Pócsmegyer 1838 lakosú (2010. január 1.) község a Szentendrei-sziget közepén, Leányfaluval szemben. Pócsmegyer már az Árpád-korban lakott hely. A Rosd nemzetség ősi birtoka, majd a Visegrádtól a Csepel-szigetig húzódó királyi felségterület része. Pócsmegyer összetett helynevének első tagja arra utal, hogy egy "Pócs" nevű személyé volt, a második tag arra vonatkozik, hogy eredetileg a Megyer törzsbeliek települése. A lakosság egy évezreden át magyar anyanyelvű volt és maradt. A települést a tatárjárás pusztításai elkerülték. 1559-től a török hódoltsághoz tartozik, ekkor 46 adóköteles háza volt, és a hódoltság alatt sem pusztult el.
A református egyházról már 1626-tól vannak írásos dokumentumok. Templomukat a Duna partján 1788-ban építették, amit 1818-ban megnagyobbítottak és tornyát is ekkor emelték. Anyakönyveik 1744-től veszik kezdetüket. Vályi András "Magyar országnak leírása" című 1796-99-ben írott munkája szerint "Lakosai hajósok többnyire a hajók vontatásával keresik élelmeket. Ide tartozik a leányfalusi puszta, itt vannak szőlőhegyeik…".
1848-ig a gróf Eszterházy család volt a földesura, utána gróf Breuen Ágoston örökölte, aki 1860 táján itteni birtokát több vállalkozónak adta el. 1838-ban árvíz pusztította el a községet, de az itt lakók újra felépítették a falut. 1848-ból fennmaradt feljegyzés szerint pócsmegyeri pék sütötte Kossuth Lajos asztalára a mindennapi kenyeret.
A község a 20. századra éri el kiteljesedését, és "fénykora" az 1930-as évekre tehető, amikor közigazgatási székhely volt, s a polgárosodás is jelentős fejlődésnek indult. Leányfalu is Pócsmegyerhez, mint anyaközséghez tartozott 1949-ig.
A barokk eredetű református templom 1780-ból való, 1818-ban késő barokk stílusban bővítették, majd 1939-ben átalakították. Berendezése részben barokk /padok/, részben copf /szószék/ stílusú.
A református egyházról már 1626-tól vannak írásos dokumentumok. Templomukat a Duna partján 1788-ban építették, amit 1818-ban megnagyobbítottak és tornyát is ekkor emelték. Anyakönyveik 1744-től veszik kezdetüket. Vályi András "Magyar országnak leírása" című 1796-99-ben írott munkája szerint "Lakosai hajósok többnyire a hajók vontatásával keresik élelmeket. Ide tartozik a leányfalusi puszta, itt vannak szőlőhegyeik…".
1848-ig a gróf Eszterházy család volt a földesura, utána gróf Breuen Ágoston örökölte, aki 1860 táján itteni birtokát több vállalkozónak adta el. 1838-ban árvíz pusztította el a községet, de az itt lakók újra felépítették a falut. 1848-ból fennmaradt feljegyzés szerint pócsmegyeri pék sütötte Kossuth Lajos asztalára a mindennapi kenyeret.
A község a 20. századra éri el kiteljesedését, és "fénykora" az 1930-as évekre tehető, amikor közigazgatási székhely volt, s a polgárosodás is jelentős fejlődésnek indult. Leányfalu is Pócsmegyerhez, mint anyaközséghez tartozott 1949-ig.
A barokk eredetű református templom 1780-ból való, 1818-ban késő barokk stílusban bővítették, majd 1939-ben átalakították. Berendezése részben barokk /padok/, részben copf /szószék/ stílusú.
- Dunára néző Eszterházy-Bercelly kúria (ma Eper csárda).
- Pázsit Tófürdő Közkedvelt pihenő és kirándulóhely, ahol strandolási és horgászási lehetőség van.
http://km.bloglog.hu/page/11/
Surány erdei Szent István király kápolna Pócsmegyer község mai református templomának helyén állt a középkorban az az ismeretlen titulusú katolikus templom, amelynek faragott és festett köveit a mostani református templom elôdjének falaiba építettek be.
1941-ben Szent István tiszteltére épült a mai erdei kápolna.A filiát 1995-ig Leányfalu, azóta Tahitótfalu látja el.
