III. A farizeusi rend kialakulásának körülményei és hatása
Az aknamunka kezdete: a farizeusok kisajátítják a levitáktól a vallási élet irányítását
Korábban már kitértünk arra, hogy miként lettek a keniták az izraelita vallási élet befolyásos rétegévé azáltal, hogy az írástudók és írásmagyarázók (törvénytudók) kasztjává lettek. Az idevágó bibliai idézetet itt helyénvaló megismételni:
1Krónika 2:55 Az írástudók (szoferim) nemzetsége, akik Jábecben laknak, a tireatiták, a simeatiták és a szuchatiták. Ezek a keniták, akik Hamatból jöttek, tőlük származik Rekháb házanépe.
A Krónikák könyvét a zsidók fogságból való visszatérése után írták meg, és még tisztában voltak azzal, hogy a szoferitákat a keniták, azok közül is elsősorban a rekhabiták klánja tette ki.
A keniták, a gibbeoniták és az idumeiták nem lehettek papok, legfeljebb szolgákként végezhettek munkát a templom körül (azt is törvényellenesen, és az izraeliták hanyagságának köszönhetően). Papi szolgálatot még az izraeliták közül is csak a leviták végezhettek. Röviden, a vallás területén korlátozva voltak, ami pedig az izraelita társadalom szíve és lelke volt. Viszont a két Testamentum közötti zűrzavaros időkben a szoferim (kenita írástudók) képesek voltak egyre nagyobb teret nyerni, amivel formáját kezdte venni a farizeusi rendszer, a maga zsinagógai, majd rabbinikus felépítésében. Ez már jóval szabadabb utat és megfelelőbb körülményeket biztosított számukra. Emellett a keniták láthatóan még annak is megtalálták a módját, hogy a leviták közé férkőzzenek, ami rámutat, mennyire céltudatosan törekedtek Izrael vallási életének irányítására! A Targumok szerint a rekhábiták leányait levita papokhoz adták feleségül! (lsd. pl. a Nelson's Bible Dictionary kommentárját). Isten megtiltotta Izraelnek az idegenek szentélyben való szolgálatát, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, meg fogják szegni ezt a rendeletét. Az izraeliták gyakran hoztak olyan ostoba döntéséket, amelyek aztán visszaütöttek rájuk, és hosszú távon az elbukásukhoz vezetett. Az ilyen döntésektől egyébként az egyház sem mondható teljesen mentesnek.
Jól tudjuk, a sötétség gyermekei leleményesebbek és rámenősebbek a világosság gyermekeinél, így lassan, de biztosan elérték céljukat, először beékelődtek Izrael vallási életébe, majd egyre jobban kisajátították annak irányítását. Természetesen gondjuk volt rá, hogy ez az új rendszer már ne legyen függő egy adott vérvonaltól, vagy a templomi szolgálattól. A törvénytől idegen elgondolások megjelenése lehetőséget adott az idegen származásúak vallási életben való aktív részvételére, immár a törvénynek ellentmondó módon. Természetesen ehhez az átalakuláshoz idő kellett, és mivel az előírt templomi imádat még fennállt, annak az árnyékában kellett manipulálniuk, ami nem kis megoszlást okozott a zsidók között. Nem véletlenül nevezik a két testamentum közötti időket a vallási anarchizmus időszakának, ami végülis azt a farizeusi vallást eredményezte, amivel az Újszövetség oldalain találkozunk. Krisztusnak nem sok jó szava volt a farizeusokkal kapcsolatban, mint később látni fogjuk, gyakran "atyjuknak, a Sátán ivadékának" (János 8:44)nevezte őket. Az adott háttér felfedésének ellenére sokan máig azt hiszik, hogy a farizeusok az ószövetségi vallást képviselték, s amikor Krisztus megítélte őket, azzal az Ószövetséget ítélte el. Holott maguk a farizeusok is elismerik, hogy ők voltak, akik számos rendeletet megváltoztattak a maguk határozata szerint. Ez bizonyos vallási viszályokat keltett Júdában, amiről Josehpus is említést tesz:
"A farizeusok nagyon sok olyan gyakorlatot vettek át atyáiktól [a korai farizeusoktól], amelyek nincsenek benne Mózes törvénykönyvében; és ez okból a szadduceusok ellenzik őket, mondván, csak azokat kell kötelezően elfogadnunk, amik az Írásban vannak, és nem szükséges az atyák hagyományait gyakorolni. Ezek miatt aztán nagy viták és ellentétek kerekedtek köztük, s amíg a szadduceusok csupán a gazdagokat voltak képesek megnyerni maguk mellé, a nép nem alázkodott meg előttük, a farizeusok viszont maguk mellett tudhatták a tömegeket " (Antiquities of the Jews, XIII, 10, 6).
A farizeusi rend az általuk felépített módszerekkel sikeresen a legfontosabb vallási irányzat vezető rendje lett, pontosabban a judaizmus azon ágazatának, ami a mai rabbinikus rendszer közvetlen elődjének mondható.
Az átalakulási folyamat főbb állomásai
Érdemes alaposabban kitérni arra, hogy miként történt meg ez a paradigmaváltás a választott nép vallási életében. A korai írástudók (kenita szoferim) első lépésként lényegében vitatni kezdték a levita papi rend célját és funkcióját. Érzékelhetően saját érdekből terjesztették elő azt a nézetet, hogy a vallási élet nem korlátozódhat kizárólag a papi szolgálatra. Mivel a törvény ezzel kapcsolatban egyértelmű volt, azt elismerték, hogy egyedül a levita papok szolgálhatnak a templomban, és egyedül ők végezhetik az ottani szertartásokat. Szerintük azonban ez csupán egy mellékes, rituális szolgálat volt, és a mindennapi, a gyakorlati vallási élethez nem túl sok köze volt! Mesterfogásként hivatkoztak a próféták küldetésére, akiket − bár nem voltak léviták − Isten hatalommal és erővel ruházott fel, gyakran a papságot is megfeddve. Ezért magukat a próféták jogutódainak nyilvánították ki, s e nézet terjesztésével befolyásukat már nagyobb ütemben növelhették, addig a pontig, amíg magukat tekintették a vallási élet meghatározó hatalmaként.
Ezek nehéz tények, feltárásuk miatt sokan az antiszemitizmus vádjával illetnek bennünket, holott célunk éppen az, hogy rámutassunk, a zsidók nem annyira okozói, mint maguk is áldozatai a közéjük beférkőzőtt "sátáni ivadék" gonoszságainak. Akiben esetleg aggályok merülnek fel az eddig elhangzottakkal kapcsolatban, nos, lássuk, mit mond a farizeusok etnikai eredetéről egy i.sz. első században élő farizeus, a jól ismert és hitelesnek tartott Josephus:
Mert a zsidók közt három filozófiai irányzatot képviselő szekta létezik. Az első, amelyet a farizeusok követnek; a második a szadduceusoké; a harmadik szektát pedig, amely jóval szigorúbb életmódot kíván követni, azt esszénusoknak nevezik. Ez utóbbiak zsidók (jehudim) születésüknél fogva, és láthatóan nagyobb odaadást mutatnak egymás iránt, mint a többi szekta. (Flavius Josephus, A zsidók háborúi 2:8:2).
Egyedül az esszénusok voltak szín zsidók! Ne feledjük, ekkortájt közismert tény volt az idumeaiak és más nem vérzsidó elemek létezése Júdában, ahogyan ismert volt a korábban beépült idegen elemek léte, sőt, vallási hovatartozásuk is. Ha emlékszünk, még Ezrás is számontartotta a nem zsidó geneológiával rendelkező nettinim elemet, akik visszatértek Júdába a babiloni fogságból. Mindenesetre Josephus valami oknál fogva fontosnak vélte a fenti megjegyzés leírását, és csak hálásak lehetünk érte, hogy megtette. Láthatóvá teszi ugyanis azt, hogy ezzel az első században ennyire tisztában voltak, s egyben azt is, hogy mindez nem egy zsidóellenes fabrikáció, hanem tény. Ennek fényében folytassuk a keniták aknamunkájának részletesebb bemutatását.
A farizeusok, miután sikeresen a próféták helyébe emelték magukat, prófétákként és a nép ítélőiként állították be magukat:
"Az biztos, hogy kisajátították maguknak a zsidóság vallási életének irányítását, magukat a próféták örököseinek tekintetve, s nem úgy, mintha a helyzet hozta volna ezt, hanem mint akiknek eleve joguk volt ahhoz" (kiemelés hozzáadva, Herford, Talmud and Apocrypha, 71. old).
A farizeusok úgy adták elő magukat, mint akiknek megadatott a prófétaság szelleme, ahogyan egykor a prófétáknak, s kihangsúlyozták: erre ők "a választottság elve alapján" jogosultak. Annyi hibával, hogy a választottságot nem Istentől kapták, s a bennük élő szellem nem a prófétaság szelleme volt, hanem atyjuké, az ördögé. Nem csoda, hogy hamarosan a vallási kérdéseket eldöntő bírákként ültek a nép nyakán. Minden nehézség nélkül nyomon követhető az, ahogyan egyre nagyobb hatalmat sajátítottak ki maguknak. A Talmud a farizeusi zsidóság által egy több száz esztendőn át (cirka i.e. 300-i.sz. 400 között) összeállított mű, ami tanúskodik arról, hogy a farizeusok kisajátították a prófétaság szolgálatát. A talmudi Baba Bathra 12a részében pl. a következő áll: "A prófétaság elvétetett a prófétáktól, és a bölcseknek [farizeusoknak] adatott." Továbbá: "És ezektől nem vétetetett el."
Ez természetesen nem az egyedüli ilyen utalás, Herford kutatása számos talmudi idézetet említ, amelyekből az alábbi következtetéseket vonta le:
"Ennek a [talmudi] szövegnek a jelentősége szerint ... a rabbik [a farizeusok utódai] nemhogy kevesebb, de még a prófétáknál is sokkal nagyobb isteni fennhatósággal bírtak a tanításaikat illetően, és ez azután adatott meg nekik, miután a próféták megszűntek funkcionálni. Mindezzel az abba vetett hitüket kívánták nyomatékosítani, hogy a kinyilatkozások nem szűntek meg a próféták elmúlásával" (Herford, Talmud and Apocrypha, 72. old ).
Az egyre messzebb menő, és vakmerőbbé váló farizeusok a maguk rendeleteit és szabályzatait hamarosan nagyobb súlyúnak vélték, mint a próféták ihletett szavait! Mivel magukat a próféták jogörököseinek tekintették, szerintük a farizeusok lettek a próféciák, illetve isteni kinyilatkozások felkent eszközei a továbbiakban. Így minden, amit ők tanítottak, az Isten akarata és rendelete volt - annak ellenére is, hogy számos tanításuk szöges ellentétben állt JHVH parancsolataival vagy kijelentéseivel. Hatalmuk és befolyásuk csak egyre növekedett, hiszen aki ellentmondott nekik, az Isten akarata ellen emelte fel hangját!
Mindezt azzal a logikával magyarázták meg, hogy a prófétáknak nagyobb hatalma volt, mint a levitáknak; és nekik, mint a próféciák és isteni kinyilatkozások hordozóinak messze lényegesebb szerepük és nagyobb hatalmuk van, mint a templomi papoknak, akik csupán a rituálékat végzik.
A farizeusok szerint Jehova ugyanúgy nyilatkoztatja meg Önmagát általuk, mint egykor a próféták által tette, így nem csupán az ősi szövegek által üzen, hanem az emberek szívéből, lelkiismeretéből hallatja hangját, azokéból, akik érzik kezének vezetését, amikor "minden igazságra elvezeti őket." (uo. 69. old).
A farizeusok tehát JHVH szócsövének tulajdonították magukat, aki "bennük és általuk nyilvánítja ki további akaratát", így többé már nem csupán az ősi, leírt igék által szól az emberekhez, hanem az ő szívükön és lelkiismeretükön keresztül is, ami a teljes igazságig vezet! Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni a farizeusok fenti felfogása és a modern keresztények felfogása között, az nem a véletlen műve. Mindkettőt egy szellemiség vezeti és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, mert árulkodó jelként tanúskodik azok ellen, akik a kígyó ivadékai, akik zsidóknak mondják magukat, de Sátán zsinagógájához tartoznak. A farizeusok tanítása hitelesítette először azt az elgondolást, hogy a bibliai igazságok nincsenek lezárva, ahhoz lehet hozzáadni, mert általuk [farizeusok/modern keresztény tanítók], az ő szívükbe, elméjükbe veti a további kinyilatkozásokat, amit kötelezően követni kell – még ha ellent is mond a Szentírásnak! Egy olyan mélyen vallásos társadalomban, mint Izrael, a vallási élet meghatátrozói és irányítói természetesen korlátlan hatalmat és befolyást élvezhettek, hasonlóan, ahogyan a kereszténység mai "nagy tanítói".
Vádalom-e az az állítás, hogy a Szentírást elvetve a maguk gondolatait terjesztették, vagy inkább egy jól dokumentált és elismert tény? A progresszív kinyilatkozásba vetett hitük szerint a régebbi kinyilatkozások érvényüket vesztették az ő újabb "kinyilatkozásaik" fényében:
"Isten folytatódó és progresszív kinyilatkozásai, továbbá hatalmának és akaratának megnyilvánulása azok értelme és lelkiismerete által tárul fel, akik szorgalmasan keresik az Ő akaratát, és nem csupán az írott Tóra szövegeiből." (uo. 73. old).
"[a farizeusok] Fenntartották, hogy a hagyományok erősebb hatalommal bírnak, mint az egyéni értelem, s így a Szentírást nem szabad attól eltérően, szabadon és egyéni módon értelmezni." (Conder, Judas Maccabaeus, 203. old).
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szentírás önmagában nem elégséges a teljes igazság megismerésére, nem lehet azt a "hivatalostól" eltérő módon értelmezni, már csak azért sem, mert a körülmények mindig változnak. Mivel a Szentírást az adott helyzethez és körülményekhez kellett igazítani, emiatt szükséges volt hozzáadni a vének hagyományait, akik végülis Isten jelen helyzetben elvárt akaratát kozölték a néppel. Természetesen erre csak egyedül ők voltak felhatalmazva. Ennek egyetlen szépséghibája, hogy a farizeusok tanai és elgondolásai az önmaguk emberi gondolatai és tanai voltak, nem Istené a Szent Szellem által kinyilatkoztatva, amire Jézus Krisztus oly nyomatékosan rámutatott a számos, velük lezajló konfrontációja alkalmával.
A farizeusok fentebb vázolt nézetei közvetlen hatással voltak a kereszténységre is. A szmirnai egyházkorszak közvetlenül az apostoli, őskeresztény korszakot követte, hozzávetőleg azt a periódust, amikor a római katolikus egyház már erőteljessé és befolyásossá vált. Csupán merő véletlen egybeesés lenne az, hogy ez az egyház kapott figyelmeztetést a sátán zsinagógájához tartozó álzsidók működésére (Jel. 2:9)? Vagy ez esetleg kapcsolatban van azzal a ténnyel, hogy történetesen ennek a katolikus egyháznak az alapvető tana szerint a Szentírás önmagában nem elegendő a teljes igazság felismeréséhez a hagyományok és az egyházatyák (vének hagyománya), továbbá az olyan progresszív kinyilatkozások nélkül, ami egy adott hierarchián keresztül nyilvánul meg. A párhuzamot egyszerűen nem lehet nem észrevenni.
A Szentírástól független új tanok bevezetése – József, az "engedékeny"
Az tény, hogy Jézus idejére a tiszta ószövetségi vallást felváltotta egy szűk réteg által irányított, emberi tanokra és törvényzetekre épült vallásrendszer, amit a judaizmus kutatói is elismernek. Ebben a fejezetben ennek az átalakulási folyamatnak egyik fontos mérföldkövét tárgyaljuk meg. Mivel az írástudók úgy tartották, hogy bármilyen határozatot hoznak, azt JHVH Szellemének sugallatára teszik, így egyre merészebben rendeltek el új szabályokat, gyakran minden bibliai alap nélkül. Ennek az irányvonalnak az első jól dokumentált vezéregyénisége egy Joseph ben Joezer nevű farizeus volt (i.e. 170 körül). Ez az időszak volt az, amikor a rendszeresített emberi tradícióikra − megtévesztő módon − az "orális mózesi törvény" névvel kezdtek utalni. Krisztus idejében maguk a farizeusok ezt a vének hagyományaiként nevezték, aminek "megszegését" bűnnek minősítették, amint ezt a Máté 15:2-ben is láthatjuk. Hogy ezeknek a tradícióknak semmi közük nem volt Istennek a Mózes által átadott, valós bibliai parancsolataihoz, azt könnyen levonhatjuk Krisztus megfeddő válaszából: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?" (Mát 15:3). Krisztus a "ti" hagyományaitoknak nevezte a farizeusi rendeleteket, amelyeket Joseph ben Joser idejétől kezdődően kezdtek tételesíteni. Ki volt ez a Joseph ben Joser? Joseph-re úgy utaltak, mint Joseph az engedékeny, ő volt ugyanis az első olyan farizeus, aki nyíltan is engedélyezett olyan dolgokat, amelyeket a zsidók korábban tiltottnak tartottak.
Joseph ben Joezer három olyan új szabályzatnak a bevezetését rendelte el, amelyek figyelmen kívül hagyták a Szentírás utasításait. Mint látni fogjuk, ezek önmagukban nem voltak egy világot rendítő újítások, ám elkezdtek egy olyan folyamatot, aminek a vége az Istentől való teljes elszakadás lett.
Az első törvénye engedélyezte egy olyan, a szöcskék fajához közel álló rovar fogyasztását, amit addig fogyasztásra alkalmatlannak, vagyis tisztátalannak tartottak a zsidók. Emellett engedélyezte a feláldozott állatokból származó folyadékok fogyasztását (amelyben valószínűleg vér is lehetett). Ez már határozottan ellentmondott a 3Mózes 3:17-ben és egyéb helyeken elhangzott utasításoknak. A harmadik rendeletét a halottak és tetemek érintésével kapcsolatban hozta meg. Ő rituálisan tisztának minősítette azokat az embereket, akik állandó és közeli kapcsolatban voltak olyan egyénekkel, akik tetemeket érintettek (3Móz. 11:27, 31, stb.). Mindhárom pontban megsértette a törvényt azáltal, hogy elengedett abból. Innen kapta becenevét:
"Józsefet 'az engedékenynek' nevezték, láthatóan azon oknál fogva, mert mindhárom határozatban olyan változásokat hozott, amelyek engedélyeztek bizonyos, korábban tiltottnak tartott dolgokat." (Lauterbach, Rabbinic Essays, 219. old).
Herford szintén kitér az "engedékeny" munkásságára, és az új szabályzatok jelentőségére:
"A Mishna [a Talmud egy része] három olyan hallachát jegyez le, amire ő utasított ... bár ezek láthatóan némi megütközést keltettek, ami abból is látható, hogy farizeus társai az 'engedékeny Józsefnek' nevezték. Ezt az váltotta ki, hogy olyan dolgokra adott utasítást [felhatalmazást], amelyekre az írott szövegekben (a Szentírásban) egyetlen olyan sort nem találunk, amelyekre hivatkozhatott volna a döntését illetően." ("Talmud and Apocrypha," 67. old).
"Engedékeny József"-nek köszönhetően felgyorsulhatott a folyamat, eddig a pontig ugyanis senki nem merte a törvényt nyíltan kikezdeni, de innentől egyre merészebb és egyre több törvénymódosítást eszközöltek ki. Később aztán ezeket a parancsolatokat nevezte Jahoshúa az emberek parancsolatainak (Márk 7:7), a farizeusi, majd rabbinikus judaizmus pedig halakhah-nak, vagy többesszámban halakhot-nak (határozat/ok, szabályzat/ok).
E három új törvény tehát csak a kezdet volt, s bár először tapasztalható volt némi vonakodás, de az hamar alábbhagyott, hiszen túl csábító volt a velejáró hatalom. Ez látható abból is, hogy innentől kezdve egyre több hallachah látott napvilágot. Rávilágít viszont arra is, hogy ezelőtt nem volt erre precedens, még a "vallási anarchia" korszakában sem, így nem lehetett része valamiféle "elbeszélt Mózesi törvény"-nek sem, amire a farizeusok hivatkoznak. Így csakis az emberi elme szüleményei lehetnek, kezdve az engedékeny Józsefével.
Még a témában igazán szakértőnek számító Lauterbach is ezt mondja:
"Tény tehát, hogy a Halakot [szabályzatok] ... nem voltak olyan ősi tradíciók, amelyeket József csak átadott, hanem az ő maga tanításai voltak, azok, amelyekre ő adott engedélyt, s ami miatt kiérdemelte a nevét [az ‘engedékeny']." (Lauterbach, Rabbinic Essays, 218. old).
A farizeusok is tisztában voltak azzal, hogy Mózes könyveiből nem támaszthatták alá tanításaikat, s ez okból kifolyólag egyedüli érvként csak azt hozhatták fel, hogy őket Isten a próféták jogutódainak tekintve, a továbbiakban általuk nyilvánítja ki akaratát.
A körülmények megfelelőek, és a farizeusok továbbviszik az "Engedékeny" gyakorlatait
Ezt a nagyfokú átalakulási folyamatot külső hatások is befolyásolták. Nagy Sándor görög birodalmának létrejöttével egy új civilizáció érkezett Palesztínába, és kezdetét vette a hellenizmus korszaka. Nagy Sándor agresszív módon egy olyan új világrendet kívánt létrehozni, amit a görög kultúra, görög nyelv és filozófia dominált. A leigázott népeknek kötelező volt felvenni a görög nyelv használatát és a görög szokásokat. Felismerve a vallásban rejlő erőt, illetve azt, hogy a különböző vallási nézetek megosztják a birodalmat, szándékában állt a vallást úgy uniformizálni, hogy annak alapjait a görög teológiai irányelvek tegyék ki. Ennek hatására a hellenizmus egy idő után egyre nagyobb teret nyert a Közel-Keleten is. A zsidók kezdetben természetesen ellenálltak neki, de Simon, "az igaz" nevet viselő főpap halálával (i.e. 280 körül) véglegesen megszűnt az a vallás, amit még hitelesen az Ószövetség vallásának nevezhettünk.
Nagy Sándor halálával (i.e. 323) Palesztína a különböző hadjáratok színterévé vált, majd i.e. 301-től az egyiptomi/görög ptolematák uralma alá került. A ptolematák i.e. 198-ig uralták Palesztínát, s ennek a periódusnak a kezdetén volt főpap Simon, az Igaz. Ő volt az utolsó képviselője az Ezdrás és Nehemiás által helyreállított igaz vallásnak, amit ekkortájt a "Nagy Gyülekezetnek" neveztek. Simon halálát követően megszűnt a rendszeres vallásélet, és az elkövetkező nyolcvan esztendő hozta meg a legnagyobb változást a zsidók vallásgyakorlataiban. Professzor Jacob Lauterbach, a judaizmus kutatója kihangsúlyozza, hogy Simon halálától kb. i.e 190-ig nem tudunk egyetlen vallási vezetőről sem, és ebből az időszakból egyetlen olyan dokumentációt sem találni, amely a szervezett vallási élet jeleire utalna. Ez csaknem páratlanul az egyedüli fehér folt a zsidók vallási történelmében, ami mindenképpen arról árulkodik, hogy valóban alábbhagytak az ilyen irányú tevékenységek. Ugyanakkor a hellenizmus térnyerése még folyamatban volt:
"Nyugodtan azt mondhatjuk, hogy senki, legyen főember, vagy közember, nem kerülhette el egészében a hellenizmus befolyását, ha Judeában élt ezalatt az i.e. harmadik és második századokat átfogó periódusban. (Herford, Talmud and Apocrypha. 77. old.).
Ironikusan, legelőször pont a vezető réteg, a nemesek, s köztük a papok voltak azok, akik behódoltak a hellenizmusnak, mert érdekükben állt megtartani befolyásos társadalmi helyzetüket. A köznép természetesen követte őket, és nem véletlenül nem találni olyan referenciát ebből az időszakból, ami a hitéletre utalna. Ezt az időszakot nevezik a "vallási anarchia időszakának":
"Felütötte fejét a vallási anarchia állapota, ahol az emberek gyakorlati életét már nem az ősapák törvényei irányították, ahogy azt a vallási vezetők továbbadták nekik, de még a tanítók sem hivatalosan tanítottak, és nem egy szervezett testületen keresztül. Ez a kaotikus állapot nyolcvan esztendőn át tartott (Lauterbach, Rabbinic Essays, 200. old.).
Ez a "vallási anarchia" az i.e. 280 és i.e. 198 közötti években uralkodott. I.e. 198-tól Palesztína a szintén görög Szeleukid dinasztia által uralt szír birodalom igája alá került. A szeleukidák már sokkal erőszakosabb módon próbálták a görög kultúrát ráerőszakolni a zsidókra. Bár a ptolematák alatt a zsidók aránylag átitatódtak a hellenizmussal, a szeleukidák eszközei ellenhatást váltottak ki, és önmaguk hagyományaiban keresték az egységüket. Így a vallási élet és a Szentírás ismerete új lángra kapott, bár inkább a nacionalizmust felszító eszközként szolgált, mintsem az igazsághoz való teljes visszatérésként. Részben a hellenizmus hatására, és részben a vallási anarchia eredményeként, ebben az időben kezdtek megjelenni a Szentírástól eltérő tanítások, amelyeknek már nem volt kinek ellenállnia. A szanhedrin és az ekkor színrelépő farizeusi rend nem helyreállította a törvényt, hanem korukra, helyzetükre formálták azt, és mindinkább felváltották saját hagyományaikkal.
Engedékeny József közvetlenül a Makkabeusok lázadása (i.e. 168-165) után volt a farizeusi rend egyik jeles elöljárója. Nem véletlenül e zavaros idők után, egyre több további farizeus követte a példáját, akik szintén előadták a maguk halacháit. Ezt a metódust aztán minden farizeus követni kezdte, annyira, hogy egy nemzedék elteltével teljesen átálltak erre a tanítási módszerre.
Amennyiben a farizeusok nagy többsége egyetértett az új szabályzatokkal, akkor azokat JHVH szavainak nyilvánították, még akkor is, ha ellentmondott a Szentírás tanításainak. Az így kieszközölt tanok aztán hivatalossá váltak, és elvárták, hogy a nép kövesse azokat. Számukra az idők változásával csupán általuk volt megismerhető Isten jelenlegi akarata:
"A Jóseph ben Joezer általi irányvonalat követni kezdték, először csak mértékletesen, és az "íratlan törvény" [értsd szóbeli hagyományok] elméletére hivatkozva, de végülis teljesen elfogadottá vált, s abba torkollott, aminek a Talmud lett a végeredménye. De ennek a felépítésnek még a legszilárdabb hívei is tisztában voltak azzal, hogy mennyire gyenge alapokra épült. Tudták, hogy ezzel kettészakítják a halachah [farizeusi rendeletek] és az írott Tóra kapcsolatát, és tudták, ez nyíltan azt a látszatot keltette, hogy a tanítók [írástudók] szabad kezet kaptak általa ahhoz, hogy azt tanítsanak, amit akarnak. (Herford, Talmud and Apocrypha, 68. old.).
A farizeusi tanítás szerint a Szentírás önmagában "elavulttá" vált
A farizeusok meggyőződése szerint, ahogyan az idők és a körülmények változnak, úgy Isten korábban kinyilatkoztatott törvényeit azoknak megfelelően át kell értelmezni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bizonyos törvények vagy érvénytelenné válnak, vagy pedig megváltoznak, az adott helyzethez és körülményekhez mérten. Mivel mindezt prófétai hatalmuknak tulajdonították, így magától értetődően a régi törvények elvetésével, és az új, a helyzetnek megfelelő törvények beiktatásával sem volt gondjuk, függetlenül attól, hogy az ellentmond-e vagy sem a Szentírásnak. Herford a következőképpen fogalmazta meg a farizeusi önjelöltség indokait:
"Az írott törvény megfelelő volt arra a korra nézve, amikor az megadatott, vagyis akkor, amikor azt először felolvasták; de az írott Tóra önmagában már nem elégíti ki a későbbi korok igényeit" (Talmud and Apocrypha, 113. old).
Az örök törvényt idő- és helyzetfüggővé tették! Pontosan úgy, ahogy a mai keresztények tömegei is teszik. Végülis ez egy zseniális megoldás, hiszen ha a törvény pontjait másképpen kell érteni az idők elteltével, valakiknek meg kell magyarázni azt, hogy az adott időben éppen hogyan értsék azt. És természetesen ki más magyarázná el, mint a törvény- és írástudó farizeusok, akik Isten közvetlen képviselői.
Csak a vak nem látja azt, hogy ugyanez a felfogás és filozófia itatja át és vezeti a modern kereszténységet is. A kereszténységet magas teológiai iskolákat elvégzett, kiképzett teológusok (írástudók) és sikerpásztorok vezetik, akik egyedül hivatottak helyesen értelmezni a "szövegkörnyezetet", a "hermeneutikát", és egyáltalán a Biblia mondanivalóját. Ők azok, akik képesek és hivatottak korunknak, helyzetünknek megfelelően interpretálni, megváltoztatni annak üzenetét, ellentmondva Krisztus szavainak, Aki szerint Isten mindenigéje által kell élnünk (Mát. 4:4).
Tehát, ezek a kb. i. e. 165-től kezdődő tendenciák voltak a közvetlen előzményei annak az Újszövetségben vázolt szélsőséges farizeusi judaizmusnak, amit Krisztus olyan élesen bírált. Nekünk pedig mindezek ismeretében több rálátásunk van a Krisztus és a farizeusok közt lezajló ellentétek okaival kapcsolatban. Jézus soha nem emelte fel szavát Isten törvénye ellen, csupán az olyan rendeleteket vetette el, amelyek elviselhetetlen teherré tették Isten parancsolatait pl. a szombattartással kapcsolatban, vagy hozzátettek ahhoz, pl. a rituális kéz- és edénymosások formájában. A szoferim talán egyik leghírhedtebb és legkárosabb szövegmódosítása a JHVH név Adonáj-ra való átírása volt. A mazorák (a korai héber tekercsek margójegyzetei) azt bizonyítják, hogy JHVH nevét legalább 134 helyen írták át a Szentírásban, ami a mai napig zűrzavart okoz sok bibliaolvasó számára. A bevett "magyarázat" szerint ezt a név iránti tiszteletből tették, holott a Szentírás nem elfedni, mint inkább felfedni kívánja JHVH nevét!
Ha megértjük, hogy kik voltak a farizeusok, hogy mit képviseltek és mennyire eltorzították a tiszta bibliai üzenetet, akkor érthetővé válik Krisztusnak a farizeusok és gyakorlataik iránt mutatott szigorú bírálata.
Krisztus halálát követően a rabbik léptek a farizeusok nyomdokába, akik valami négyszáz esztendőn át rendkívül kínos gondot fordítottak arra, hogy ne kerüljön napvilágra sem az orális törvények eredete, sem pedig az, hogy milyen folyamatok vezettek a Szentírásban fel nem lelhető szabályzatok bevezetéséhez. Nem mintha maguk nem lettek volna tisztában mindezzel, de hitüknek, az általuk gyakorolt judaizmus jövőjének védelmében sötétségben kívánták tartani az átlagembereket afelől, hogy hagyományaiknak semmi köze nem volt Mózes törvényéhez. Ma természetesen már más a helyzet, és utána lehet járni a judaizmus pontos történelmének, bár sajnos nem sokat változtat a közhidelemben kialakult nézeten.
A farizeusok által "Szóbeli Tan"-nak nevezett, általuk bevezetett törvényzeteket aztán a Talmud nevű törvénykódban rendszerezték, s a mai napig ez, nem pedig a Biblia határozza meg a judaizmus tételeit. A Talmud angol nyelvű fordítása valami harmincnégy kötetet tesz ki, s ezek a szóbanforgó "Szóbeli Tan" tételeit és azok magyarázatait tömörítik egybe, de egyetlenegy sor sem mutat arra, hogy pontosan honnan származnak ezek a hagyományok, és miképpen váltak elvárásokká. Csupán a nagy rabbik vitáit és döntéseit jegyzi le. A farizeusok úgy vélték – s ez az álláspontjuk megintcsak a modern kereszténységgel hozza őket kapcsolatba –, hogy képtelenség betartani azokat a törvényeket, amelyeket Isten Mózes által átadott. A számukra nem praktikus gyakorlatokat azután az igényeik szerint módosították:
"az írástudók ... nagyon is tisztában voltak az általuk tett lépések súlyával. Szándékuk az Írott Parancsolatok több módon való megváltoztatása volt, amit az idők elteltével véghez is vittek számos alkalommal. Tették ezt annak ellenére, hogy előttük állt a határozott utasítás:"Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból!" (5Móz. 4:2) (Herford, Talmud and Apocrypha, p. 113).
A konfrontáció: Isten Fia vs. az ördög fiai
Krisztus ezt mondta magáról: "a világ világossága vagyok" (Ján. 8:12; 9:5).
Máté 4:16-17 16 A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt." 17 Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."
A világosság elveti a sötétséget, és ennek fényében már érthetőbbé válik, hogy amit a farizeusok tanítottak, az a sötétség oldalának tanítása volt. Amit fel kell ismerni annak, ami, majd attól meg kell térni és el kell fordulni. De mi váltotta ki ezt a heves konfrontációt? Talán az, amit oly sokan gondolnak, hogy a farizeusok az ószövetséget képviselték, amit Jézus eltörölni jött? Ellenkezőleg! Krisztus azzal vádolta az írástudókat, hogy elvetették az Isten parancsolatait, és a maguk parancsolatait tették annak helyébe, s igaként a nép nyakára:
Máté 15:3 "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?
Máté 15:6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.
Máté 23:13 "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."
Máté 23:27-28 27 "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. 28 Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel."
Máté 23:31-32 31 Így hát magatok tesztek tanúságot magatok ellen: ti azoknak fiai vagytok, akik a prófétákat meggyilkolták. 32 Ti is betöltöttétek atyáitok mértékét.
Máté 23:34-35 34 Azért úgy lesz, hogy én prófétákat, bölcseket és írástudókat fogok hozzátok küldeni, s ezek közül ti némelyeket meg fogtok ölni, és meg fogtok feszíteni, közülük egyeseket zsinagógáitokban meg fogtok ostoroztatni, és városról városra fogtok üldözni, 35 hogy az igazságos Ábel vérétől Barakiás fiának Zakariásnak véréig, kit a templom és az oltár között gyilkoltatok le, rátok szálljon minden igazságos vér, melyet a földön kiontottak.
Máté 15:13 Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.
A fentiek igen szigorú szavak, mert a farizeusok, mint vallási rend, Isten és az igazság megátalkodott ellenségeiként vannak bemutatva! Egy nagyszerű példa a hegyi beszéd alkalmával hangzott el, ahol Krisztus a következő kijelentést teszi:
Máté 5:43 "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
A Szentírást oda-vissza olvashatjuk akárhányszor, de ezt a utasítást nem fogjuk megtalálni abban, azért, mert nem is volt benne soha. Ez a parancsolat a farizeusi halakhah része volt, aminek egy változata máig fennmaradt a Talmudban. Amikor Krisztus az Isten szavára utalt, vagy abból idézett, akor általában a "meg van írva" szavakkal vezette be, míg a szóbeli hagyományokra általában a "megmondatott" kifejezést használta, mint tette a fentebbi idézetben is. A farizeusi és talmudi judaizmusban pedig nemcsak nem elvárás az idegenek szeretete, de határozottan engedélyezett az irántuk való ellenséges viselkedés és a kettős mérce alkalmazása. Nem véletlenül volt elégtelen Krisztus számára a farizeusok emberi értelemre alapozott "igazságossága":
Máté 5:20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába."
Ez tiszta beszéd; kétségtelen, hogy valami nagyon nem volt rendben a farizeusi tanításokkal és lelkülettel. Némi jóhiszeműséggel azt mondhatnánk, hogy sajnálatos módon a tévtanok és rossz következtetések áldozatai voltak, ám Krisztus határozottan egy más képet fest elénk. Jahoshúa ugyanis rámutatott, hogy a farizeusok nem az Isten palántái voltak, s az ördög fiainak nevezte őket! Ugyanakkor a megtévesztett zsidó népre őszinte szeretettel és szánalommal nézett, mint juhokra, akiknek nem volt [igaz szellemi] pásztoruk (Máté 9:36; Márk 6:34). De ehelyett voltak nekik farizeusaik és írástudóik, akik "súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani." (Mát. 23:4). Krisztus különböző módon bírálta el egyik oldalon a farizeusokat, írástudókat, írásmagyarázókat, a másikon pedig az egyszerű népet, vagyis a megtévesztőket és a megtévesztetteket. Ennek természetesen mélyebb okai voltak, hiszen mint már láttuk, a sátán zsinagógája aktívan működött Izraelben is, s céljuk a zsidóság megtévesztése, igazságtól való elterelése és elpusztítása volt. A megtévesztést egy szisztematikusan felépített tanrend által vitték véghez:
Máté 16:11-12 11 ...Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!" 12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanema farizeusok és szadduceusok tanításától (gör. didakhe, azaz doktrinális tanítás, instrukció).
Krisztus tehát nem csupán hamisságaikat fedte fel, de rámutatott arra is, hogy mi a forrása a hamisságuknak, s kinek a fiai ők valójában, akinek tételesített tanait hirdetik. De ha Krisztus szerint a farizeusok nem voltak Isten palántái (fiai), akkor ki másé lehettek? Valójában nem kell sokat találgatnunk, de hogy egészen biztosak legyünk a válaszban, lássuk, mit mondott maga Jahoshúa, amikor a farizeusok kevélyen Ábrahám utódainak mondták magukat:
János 8:33 "Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?"
Érdekes kijelentés a farizeusok részéről ez a "nem voltunk szolgái senkinek". Izrael és Júda Egyiptomban rabszolgák voltak évszázadokon át, majd Júda a babiloniak fogságában volt hetven éven át, mi több, Júda ekkortájt éppenséggel Róma igája alatt nyögött. Hogy Ábrahám utódainak mondták magukat, nem feltétenül igaz, annak ellenére sem, hogy bizonyos fokig keveredtek az izraelitákkal, s ezt Jézus is figyelmükbe hozza (Ján. 8:39), viszont Jézus minden köntörfalazás nélkül rámutat nemcsak tanításaik, de lényük valós eredetére:
János 8:38,41 38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok." 41 Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok."
Krisztus tehát nem csupán a farizeusok tanításait és cselekedeteit tulajdonította az ördögnek, hanem a farizeusoknak magát az eredetét is, közvetve utalva egyben Káinra, aki maga is az ördög fia és az első embergyilkos volt (1Ján. 3:12):
János 8:44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
A korai keresztények tisztában voltak Jézus szavainak jelentésével és jelentőségével, aminek nyomait fellelhetjük a kánonon kívüli irodalomban is. A Nikodémusz evangéliumaként ismert ókeresztény írásban pl. Sátán feleleveníti a Hádesz angyalának azt, hogy miként használta fel a zsidók közé beépített ősi népét a Messiás elpusztításához:
Nikodémusz Evangéliuma 4:2 Én kipróbáltam őt és fölkavartam ősi népemet a zsidók közül irigységgel és haraggal ellene.
Krisztus a maga juhainak nevezi Izrael egész házát, s kijelenti, egyedül hozzájuk küldetett. A konkolyra jellemzően, a farizeusok kívülről igaznak látszottak, de belülről képmutatók és törvényszegők voltak, és lám, ők vezették Isten népét, Jahuda törzsét! Ezek után nincs okunk csodálkozni azon, hogy Isten dicsősége, a Shekina elhagyta a szentélyt. De egyetlen keresztény sem gondolhatja azt, hogy ugyanez nem történt és történhet meg Isten szellemi templomában!
Az Énekek Éneke gyönyörű allegóriával vázolja Krisztus és az egyház "szerelmi" kapcsolatát, előretekintve arra az időre, amikor a vőlegény hamarosan eljön jegyeséhez:"Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. ... Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsozaton." (Énekek 2:8). Amikor vége a hosszú várakozásnak és közeleg a mennyegző ideje (10-14 versek), ahogyan az a filadelfiai korszak egyháza is, a Messiás eljövetelének árnyékában működik. Ám a szőlősben rókakölykök pusztítanak, akiket ekkor már el kell fogni, meg lehet ragadni:
Énekek 2:15 Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!
Amikor Krisztus hírét vette annak, hogy – az idumeai származású – Heródes meg akarja őt gyilkolni, így válaszolt: "Mondjátok meg annak a rókának..." (Luk. 13:32). Egy pillanatig se gondoljuk, hogy Krisztus véletlenül használta pont ezt a kifejezést Heródesre! Különösen annak fényében, amit megüzent a királynak. Tudatta ugyanis vele, bevégzi Istentől kapott munkáját, még akkor is, ha meggyilkolják, ahogyan a többi prófétát meggyilkolták (32-33 versek), ami egyben utalás volt arra is, hogy a rókakölykök mindig is kieszközölték a próféták és az igazak üldözését vagy akár elpusztításukat (Mát. 5:12, 23:29-32; Luk. 11:48; Ap.Csel. 7:51-54).
A szőlősben taroló, pusztítani akaró rókakölykök a konkoly, a sátán ivadékai, az ő zsianagógája, a keniták, az idumeiták, stb., akiket ő maga szórt a vetésbe, s akik hamis (testileg és szellemileg) zsidók, ahogyan hamis keresztények is. Ők a kárhozat fiai, a megtévesztők, akik bűnre és gonoszságra szítják a balga népet. Nem csupán a zsidókat, a keresztényeket is, s amikor erőre jutnak, megtévesztésük oly mértékű lesz majd, hogy ha lehet, még a választottakat is elhitetik (Mát. 24:24). Emiatt pedig fel kell fedni a kilétüket, és világosságra hozni szándékukat, ami nem más, mint a szent kapcsolat létrejöttének meggátolása a leghihetetlenebbnek tűnő eszközök bevetése által. A hűséges menyasszony, az igaz egyház azonban nem engedi magát elcsábítani szeretett jegyesétől (Énekek 2:16-17).
A modern kereszténység a farizeusok nyomdokaiban
Sátán palántái beférkőztek az ószövetségi vallásba, majd azt a maguk eszközévé tették, "ahogyan atyjuktól hallották". Az egyház létrejöttével pontosan ezt a módszert alkalmazzák a keresztény hívők megrontására is. Mára a belülről bevett és átformált kereszténység lett sátán talán leghatékonyabb eszköze a milliók megtévesztésére.
A modern, világias kereszténység lényegében azt teszi, amit a farizeusok tettek egykor. Ha ugyanis megvizsgáljuk a modern kereszténység tanait, és összevetjük azokat a teljes Szentírás üzenetével, akkor világosabb a napnál, hogy valami nem egyezik meg. Ahogy egykor a farizeusok, úgy a modern kereszténység "nagynevű tanítói" is elvetették Isten parancsolatait, és helyette emberi eredetű tanokat, hagyományokat vezettek be. Sőt, bizonyos fokig még a farizeusokon is túltettek, hiszen a farizeusok legalább megtartották a parancsolatok megtartásának látszatát, és inkább hozzáadtak, "leterhelték" azokat, de nyíltan nem merték megtagadni. A mai kereszténység nagy része pedig egyszerűen teljes egészében elveti az Isten parancsolatait, törvényét átoknak mondva. A nyugati civilizációt irányító kereszténységet ugyanaz a szellemiség irányította, ami a farizeusokat; a párhuzamot lehetetlen nem észrevenni: Isten nevében, Rá hivatkozva ellentmondani Isten szavának és akaratának, üldözve azokat, akik valójában az Isten igazságát képviselik.
Mindez persze korántsem újkeletű, hiszen a főirányú kereszténység közel kétezer éven át ezt a farizeusi taktikát alkalmazta. Pedig a Messiás, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Héb. 13:8), elítélte ezt a szellemiséget:
Márk 7:7-9 7 Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. 8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok." 9 Ezt is mondta nekik: "Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.
Márpedig ha ugyanaz az álszent és kegyetlen szellemiség vezeti a modern judaizmust és kereszténységet, mint ami a farizeusokat vezette, akkor illik beazonosítani annak a szellemiségnek a forrását! Ne feledjük, a zsinagóga rendszer előljárói és tanítói a farizeusok és az "írástudók" (keniták, a szó már meghatározott formájában) voltak. Ők voltak az egyszerű nép, a mindennapi zsidó emberek félrevezetői, ahogy ma a kereszténység "jeles", hierarchiákba tömörült egyéniségei is teszik a szellemiség után kutató emberek millióival. Ezek a tanítók nem "vakok" − ha azok lennének, vétlenek lennének, de mivel azt hirdetik, hogy látnak, ők tanítók és apostolok, így ítélet alá esnek:
2Korintus 11:13-15 13 Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. 14 Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. 15 Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.
A hívőknek az igazság melletti kitartásukhoz hozzátartozik az is, hogy próbára teszik a hamis tanítókat, és miután felismerik azokat, fel is tárják őket és hamisságukat:
Jelenések 2:2 Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.
Elkerülhetetlenül szembe kell nézni azzal, kik is valójában azok, akik magukat zsidóknak hazudják, miközben nem azok, hanem sátán gyülekezetéhez, a konkolyhoz, a kárhozottakhoz tartoznak, majd mindenkinek a választásától függ, hogy hagyja-e a továbbiakban is általuk befolyásolni önmagát. Mert mivel ők maguk nem mehetnek be Isten országába, amennyire lehet, a követőiket is meg akarják gátolni abban:
Jeremiás 23:10-14 10 Mert tele van az ország házasságtörőkkel, átkozódás miatt hervadozik az ország, szárazak a puszta legelői. Rosszra igyekeznek, hatalmukkal visszaélnek. 11 Próféta és pap egyaránt elvetemült, még házamban is megtalálom gonoszságukat - így szól JHVH. 12 Ezért síkossá válik útjuk, a homályban elcsúsznak és elesnek rajta, mert veszedelmet hozok rájuk, büntetésük esztendejét! - így szól JHVH. 13 Samária prófétáinál botrányos dolgot látok: a Baal nevében prófétálnak, és félrevezetik népemet, Izráelt. 14 Jeruzsálem prófétáinál borzasztó dolgokat látok: házasságtörők, hazugságban élnek, bátorítják a gonosztevőket, ezért senki sem tér meg gonoszságából. Olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, lakói pedig, mint Gomora.
Nem véletlen tehát, hogy a mai, valójában csak látszataiban keresztény felekezetek a rabbinikus judaizmust ismerik el az ószövetségi vallás jogutódjának, amivel az ördög fiai által beiktatott hamisításokat hitelesítik. Nyersebben fogalmazva: maguk is a sátán zsinagógájából veszik tanításaikat, azoktól, akik zsidóknak mondják magukat, de hazudnak, mert nem azok. Mint azt a fentiekből is láthattuk, kevés dolog áll távolabb az igazságtól, mint az a légből kapott feltételezés, hogy a rabbinikus júdaizmus egyenlő az Ószövetség vallásával, és az, hogy a jelenlegi cionista Izrael állama nem más, mint az Isten által helyreállított Izrael. Pontosan ezek a tévhiedelmek teszik lehetővé azt, hogy az antikrisztus uralomra kerülhessen, és elhozza sátán direkt, de rövid országlását a földre.
http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
