német városrészt. Visegrád városi vezetésének, polgárainak jelentőségét hűen mutatja, hogy ellenjegyzésük és pecsétjük megtalálható I. Lajos király leányának, Hedvig hercegnőnek házassági szerződésén. Az 1405-ös dekrétum szerint Visegrád, mint “civitas principaliores” az ország 9 legtekintélyesebb városa között volt. Luxemburgi Zsigmond király uralkodása alatt a város veszít jelentőségéből, hiszen a királyi udvar és a központi intézmények 1405-1408 között Budára költöztek.
Visegrád második fénykora Hunyadi Mátyás uralkodása idejére tehető. A király a város fejlesztése érdekében erdélyi szászokat telepített ide. Ezzel egyidejűleg hozzálátott a Királyi Palota átépítéséhez. A késő gótikus épületegyüttes immár itáliai hatásra reneszánsz elemekkel egészült ki. Mátyás udvarában gyakorta megfordultak a korabeli európai uralkodók követei, tehát Visegrád a XV. század végén diplomáciai központnak is tekinthető. 1483-ban a pápa követe jelentését Rómába “Visegrádról, a földi paradicsomból” küldi. Hunyadi Mátyás halála után a Jagellók alatt a város továbbél ugyan, de nem fejlődik. A XVI-XVII. sz. folyamatos háborúi, a török hódoltság idején Visegrád város szinte teljes egészében elpusztult. A XVII-XVIII. században mint német telepes falu éled újjá. A telepesek tevékenysége során Visegrád fejlődött ugyan, de régi térségi szerepét már nem tudta visszaszerezni. Visegrád – kedvező idegenforgalmi adottságaira a XIX. század közepén figyeltek fel. Viktorin József plébános kezdeményezése nyomán a magyar Országgyűlés 1871-ben határozatot hozott a vár helyreállításáról. 1886-tól rendszeresen közlekedő kirándulóhajók és a révvel elérhető, túloldali váci vasútvonal tette könnyen megközelíthetővé Visegrádot, így nőni kezdett a történelmi emlékekre kíváncsi kirándulók száma. A századforduló körül már megjelentek az első villatulajdonosok, arisztokraták, nemesek, tudósok, művészek. (a Görgey, Latinovits, a gróf Pálfy- Daun család) Visegrád idegenforgalmi szerepkörét a XX. század első felében növelte. A 1930-as években az Alsóvár feltárásai tovább folytatódtak. Az itteni egészséges levegővel párosult szépségeket felismerve Dr. Bakody Tivadar egyetemi tanár felépítette az első szanatóriumot is. Ezt követte a Gizellatelepi Vízgyógyintézet fürdővel, szállodával, amely a II. világháború után állami kórházzá lett.
2000. július 1-jén visszakapta városi méltóságát, és ezzel Pest megye egyik legkisebb városa lett.
http://km.bloglog.hu/page/11/
