A Gibbeoniták és a Nefilim kapcsolat

Egy a témához szorosan fűződő, rendkívül érdekes és tanulságos történet a Józsué 9. fejezetében olvasható. Izrael honfoglalásakor a kánaáni törzsek szövetségre léptek egymással, abban a reményben, hogy együttesen képesek lesznek megakadályozni Izrael betelepedését a Szentföldre (Józs. 9:1-2). A Nefilim és a Démonok című írás részletesen bemutatja, hogy a kánaáni törzsek a bukott angyalok és Kánaán fiainak a keveredéséből létrejött nefilim, vagy óriások nemzetségei voltak. Ezek a kánaáni törzsek a hettiták, periziták, amoriták, jebuziták, stb., (1Móz. 15:19-20) és az amoriták egyik alága a gibbeoniták nemzetsége volt. A többet ésszel, mint erővel elve alapján a kánaáni gibbeoniták nem csatlakoztak a törzsszövetséghez, ehelyett inkább cselhez folyamodtak: úgy adták elő magukat az izraeliták előtt, mint egy messzi földről jött vándornép, akik békében és szövetségben kívánnak élni Izraellel, sőt, szolgálni kívánnak nekik (Józs. 9:3)! Izrael elkövette azt a nagy hibát, hogy nem kérték ki JHVH akaratát a dologgal kapcsolatban, és békére kötelezték magukat, amit egy JHVH nevére adott esküvel erősítettek meg (Józs. 9:14-15,19). Amikor kiderült a gibbeonitákról, hogy valójában egy kánaáni népelem, az izraelitákat kötötte az adott eskü, és nem bántalmazhatták őket. A kényszerhelyzetnél fogva egy olyan megoldást választottak, ami később szintén visszaütött rájuk, ugyanis megátkozták a gibbeonitákat, de aképpen, hogy azok állandó szerepet kaptak a templomi szolgálatban (Józs. 920-24). Hogy Isten mennyire komolyan vette a nevéhez kötött esküt, mi sem mutatja jobban, hogy amikor Saul ki akarta irtani a gibbeonitákat, nem tehette meg, sőt saját gyermekei pusztultak el emiatt a terve miatt (2Sámuel 21:2-9). A Gibbeon név közeli rokonságban van azzal a gibbor névvel, amellyel az özönvíz előtti Nefilim, illetve az óriások híres-neves hőseire (gibbórim) utalt a Szentírás, és ezzel Izraelbe egy olyan nefilim vérvonallal kapcsolatos elem került, ami a templomi szolgálatban segédkezett!

A gibbeoniták maradandóan a templom körül szolgáltak, bár csakis úgy, mint vízhordók, favágók és egyéb kétkezi szolgálók. Amikor a Józsué könyvét újrajegyezték (Ezdrás idejében a babiloni fogság után), a gibbeoniták még mindig jelen voltak a templomi szolgálatban (Józs. 9:27) s ez így is maradt, végig a templomi periódusban. Az 1Krónika 9:22versből láthatóan a templom őrzésének szolgálatát is ők végezték.

Babilonból – az elhurcoltak számához viszonyítva – aránylag kevés zsidó (zsidó, levita és benjáminita) tért vissza, mindössze negyvenkétezer-háromszázhatvan fő (Ezdr. 2:64). Köztük voltak olyanok, akik nem tudták bizonyítani izraelita származásukat (Ezdr. 2:59-62), emellett a hazatérő zsidók közt még mindig jelen voltak a gibbeonita templomszolgák (és a keniták) leszármazottai a nethinim (Ezdr. 2:43,58; 7:7,24; 8:17,20; Nehem. 3:7; 10:28; 11:21).  A hazatérők közt hétezer-háromszázharminchét idegen volt számontartva (Ezdr. 2:65), ami arányokban nézve nem kis szám. A holt-tengeri tekercsek közt szintén található olyan irat, ami listázza a netinim-et (4Q340).

Ebből a durván ötvenezer emberből alakult aztán ki annak a Judeának a lakossága, amit az átlagember a zsidók nemzeteként ismer. A legtöbb emberben fel sem merül a kérdés, hogy mi történt azzal a további három millió zsidóval, akik a fogságba mentek, de nem tértek vissza Ezdrás és Nehemiás alatt, hanem továbbra is Babilóniában maradtak? Ez a kérdés fontos, mert legtöbben csupán a judeai, majd az onnan szétszóródott és erősen keveredett zsidóságot tartják az igaz Júdának, sőt az egész Izrael házának.

Az Edomiták

Az Ezdrással és Nehemiással visszatérő zsidók aránylag kis népelemének gyors szaporodása eredményezte azt a zsidóságot, amely Júdeát lakta Krisztus és az apostolok idejében. Nem igazán közismert, de jól dokumentált történelmi tény, hogy a Makkabeusok ideje alatt a János Hyrcanus (i.e. 135-105) által vezetett zsidók uralma alá került egy jelentősebb edomita népelem, amely ekkor egészében felvette a zsidók vallását, szokásait, és ily módon bekeveredett a zsidóságba. Josephus pontos leírást nyújt erről a zsidó-edomita keveredésről.

Hyrcanus bevette az idumaeai Dóra és Marissza városait és alattvalóivá tette az összes idumeait [edomitát], azonban megengedte nekik, hogy azon a területen maradjanak, abban az esetben, ha körülmetélik nemiszervüket, és felveszik a zsidók törvényeit; és ők annyira kívántak megmaradni elődeik földjén, hogy alávetették magukat a körülmetélésnek és a többi zsidó életszabályoknak ... hogy mindezek után nem mássá, mint zsidókká váltak."  [Josephus, Antiquities of the Jews: Book XIII. Könyv. 9. fej.]

Ezt a történelmi tényt számos további zsidó leírás is megerősíti. (lásd. Antiq. XIV. könyv. viii. fej. 1.rész.; XV. könyv, vii. fej. 9. rész; A zsidók háborúi, II. könyv, iii. fej. 1. rész; IV. könyv, iv. fej. 5. rész). A modern Encyclopaedia Brittannica (11.kiadás), 14. köt. 210. old. "Hyrcanus" címszava alatt pl. ez áll:

János Hyrcanus, zsidó főpap i.e. 135-től i.e. 105-ig. ... lerohanta Szamáriát, és behatolt Idumaeá-ba, amit teljesen elfoglalt, és az ott lakókat arra kényszerítette, hogy körülmetélkedjenek és felvegyék a zsidó hitet... (kiemelés hozzáadva)

Ammonius, a nyelvész megerősíti Josephus idumeaiakról írt szavait egy i.sz. 129-ben írt írásában:

"A zsidók [jahuditák], azok természetüknél és kezdettől fogva zsidók voltak, amíg az idumeaiak nem voltak zsidók az eredetükre nézve, hanem egy főníciai és szír keverék; de miután a zsidók leigázták őket és véghezvitték rajtuk a körülmetélést, velük egy nemzetté váltak, ugyanazon törvényeknek engedelmeskedtek, így zsidóknak nevezik őket is."

Dio pedig az alábbiakat írta Júdeáról és a zsidókról:

Azt az országot Júdeának nevezik, a népét zsidóknak; s ezt a nevet viselik azok a más népekből hozzájuk csatlakozott elemek is, amelyek felvették az ő vallásukat(Dio, XXXVI. könyv. p. 37. old.).

Hyrcanus János idejében (az i.e. második század végén) ... az edomiták a zsidó nép részévé váltak. (Encyclopaedia Judaica "EDOM" cómszó alatt (Jerusalem, Israel: Encyclopaedia Judaica Company, 1971) Vol. 6. kötet 378. old.)

A [nem izraelita]  edomiták beleolvadtak a zsidó nemzetbe ... "EDOM, IDUMEA", The Jewish Encyclopedia  "EDOM, IDUMEA" címszó alatt (New York & London: Funk and Wagnalls Company, 1904, V. kötet, 41. old).

Onnantól kezdődően [az edomiták] a zsidó nép részévé váltak, Heródes [Júdea királya] pl. az ő leszármazottjuk volt. The New Standard Jewish  Encyclopedia"EDOM (Idumea)" címszó alatt, (Garden City, NY: Doubleday & Company, Inc., 1977) p. 589. old.).

Innentől aztán [az edomiták] nem mássá, mint zsidókká lettek.  Flavius Josephus, The Antiquities of the Jews (Grand Rapids, MI: Dregel Publications, 1960) XIII. Könyv, IX. fejezet, 279. old. 1. vers.

Antigónusz pedig, aki Heródes ádáz ellensége volt, "fél-zsidónak" nevezte Heródest, aki köztudottan egy ilyen, nemzedékekkel azelőtt betért idumeai prozelita családból származott (XV. könyv xv. 2. rész). A tények tehát tények, és a zsidók között a mai napig nincs teljes egyetértés a betértek állapotát illetően, illetve azzal kapcsolatban, hogy ki fogadható el "valóban betértnek", vagyis teljesen zsidónak a judaizmus elvei szerint. A Biblia idevágó elvárásaival egy alábbi fejezet foglalkozik majd.

Mint láttuk, Hyrcanus, aki leigázta az edomitákat, kötelezővé tette azok számára a körülmetélkedést és a zsidó szokások felvételét. Ez természetesen a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idumeiak a judaizmus akkori változatába és hagyományaiba oltódtak be, nem pedig az eredeti, Mózes által lefektetett vallásrendbe, amitől maguk a zsidók is eltértek már ebben az időben. A lényeg azonban az, hogy zsidóvá lett egy nagyobb, idegen népelem.

Térjünk csak ki az Ézsautól származó edomiták etnikai felépítésére is. Ézsau, Jákob testvére szemita fehér ember volt, aki viszont hettita és hivvita (kánaáni törzsek, Kánaán fiától Het-től, Hivvi-től (héb. Kheyt és Hivvíy, lásd. 1Móz. 10:15,17), és egyéb kánaáni és ismaelita asszonyokat vett el feleségül – szüleinek nem kis szomorúságára és elégedetlenségére (1Móz. 26:34-35; 36:2-3). Ézsaunak tehát öt fél-kánaáni fia volt, s az ő egyik unokája volt a hírhedt és megátalkodott Amálek (1Móz. 36:12) is, akinek utódai Izrael legádázabb ellenségeivé váltak. Amálek Ézsaú fiának, Elifáznak és az ő kánaáni ágyasának, Támnának volt a gyermeke. Maga Támna a horiták közül való aszony volt (1Móz. 36:20-22), a horiták pedig a refaim (a nefilimek egyik ága) törzsek egyikeként volt számontartva, akiket Ézsau utódai pusztítottak ki Szeír földjéről, s ahová aztán maguk telepedtek be, keveredve a maradék horitákkal (v.ö. 1Móz. 14:6; 5Mózes 2:12,20,22).

Az idumeiak tehát Ézsautól származtak, akiket a kreolabb bőrszín és sötét haj jellemzett, s a velük való keveredés tovább hozzájárult a júdeai zsidók etnikai karakterisztikájának kialakulásához, amit már a korábbi zsidó/kánaáni keveredés is befolyásolt. Ez az oka annak, hogy bár a zsidók eredetileg egy szemita/fehér nép, mégis nagyon gyakori köztük a kreol bőrszín, a sötétebb hajszín, és az egyéb khámita jegyek. Ézsaut a Biblia a megátalkodottak és kárhozottak prototípusaként említi (Róm. 9:11-18).

A kazárok

A felsorolás semmiképpen nem lenne teljes a kazárok említése nélkül, hiszen ez a nép is jelentős mértékben hozzájárult a zsidóság etnikumának lassú, de következetes átalakulásához. A kazár népet egy közép-ázsiai, török népekből álló törzsszövetség tette ki, akik az i.sz. 7. és i.sz. 10. századok közt egy erőteljes birodalmat hoztak létre, erejük teljén huszonhárom nép adózott nekik. Teljesen egyedinek mondható történelmi tény, hogy i.sz. 740 körül Bulan kagán, és vele a kazár uralkodóréteg felvette a zsidó vallást, és ezzel Kazária lényegében egy zsidó állammá vált. Máig sokat vitatott kérdés, hogy pontosan milyen okok vezethették a kazárokat a zsidó vallás felvételére, de bármi is legyen az oka, tény, hogy e mellett a vallás mellett döntöttek. Egy későbbi, az Obadiah nevet viselő kagán célul vette, hogy a judaizmust a kazár társadalom egészének vallásáva tegye, emiatt talmudista tanítókat hívott Babilóniából és Krimeából (ahol ekkortájt erős és szervezett talmudista zsidó jelenlét volt). Obadiah zsinagógákat és iskolákat alapított, ahol a talmudi judaizmust oktatták a köznépnek. Ez hatékony megoldásnak bizonyult, és egyre többen tértek át a judaizmusra a köznépből is. A kazár birodalom erősen kereskedelmi jellegű volt, ahol sok zsidó kereskedő működött, s ahová sok zsidó menekült máshonnan az üldözések elől. A nagy arab utazó, Ibn Maszudi a következőket írja egy i.sz. 954-ből származó beszámolójában:

" A kazár főváros lakosai közt találhatók muszlimok, keresztények, zsidók és pogányok. A király, az egész  udvara, és a kazár törzs tagjai, mind a zsidó vallást gyakorolják, ami országuk fő vallása. Haroun al-Rashid kalifa idejétől kezdődően sok zsidó telepedett a kazárok közé, akik a muszlimok csaknem minden városából képviselve voltak, mások pedig Bizáncból jöttek, innen az oknál fogva, mivel a bizánciak királya erősen üldözte a zsidókat, s birodalmában rájuk akarta erőszakolni a keresztény vallás felvételét."

Bár Maszudi idejében a kazár bidodalom már felbomlóban volt, leírása rálátást nyújt nemcsak arra, hogy a kazárok felvették a zsidó vallást, hanem arra is, hogy hosszú időn át nagyszámú zsidó élt köztük, akik a talmudista judaizmus elvei szerint elfogadták a kazárokat betért zsidókként, így keveredtek is velük.

Meglehetősen jól ismert az utolsó kazár király, József kagán, és a spanyolországi Hasdai Ibn Shaprut közt folyt levelezés, amelyben egymást zsidóknak tekintik, annak ellenére is, hogy a kazárok jól tudták, ők Gómer fiának, Tógarmának voltak a leszármazottai (1Móz. 10:2). Nem sokkal e levélváltás után a gyengülő kazár birodalmat egyre hevesebb támadások érték az oroszok részéről, és a kazárok egyre nagyobb területeket vesztettek el. Amikor i.sz. 1016-ban az oroszok szövetkeztek a bizánciakkal, akkor ez a maradék kazár birodalom is összeomlott. Az oroszok kegyetlenül elpusztították a kazárok városait, amelynek lakosai vagy vállalták az erőszakos keresztséget, vagy elmenekültek. A menekülők elsősorban a mai Lengyelország, Magyarország, Litvánia és Latvia területén, vagy pedig a Krím-félszigeten találtak menedéket, később pedig sokuk Németországba telepedett be. A továbbiakban aztán más zsidó elemekkel keveredve lényegében beolvadtak az európai zsidóságba. A Lengyelországban, Litvániában és Krím-félszigeten élő (bár elsősorban karaita) zsidók közt a mai napig él a kazár zsidók csagatáj nyelvjárása, ami a török nyelvek egy dialektusa. A kelet-európai ortodox zsidók hagyományos fekete kaftánja és prémes kucsmái szintén a kazárok viseletéből vált "zsidó" viseletté.

Vannak bizonyos anti-judaista körök, akik az európai (vagy askenázi) zsidóság egészét a kazárok leszármazottainak tartják, akiknek semmi közük a valós zsidókhoz. Ez azonban mindenképpen túlzás, arányukat eleve lehetetlen lenne számokban meghatározni; kétségtelen viszont, hogy a kazárok, csatlakozva a korábban betért idegen népelemek hosszú sorához, jelentős számban jelen vannak a mai zsidóságban, illetve talán korrektebb lenne azt mondani, hogy a judaizmusnak nevezett vallás gyakorlói között.

A kazárok sajátos módon uralták birodalmukat, ugyanis két "királyuk" volt egyszerre: az első, a látszólagos király a bég volt, s bár ő ült a trónon, a valós uralkodó király a kagán volt, aki a háttérből diktált a bégnek.

Ez egy elgondolkodtató jelenség, hiszen sátán zsinagógája szintén egy háttérhatalom, amely vagy kezében tartja, vagy befolyásolja az uralkodókat. A híres Rothschild bankárcsalád pl. az újkori történelem csaknem minden uralkodója mögött ott állt, és mivel ők finanszírozták a háborúk többségét (gyakran mindkét oldalét), a háttérből diktáltak az uralkodóknak. A (kazár?) Rothschildok pénzelték többek között az Illumináti rendet, amelynek megalapítója, Adam Weishaupt egy (kazár?) zsidó, és ők pénzelték a cionista mozgalmat is, továbbá az ő határozott befolyásuknak köszönhető annak a cionista Izrael államnak a megalakulása is, aminek létjogosultságát az igaz (és igazi) Tóra-hű zsidók sem fogadják el.

Úgy az idumeiak, mint a kazár vagy "vörös zsidók" a politikai hatalomszerzésben látták a magukféle judaizmusnak a jövőjét, s ahogyan az idumeai Heródes, úgy a sátán zsinagógájának cionistái sem tartották különösebb problémának feláldozni az igaz zsidók tömegeit a céljaik érdekében − lásd még a Virágzik-e már a fügefa? című írást)


http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina